Kelet Magyarország, 2013. április (70. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-29 / 99. szám
635236 2013. ÁPRILIS 29., HÉTFŐ 14 Megyei tükör mei Bevetették kiskertjüket zöldségfélék magvaival A zsűri tagjai és a díjazottak FOTÓ: SZÉLES SZABOLCS Megtalálták Szatmár Hangját kék. Több éves hagyomány immár a Tanulókért Program Kéken a Rétközi Szakiskolában. A szakiskola fenntartója, a Helyi Jóléti Szolgálat Alapítvány ötleteként az oktatási intézményben mezőgazdasági szakmákat tanuló halmozottan hátrányos helyzetű családok gyerekei kapcsolódhatnak a programhoz. A program lényege, hogy a tanórai elmélet, a szakmai gyakorlat mellett a diákok az otthoni családi kertjükben a szülőkkel egyetértésben 50- 100 négyzetméternyi területen saját kiskertet alakítanak ki. A parcellákat a diákok saját maguk készítik elő a magvetésre, illetve a palántázásra. Az intézmény kapcsolatban áll vetőmagot forgalmazó cégekkel, s ezáltal fémzáras, egészséges vetőmagokat és ebből előállított palántákat tudnak a vállalkozó kedvű diákoknak adni. Az iskolától kapott magvakat, palántákat a szülőkkel közösen 10-15 zöldségféléből választhatják ki. A megfelelő talaj-előkészítés után a diákok a tanultak alapján elvetik a kapott magvakat, elültetik a palántákat, majd betakarítják a termést, amit a családok teljes egészében saját fogyasztásra használhatnak fel. A szaktanárok, a gyakorlati oktatók rendszeresen látogatják a diákok kertjeit, szükség esetén tanácsokkal látják el őket. A programban évről évre egyre többen vesznek részt: az idén márciusban 55 diák vállalta az otthoni kiskert gondozását. Ez a munka több szempontból is hasznos: önállóan alkalmazzák a tanultakat, jó termés esetén sikerélményük van, a szülők is büszkék gyermekeik szakmai tudására. km Miként tavaly, az idén is negyvenen jelentkeztek a tehetségkutató versenyre. Mátészalka. Az idén is megtalálták Szatmár Hangját, aki ebben az esztendőben a Tiszalökről érkező Szabó András lett. Mátészalkán immáron másodjára rendezték meg a szatmári könnyűzenei énekversenyt. A mostani megmérettetés végén második helyezésének H M Sok ismerős arcot láttam a fellépők között. ZSOLDOS JUDIT a mátészalkai Kiss Zsuzsa örülhetett, míg a harmadik hely jutalmával a nyírmadai Varga Zsolt térhetett boldogan haza. KOIdnbözö stílusokban Különdíjasokból pedig három is akadt a közel 40 jelentkező közül, akik különböző stílusokban, külföldi és belföldi énekesek slágereivel töltötték meg a Szatmár Alapfokú Művészeti Iskola nagytermét. A zsűri különdíját kapták: Csáki Edina (Kállósemjén), Kálmándi Fanni (Őr), Rézműves Benjamin Dániel (Hodász).- Érdekes, hogy mint tavaly, most is ugyanannyian jelentkeztek. Az első perctél kezdve az a célunk mindezzel, hogy bemutatkozzanak, és meg tudják mérettetni magukat azok a fiatal vagy idősebb tehetségek, akik szívesen elénekelik kedvenc dalukat ezen a délutánon - mondta el lapunknak Zsoldos Judit művelődésszervező, a verseny egyik házigazdája.- A korhatár 13 évnél kezdődik, tehát ettől idősebbeket vártunk erre a versenyre. Sok ismerős arcot láttam, és sokan úgy éreztük, hogy az előzőtől egy erősebb mezőny jött össze az idén.- A 2013-as szakmai zsűriben helyet foglalt Szirota Jennifer, aki a Csillag Születik 2012 döntőseként vált ismertté, mellette még hárman bírálták a jelentkezőket: Csányi Ottó karvezető és énektanár, Baksa András színész-énekes, és a zsűri elnöke Turcsán András zeneszerző-hangmérnök volt. Utalvány ás demolemez A győztesek vásárlási utalvánnyal, illetve egy 3 dalból álló demolemez készítésének a lehetőségével tértek haza. Az esemény után a szervezők ígéretet tettek arra, hogy jövőre a harmadikkal várhatóan lesz még folytatása az eddig nagy érdeklődéssel övezett Szatmár Hangjának. KM-LTL A programban részt vevő diákok megkapják a magvakat fotó: iskola Zenés ébresztés majáliskor Zenekart és kőműves brigádot is megörökített az alkotó fémhulladékokból. TISZADADA. Kátai László autodidakta fémszobrász kiállítása nyílik meg április 29-én, hétfőn 15 órától Tiszadadán a táj házban. A „Roncsszobrászat - avagy a fém alkatrészek másodlagos művészi felhasználása” címet viselő tárlaton olyan különleges szobrokat, kompozíciókat és életképeket bemutató alkotásokat láthatnak az érdeklődők, amelyek alapanyaga minden esetben a műhelyben megmaradt fémhulladék, drót, csavar, csapágy. A közel félszáz egységnyi, zenekart, kőműves brigádot, sporttevékenységeket, élethelyzeteket, eseményeket megörökítő szobor, egy hónapig lesz megtekinthető a kiállítás helyszínén - tájékoztatta lapunkat if). Kovács Géza köz- művelődés vezető. km Fémhulladékból készülnek az alkotások fotó: tudósítónktól Táncos műsorok is várják többek között az érdeklődőket a demecserí majálison. demecser. Szórakoztató műsorokban gazdag majális vár a város és a térség lakóira május l-jén Demecserben. A programsorozat 9 órakor kezdődik zenés ébresztővel és látványos felvonulással a város utcáin. Közreműködik a Demecseri Fúvószenekar és Mazsorettcsoport. Az alaphangulat megteremtése után a művelődési ház szabadtéri színpadjánál folytatódik a program, ahol lehetőségük van arra a csapatoknak, a baráti társaságoknak, hogy sátrukat felverjék. A színpadon 14 óráig különböző együttesek váltják egymást. A Gyöngykoszorú Népdalkor előadása után mazsorett- bemutatót láthat a közönség, ezt követően a Pál Gyula Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek társastánc, moderntánc csoportjai mutatkoznak be. A néptáncgálán fellépnek a művészeti iskola tagintézményeinek néptáncosai, valamint a Szivárvány Felnőtt Néptáncegyüttes is. Délben a Demecseri Fúvószenekar ad műsort, majd fellép a Térné Rom hagyományőrző zenekar és Varga Ferenc. Délután a sporttelepen futballmérkőzések lesznek. km Szobrok drótokból, huzalokból KERESÜNK! Az Inform Média Kft. a megye egész területén • Dohányboltok • Trafikok ■ Élelmiszerboltok • Mini ABC-k • Újságárusító pavilonok ■ Büfék jelentkezését várjuk. KELET OH ET333 ’ | j 0 Magas jutalék, 0 kedvező feltételek, 0 bizományos rendszer. Bővebb információ: Nevelős Aranka 8 20/973-9767, aranka.nevelos@inform.hu A "KREKK-INFO” Nonprofit Kft az alábbi feltételekkel keres kistérségi területi képviselő munkatársakat. Feladatok: adott kistérségen belül ügyfélkapcsolati feladatok elvégzése (ügyfelek felkeresése, szerződéskötés), • új előfizetők felkutatása. Elvárásaink: jó megjelenés, kiváló kommunikációs készség, munkabírás, megbízható munkavégzés, rugalmasság. Előnyt jelentenek: megváltozott munkaképesség internet hozzáférés, saját gépkocsi, értékesítésben szerzett tapasztalat. Amit nyújtunk: teljesítményarányos fizetés, kötetlen munkaidő, folyamatos gyakorlati és elméleti oktatás. Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, és úgy érzi, megfelel az elvárásoknak, örömmel fogadjuk fényképes önéletrajzát a munkakör megjelölésével a következő e-mail címre: erlka.szeplaklne@lnform.hu Erdei János és felesége Pintér Mária 40.házassági évfordulótokra A jó Isten úgy engedje, legyen boldogságtok: gyermekek és unokák hálás szíve szeretetét , sugározza rátok! § PAPP VERONIKA Nyíregyháza Születésnapodon nem kívánok egyebet, csendes lépteidet kísérje szeretet. Szívedben béke, telkedben nyugalom, Legyél nagyon boldog ezen a szép napon! Sok boldog 5. születésnapot kíván: anya, apa, unokatesóid, keresztszüleid és mama. vO 3 3 Az igaz szerelem és a házastársi hűség önmagában is elegendő ahhoz, hogy megszentelje a házasságot, s törvényessé tegye a szerelmet. Ezáltal szeretnénk szüléinknek, BODNÁR ISTVÁNNAK ÉS FELESÉGÉNEK nagyon sok boldog házassági évfordulót kívánni! Kik 1990.04.29-én keltek egybe. Immár 23. házassági évfordulójukat ünnepük. További boldogságot kívánunk: Ildikó és párja, Péter Tímea és párja, Zoltán Nikoletta és párja, Barna és legkisebb fiúk, Pistike! HIRDETÉSEK