Kelet Magyarország, 2013. május (70. évfolyam, 101-125. szám)

2013-05-03 / 102. szám

613865 2013. MÁJUS 3.. PÉNTEK REUET Rászorulók „lakomája” Bizonyítottak, így már kezükben a technikusi bizonyítvány: Morauszky Mercédesz Mirelia, Kovács Tibor, Maroda Ágnes, Lipcsei Dalma Gyöngyi, Ancsán József és Gebei Nikolett fotó: iskola Újabb ÉVISZ-es sikerek Önkéntes munkánkkal a „Tedd teljessé a mo­solyt!” országos kam­pányhoz csatlakoztunk. nyíregyháza. Amikor az osztályfőnökünk kihirdette, hogy önkéntes munkára le­het jelentkezni, gondolkodás nélkül emeltük fel a kezünket négy osztálytársammal, bár még el sem mondta, mi lesz a feladat. Nagyon örültünk, amikor megtudtuk, hogy haj­léktalan és nagyon szegény embereknek fogunk ételt osztani, mert mindannyian úgy gondoljuk, ez a segítség- nyújtás az önkéntesség egyik legfontosabb területe. Az még jobban lelkesített minket, hogy önkéntes mun­kánkkal egy országos kam­pányhoz csatlakoztunk, ami­nek a neve: „Tedd teljessé a mosolyt!”. Ennek keretében az egész országban összefog­tak az evangélikus egyházhoz tartozók, és 8 ezer adag ételt osztottak ki a rászorulóknak. Április 27-én délelőtt Kecskemétiné Szilvási Zsu­zsanna igazgatóhelyettessel indultunk el a Nyíregyházi Oltalom Szeretetszolgálat felé. Amikor megérkeztünk, elmúlt az izgalom, mert sok kedves ember fogadott min­ket. A püspök Is kondér mögé állt Egy rövid eligazítás után ne­kiláttunk dolgozni. Első fel­adatunk a finoman gőzölgő babgulyás adagolása, csoma­golása és ládákba pakolása volt, amit azután külső hely­színekre szállítottak. Kelle­mes meglepetés ért minket, mert egyszer csak megérke­zett az Északi Egyházkerület püspöke, dr. Fabiny Tamás. Nagy élmény volt vele és kísérőivel együtt dolgozni. Amikor láttuk, hogy a püspök úr velünk együtt áll a kondér mögé, és meri az ételt a haj­léktalanok tányérjába, meg­sokszorozódott a tenni akará­sunk. Az ebédosztás mellett, én a szállítás előkészületében segédkeztem, utána pedig mosogattam. Jól esett, hogy az Oltalom munkatársai ránk is gondol­tak, és a szép, de nagyon fá­rasztó munka után megkós­tolhattuk a finom gulyást. „Le a kalappal” a szakács előtt! Nagyon jól éreztem magam, s mindezt úgy, hogy segítettem a rászoruló embereken. Sokat tanultam az életről, az emberi szeretetről ezalatt a néhány óra alatt, remélem, máskor is lesz lehetőségem segíteni és „teljessé tenni a mosolyt”. MÓDY VIRÁG 4/9, NYÍREGYHÁZI EVANGÉLIKUS KOSSUTH LAJOS GIMNÁZIUM, NYÍREGYHÁZA Biztos jövő elé néznek a tehetséges, fiatal vízügyi szakemberek. nyíregyháza. A vízgazdál­kodók közül hat ÉVISZ-es tanuló jutott be az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntőjébe. A Barcson ren­dezett országos döntő (ápri­lis 9-11.) hihetetlen sikerrel zárult: az első öt helyezett a Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi-Vízügyi Szakközépiskolából került ki! Az ő jutalmuk a szakmai vizsga alóli felmentés, 100 Évisz-sikerek 1. helyezett: Morauszky Mercédesz Mirella (2/14. D) 2. helyezett: Maroda Ágnes (2/14.C) 3. helyezett: Lipcsei Dalma Gyöngyi (2/14. C) 4. helyezett: Kovács Tibor (2/14. D) 5. helyezett:Gebei Nikolett (2/14. D) 10. helyezett: Ancsán József (2/14. C) százalékos jeles minősitésű technikusi bizonyítvánnyal. Szükség van a tudásukra Nem hiába igyekeztek a szak­májukat minél jobban elsajátí­tani ezek a tanulók. A vízügyi szakemberekre nagy szüksé­ge van az országnak, főként itt, a Felső-Tisza vidékén. Napjainkra a vízügy kiemelt ágazattá vált, a szélsőséges időjárás megsokszorozta az aszálykárokat. Fontos szerep jut majd a már megépített és létesítendő tározóknak az öntözés fejlesztésében, vala­mint a belvíz és az árvíz okoz­ta károk mérséklésében. Az ÉVISZ-ben végzettek munkájukkal segíthetik el­látni a lakosságot egészséges ivóvízzel, és részt vállalhat­nak a csatornák kiépítésé­ben, fejlesztésében is, a fiatal vízügyi szakemberek tehát biztos jövő felé nézhetnek. Nemcsak azért, mert magas színvonalú oktatásban része­sültek, hanem azért is, mert piacképes képesítést szerez­tek. Fontos tudni, hogy még korlátozott számban van hely a 2013 szeptemberében 9. évfolyamon induló vízügyi technikus osztályba. Tia Is lehetsz vízügyls! Az a nyolcadikos, aki ked­vet kapott ehhez a szakmá­hoz, felvételi vizsga nélkül jelentkezhet az iskolában személyesen vagy a hon­lapról letölthető jelentkezé­si lap kitöltésével. Bővebb információ az iskolában, a vasarhelyi@nyiregyhaza.hu eletronikus levélcímen vagy a 42/437-024-es telefonszámon kapható. KONRÁD ELVIRA, VÁSÁRHELYI PÁL ÉPÍTŐIPARI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI­VÍZÜGYI SZAKKÖZÉPISKOLA, NYÍREGYHÁZA Dr. Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke a lelkes és segítőkész önkéntes diákok társaságában FOTÓ: ISKOLA I *Az árváltozás jogát fenntartjuk a világpiaci ártól függően. 1 HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS Nagykállóban családi ház eladó 3 szoba+nappalis szintes pincézett kettős fűtésrendszerű, felújítva. Érd.: 0670/391-5529. 639318 Nyírpazony-Kabaláson eladó egy 120 nm-es szigetelt, műanyag nyí- lászárós, 3 szoba-nappalis, pincés, központi-fűtéses, teraszos, udvari, garázsos ház 920 nm-es parkosított telken, tulajdonostól. Tel.: 0620/ 361-1032. 642914 LAKÁSELADÁS Belvárosi 62 nm Lem. felújított lakás eladó, cserélhető felújított 1,5 szobás lakásra l-lll. em-ig. 7,65 M Ft. 20/391-6395. ________644473 LAKÁSKERESÉS Nyíregyházán másfél szobás eladó lakást keresek készpénzért! Kere­sek kiadó lakást is. 0670/293- 5048. 644496 ÉPÍTÉSI TELEK Nyírszőlős, Szegély utcán 786 nm- es építési telek eladó. Víz, villany a telken. Érd.: 0620/807-1495, 0620/591-2642. _________642929 FÖLD, KERT Szántóföldet vásárolnék vagy bérel­nék 2 ha-tól magas bérleti díjért. Érd.: 20/580-3533. 625369 GÉP, SZERSZÁM Egyengető asztal (riplap) 730x610x30-as mm +1 db 350x240x70-es. Spirálfúrók átmérő 2-44-ig, dörzsárak vegyes, beta szekrény falra szerelhető komplett szerszámkészlettel. Szelepfészek- maró gépkocsihoz és sok egyéb más kéziszerszám. Érd.: egész nap 42/431-558. ___________644605 SPC-60S só szórós vetőgép, gyári szállító kocsival,vetésellenőrzovel jó állapotban és egy 3.3as öss- zezárhatós boronás kombinátor eladó.Érd:06203278727 644539 AUTÓ Készpénzes autófelvásárlás napi legmagasabb áron, akár hitellel ter­helt autóra, kishaszonjárműre is. Tel: 20/9729-112, 20/938-3151. 638402 VW Bora 1.6b 2004-es, 98.000 km, digit klímával, szervizkönywel, megkímélt állapotban tulajdonostól eladó. Érd.: 06-70/9416897. 643708 ÉLELMISZER,TAKARMÁNY Olaszliszkán Furmint bor 250 Ft/ liter áron, csak egyeztetett időpont­ban eladó. Érd: 0620/9238-265 637838 Választási malac, hízó és étkezési napraforgó eladó. Érd.: 0630/240- 1557._________________644301 80 db körbálás csutka eladó Nagyhalászban. Érd.: 0620/523- 0024._________________644538 ÁLLAT Eladó vörös tojójércék ingyenes szállítással. Érd.: 30/731-8477. 644646 Eladó 2 db. ió telejő magyar tarka fejős tehén. Érd. 0670/417-6296. _________________________________644594 Előnevelt kacsa és liba eladó. Ramocsaháza. Érd.: 0620/5568- 942. ___________'______644406 Kitűnő napos-előnevelt csibe vegyes őshonos, magyar sárga, kendermagos, csupasznyakú fehér és piros hús oltva. Nyíregyháza, Kéz u. 38. Halindáné keltetős. 42/460- 126, 20/352-0466. _______643823 Malac eladó Felsősimán. Érd.: 0630/675-8872, 0642/727-134. _________________________________644438 Malacok féregtelenitve 12.500 E Ft -tői eladók Paposon. Érd. 0670/ 775-1409.______________644595 Méhek NB-kereten eladók. 06-70- 3747-729 ________ 644631 Négy hetes, előnevelt, kettős hasznú Red Master csirke,lOOdb- tól házhoz szállítva előjegyezhető. Érd.: 20/99-74-732 _______640574 Sertés, Húsjellegű hízók, valamint heréit kan eladó, érd: 06202682515 Nagycserkesz 642328 Tarka előnevelt csirke folyamatosan eladó. Vezséné, Baktalőrántháza. Tel.: 0630/347-7018. 642446 Tyúkvásár! Barna, fiatal, jó tollazatú tojótyúkok 340 Ft/db. Nyíregyháza- Vargabokor. Tel.: 0620/9370-200. 644199 Tyúkvásár! Fiatal barna tojótyúk eladó 500 Ft/db, május 6-tól 8-19 óra között. Érd.: Nyháza, Csongor 53. 30/472-0372, Kubik. 644001 Tyúkvásár! Fiatal barna tojótyúk eladó 600 Ft/db a Tiszavasvári úti Siska-tyúkházban minden nap 8-16 óráig. Tel.: 0630/9836-937. 644332 Újfehértón folyamatosan kapható napos és előnevelt fehér kacsa, fehér liba, szürke májliba. érd. 06309116206 www.sugajanos.freewb.hu 635821 11 db 20 kg-os választási malac és 30-35 kg-os süldők eladók, Nagyvarsány. Érd.: 0620/217- 8147. 644325 20-25 kg-os malacok 40-90 kg közötti húsjellegű és mangalica süldők, fejoskecskék és méhek kaptárban eladók. Érd.: 0620/985- 0325. _________________644565 3 hónapos vemhes előhasú koca eladó, fehér lapály. Tiszatelek. Érd.: 0642/724-463, 0630/837-1344. _________________________________644440 4 db 75-80 kg süldők eladók Vásárosnaményba. Érd.: 45/472- 491, __________________644614 NÖVÉNY A Faragó Kertészet Balsán meg­kezdte a muskátli és balkonnövé­nyek értékesítését. 30/4787-321. 640699 Dísznövények Nyíregyházán ter­melőtől eladó. Oszlopos, smaragd, rakéta, tiszafa, boróka, nyírfa, kúszók, buxus. Nálunk az árak vál­ságban vannak. Ár: 300 Ft-tól. Érd.: de. 0620/238-1351, 20/381- 5741, du. 0630/365-5251. 640022 Krizantém palánta kapható. Csör- gőné Mezőkeresztes. Érd: 0649/ 331-786 vagy 0670/535-6973 644464 SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT-ambérla--------Ü99Ft/m*-tgl kerítéselem 2ÖO Ft/db-tól Hajópadló 1600 Ft/m’-tál 3RAMAC tetőléc 90 Ét/m =enyő fűrészáru SS 000 Ft/m3-től Szegőlécek ei zyedi gyártásai Fás-Autóscentrum.Nyiregyháza-Oros, Nyíregyházi u. 45/B - Telefon: 30/9432-108 A cserepes lemeztető készítése, palatetők bontás nélküli átfedése, lapos tető szigetelés, csatornázás, homlokzat szigetelés, nemes vakolás, tavaszi akció 15% kedvez­mény. www.lackoteto.5mp.eu T: 06- 70/591-9739 ___________644385 A palaakció, a bontás nélküli átfedés színes-mintás bitumenes alpin lemezzel, ami esztétikus, hőszigetelő, vízszigetelő, családi házak, laps tetők szigetelése, lemeztetők készítése, bádogos munkák, csatorna csere, megegyezés esetén ajándék kémény felújítás, sablondeszka festés, 15-20 év garancia 30% tavaszi árengedmény. Ingyenes felmérés országszerte! Hívjon bátran megegyezünk! T: 06-30/ 908-7869 www.eurokerszig.hu BHHHSí 644388 A paiatetőakció! A családi házának palatetejének átfedését vállaljuk bontás nélkül 30%-os árengedménnyel új 3dimenziós mediterrán térhatású zsindelyek­kel, nem látszik a palamintázat, 5 m vastag szakadás és szintar- tóssági bizonylattal, 100%-os beázás elleni garanciát biztosit, még mindig tavalyi áron. Referencia országszerte. Ha egy probléma mentes tetőt szeretne hívjon bizalommal, megegyezünk. Érd.. 06-30/860-5016. www.palastar.hu Ácsmunkát és gipszkartonozást vállalók! Tetőszerkezet építése, fedése, régi tetők felújítása, filagória készítése, bádogos munkák. Jó áron és minőségben! Ingyenes felmérés! Referencia munkával! Érd: 06-70/286-0143 644377 Állandó problémái vannak? Döntésképtelen. Jóslás-javaslás kártyákból, tenyérből. Született tisztánlátó arany asszonnyal. Átok, rontás, kötés levétele, védelemmel áldással. Test-lelki betegségek kezelése. Érd.: 0630/6860-420. 644389 Áruszállítást, költöztetést, teherfuvarozást, bármilyen munkát vállalok 3 tonnáig, -igény szerint rakodókkal- zárt, dobozos teherautómmal az ország minden pontjába. Kedvező ár, szakszerűség, megbízhatóság! 100 Ft/km; 30/2489802. ______644375 Bejárónőt keresünk nyíregyházi családi házba, munkaidő 8-15 óráig. 85 E Ft nettó. Jelentke­zéseket "nyíregyházi” jeligére az apró nyíregyházi irodájába kérem. _________________________________644384 Burkolás, fürdőszoba felújltást- átalakitást, fürdőkád zománcozását, vízsszerlést, zuhanykabinok szerelését, laminált lap lerakását vállalom teljes körű anyag- beszerzéssel, szemétszállítással is. 0620/210-7952 _________644381 Dönthető és nem dönthető fák kivágását, kertrendbetételt, ásózást, kaszálást, rotációzást, metszést, térkövezést, járda készítést, alapozást, falazást,vakolást, kerítéskészitést akár fából, akár vasból. Lom­talanítást,házbontást vállalok anyagért cserébe is. Érd.: 06-30/2349-843 644378 DUGULÁSELHÁRÍTÁS! Konyhai mosogatók, fürdők, wc, padlóöss- zefolyók gépi tisztítása! Tel:20/ 415-80-98 _____________633582 Fakivágási Beépített területen álló, nem dönthető fák kivágása, gallyazása szakszerűen, teljes felelősségvállalásával, 13 év gyakorlattal, szakvizsgákkal, szám­laképesen, garanciával. Tel: 06-30- 9982-178 (Bereczky Attila) 644372 Fürdőkád felújítása, vízszerelés, zuhanykabinok szerelése, fürdőkádak cseréje, vizesmunkával vállalom. Csempefelújítás! Tel.: 0630/710-9566. ________644380 Jóslás magyar, cigány kártyából, .telefonon is. Kártyajós képzés egyénileg. Átok, kötés, rontás levétele. Fájdalomcsillapító kezelés. Kínai akupresszúrás meridián test kezelés, akupresszúra. Vörösmarty Jósda 06-46-353-518, 06-20-247-4058, 06-70-218- 7296,06-30-878-6985 644376 Kútfúrás, kompresszorozás és szi­vattyú javítás jótálással! Kútgyűrű kapható ! Tel: 30/273-7813 644471 Kútfúrás, kútjavftás, kompresszoro­zás. Ciropulosz. 30/3200-634, 20/6615-629, 42/804-821. 642612 Lakóház építés, felújítás, hőszigete­lés, térkövezés, kerítésépítés, kémények felújltása-építése, ács­munkát, betonozást vállalok az egész megyében. Ha velem dolgoz­tat, ingyen kifestem a házat. 0620/490-2534. _________644532 Pala-, lapostető bontás nélküli felújítása színes, mintás, bitumenes zsindellyel. Kémény bontás-építés. Ingyenes árajánlatkészítés. Tavaszi akció -10%. 06-30/229-2206, www.palatetofelujitasjavitas.hu 644373 Redőny, reluxa, szalagfüggöny, harmonikaajtó.Küszöbborí- tás.Műa. és fa nyílászárók. Gurtnicsere. DRISZKU ZSOLT. 42/492-090,30/522-2170. 643821 Tetőfedés, cserepes- vagy trapéz­lemezzel, családi házak esetében májusi ajándék csatornázással. Tel: 30/452-6256. ___________644390 Tetőszigetelés! Szakvizsgával ren­delkező tetőszigetelő vállalkozó, vállalom palatetők bontás nélküli szigetelését ill. lapos tetők hő-és vízszigetelését. T: 06-30/496-6883 www.bodnarteto.hu ________644387 Útépítést aszfaltozást kátyúzást 2000Ft m2 ártól garanciával vál- lalok 30/2911357 ________643013 Víz, gáz, fűtés szerelése, javítása, gázvízmelegítő, gázkazán, gáz- konvektor javítása, cseréje, karbantartása, villanybojler víz- kőtelenltése, javítása, hétvégén ügyelet. Érd: 42/491-128, 20/920- 8969. _________________644383 Vizes, nedves salétromos lakások, pincék utólagos vegyi falszigetelése, injektálása, kő, vályog, vegyes falazat esetén is. Pinceszigetelésnél nem kell megvárni a víz elszívódását. Profi anyagokkal, nagy szakmai gyakorlattal. Érd.: Németh Károly: 06-70-333-4804, 06-70- 333-4814, nemethkarolyl970@citromail.hu 644382 Az apróNrdetések folytatódnak a 15. oldalon.

Next

/
Thumbnails
Contents