Kelet Magyarország, 2013. április (70. évfolyam, 76-100. szám)

2013-04-04 / 78. szám

631570 2013. ÁPRILIS 4., CSÜTÖRTÖK 8 Hazai tájakon 11311 mm Országos döntőt jelent az angol nyelvű szónoklat nyíregyháza. Hagyomány már, hogy évente megrende­zik a nemzetközi angol nyel­vű szónokverseny regionális fordulóját Nyíregyházán. A megmérettetésen több­ször vettek már részt a nyír­egyházi Kölcsey Ferenc Gim­názium tanulói - 2010-ben az országos fordulóba is bejutott az egyik diák elsősorban azok, akik emelt szinten ta­nulják az angolt, de az alap­órások is szívesen kipróbálják magukat ezen a versenyen. 2013 áprilisában ismét köl- cseys tanuló lehet ott az or­szág legjobb angolos szónokai között Budapesten. Máthé Anna 10. A osztályos tanuló bizonyult ugyanis helyben a legjobbnak, és készülhet az országos döntőre, amelynek a győztese részt vehet majd Londonban a májusi nem­zetközi találkozón. A területi versenyen a zsűri az angol nyelvtudás mellett a beszéd mondanivalóját, az előadói készséget, a kiejtést, a hallga­tósággal való kapcsolatterem­tés képességét is értékelte. A témakör sem volt egyszerű, hiszen ideákról, mint „fegy­verekről” kellett beszédet tar­taniuk a versenyzőknek. Másik kölcseys siker is szü­letett a regionális fordulón, ugyanis Szabó Zsófia 11. B osztályos tanuló a 3. helye­zést szerezte meg. Tanárnő­jük, Torda Tamásné méltán büszke tehetséges tanítvá­nyaira egyrészt a most elért versenyeredményük, más­részt az angol nyelvből elért sikereik miatt, hiszen Máthé Annának angolból felsőfokú, Szabó Zsófiának pedig közép­fokú nyelvvizsgája van. km Máthé Anna, Torda Tamásné tanárnő, Szabó Zsófia fotó: iskola Kedves Tóth Miklós! 70 éves születésnapod alkalmából sok boldogságot és jó egészséget kívánunk neked. Feleséged Erzsiké, lányaid, családjuk és 3 unokád ■ Székely zászló Kisvárda is szolidaritást vállalt a napokban az erdélyi magyar településekkel. FOTÓ: DURUCZ GABRIELLA *| AxialOne syngenta Szabad kezet ad a gyomirtásban 0 hatékony a legfontosabb egy- és kétszikű gyomok ellen 0 szárbainclulás után is felhasználható 0 két különböző hatóanyagot és beépített nedvesítőszert tartalmazó gyári keverék 0 zab kivételével mindegyik kalászos növényben engedélyezett 0 nincs utóvetemény korlátozás A készítmény II. forgalmi kategóriájú. Kérjük figyelmesen olvassa el a termék címkéjét és tartsa be a használati utasítást! További információért keresse kollégáinkat: Területi képviselők: Értékesítési támogatók: Észak: Sipos László: 06 20 366-5304 Észak: Bakó Zsigmond: 06 30 499-5351 Dél. Szentesi László: 06 20 914-2490 Dél: Borbás Attila: 06 30 527-2765 TM « Ahol még a sár az úr Az elmúlt hetek időjárása a tiszakanyári focipályát is megviselte, a hétvégi forduló még csak rátett egy lapáttal, így a pálya rendbeté­tele komoly erőfeszítést igényel. fotó: racskó tibor Emlékezés a művészre Kvízmegfejtés Nevét a terűlet jellegzetes növé­nyéről kapta, bár ilyen bokrot már csak elvétve találni. b) Tiszamogyorós Közös kiállítással idézték fel Holló László festőművész munkás­ságát. TISZADADA. „Kevés olyan hely van Magyarországon, mint Tiszadada, ahol nem csak a kerek évfordulón, de minden évben színvonalas községi ünnepséggel emlékeznek meg Holló László Kossuth-dí- jas festőművész születésnap­járól márciusban, szabadtéri alkotási szokásáról májusban, s haláláról augusztusban.” E mondattal nyitották meg azt a kiállítást, amelynek a napok­ban adott otthont a tiszadadai tájház. Képek a magángyűjteményből Holló László festőmű­vész „egyszemélyes barbi- zonjában”, a kanyargós Tisza folyó partján a napokban [ rendezték meg immár 12. j alkalommal a Névadó hete rendezvényt, amelynek egyik fénypontja volt az említett ki­állítás, valamint utána a kör­zeti rajzverseny.- Ebben az évben egy nem mindennapi, különleges ki­Kilenc képző­művész állí­totta ki az alkotásait Tiszadadán. IFJ. KOVÁCS GÉZA A különleges tiszadadai kiállítást Komiszár János festőművész (balra) nyitotta meg. Mellette ifi. Kovács Géza közművelődés vezető és Mlzser Zsolt polgármester fotó: balogh tamás állítást terveztem a Névadó hete rendezvény csúcspont­jaként, s ez a „Holló-díjasok a barbizonban” címet kapta. Erre a kiállításra kilenc, az elmúlt évben Holló László- díjat kapott festő- és grafi­kusművészt kértem fel, hogy együtt állítsák ki alkotásai­kat Tiszadadán - nyilatkozta lapunknak ifj. Kovács Géza közművelődés vezető. - Ké­résem meghallgatásra talált, s nem csak a művészek adtak alkotásokat bemutatásra, de Holló László fogadott unoká­ja, dr. Ujváry Zoltán profesz- szor emeritus és a kiállítást megnyitó, szintén Holló-díjas Komiszár János festőművész is hozott képet magángyűjte­ményéből. A zsúfolásig megtelt kiállítóteremben előbb a mű­vész nevét viselő általános iskola diákjai adtak színvo­nalas műsort, majd a kiállító művészek bemutatásával a kiállítás is megnyílt. A ven­dégek és a művészek közösen megkoszorúzták Holló László mellszobrát az általános isko­la díszparkjában, majd meg­kezdődött a 12. Holló László Körzeti Rajzverseny. km Rajzverseny Késő délután a munkához látó zsű­rinek nem volt könnyű dolga, hiszen mind az alsó, mind a felső tagozatban szebbnél szebb alkotások születtek. A verseny végén a zsűri értékelte a tanulók munkáit és minden helyezett tanuló egy-egy jutalomkönyvet és emléklapot kapott. A legügyesebben rajzoló tanulók Holló László festő­művész munkásságáról szóló színes albummal is gazdagodtak. Meghívták a vasutasokat is kemecse. Immár a kilencedik helytörténeti konferenciát rendezte meg a közelmúlt­ban Kemecsén a város önkor­mányzata és a megyei honis­mereti egyesület. Volt előadás a nemesség és a társadalmi progresszió kapcsolatáról, a 140 éves Nyíregyháza-Ungvár vasútvonal történetéről, a Ló- vasúttal a polgárosodás felé című előadás pedig a kemecsei vasutasok munkásságát idéz­te fel. A konferenciára meghí­vást kaptak azok a személyek is, akik egykoron a kemecsei vasútállomáson dolgoztak. A szervezők Lucza János főszer­vezővel az élen nagyon meleg szeretettel és nagy tisztelettel fogadták az egykori vasutaso­kat, akik között többen már 80 év körüliek. KM A rendezvény résztvevői FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL Újra Nyíregyházán a Magyar Nemzeti Cirkusz Előfizetőinknek 50°/o kedvezménnyel! * 2013. április 16. és április 21ojg i között. ^ Magyarországonelöször: NyitGgyhdZclj Bujtosi park Válassza Ön isaKeletetl Használja ki előfizetői kedvezményeinket. Kedves Előfizetőink! Szeretettel meghívjuk Önöket az újra Nyíregyházán vendégszereplő Magyar Nemzeti Cirkusz előadása­ira 2013. április 16-a és április 21-e között a Bujtosi parkban. Az előadás kezdete hétköznap 18.00 óra, szombaton 15.00 és 18.00 óra, vasárnap 11.00 és 15.00 óra. Legyen ott az előadásokon a Kelettel! A Kelet előfizetőiéként Önök a két főre szóló belé­pőjegyeiket az április 16-ai, 18.00 órakor kezdődő előadásra 6000 Ft helyett - 50% kedvezménnyel - 3000 Ft-ért vásárolhat­ják meg munkanapokon 8.00-tól 15.00 óráig a Kelet szerkesztőségében (Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6.). I f J J 11 J Figyelem! A kedvezményes árú belépőjegyek korlátozott darabszámban kaphatók! im. * > 'pM HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents