Kelet Magyarország, 2013. április (70. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-30 / 100. szám
2013. ÁPRILIS 30.. KEDD Háttér 3 ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ Nézőpont Mán László > Ne az ára, az értéke! Karácsony, születésnap, ballagás... Mi bennük a közös? Az ajándék! Ajándékozni, jó, ajándékozni szép, ám ajándékozni kevesen tudunk. Mert milyen az igazi ajándék? Személyre szabott, és az sem baj, ha a jeles eseményhez kötődő! Az, hogy mit veszünk szeretteinknek, ismerőseinknek, nem csak pénzkérdés. Elsősorban nem is az! Ám ebben az esetben is érvényesül a gyengébb láncszem elve: a legegyszerűbb pénzt a zsebbe csúsztatni, borítékba rakni. Akkor nem kell gondolkodni, nem kell ravaszul megtudakolni, megsejteni, hogy az ajándékra várót mivel tudnánk igazán meglepni, minek örülne a legjobban, bár évek múlásával is azonnal beugrana neki az: ekkor ettől ezt kaptam! Nem ebben nőnek fel a gyerekek, nem ez a megszokott, az általános. Egyrészt nagyon sokan az első óhajra rábólintanak, másfelől egyfajta verseny alakul ki, hiszen ha az ovis vagy osztálytárs ennyiért kapott ajándékot, én legalább ennyiért vagy többért veszek. Szintén egyszerű a médiumokból özönlő technikai újdonságokkal (okostelefon, tablet vagy bármilyen kütyü) letudni az egészet, holott ezt bármikor meg lehet tenni. Élete legkönnyesebb tárcsázása A majdnem lottómilliomos nyírbogáti előfizetőnk nyerte a Toyota Aygo-t. nyírbogát. Siralmasan indult a szombat Mocsár Zsolt számára. Nem a meleg miatt főtt le néhányszor, hanem a 32 éves MTZ hozta kellemetlen helyzetbe. A napraforgó vetése előtti tárcsázással töltötte a napját, ami éppenséggel nem volt zökkenőmentes. Lekötötte a traktorjának a büty- kölése, ezért fogadta csak harmadjára a mobilhívást. Csutkái Rita, lapunk marketingvezetője tárcsázta. Nem mindennap adatik meg- Láttam, hogy egy 30-as, számomra ismeretlen számról érkezett a hívás. Igazából fel sem fogtam elsőre, sőt, bevallom, kétkedtem is. Még hogy én nyertem az autót!? Olyan hihetetlennek tűnt - idézte fel a szombat délutánt Mocsár Zsolt, aki Nyírbogáton ugrott ki a bőréből. Aznap a NyírPlazában nagyszabású show vezette fel a Kelet-Ma- gyarország nyereménysorsolását, majd a hab a tortán a fődíj kisorsolása volt. A nyolc bőkezű támogató összefogásával felajánlott Toyota Aygo nagyon jó kezekbe került, erről személyesen győződhettünk meg a hétfői átadási ceremónián, ahová elkísérte a boldog nyertest a kislánya, a felesége, az édesanyja és az öccse is.- A bátyám engem hívott fel, én adtam át a telefont a feleségének. Ismerem Zsuzsit pár éve, ilyennek még nem láttam. A megdöbbenés és az SGJ www.szon.hu További képek és videók Mocsár Zsoltot nyereményautóval ajándékozta meg a sors(olás), Eszter kislánya nagy lelkesedéssel vette birtokba a vezetőfülkét fotó: racskó tibor öröm keveréke ült ki az arcára - árulta el a reakciót Mocsár Attila, lapunk autónyertesének öccse, aki hűtőraktárosként a mínusz fokok között tölti a napjait, ezúttal pedig pluszinformációkkal szolgált: - Zsolti meghatódott. Az csak jó, ha az ember örömében elérzékenyül, nem mindennap adatik meg ilyen érzés. Neki a sofőrködés az élete, tehát ideális kezekbe kerül a Toyota Aygo kormánya. Fantasztikus, ahogy az a bizonyos szombati nap befejeződött a nyeremény hírével...- Nekem a kezem és a lábam is remegett - mosolyodon el Manyi néni, a nyertes édesanyja: - Én akkor is örültem volna, ha egy ismerős nevét húzzák ki, de így... El nem tudom mondani, mennyire boldog vagyok! Mocsár Zsolt és Kelemen Zsuzsa két és fél éves kislánya, Eszter hamar megbarátkozott a nagy élményt hozó kicsi kocsival. Cuki mosollyal simogatta, dudálással adta tudtára mindenkinek, hogy birtokba vette a család új jövevényét. A 8 esztendős Suzuki Swift mellé érkezik a majdnem o kilométeres Toyota Aygo. Ismerős címzés a borítékon- Korán reggel, háromnegyed hatkor szoktam munkába indulni. Akkor gyorsan átfutom a Keletet, este szoktam benne inkább elmélyedni. Most aztán tényleg megérte előfizetőnek lenni! - csattant fel fülig érő szájjal a nyírbátori cég gépkocsivezetője, aki belföldön teherautókkal fuvarozik. - Szeretem az újságot, érdekelnek a helyi hírek, szívesen fejtek rejtvényt, és a hirdetéseket is átböngészem. A példám is bizonyítja, hogy érdemes részt venni a nyereményjátékokon, sosem lehet tudni, hogy kire ragyog a szerencse csillaga. Nekem van emlékem ellenkező előjellel is. Középiskolásként elfelejtettem feladni az ötöslottót, pedig állandó számokkal játszottam, és a mai napig is azokat a számokat ikszelem be. Azon a bizonyos játékhéten ötösöm lett volna, ami akkor 220 millió forintot fizetett. De ez már csak emlék - sóhajtott egyet egy árulkodó grimasz kíséretében a 38 esztendős Mocsár Zsolt. Felesége elmondta, ténylegesen akkor hitték el, hogy nyertek lapunk mozaikjátékán, amikor a Szabolcs Online fotósorozatán látták a nyertes borítékot, az ismerős címzést. A hétfői átadásnál Széles Tamás, a Toyota Titán ügyvezető igazgatója méltatta az autót:- A világ egyik legkönnyebb ilyen jellegű motorjával büszkélkedhet az Aygo, amely összesen 67 kilót nyom. Á fogyasztása egészen bámulatos, négy liter körüli, ötajtós, klimatizált, rendkívül megbízható jármű, és Paul Oakenfold révén saját zenéje is van a modellnek.- A játék iránti óriási érdeklődés megerősített bennünket abban, hogy érdemes volt az ügy mellé állni, és terveink szerint ősszel folytatása következhet a nyereményjátéknak. Csábító végszó előfizetőinknek, ami egyúttal egy új reménysugár kezdete. A szombati tárcsázás közbeni tárcsázás élménye egy életen át végigkíséri Mocsár Zsoltot... KM-LTL Támogatók Kelet-Magyarország: Nyéki Zsolt, főszerkesztő-helyettes Toyota Titán: Széles Tamás, ügyvezető igazgató NyírPlaza: Dankowsky György üzemeltetési igazgató képviseletében Nagy Andrea marketingvezető Ccaps-line Szivattyútechnika Kft.: Csalószki István, ügyvezető igazgató Szabolcs Takarékszövetkezet: Bede József, elnök-igazgató Derma Art: Dr. Beleznay Gyöngyike, Bőrgyógyászati Magánklinika, tulajdonos Aktuál Bau Építőipari és Kereskedelmi Kft. Hársfalvi Gergely, ügyvezető igazgató Kertigép Centrum (Agroforg): Maleczki Tamás, ügyvezető igazgató Szamos Cipőipari és Kereskedelmi Kft: Juhász János, ügyvezető igazgató Nyakunkon a ballagás, az ajándékozás. Ismét jönnek a könnyű megoldások, pedig egy, a középiskolai éveket záró esemény örök emlék marad, egy okostelefon pár esztendővel később elavult, eldobni való, haszontalan valami lesz. Nem könnyű persze valóban találó, egyedi emléktárggyal kedveskedni, de legalább próbáljuk meg. Ne az ár, az érték legyen az útmutató! man@inform.hu Kelet kvíz A törökök Nagykállót 1578-ban el akarták foglalni, és a csata küzdőtereként Balkány egyik tanyája környékét választották. a) Cibakpusztát b) Nagykecskést c) Perkedpusztát d) Görénypusztát A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Budapest kezet nyújtott Az adományok szétosztását a megyében működő civil szervezetekre bízzák. Budapest. Budapest Főváros Kormányhivatalának dolgozói félmillió forintot gyűjtöttek azoknak a rászoruló családoknak, akik a március közepi extrém időjárás következtében napokig áramszolgáltatás nélkül maradva élelmiszertartalékaikat vesztették el. Dr. Pesti Imre a fővárosi kormány- hivatal dolgozóinak nevében hétfő adta át az összegyűjtött adományt dr. Vinnai Győző kormánymegbízottnak.- Egy település, egy megye vagy egy ország sikeréhez elengedhetetlen az összefogás. A vidék jó néhány alkalommal segített már a fővárosnak, amikor bajba került, most az a helyzet állt elő, amikor a főváros tudott segíteni. A kormányhivatal dolgozói az együttműködés és a szeretet jegyében félmillió forintot gyűjtöttek a szerencsétlenül járt családoknak - hangsúlyozta az adomány átadása alkalmából tartott budapesti sajtótájékoztatón Pesti Imre. Együttérzés, szolidaritás A szabolcsi települések nevében dr. Vinnai Győző korSokan csat- ' lakoztak a „Hivatalból segítünk" akciónkhoz. DR. VINNAI GYŐZŐ I A mánymegbízott, a Szabolcs megyei kormányhivatal vezetője vette át, s köszönte meg a támogatást és a szolidaritást. Jelentős mennyiségű élelmiszer ment tönkre az áramkimaradás miatt, mintegy tucatnyi településen 5-6 napig nem volt szolgáltatás, ezért adománygyűjtő akciót hirdettünk meg „Hivatalból segítünk” címmel, melyhez sokan csatlakoztak. Segített megyénknek a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és Jász-Nagykun-Szolnok megye is, Veszprém megye pedig tartós élelmiszert küldött - mondta lapunknak a megyei kormánymegbízott, és megjegyezte: az adományok szétosztását a megyében működő civil szervezetekre bízzák. ORIENTPRESS/KM Ön milyen ajándékot kapott egykoron a ballagására? KOMLÓSSYNÉ TÓTH GYÖNGYI Hordozható magnó volt az ajándék. PAPP ZOLTÁN: Most fogok ballagni, nem tudom, hogy mit kapok. LOVAS KINGA: Könyv, ékszer és pénz Is volt az ajándékok közt. RUSZISTVÁNNÉ: Arany ékszer volt a meglepetés. PAPP LÁSZLÓNÉ: SZŰCS ZSOLT: Kaptam Kávéskészletat kaptam rengeteg virágot és egy a jeles alkalomra. szép nyakláncot. Papp Lászlóné Botpaládon ballagott a helyi általános iskolából, ő kávéskészletet kapott a jeles alkalomra. - A lányom fehérgyarmati ballagására ezüst nyakláncot vettem - tette hozzá. A most húszéves Szűcs Zsolt a nyíregyházi Lippai szakközépiskolába járt. - Kaptam rengeteg virágot, egy szép nyakláncot, meg némi készpénzt is. A ballagás után egy jó hangulatú családi összejövetel következett - mondta. Rusz Istvánná még emlékszik, hogy milyen szép virágkosárral lepték meg a szülei. - Én a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászfényszarun jártam középiskolába, már több mint húsz éve annak, hogy elballagtam. Arany ékszert kaptam, az volt a meglepetés - válaszolta a harminckilenc éves nő. Komlóssyné Tóth Gyöngyi közel harminc éve hagyta el az alma matert, a Krúdy-gimná- ziumot, és igazi slágerajándékot kapott. - Egy hordozható kazettás magnóval, valamint két műsoros kazettával leptek meg is - felelte. Papp Zoltán a Zay Anna Gimnáziumba jár, neki most pénteken lesz a ballagása. - Informatika szakos vagyok. Fogalmam sincs, hogy mit kapok, de a tárgyi ajándékok mellett biztosan lesz némi készpénz is. Lovas Kinga is zays volt, 2009-ben ballagott. - Könyv, ékszer és pénz is volt az ajándékok között. km-tg Az ékszer maradandó ajándék illusztráció: sipeki Péter Az ajándék legyen egyedi, értékálló és megfizethető' Hordjak, nezik, hallgatják, használják: széles a ballagási ajándékok választéka. nyíregyháza. - Az arany maradandó, értékálló, és akár el is adható - röviden így lehet összegezni, hogy az arany ékszer miért kedvelt ballagási ajándék még ma is, igaz, az elmúlt évtized alatt a fiatalok igényei is változtak, elsősorban nem ékszert kérnek- mondta el Vinnainé Jolika.- A sokéves tapasztalat azt mutatja, hogy főként a nagyszülők lepik meg nyak- vagy karlánccal, fülbevalóval, gyűrűvel az unokáikat.- Mindenki törekszik arra, hogy az ajándék legyen egyedi, és emlékeztessen a különleges alkalomra - teszi hozzá Jolika. - Az, hogy mi milyen ékszert vagy órát választ, az függ a megajándékozott személyiségétől és az ajándékozó anyagi lehetőségeitől is - tudjuk meg, s az is kiderül, a divat nem kerüli el ezt a területet sem: a fiatalok egyre inkább az ezüstöt vagy a színben ehhez hasonlító fehér aranyat kedvelik. Míg beszélgettünk, egy nagymama jött azért a nyakláncért, amivel ballagó unokáját köszönti a hét végén. IPhone és laptop- Androidos mobil, iPhone, tablet és laptop - sorolja a slágertermékeket Attila, az megyeszékhelyen működő egyik műszaki üzlet tulajdonosa. - Iphone-t 20-25, laptopot 100-110 ezer forint körül keresnek, sőt, volt olyan család is, ahol az „ünnepelt” választott, a szülő fizetett. így ugyan elmarad a meglepetés, de a ballagó azt kapja, amire valóban vágyott vagy szüksége van - említette az üzlet- tulajdonos. Azt minden megkérdezett megjegyezte: az érdeklődés megvan, ám a forgalom még nem jelzi, hogy itt a ballagási időszak, ez pedig sokat elárul a családok anyagi helyzetéről. - Arra azért mindenki törekszik, hogy valami maradandót adjon - mondták egybehangzóan. km