Kelet Magyarország, 2013. május (70. évfolyam, 101-125. szám)
2013-05-13 / 110. szám
2013. MÁJUS 13.. HÉTFŐ 2 Mindenfelől KELET „Jobban kellene tájékoztatni az embereket ” Budapest. Nagyon rosszul tájékozottak az emberek az Európai Unióról, jobban kellene informálni őket az integráció működéséről - mondta Surján László, az Európai Parlament (EP) alelnöke. A kereszténydemokrata politikus az Európa- napi rendezvényen kiemelte: az európaiakat egyre kevésbé érdekli az EU, és akiket érdekel, azoknak is „inkább ökölbe szorul a kezük”. mi Surján László fotó: internet Fidesz: gomba mód szaporodik a termelői piac Budapest. A Fidesz szerint azzal, hogy egy évvel ezelőtt törvények és jogszabályok változtatásával a kormány lehetővé tette, hogy a termelők közvetlenül eljuttathatják áruikat a fogyasztókhoz, polgárjogot nyert a termelői piac. Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője azt mondta: a magyar vásárlók 6o százaléka „magyartermék-ér- zékeny”, tudatosan keresi az őstermelők áruit. Az adócsalás és az adóelkerülés elleni közös fellépésről állapodtak meg szombati angliai értekezletükön a hét vezető ipari hatalom (G7) pénzügyminiszterei és jegybanki vezetői. A London közelében, Aylesbury kisvárosban tartott ülésen megállapodtak abban is, hogy a jövőbeni bankválságokat nem lehet az adófizetők költségére megoldani. ■■■■■■■Mi MSZP: adóznak a nyugdíjasok és a gyerekek BUDAPEST. A nyugdíjasokat és a gyerekeket is megadóztatja a miniszterelnök azzal, hogy jövő szerdától bevezetik a gyors- és sebesvonatokra is kötelező pótjegyet - mondta Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja. Az ellenzéki politikus pénzbehajtásnak nevezte az intézkedést, amely nem jár többletszolgáltatással, így például ülőhelyet sem biztosít az utasok számára. mti Lapszemle Die Presse A magyar állam, mint cigarettaautomata című írásában a konzervatív napilap idézi a Transparency International magyarországi tagozatát, akik szerint „állami rablásról" lehet beszélni a koncessziók kiosztása kapcsán. A cikkíró, Thomas Roser idézi Mesterházy Attilát is. Az ellenzéki politikus szerint - írta - a Fideszhez közel álló oligarchák után most a „korrupt fideszes kiskirályok" zsebét tömik meg. A kormány - fogalmaz a lap - tavaly ősszel azzal a fennkölt céllal döntött a trafiküzemeltetési engedélyek újraosztásáról, hogy új bevételi forrást biztosítson egyedülálló anyáknak, fogyatékkal élőknek és kisjövedelmű egyéni vállalkozóknak. Érdekes módon - írta a Die Presse - emiatt az árusítóhelyek száma 45 ezerről ötezer-ötszázra csökken július 1-jétől. Az ellenzék, valamint sajtóorgánumok és jogvédő csoportok még nagyobb furcsaságot gyanítanak: nyilvánvalóan mindenekelőtt fideszes vezetők, illetve Fidesz-szimpatizáns üzletemberek rokonaira és strómanjaira gondoltak a koncessziókkal - állt a cikkben, amely szerint Lázár János, a miniszterelnöki hivatal vezetője is „biztosított magának egy licencet”. A lap idézi Kocsis Máté fideszes parlamenti képviselőt is, aki szerint a dohánylobbi és a „folyton hisztériát keltő baloldali pártok" állnak a kritikák hátterében. A felháborodás hullámát azonban Hadházy Ákos fideszes szekszárdi politikus indította el a HVG-nek adott interjújával, amelyben azt mondta, egy pártegyeztetésen a pályázatok véleményezésére kérték őket - írta a lap. „Akarjuk Irányítani sorsunkat” Szájer József: Valójában ideológiai szembenállásról szól a Magyarországgal szembeni eljárás. LAKITELEK. A magyarok maguk akarják saját sorsukat irányítani - hangsúlyozta Szájer József szombaton Lakiteleken. „Mi magyarok komolyan vettük, hogy saját sorsunkat magunk akarjuk irányítani, és helyre akarjuk hozni az elmúlt húsz évben elkövetett hibákat - mondta az Európai Néppárt képviselőcsoportjának alelnöke a Lakiteleki Népfőiskola keleti nyitás kollégiumának hallgatói előtt, Nemzetpolitika az Európai Parlamentben címmel tartott előadásában. Univerzallsta ideológia Az alaptörvény abból a kiindulásból született, ha helyre akarjuk hozni a hibákat, akkor az alapoknál kell kezdeni - tette hozzá. Az EP-képviselő emlékeztetett arra, hogy az elvi kérdéseknél Magyarország rögtön beleütközött az „univerzalista ideológiába”, mely mára uralkodóvá vált az Szájer József az Európai Parlamentben FOTÓ: INTERNET Európai Parlamenten belül. Szájer József szerint egyre inkább csak a gazdaság határozza meg az együttműködés alapjait, „eltűntek a bennünket összetartó elemek”. Ennek előzménye volt a politikus szerint, hogy teret nyertek az 1968-as párizsi diáklázadáskor hangoztatott ideológiák, melyek keresztényellenességet, a hagyományos társadalom szükségtelenségét, az ember énközpontúságát hirdették, ahol az embereknek csak jogaik vannak, az államnak pedig csak kötelességei. Ez a fajta gondolati irány lassan átvette a hatalmat Európában- tette hozzá. Az univerzalista ideológia számára elfogadhatatlan, hogy a magyar alaptörvénybe belekerült a keresztény gyökerekre utalás- mondta. Emlékeztetett arra, hogy az európai alkotmányba nem került bele a keresztényzsidó gyökerekre történő utalás, annak ellenére, hogy az Európai Unió megszületéséhez vezető első lépéseket kereszténydemokrata politikusok tették meg. Magyar- ország nem illik bele abba az univerzalista ideológiába, ami uralja a mai Európai Unió parlamentjét, ezért valójában „nem rólunk szól ez a történet”, hanem egy ideológiai vita középpontjába kerültünk - fogalmazott Szájer József. A fideszes politikus szerint létezik a kettős mérce, „ahol nem az számít, hogy ki mit csinál”. Emlékeztetett arra, hogy az Európai Parlament legutóbbi vitájában lényegében egy „bírósági eljárás folyt”, ahol nem adták meg azt a lehetőséget, hogy megfelelő módon megvédje Magyarország álláspontját, mert csak másfél perc felszólalási időt kapott. Szájer József hozzátette: a legelemibb európai elveket durván megsértik, valójában ideológiai szembenállásról szól a Magyarországgal szembeni eljárás. mti © http://www.szon.hu 0pí 0 Beszámolók. További írá- P^raJCUsaink a hazai és nemzetközi 0 közélet történéseiről. Jegyzet Bednárik Mónika Gyógyító hatalom Százezer új munkahely! Olyan ez mint egy tündérmese, főleg akkor, amikor négyszer ennyien keresnek munkát és megélhetést az országban. Sőt, egy tanulmány szerint a szorgos és dolgos kezek Magyarországot nagyhatalommá tehetik. A gyógynövénytermesztésben. A Kárpát-medence kiváló agroökológiai adottságai, a világpiaci kereslet évi 10-15 százalékos emelkedése új perspektívát nyithat az elmúlt 20 évben rosszul privatizált és széthullott magyar gyógynövénytermesztés és -feldolgozás előtt. A gyógynövény ágazat megújítása - a tanulmány szerint - elsősorban a vidéki foglalkoztatást erősítheti. Milyen kegyes a természet, ott gazdag a vadon gyógyító természetességben, ahol a legnagyobb a szükség! A gyűjtés, válogatás, szállításra előkészítés és végül a feldolgozás 100 ezer embernek adhat (sokaknak csak időszakos) munkát. A tanulmány nyárra elkészül, ám félő, évek múlva is csak az ebben rejlő lehetőségekről hallhatunk majd. Ha pedig mégis tévednék, akkor épp ideje, hogy a füveskönyveket lapozgatva az acsala- putól az orvosi szemvidítóin át eljussunk a vidrafűig. Ha tudjuk, melyik mit gyógyít, máris előrébb tartunk a nagyhatalommá válás (de legalább a jobbulás) útján. bednarik@inform.hu LMP: A termőföldet vonják ki A termőföldforgalom európai szinten mentesüljön a tőke szabad áramlása alól. MADRID/BUDAPEST. Az LMP javaslatára rögzíti majd az Európai Zöld Párt (EGP) nyilatkozata azt a kezdeményezést, hogy a termőföldet; vonják ki a szabad tőkeáramlás hatása alól. Schiffer András, az LMP társelnöke szombaton az MTI-nek Madridból, az EGP ülésének helyszínéről telefonon elmondta: pártja javaslatára helyet kap a zöldek által elfogadandó deklarációban az a kezdeményezés, hogy a termőföldforgalom európai szinten mentesüljön a tőke szabad áramlása alól. Szintén az LMP indítványára azt Devizaárfolyam (2013,05.12.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 292,74-0,33 USA dollár 225,17 +2,35 Svájci frank 234,97-3,31 Angol font 346,90 +0,04 Román lej 67,66-0,14 Ukrán hrivnya 27,76 +0,29 Horvát kuna 38,66-0,05 Lengyel zloty 70,68-0,30 C gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB is rögzítik, hogy a termőföld esetében a szabadpiaci mechanizmusokat felülírják a fenntarthatósági és az igazságossági elvek. Mindez Magyarország szempontjából különösen fontos, hiszen jövő tavasszal lejár a külföldiek termőföld-vásárlási moratóriuma - hívta fel a figyelmet Schiffer András, rámutatva, ha Magyarországon szabad lenne a termőföldforgalom a külföldiekre nézve is, akkor végképp elvágnák annak lehetőségét, hogy megerősödjenek a családi gazdaságok, a kisbirtokok és az ökológiai mezőgazdaság. Közölte, az LMP azt tartaná valódi megoldásnak, ha az európai uniós alapszerződést sikerülne módosítani, ebben BUDAPEST/LISSZABON. A magyarok alapvetően szabadság- harcosok, erőteljes nemzeti érzelmekkel; ezt hazafiasságnak is lehet nevezni - mondta a SIC Notícias nevű portugál hírtelevíziónak nyilatkozva Orbán Viktor. A magyar kormányfővel készített interjút szombat este sugározta a hírtelévízió. Arra a riporteri kérdésre, hogy véleménye szerint miért fogalmazódnak meg kétségek az európai intézmények részéről az esetben ugyanis „nem kellene többet földmoratóriummal bíbelődni”, hanem az egyes országok, helyi közösségek szabadon eldönthet- nék, hogyan szabályozzák a termőföld forgalmát. Szél Bernadett, az LMP másik társelnöke egy német előadó beszédét idézte, aki a madridi tanácskozáson országának az atomenergiából való kivonulásáról szólt, kifejtve: Németország úgy tudta megváltoztatni energiastruktúráját, úgy tudta megemelni a megújuló energiaforrások arányát, hogy annak jelentős munkahelyteremtő hatása is volt. A német szakember egyúttal cáfolta, hogy mindez növelte volna energiafüggőségüket. MTI a demokrácia iránti elkötelezettségével kapcsolatban, a kormányfő az angol nyelvű interjúban azt mondta: a szabadságharcosság stílusát tekintve őszinteséget, egyenes beszédet is jelent, amit Európában néha populizmusnak neveznek. „Én nem vagyok populista, mindössze a lehető legnagyobb mértékben próbálok egyenesen, egyértelműen beszélni az emberekkel” - mondta Orbán Viktor. MTI „Szabadságharcosok és hazafiak vagyunk” Orbán Viktor lerótta kegyeletét Budapest. Lerótta kegyeletét Orbán Viktor miniszterelnök a szatmárnémeti temetőben annak a férfinak a sírjánál, akit a gyanú szerint egy hónappal ezelőtt Izsákon annyira megvert két, azóta leszerelt rendőr, hogy belehalt sérüléseibe. A kormányfő Facebook- oldalán szombatra virradóra közzétett videó tanúsága szerint Orbán Viktor egy szál, nemzeti színű szalaggal átkötött fehér rózsát helyezett el az áldozat sírján. Ugyancsak szombaton a Magyar Nemzetben megjelent egy nyílt válaszlevél Tamás Gáspár Miklósnak címezve, „Netuddki” aláírással. A filozófus szerdán nyílt levelet írt a kormányfőnek - amelyet ugyancsak a Magyar Nemzet közölt -, arra kérve Orbán Viktort, menjen el Szatmárnémetibe, ha lehet, Áder János államfővel együtt, és tegyen egy szál virágot Bara József sírjára. „Az államnak, amelyet a sors kifürkészhetetlen végzéséből te vezetsz most, felelősséget kell vállalnia mindazokért, akik a területén élnek” - írta Tamás Gáspár Miklós. A szombaton közzétett válaszlevélben az áll: „Kedves Gazsi! Nekem címzett nyílt leveledet megkaptam. Hagyjuk a felesleges udvariaskodást, jólesett. Tanácsodat megfogadtam. Az igazat megvallva, magamtól is eszembe juthatott volna. Sőt, talán eszembe kellett volna, hogy jusson. Akárhogy is, megvolt”. MTI PM: ne csökkentsék a gimnáziumok számát Drasztikusan csökkenteni kívánja az érettségit adó képzési lehetőségekhez való hozzáférés. Budapest. Vonja vissza a kormány azt a javaslatát, amely országszerte tucatnyi gimnázium státusának visszavonását célozza - szólított fel szombati budapesti sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért (PM) színeiben politizáló független országgyűlési képviselő. Apo- J litikus emlékeztetett rá, hogy I az Oktatási Hivatal honlapján I néhány napja megjelent, több ezer oldalnyi koncepció tervei alapján tucatnyi gimnázium sorsa pecsételődik meg. Karácsony Gergely kifogásolta, hogy a szakmai szervezeteknek csak néhány napjuk van arra, hogy véleményezzék a kormányzati elképzeléseket. Mint elmondta: kezd megvalósulni az a kormányzati koncepció, amely a Széli Kálmán Terv, illetve szakképzési koncepció alapján drasztikusan csökkenteni kívánja az érettségit adó képzési lehetőségekhez való hozzáférést. Miközben Orbán Viktor arról beszél, hogy Magyarországot a tudás földjévé kell tenni, úgy tűnik, hogy a valós politikai szándéka mégis az, hogy a tudatlanság és a kiszolgáltatottság helye legyen az ország - fogalmazott Karácsony Gergely. mti ■> Távozik az elnök Fetdmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) távozó elnöke (balról) és Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója a szervezet budapesti közgyűlésén. FOTÓ: MTI/KOVÁCS ATTILA