Kelet Magyarország, 2013. május (70. évfolyam, 101-125. szám)

2013-05-16 / 113. szám

2013. MÁJUS 16.. CSÜTÖRTÖK KELET hUGYAflORSZAG Az elődöntőig menetelve szerzett bronzérmet Molnár Dávid (balra) rangos ver­seny után állhatott fel a dobogóra ASZTALITENISZ. Az Országos bajnokság utáni egyik legran­gosabb honi megméretteté­sen, a MOATSZ-kupán szere­peltek a Nyírbátori ASE újonc korcsoportos asztalitenisze­zői, akik közül Molnár Dávid szerepelt a legeredményeseb­ben. A 12 éves korosztályban a csoportjából úgy jutott a nyolcas főtáblára, hogy négy mérkőzése egyikén sem ve­szített játszmát, majd a négy közé jutásért klubtársával, a selejtezőből szintén maga­biztosan továbblépő Szeles Kristóffal találkozott. A bátori házirangadót Molnár Dávid nyerte, ezzel övé lett a bronz­érem, mert az elődöntőben veszített az első kiemelt el­len. Az összevont korcsoport­ban az éremkapuban jelentett akadályt a legmagasabban jegyzett rivális, így a duplázás elmaradt. km-bt MOATSZ-Kupa Üli. Csoportmérkőzések, 4. csoport: Virág T. (Nyírbátori ASE)-Páris (Balassagyarmati Dózsa DSE) 0:3, -Tóth Sz. (ATSK Szeged) 0:3, -Unghváry (Ceglédi VSE) 0:3. A csoport végeredménye: 4. Virág Tamás 0 győzelem - nem jutott a főtáblára._______________________ tr*^- Csoportmérkőzések,2.csoport:SzelesK.(Nyírbátori ASE)-Hőgye(PécsiTE- PEAC) 0:3, -Sándor D. (ATSK Szeged) 3:0, -Alaksa (Csepel-sziget SE) 3:1, -Lutz (KSI) 3:0. A csoport végeredménye: 2. Szeles Kristóf 3 - a főtáblára jutott. 3. csoport: Molnár D. (Nyírbátori ASE)-Szabó M. (Ceglédi VSE) 3:0, -Krizsán (ATSK Szeged) 3:0, -Dudás T. (Kecskeméti Spartacus) 3:0,-Farkas B. (Malév SC) 3:0. A csoport végeredménye: 1. Mol­nár Dávid 4 - a főtáblára jutott. Főtábla, negyeddöntő: Molnár D. (Nyírbátori ASE)-Szeles K. (Nyírbátori ASE) 3:0. Elődöntő: Juhász P. (KSI)-Molnár D. 3:0. Végeredmény: 3. Molnár Dávid (Nyírbátori ASE). ____________________________________________________________________ Újonc összevont. Csoportmérkőzések, 2. csoport: Szeles K. (Nyírbátori ASE)-Lengyel Á. (Magyar-Kínai AK) 3:2,-Alaksa (Csepel-sziget SE) 3:0,-Tóth A. (Jászkun Volán SC) 3:1. A csoport végeredménye: 1. Szeles Kristóf 3 - a főtáblára jutott. 14. csoport: Virág T. (Nyírbátori ASE)-Rózsa D. (BVSC) 0:3, -Sándor D. (ATSK Szeged) 0:3, -Magos (Malév SC) 0:3, -Gombár (Szécsény) 0:3. A csoport végeredménye: 5. Virág Tamás 0. Főtábla, 1. forduló: Molnár D. (Nyírbátori ASE)-Francsics (Tatabányai ASE) 3:0, Nagy Cs. (Szombathe­lyi AK)-Szeles K. (Nyírbátori ASE) 3:1. Nyolcaddöntő: Molnár D.-Terék N. (Pénzügyőr SE) 3:1. Negyeddöntő: András Cs. (BVSC)-Molnár D. 3:0. Mentesülni az izgalmak alól A második hely tétje nem más az NB lll-ban, mint az egyenes ági bennmaradás kiharco­lása. labdarúgás. Nem tűnik túl életszerűnek, hogy a hát­ralévő három fordulóban a Cigánd úgy dolgozza le az él­lovas Várda SE-vel szemben meglévő kilencpontos hát­rányát, hogy a felek között a gólkülönbségben meglévő 37-es differenciát is eltünteti. Úgyhogy mondjuk ki: az NB III. Tisza-csoportban a bajno­ki cím eldőlt, már csak a leg­közelebbi pozíció, a második hely kiadó. A Várda mögött végeznének És az ezüstéremnek ezúttal jóval nagyobb a jelentősége, mint a korábbi években. A létszámszűkítéssel járó át­szervezés miatt ugyanis csak a második hely jelenti az egyenes ági bennmaradást, így nem csoda, hogy az érin­tettek a szokottnál is jobban „kaparnak” a vicebajnok ti­tulusért. Három játéknappal a zárás előtt reálisan nézve még a 47 pontos Cigándnak, az egyaránt 45-45 egység­gel álló Nyírbátornak és Tiszaújvárosnak, valamint a nagy tavaszi menetelésben lévő, 43 ponttal az ötödik he­lyen álló Létavértesnek van esélye arra, hogy közvetle­nül a Várda mögött zárjon. A legutóbbi forduló előtt még a Nyírbátor volt a legkedvez­Tóth Szilveszter aligha nézné végig jó szívvel, ha mások ünnepelnék az ezüstérem megszerzését fotó: mán László ményezettebb helyzetben, de a Hajdúszoboszló elleni hazai 3-3-as döntetlennel ki­csúszott az irányítás a tavalyi ezüstérmes kezéből.- Felesleges számolgatni, mert aki mindegyik meccsét megnyeri, az lesz a második, aki viszont nem, az nem ér­het révbe - egyszerűsítette le a kérdést a bátoriak kapusa, Tóth Szilveszter. - Úgyhogy tényleg mindig a következő feladatra kell koncentrálni. A múlton sem érdemes rágód­ni, de tény, a Hajdúszobosz­ló elleni mérkőzésen nagy esélyt szalasztottunk el. A szoboszlóiakon cseppet sem érződött, hogy szinte bizto­san lemaradnak az osztályo- zós helyekről, bízom benne, hogy a többi alsóházi csapat is úgy fog küzdeni a riváli­saink ellen, ahogy legutóbbi ellenfelünk tette a saját ott­honunkban. Lesznek még egymás közti mérkőzések, ennélfogva körbeverésekre is lehet számítani. Ilyen kiélezett csatában és ennyire kevéssel a vége előtt már nagy jelentősége van a sorsolásnak. A hátralévő el­lenfelek ismeretében melyik csapatra várhat a legköny- nyebb befejezés? Ne legyen lefutott meccsl- Talán a Tiszaújváros sorso­lása a legjobb, hiszen a bor­sodiak csak az alsóházból kapnak ellenfelet, de mint említettem, bízom benne, hogy egyik meccs sem lesz le­futott - így Tóth Szilveszter. - A másik három csapatra még vár legalább egy rangadó, mi szombaton a Létavérteshez utazunk, az utolsó forduló­ban pedig a létaiak a Cigándot fogadják. A Léta otthonában győzelemre törekszünk, eh­hez kevesebb gólt kell kap­nunk, mint az utóbbi mécs­eseken, bár nekem azzal a verzióval sincs semmi bajom, ha eggyel többet szerzünk, mint az ellenfél. Azt mindenesetre már tud­ni lehet, hogy a Tisza-csoport harmadik helyezettje a borso­di, a negyedik a csongrádi, az ötödik pedig a Jász-Nagykun- Szolnok megyei bajnokkal vív osztályozót a harmadosztály­ban maradásért; A második viszont mentesül a további izgalmak alól. KM-BT Elleníélmustra amasoüiK neiyre r Forduló — Cigánd (ÍTpont f Nyírbátor (45) Tiszaújváros (45) Létavértes (43) 24. Ibrány(i) Létavértes (i) Debreceni EAC (o) Nyírbátor (o) 25. Hajdúszoboszló (o) Tiszakanyár (o) Ibránv (o) Hajdúböszörmény (i) 26. Létavértes (i) ! Szatmár Unió FC (i) Hajdúszoboszló (i) J_________Cigánd (o) o=ott hon, i idegenben Kosa: „En kérek elnézést...” Noha a demecseri edzőt elkeserítette a Nyírbátor elleni súlyos vereség, eszében sincs feladni a harcot. KÉZILABDA. Kosa István, a Demecser NB Il-es férfi ké­zilabdacsapatának edzője meglehetősen őszinte hang­nemben kritizálta „fiai” pro­dukcióját a Nyírbátor ellen elszenvedett 47-3i-es vereség után.- A mérkőzés lefújása óta rettenetesen szomorú, csaló­dott és leírhatatlanul elkese­redett vagyok - árulta el Kosa István. - Több átvirrasztott éjszaka után, talán már le­higgadva mondhatom: tisz­tában vagyok azzal, hogy egy versenynek, küzdelemnek vannak győztesei és vesztesei is. Vereséget lehet szenvedni bárhol, bármikor és még ta­lán bárkitől is, de így? Ilyen hozzáállással, és lélektelen já­tékkal? Érthetetlen számom­ra, hogy lövünk harmincegy gólt, és nemhogy győzni nem tudunk, ilyen különbségű, én Kosa István tanítványai körében FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL talán nyugodtan kijelenthe­tem, megszégyenítő vereséget szenvedünk. A védekezésünk, már ha lehet ilyenről egyálta­lán beszélni ezen a meccsen, egyenlő volt a nullával. A ka­pusteljesítményünk is nagyon gyenge volt. Az pedig milyen dolog, hogy időkérésnél a csa­pat kilencven százaléka nem jön oda hozzám? Összefoglal­va, a játékosok nagy része csak ott volt a játéktéren, és test­közelből nézte a mérkőzést. Egyértelmű, de nem szolgál­hat magyarázatként, hogy ezt a játékot sem lehet edzés és akarat nélkül művelni, illetve lehet, de csak így, ilyen haté­konysággal. Az elmúlt hetek­ben nagyon sok kérdés merült fel bennem, és ahogy telik az idő, lassan mindegyikre meg­születik a válasz is... Az utolsó három meccs mérlege három vereség. Szégyellem magam és én kérek elnézést! Szomo­rú tény, hogy szombaton nem voltam büszke vezető, sajnos nem volt rá okom... Üzenet a „jóakaróknak” Mindazonáltal a demecseri tréner nem tört meg. Erről nyomatékosan biztosította az érintetteket.- Üzenem mindazoknak a demecseri „jóakaróimnak”, akik már jó ideje azon mun­kálkodnak, hogy eltávolítsa­nak attól a csapattól, amelyet én alapítottam, hogy a küz­delmet soha nem adom fel! Sajnos el kell, hogy szomorít- sam őket, hiszen a csapatom a teljesítménye alapján, maga­biztosan szerezte meg a jogot arra, hogy a következő bajnoki évben is elindulhasson az NB Il-es bajnokságban. Az én ve­zetésemmel! Bocs... KM-KT Amikor mindenki szembe jön Fabók István szerint nem könnyű a napi gondokkal küszködő futballisták dolga. LABDARÚGÁS. Fabók István, az Újdombrád edzője nem ker­telt a Vaján (3-2) elbukott me­gyei másodosztályú bajnoki meccs után. „Két elképzelés nélkül játszó csapat, három rúgott gól, és nulla szerzett pont. Ráadásként egy hü­lye az oldalvonal mentén, az idegösszeomlás szélén” - nyi­latkozta a lefújást követően, azon melegében. Nyomasztó napi gondok- Nem volt istenigazából sem­mi gond, kétszer is vezettünk, csak éppen közben rúgtunk egy öngólt, kaptunk egy elke­rülhető gólt, majd félidőben megbeszéltük, mit kellene játszani, amiből kevés jött vissza - fogalmazott immár higgadtabban Fabók István, az Újdombrád trénere. - Olyan érzésem volt, mint amikor ha­ladok valahová a forgalom­ban, de mindenki szembejön. Az is furcsa, mivel nem jellem­ző erre a társaságra ez a fajta A becsúszó Szőlősi Lóránt és úidombrádi csapattársainak küzdőszellemé­re nem lehet panasz - Vaján viszont nem figyeltek eléggé... FOTÓ: RACSKÓ TIBOR figyelmetlenség, rendszerint valamennyi srác maximáli­san hozza magát. Lehet, meg­zavart minket a meccs előtt Vaján végigsöprő tornádó, ez „sokként” érte a játékosokat, többen még nem láttak ilyet. Remélem, a hétvégére túltesz- szük magunkat a történteken, és javítunk az Ajak ellen. Hoz­záteszem, a futballisták dolga nem egyszerű, nyomasztják őket napi gondok, mert ugye ebben az osztályban nem mil­liomosok szerepelnek: nem tudja időben befizetni szám­lákat, tartozik a banknak, és még sorolhatnám, így azért nem könnyű a játékra kon­centrálni. KM-KT Labdarúgás: Arany Fácán megyei m. osztály, 27. forduló Fehérgyarmati csoport: Túrricse-Penyige 4-2, Kisar- Csengerújfalu 1 -4, Hermánszeg-Nábrád 4-6, Túristvándi-Csegöld 5-1, Nagyar-Jánkmajtis 0-2, Ura-Szamossályi 4-2, Kocsord- Pátyod7^-jLSzamosbecs-Cégénydányád 3-2. l.Túrricse 24 18 2 4 108-32 56 2.Penyige 24 17 2 5 73-36 53 3. Ura 24 15 5 4 59-33 50 4. Nábrád 25 15 1 9 81-42 46 5.Jánkmaitis 24 15 9 64-39 45 6.Pátyod 24 14 2 8 68-48 44 7.Túristvándi 24 14­10 68-52 42 8. Szamossáíyi 25 13 2 10 72-45 41 9.Csengerúifalu* 24 12 3 9 76-59 38 lO.Kocsord 24 10 2 12 58-69 32 ll.Szamosbecs 24 9 4 11 61-51 31 12. Kisar 24 7 4 13 40-71 25 13.Cégénydányád 24 7 2 15 42-74 23 14.Csegöld 24 6 4 14 31-76 22 lS.Nagyar 24 2 2 20 20-116 8 16.Hermánszeg 24 1 1 22 25-103 4 * egy büntetőpont levonva Kisvárdai csoport: Barabás-Kisvarsány 2-5, Nyírkércs— Tiszaszentmárton 5-1, Aranyosapáti-Gégény 2-1, Nagydobos- Petneháza 8-1, Lövőpetri-Zsurk 8-0, Vitka-Tiszabezdéd 9-0, Berencs FC-Nyírjákó 1-6. Szabadnapos: Nyírtass. A csoport állasa: l.Lövőpetri __________23 17 4 2 77-25 55 2. Nyírjákó 23 17 3 3 91-41 54 3. Nagydobos 24 17 2 5 107-43 53 4. Vitka 22 14 3 5 69-27 45 5.Kisvarsány 23 14 3 6 72-42 45 6.Gégény 23 12 5 6 72-40 41 7.Petneháza 22 12 2 8 71-56 38 8. Nyírkércs 23 9 2 12 38-60 29 9. Aranyosapáti 22 8­14 54-68 24 10. Nyírtass 22 6 3 13 33-54 21 ll.Tiszabezdéd* 23 7 2 14 35-71 20 12. Berencs FC 23 6 1 16 43-75 19 13. Tiszaszentmárton *22 6 4 12 46-82 18 14. Barabás 22 4 2 16 42-86 14 15.Zsurk 23 2 2 19 28-108 8 * A Tiszabezdédtől három, a Tlszaszent mártontól négy bünte­tőpont levonva Mátészalkai csoport: Nyírcsászári—Nyírbéltek 2-3, Nyírbátori FC II ll-Hodász 3-2, Bogát 2000-Bököny 0-5, Nyírgyulaj KSE II—Nagykállói VSE II1-2, Pirícse-Encsencs 3-7, Őr-Kisléta 1-1, Biri-Geszteréd 1-0. Szabadnapos: Penészlek. A csoport állása: l.Encsencs ______ 24 22 - 2 147-20 66 2.Geszteréd 23 18 2 3 76-20 56 3. Biri 22 18 1 3 67-18 55 4.Bököny 24 17 2 5 96-44 53 S.Nagykállóll 21 10 4 7 53-52 34 6. Kisléta 22 10 3 9 46-49 33 Tőr 22 8 4 10 46-58 28 8.Hodász* 23 8 3 12 36-70 26 9. Penészlek 22 7 1 14 35-61 22 10. Nyírgyulai II 22 6 4 12 30-45 22 11. Nyírbéltek 22 6 2 14 44-82 20 12. Nyírcsászári 23 6­17 45-91 18 13. Bogát 2000 23 5 2 16 31-75 17 14. Nyírbátor II* 23 8 4 11 50-60 15 15. Piricse 22 2 4 16 35-92 10 * A Hodásztól egy, a Nyírbátor ll-től tizenhárom büntetőpont levonva Nyíregyházi csoport: Tiszaiak POTE-Tiszadob 2-6, Tiszabercel- Tiszalöki VSE II1 -0, Tiszatelek-Bashalom 2-0, Tiszaeszlár- Gávavencsellő SE II1-3, Frimex FC-Buj 1-6, Ramocsaháza- Nyírtura 1-2, Nyírtét-Tiszavasvári SE il 2-6. A csoport állása: l.Nyírtura ___________22 19 3 _____50-19 60 2.Tiszavasvári II 24 14 8 2 75-32 50 3.Tiszatelek 23 13 7 3 58-24 46 4.GávavencsellőiSE 23 12 3 8 72-50 39 5.Tiszabercel 24 11 6 7 55-33 39 6.Tiszadob 23 11 4 8 69-52 37 7.Bashalom 24 10 6 8 68-50 36 8.Tiszalök VSE * II 22 11 4 7 49-33 33 9.Tiszaeszlár 23 9 6 8 45-43 33 10. Búj 21 10 2 9 44-28 32 1 l.Ramocsaháza 22 8 5 9 51-53 27 12. Tiszalök P0TE 22 5 1 16 42-88 16 13. Nyírtét* 24 4 3 17 48-86 14 14. Frimex FC 22 3 1 18 26-91 10 15. Balsa ________________________visszalépett__________________ » A Nyírtéttől egy, a Ramocsaházától kettő, a Tiszaiak ll-től négy büntetőpont levonva

Next

/
Thumbnails
Contents