Kelet Magyarország, 2013. április (70. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-05 / 79. szám
2013. ÁPRILIS 5. PÉNTEK 10 Sport ,:T- ' • ■ >' KELET MAGYARORSZÁG tß''" ;<M SS1MS I— Labdarúgás: NB M. Tisza-csoport Cigándi előzésre készül a A szombaton fellépő csapatok a megyehatáron túljátszanak, vasárnap a megyei rangadókon a sor. labdarúgás. Ha nem is alapjaiban, de némileg megváltoztatta a bajnokság menetét egy a 93- percben, a félpálya közeléből a kapu irányába küldött előreívelés. Eddig rendre legyőzték A tiszaújvárosi Gacsal Norbert labdája a múlt szombaton a kisvárdai kapuban kötött ki, a mérkőzés i-l-re végződött, a listavezető előnye pedig öt, illetve hat pontra olvadt a Cigánddal és a Nyírbátorral szemben. Q http://szon.hu Sport. Helyi és nagyvilági sport. A várdai döntetlenből leginkább előnyt kovácsoló két csapat szombaton egymás ellen mérkőzik, vagyis folytatódik a tavaszi (...) rangadók sora. Az idén otthonából most először kimozduló bátoriak eltökélt célja a helycsere, ehhez nyerniük kellene a második helyezett otthonában, reményeiket erősíti, hogy eddig rendre legyőzték a borsodiakat: mindig egygólos különbséggel, folyamatosan csökkenő találatszám (3-2, 2-1,1-0) mellett. A Várda SE harmincnyolc meccsből álló veretlenségi sorozata közben olyan még nem volt, mint az elmúlt két hétben, vagyis hogy egymást követő két összecsapást ne tudjon megnyerni, a pozitív széria közben kialakult negatív tendenciát a nagyecsedi megyei rangadón zárhatja le a listavezető. A játéknap másik szabolcsi rangadójának is van egyéb érdekessége, hiszen az Ibrány immár új edzővel fogadja a Tiszakanyárt. Debütáló edző Mint arról korábban hírt adtunk, az immár Bíró Csaba vezette legénység számára időszerű lenne a hét vereségből álló kudarcsorozat lezárása, a kanyáriak viszont az utóbbi meccseiken, ha nem is fölényesen, de kétszer is l-o-ra legyőzték a mögöttük helyet foglalókat, és valami ilyesmire készülnek vasárnap is. Az előzmények ismeretében, a jó tavaszi kezdés után váratlanul, a Nagyecsed ellen hazai környezetben szakadt meg a Szatmár Unió idei győzelemsorozata. Ugyanakkor a fehérgyarmatiak szombaton zsinórban harmadik idegenbeli győzelmükre készülnek, méghozzá a Debreceni EAC otthonában. Nem állítanánk, hogy a Baktalórántháza toronymagas esélyesként utazik Tiszaújvárosba, de mivel a borsodiak mindkét idei hazai mérkőzésüket elvesztették eddig, talán lehet keresnivalója a középmezőnyhöz tartozó baktai alakulatnak is. KM-BT A bajnoki ellenfelünknél történt változás remélem, nem hoz nekünk rosszat. KOSKOVITS GYÖRGY Nyírbátor Legutóbb Fábri Zoltánnak és a Baktalórántházának nem sikerült elnyomnia a Cigándot, most a Nyírbátor próbálkozik meg vele fotó: sipeki Péter 18. forduló (kezdés: 1530 szakvezetői várakozások Szombat Debreceni EAC (ÍB.)-Szatmár Unió FC( 10.) ____ Virovecz Pál, a Szatmár Unió edzője: - Az időjárás csúf tréfát űzött velünk az elmúlt hétvégén, hiszen futballra alkalmatlan pályán kellett lejátszanunk a Nagyecsed elleni mérkőzést. A körülmények ezúttal sem biztatnak semmi jóval, de mindenképpen győzni megyünk Debrecenbe. ______________________________ Tiszaúj város (5.) -Baktalórántháza (9.) ___ Illés László, baktalóránt házi játékos-edző: - Ä hétközi Magyar Kupa-mérkőzésen volt lehetőségünk az eddig is meglévő ziccerek értékesítésére, és remélem, maradt puskaporunk a hétvégére is. Szervezetten, kulturáltan futballozó csapattal kerülünk szembe, amely nem kezdte jól a szezont, de a Kisvárdán elért, számunkra figyelmeztetésül szolgáló döntetlenje arra utal, hogy kilábalt a gödörből. ____ Clgátld (2.(-Nyírbátori 3.) ^7 Fogarasi Zoltán, nyírbátori edző: - Negyedik tavaszi mérkőzésünkön a harmadik rangadónk ■elé nézünk, melyen minimális elvárásom az • ellenfelünkkel szembeni ponthátrányunk megtartása, de természetesen akkor lennék igazán elégedett, ha a két gárda a mérkőzést követően helyet cserélne egymással a táblázaton. Ehhez viszont nagy valószínűséggel megfelelően kell majd igazodnunk a pálya- és időjárási viszonyokhoz, valamint nagyon szervezett és fegyelmezett játékra lesz szükségünk a nagyon erős kerettel rendelkező, és mindenki ellen győzelemre játszó hazaiakkal szemben. Ugyanakkor javuló támadójátékunk mellett a védekezésünknek tovább kell acélosodnia ahhoz, hogy pontosan távozzunk Cigándról. Márpedig ez a célunk, annál is inkább, mivel a múlt heti győzelmünk így értékelődne fel igazán. __________ Vasárnap Ibrány < 12.)-Ttaakanyár (7.) Bitó Csaba, ibrányl edző: - Lelkileg kell helyrerázni ezt a csapatot, elhitetni a játékosokkal, hogy képesek a győzelemre - már most a Tiszakanyár ellen is. Az időjárás nem segítette a felkészülésünket, a pályánk állapota sem ideális, de nincs mese, játszanunk kell. Reinaldo és Hruska Árpád bajlódik sérüléssel. _________________________________________ Koskovits György, tiszakanyári edző: - A kupamecs- csen az időjáráshoz képest jó pályán, sportszerű ellenfelet sikerült legyőznünk. A soros bajnoki ellenfelünknél történt változás remélem nem hoz nekünk rosszat, az Ibrány elleni meccseink mindig kemény, harcos csaták, gondolom így lesz ez most is. ________________________ Nagyecsed (T i.)-várda SE (TJ- Mlrcea Bolha, nagyecsedi edző: - Tudjuk, hogy sokkal erősebb és jobb játékosállománnyal rendelkező csapat érkezik hozzánk, de arra is emlékezhetünk, hogy mi voltunk az utolsó megyebeli csapat, amelyik le tudta győzni a Kisvárdát. Bízunk benne, hogy a 2011 őszi bravúrt meg tudjuk ismételni, ebben erősít bennünket a vasárnapi pontszerzésünk, amely helyrebillentette a játékosok önbizalmát. Mindenki a rendelkezésre áll, teljes vértezetben várjuk a bajnokeséiyest. Révész Attila, kisvárdai edző: - Tiszteletreméltó • és logikus tépés az ecsediektől, hogy kevés esélyt érezve a bennmaradásra, nem feladták a küzdelmet, hanem a jövő csapatát építve kezdtek neki a tavaszi szezonnak, ezért ők teljesen más lelki teher alatt játszanak, mint mi. Természetesen csapatunk mindent meg fog tenni a jó szereplés érdekében, viszont a jelenlegi időjárási körülmények, a pályák állapota a támadófutball halálát jelentik, ezért nekünk ez a mérkőzés nem igazán a játékról, hanem várhatóan küzdelemről fog szólni. Nem szólt egy rossz szót sem A vásárosnaményi kórházat is megjárt Várnai Róbert nem akar senkit megbántani, de... LABDARÚGÁS. Várnai Róbert csillagokat látott, holott fényes nappal volt. A Pátroha játékos-edzője a Rohodon elbukott (l-o) megyei másodosztályú futballmeccset nem a pályán fejezte be: tíz perccel a befejezés előtt a vásárosnaményi kórház ügyeletét célozta meg. 8 mtipiiasi Várnai Róbert nem tudta végig irányítani csapatát - kórházi ügyeletén ért véget számára a meccs a pálya helyett a FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL Nem akart úgy járni...- A mérkőzés során kaptam négy vagy öt rúgást, az utolsó kettőt öt percen belül, csaknem négyzetcentire ugyanoda, a jobb sípcsontomba, ami rövid időn belül teniszlabda nagyságúra dagadt - taglalta a történteket Várnai Róbert.- Nem volt nehéz megállapítanom, hogy ezt már nem úszom meg borogatással, személyautóval bevittek az ügyeletre, ahol megállapították: vérömleny keletkezett a lábamban. Vissza kell még térjek ultrahangos vizsgálatra, annál is inkább, nehogy úgy járjak, mint néhány hónapja Fiumei Viktor: „Öcsikének” ugyebár kis híján ráment a lába egy hasonló ügy következményeként. Szeretnék még valamit mondani... Vissza lehet tekinteni a korábbi nyilatkozataimat, nem szoktam a játékvezetőről egy rossz szót sem szólni. Nem is hántásból mondom, de azt gondolom, a „spori” úgy tudja a labdarúgók testi épségét védeni, ha hasonló eseteknél határozottabban lép fel. Furcsállom kissé, hogy ilyen belépőkből egyetlen egy sem ért sárga lapot. Hangsúlyozom, nem ezért kaptunk ki, ez nem mentegetőzés akart lenni részemről. Elismerem, kihagytuk a helyzeteket, amiért törvényszerűen bűnhődtünk, ez benne van a futballban. Nem is vitatkoztam, elfogadtam, hogy így jártam, jártunk. KM-KT Négy bajnoki meccs műfüvön labdarúgás. A jelek szerint a megyei első osztályban szereplő egyesületek megunták a tétlenséget. A mostoha időjárás következtében három bajnoki fordulót kihagyó csapatok képviselőit lépésre sarkalta, hogy a meteorológusok további - kitartó - esőzéssel riogatnak, ami eláztathatja a soros bajnoki kört is. Ezt megelőzendő, négy mérkőzést már egészen biztosan lejátszanak, mégpedig műfüvön. A szombati Kemecse-Balkány találkozót (kezdés, felnőtt: 16, ifi: 18 óra), illetve a vasárnapi Szakoly-Kótaj összecsapást (felnőtt: 12, ifi: 10) a nyíregyházi stadionban rendezik. A nyírbátori létesítményben szombaton Nyírgyulaj- Mátészalkai MTK (felnőtt: 16, ifi: 14), míg vasárnap Nyírmada-Tiszalök (felnőtt: 12, ifi: io) meccset tudnak le. Az MLSZ Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Igazgatóság állja a költségeket és biztosítja a pályákat - hasonló ajánlat élt az elmúlt héten, miként ez érvényes most is... KM Labdarúgás Megyei II. osztály, 21. forduló (kezdés: 15, ifi: 13) DQSaBn-aaport ____________•_______________ Tippel: Búzás Lajos, a Nyíregyházi Old Boys edzője.___________ Vasárnap. Nyírpazony (10.)-Nyírlugos (6.): - Mindkét csapat győzött legutóbb, ráadásul idegenben, meglehet, most is .pontosan' zárnak a felek. ________________________________ Levelek (4.)—Újfehértó (16.): - Régen játszott bajnokit a Levelek, a sereghajtóval szemben nyilván csalódásként élnék meg, ha elmaradna a győzelem. _____________________________ Nyírtelek (8.)-Apagy (12.):- Győzzön a jobb. ____________ Terem (1.) -Nyírvasvári (9.): - Presztizsmeccs a javából. A teremiek március közepe nem játszottak bajnoki mérkőzést, ettől függetlenül hazai környezetben esélyesebbek, noha a vendégek bizonyára megnehezítik dolgukat._________________ Nyíribrony (5.)-Kállósemjén (14.): - A Kállósemjén hosszú hetek óta nem lépett pályára bajnoki meccsen, ezért rejtély, mire lesz képes az élmezőnyhöz tartozó Ibrony vendégeként._______________________ Napkor (7.)-Kálmánháza (15.): - A Nakor saját közönsége előtt különösen acélos teljesítményre képes, ezúttal is neki áll a zászló. Székely (11.)—Ófehértó (13:): - A Székely az elmúlt fordulóban is otthon Játszott és vereséget szenvedett, meglehet, a felzárkózni kívánó Ófehértóvat is meggyűlik a baja. Nyíregyházi Old Boys (3.)-Volán-Sényő (2.): - Kikaptunk Apagyon, így most javítani szeretnénk, a jó erőkből álló Volán- Sényő ellen azonban ez nem lesz egyszerű.___________________ Nylrerdő-csoport Tippel: Gdovin János, a Vája játékos-edzője. ______ Vasárnap. Újdombrád (10.)-Vásárosnamény (2.):-Ha a Naményt nem zavarta meg a háromhetes kihagyás, szerintem behúzza a három pontot._________ __________________________ Záhony (7.)-Fényestitke (3.): - Két egyforma képességű csapat, döntetlenre tippelek. _________________________ Pátroha (11 .(-Vasmegyer (14. j: - Úgy tűnik, az őszhöz képest a Pátroha összeszedte magát és megnyerheti a mérkőzést. ____________________________________________ A)ak(6.)-Anarcs(16.):-Az Ajak egy klasszissal jobbcsapat. Pap (9.)-Dombrád (1.): - A jól igazoló Pap ellen nem lesz könnyű dolga a Dombrádnak, a döntetlen sem kizárt. ____ Gávavencsetlő (4.)-Kék (13.): - A hazaiak nagyon jó benyomást keltettek bennem, győzelmük egyáltalán nem lepne meg. ______________________________ Demecser (12.)-Tiszamentl SE (15.): - Aligha lehet kérdés, tuti egyes. __________________________ Vaja (8. )-Rohod (5.): - Remélem, a legutóbbi idegenbeli győzelem megfelelő önbizalmat adott a csapatnak, és vissza tudunk vágni az őszi vereségért. ____________________________ Carmo-csoport Tippel: Tóth László, a Nyírmeggyes edzője. Szombat. Milota (10. (-Beregdaróc (13. j: - A Milota a Csenger ellen nagy verésben részesült, mondjuk, ez nem tegnap volt, most javíthat __________________________________ Tyúkod (14.)-Vámosoroszl (9.): - Vendégsikerre számítok. Kölese (8.)-Tarpa (7.): - A Tarpa idegenben nem túl acélos, a Kölese viszont otthon egészen jól teljesít, így valószínűleg hazai győzelem születik. ____________________________, Nyírmeggyes (6. (-Tisztaberek (2.): - Az ősszel nyerni tudtunk Berekén, így most sem lehet más a célunk. Vasárnap. Mérk-Vállaj (4.)-Csenger (1.): - Á Mérk-Váliaj élvezi a hazai pálya előnyét, ezt ki is fogja használni, ezért a tippem egyes, esetleg iksz. __________________________________ Tunyogmatolcs (5.)-Tiszakóród ( 3.): - A Tunyog otthon többet nem hibázhat, a Kóródnél viszont felépültek a sérültek- nekünk jó lenne az iksz.____________________________________ Kispalád (15.)-Szatmárcseke (11.): - A Cseke elviszi a három pontot.______________________________________________ Szabadnapos: Nyircsaholy. 11 ....... Labdarúgás ; A legújabb angol sajtóhírekszerint marad a Manchester Citynél Yaya Touré, a bajnoki címvédő elefántcsontparti válogatott középpályása. A hírek szerint Touré szóban megegyezett a City vezetőivel, hogy új, négy évre szóló megállapodást köt. Ez idő alatt heti 220 ezer, összesen 45 millió font üti majd a markát. Mivel Touré jelenlegi, 2015-ig érvényes szerződése már harmadik éve van életben, ha a City a szezon hátralévő részében nem köt vele új megállapodást, a játékos szerződése hátralévő részének kifizetésével „kivásárolhatja” magát, s a FIFA szabályainak értelmében távozhat a Citytől. A Tiszavasvári beérheti az éllovas Kisvárdát kézilabda. A tizenötödik fordulóban, a sportcsarnok beázása miatt elmaradt Tiszavasvári-Debreceni EAC NB Il-es férfi kézilabda-mérkőzést pótolják pénteken (kezdés: 18.30). A második helyen posztoló hazaiak egyértelmű esélyesei a találkozónak, és győzelem esetén pontszámban beérik az éllovas Kisvárdát. Megjegyzésre érdemes, hogy szezon közben a gólkülönbség rangsorol, az utolsó játéknapot követően viszont az egymás elleni eredmény dönt: ebben a Várda lényegesen jobb, elvégre oda-vissza legyűrte a Vasvárit. km Labdarúgó megyei I osztály: a forduló mérkőzése Meggyújtanák a pislákoló parazsat a gyulaháziak LABDARÚGÁS. A Szi-Zo Sport megyei első osztályban zsinórban három teljes bajnoki kör maradt el, így általános nézet, jószerivel újra kezdődik a tavaszi szezon. Ami viszont nem változott: a mezőny nagy része a bennmaradásért harcol, így lefutott összecsapás nincs és természetesen igaz a Gyulaháza-Mándok találkozóra ÍS. KM-KT Esélylatolgatö f Bárdi Attlla(gyulaházi edző):-Mivel, az elmúlt hétvégén sem játszottunk, sok újat nem tudok mondani a legutóbbi ” — nyilatkozatomhoz képest. Remélem, a locsolkodás- ban nem sérült meg senki, továbbá azt, hogy a hosszú szünet után meggyújtjuk a pislákoló parazsat. Sérült:-Eltiltott: Matyi András(mándoki játékos edző): - A gyulaházi játékosok többségét ismerem, jó képességű labdarúgóknak tartom őket, ezért nagyon nehéz meccsre számítok. Mivel bennünket idegenbe is sok szurkoló kísér el, és szeretnénk őket kiszolgálni, a győzelem igényével lépünk pályára. Sérült:-Eltiltott:-. Bárdi Attila Matyi András Tiszavasvári (3. )-Tuzsér (10) 2-1 2-2 Kemecse (l.)-Baikány (7.) 2-0 3-1 Nyírgyulaji 6. (-Mátészalkai MTK (9.) 1-1 1-1 Rakamaz (15.)-Nagyhalász (13.) 1-1 1-2 NagykáUó (2.)-Nyírkárász (11.) 2-1 1-1 Szakoly( 16. )-Kóta( (12.) 0-0 1-1 Nyírmada (5. (-Tiszalök (14.) 2-1 2-0 Gyulaháza (8.)-Mándok (4.) 2-1 0-1