Kelet Magyarország, 2013. április (70. évfolyam, 76-100. szám)

2013-04-06 / 80. szám

2013. ÁPRILIS 6„ SZOMBAT KEHI EP-képviselő a közgyűlésen A hó már elolvadt, de kérdések még maradtak fotó: km-archIv, sipeki Péter MSZP-sajtótájékoztató A gazdaságpolitika miatt nő a megélhetési bűnözés NYÍREGYHÁZA. A nemrégiben napvilágot látott rendőrségi beszámoló értékelése adta a gerincét az MSZP pénteki saj­tótájékoztatójának. Jeszenszki András városi alelnök szerint a bűnelköve­tések száma egyértelműen a romló gazdasági helyzet miatt emelkedett. Szerinte az nem vitatható, hogy a rendőrök nehéz helyzetben vannak, és igyekeznek a tőlük telhető legjobb munkát végezni, de a kormány gazdaságpolitikájá­nak köszönhetően elburjánzó megélhetési bűnözést csak ne­hezen tudják visszaszorítani.- Az előző időszakhoz ké­pest nőtt a vagyonellenes bűncselekmények, a bank­kártyával való visszaélések és a magánlakásokba történő be­törések száma, ahogy a kábel- és biciklilopások gyakorisága is. Jeszenszki András közölte azt is: aláírásgyűjtésbe kez­denek azért, hogy a kormány meghallgassa az élelmiszer- árak áfájának 5 százalékra csökkentésével kapcsolatos javaslatukat. Aranyos Gábor, a városi elnökség tagja a Szabolcs Vo­lánnal kapcsolatos fideszes kijelentésre kívánt reagálni akkor, amikor elmondta: nem igaz, hogy ők a társaság vesz­teségeit nem kompenzálták soha, hiszen egy 2010. május 24-ei döntés révén két önkor­mányzati ingatlan is átkerült a Volánhoz. - Mi hosszabbí­tottuk meg az lA járat útvona­lát, mellyel egy egész telepü­lésrész problémáját oldottuk meg, fiatalabb és korszerűbb buszokat szereztünk be, több mint 100 buszöblöt újítottunk fel, valamint bevezettük az összvonalas bérletet - sorolta Aranyos Gábor. km-tg Európai Területi Társu­lást alapít Szabolcs- Szatmár-Bereg és Szatmár megye. NYÍREGYHÁZA. - Nemcsak Ma­gyarország csonka, hanem a megyék és a vármegyék is azok. A honosítás pedig azért korszakos jelentőségű ese­mény a nemzet életében, mert helyreállítja az állampolgári, polgártársi viszonyt, és össze­kapcsol bennünket, a mester­ségesen megosztott határ két oldalán élőket - ezekkel a sza­vakkal köszöntötte a pénteki rendkívüli megyei közgyűlés tagjait Tőkés László romániai református püspök, az Euró­pai Parlament képviselője. ENTER csoportosulás Ezt megelőzőn fogadta el a testület azt az előterjesztést, amely a romániai Szatmár és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye együttműködésével megalapítja az Európai Te­rületi Társulást (ETT-t), azaz magyarországi székhellyel az ENTER Korlátolt Felelőssé­gű Európai Területi Együtt­működési Csoportosulást, valamint benyújtja az ezt segítő pályázatot. Az ETT az Európai Unió első olyan jogi eszköze, mely keretet ad az európai önkormányzatok és régiók együttműködésére, az uniós támogatások hatékony felhasználására. A két megye korábban is valósított még kö­zös, határon átnyúló fejleszté­seket, azonban a társulási for­ma az unió által támogatott projektekben prioritást élvez, valamint a magyar állam is ösztönzi az ETT-k alapítását és működését. Szatmár és Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gye az infrastrukturális, szo­ciális, egészségügyi és ener­getikai területen, valamint a gazdaság- és településfej­lesztésben kíván közös prog­ramokat megvalósítani. Mint Seszták Oszkár, a megyei köz­gyűlés elnöke elmondta, ta­gonként másfél-másfél millió (román oldalon ez új lejben értendő) forint adja a társu­Független lett- A megyei közgyűlés elnö­kének is bejelentettem, hogy már nem vagyok a Jobbik tag­ja, és a frakcióból is kiléptem. Ezentúl függetlenként szóla­lok fel és látom el a képviselői munkámat - tudatta lapunk­kal Bodrog László. lás induló vagyonát, az éves tagdíj pedig 300-300 ezer fo­rint lesz. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz április 8-áig lehet benyújtani azt a pályázatot, amely anya­gi támogatást nyújt az ETT-k kiadásainak dotációjára. Tájékoztatást kémek A mindössze két napirendi pontot tárgyaló közgyűlésen napirend előtti felszólalásá­ban Szilágyi Péter (Jobbik) a március 14-ét követő kataszt­rofális hóhelyzet kapcsán azt mondta, a helyzet kezelésére hivatott szervezetek mun­káját néhánynapos tanács­talanság jellemezte, ezért javasolják, hogy a stratégiai­lag fontos ágazatokat vissza kell államosítani. Javasolta egy vizsgáló bizottság felál­lítását, az adatok bekérését, valamint, hogy a következő közgyűlésen önálló napirend­ként tárgyaljanak erről. Dr. Helmeczy László (Összefogás a megyéért egyesület) szin­tén ezzel kapcsolatban elhi­bázott döntésnek nevezte, hogy a kormányhivatalokhoz telepítették a megyei védel­mi feladatokat, mert véle­ménye szerint helyben lehet a leghatékonyabban kezelni a problémákat, s példaként Nyíregyházát említette, hol a város vezetése hatékonyan tudta koordinálni a segítséget és helyreállítást. Seszták Oszkár azt mond­ta, a ’90-es évek elején rossz döntés volt, hogy az állami szervek felett önkormány­zatok diszponáltak, ezt tette most helyre a jogszabály­módosítás. Az április 24-ei, következő közgyűlésre pedig meghívják a katasztrófavé­delem képviselőit, hogy a közgyűlés tagjait tájékoztas­sák a hóhelyzetben követett stratégiáról és a tapasztala­tokról. KM ■ Több mint százezer forintos a kár Vandálok rongálták meg Nyíregyházán, a Robinson-dombon lévő játszóteret. fotó: pusztai Sándor Határok nélküli együttműködés Magyar-román vál­lalkozói irodát hoznak létre Nyíregyházán és Szatmárnémetiben. nyíregyháza. Ingatlanberu­házás kétoldalú, magyar-ro­mán kkv fejlesztési együtt­működés céljából címmel rendezett sajtótájékoztatóval egybekötött szakmai tanács­kozást pénteken a Primom Szabolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Vállalkozásélénkítő Ala­pítvány. Czomba Csaba kura­tóriumi elnök elmondta: az idén januártól a jövő év végéig tartó, 1,9 millió euró összkölt­ségű, 1,5 millió euró támoga­tással zajló tükörprojekt a ma­gyar-román üzleti kapcsolatok fejlesztése mellett egy olyan beruházást takar, amelynek célja egy-egy Magyar-Román Vállalkozói Iroda létrehozása a határ mindkét oldalán. Kézművesek Háza- Olyan vállalkozói-szolgálta­tói irodát hozunk létre Nyír­egyházán, a Luther utca 16. szám alatt, ahol ingyenes vagy önköltségi áron nyúj­tott szolgáltatásokkal segít­jük a magyar-román kis- és közepes vállalkozások üzleti együttműködését, gazdasági versenyképességük növelé­sét, piaci pozíciójuk javítását, vállalkozói kultúrájuk gazda­gítását - mondta Darvas Ildikó projektmenedzser. A Szatmár­németi Önkormányzat beru­házásáról és a határon átnyúló együttműködésjelentőségéről Roca Radu alpolgármester így nyilatkozott: - Mi egy bérelt ingatlant újítunk fel, a szolgál­tató iroda Kézművesek Háza néven működik majd. Bízunk benne, hogy a beruházás 2014 december végéig befejeződik. Az üzleti környezetet erősí­tendő, különböző műhelye­ket hozunk létre, ahol olyan, manapság kevésbé divatos mesterségek elsajátítására bá­torítjuk majd a jelentkezőket, mint például a cipész, bőrfel­dolgozó szakma.- Nyíregyháza és Szatmár­németi között hosszú évek óta jó és egyre virágzóbb a kap­csolat, az értéknövelő uniós projekt célja: közelebb hozni egymáshoz a határ menti tér­ségben élő embereket, közös­ségeket és gazdasági szereplő­ket, és közös fejlődést elérni az alapvető erősségeinkre építve - emelte ki Kosa Tímea, Nyír­egyháza alpolgármestere, km www.topaukdo.hu a Legyen Öné a nyerő ajánlat! Március 28-án vette kezdetét ás már csak 2 napig tart tavaszi virtuális árverésünk, a Topaukció. TOPAUKCIO, Több mint 700 terméket vásárolhatnak meg nálunk rendkívül kedvezmé­nyes áron, hiszen a licitálás minden esetben a bolti árhoz képest legalább 50% kedvez­ménnyel indul, de találkozha­tunk akár 80%-os kedvezmé­nyekkel is az oldalon. Az árverésen való részvé­telhez nem kell mást tennie, mint regisztrálni a www. topaukcio.hu weboldalon, és máris megteheti ajánlatát a kiválasztott termékekre, szolgáltatásokra. Mi a teendő akkor, ha biztos szeretnék lenni abban, hogy én viszem el a terméket? TOPAUKCIÓ: Nem feltétlenül az a nyerő stratégia, ha az árverés lezárásakor a gép előtt ülve, ujjúnkat az egér gombján tartva figyeljük az órát, és próbáljuk az utolsó másodpercben túllicitálni az addig vezető ajánlatot. Ekkor ugyanis több tényező is - pl. az internetkapcsolat sebes­sége, az óra pontossága, más licitálók hasonló taktikája - keresztülhúzhatja a számítá­sainkat. A Topaukció csapata inkább azt tanácsolja, hogy határozzon meg egy titkos licitmaximumot és dőljön hátra karosszékében, hagyja, hogy az aukciós szoftver licitáljon Ön helyett. Mit jelent a titkos licitmaxi­mum és hogyan működik ez a funkció? topaukció: Ha licitál egy termékre, vagy szolgáltatásra, jelölje meg azt az összeget, amelyet a termékért/szolgál- tatásért maximum hajlandó lenne fizetni, ezt nevezzük titkos licitmaximumnak. Jó szórakozást, sikeres vásárlást kívánunk! Titkos, mert a termékre licitáló vetélytársai ezt az összeget nem láthatják, csak az aukció pillanatnyi állását. Ezután a rendszer automatikusan teszi meg az ajánlatokat Ön helyett, az Ön által meghatá­rozott legmagasabb összeg eléréséig. A rendszer jelez, ha a termékre licitálók elérték, vagy túllicitálták az Ön által meghatározott maximumot, ebben az esetben e-mailben kap értesítést. így biztos, hogy a licitjei mindig naprakészek lesznek, más licitálók ajánlatai meghaladhatják, de a tudta nélkül nem léphetik túl az Ön által megjelölt maximális összeget. Ezzel sok időt takarít meg magának, hiszen nem kell figyelemmel követnie, hogy adott ajánlatát túllicitálták-e. Döntetlen helyzetnél a nyer­tes az a felhasználó, aki a tit­kos licitmaximumot korábban állította be. TOPAUKCIÓ: Ez a funkció az aukció befejezéséhez közeledve is segítségére van, hiszen más licitálók az utolsó pillanatban könnyen ráígérhetnének az Ön aján­latára, úgy, hogy Önnek már nincs ideje a gyors reagálás­ra. A titkos licitmaximumot az aukció végén minden esetben figyelembe veszi az aukciós szoftver. d WWW.TOPAUKCIO.HU § Különleges produkciókat láthat a közönség FOTÓ: ÉKN Fehér oroszlánokkal jön a Magyar Nemzeti Cirkusz Fantasztikus műsor­ral lép a porondra a vezetésében megújult társulat. NYÍREGYHÁZA. Immár 19. éva­dával, ám új igazgató, ifj. Richter József vezetésével indult útnak hazánk legszín­vonalasabb produkcióit fel­vonultató társulata, a Magyar Nemzeti Cirkusz (MNC). A csa­pat egykori direktorát, Richter Józsefet 2012 őszén a Fővárosi Nagycirkusz élére nevezték ki, aki a stafétát fiának, ifj. Richter Józsefnek adta át. A fiatal művész, meghálálva a bizalmat, a társulattól elvárt, s az MNC-től megszokott magas színvonalú műsort állított ösz- sze az idei évadra. De nemcsak a vezetés és a műsor, a felsze­relésük is megújult, a társulat a legmodernebb technikával felszerelt sátorvárossal indult útnak, s érkezik meg április 16­Előadások Április 16-21., Bujtosi Városliget, Nyíregyháza _________________ Az előadások kezdete: hétköznap 18 óra, szombaton 15 és 18 óra, vasár- < nap 11 és 15 óra. án Nyíregyházára, ahol 2l-éig vendégszerepeinek a Bujtosi Városligetben. - Magyarorszá­gon először lépnek cirkuszi po­rondra fehér oroszlánok. Jason Peters Angliából ll „fenevad­dal” zárkózik egy ketrecbe - kezdett a műsor ismertetésébe az igazgató, aki maga is fellép lovascsoportjával. - Olyan kü­lönleges produkciókat láthat a közönség a premieren (s az utána következő előadásokon is), mint például a spanyol Duó Alambria kötéltánca tíz méter magasan a kupolában, de el­hozzuk a nézőknek a világhírű zenebohóc családot, az itáliai Streza Family-t, s láthatnak illuzionistákat is - tette hozzá ifj. Richter József. Hűségkártyával olcsóbb A Kelet-Magyarország ezúttal is kedveskedik előfizetőinek, akik a Hűségkártyájukkal fél áron vásárolhatják meg ügy­félszolgálatunkon (Nyíregy­háza, Dózsa György u. 4-6.) az április 16-ai premierre szó­ló kétfős belépőiket - 6000 helyett 3000 forintos áron. A jegyek korlátozott számban kaphatók. km

Next

/
Thumbnails
Contents