Kelet Magyarország, 2013. április (70. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-24 / 95. szám
2013. ÁPRILIS 24., SZERDA Ä \é *>. ■^5WSMgB&f *j & Én nagyon élveztem. És ameddig élvezem, folytatom- közölte nemes egyszerűséggel Ryan Giggs, a Manchester United immár legendás futballistája, miután csapata az Aston Villa legyőzésével megszerezte az angol bajnoki címet. A Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos formában is megerősítette a hírt, miszerint a magyar válogatott június 6-án hazai pályán felkészülési mérkőzést vív Kuvaittal. A két szövetség megállapodása értelmében a júniusi meccsnek a közeljövőben Kuvaitban „visszavágója” is lesz. Feladhatják a leckét a Reálnak labdarúgás. A labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében szerdán (kezdés: 20.45) Dortmund-Real Madrid mérkőzést rendeznek. A párharc érdekessége, hogy a két csapat a csoportküzdelmek során kétszer is találkozott, és a spanyol sztárklub egyszer sem tudott győzni. A Dortmund hazai pályán 2-l-re verte a Reált, a visszavágón pedig 2-2-es döntetlen született. A német együttes nyilván hasonló folytatásban bízik, de a Madrid háza táján is optimisták. 9 A juniorok kihozták belőle a maximumot A nyíregyházi csapat tagjai loggal lehetnek büszkék a bronzéremre FOTÓ: SZONDI ÁGNES A hatodik helyről kezdték a hazai rendezésű nyolcas döntőt, s bronzéremmel fejezték be. kosárlabda. Hét éven belül harmadszor rendezett országos fiú junior (Ui8) bajnoki döntőt Nyíregyháza, és a házigazda csapat másodszor szerzett érmet. A két évvel ezelőtti bajnoki cím után a vasárnap a bujtosi csarnokban véget ért eseményen bronzérmes lett a Nyírsuli Kosárakadémia- NYKK csapata. Miután a nyolcas döntőt hatodik kiemeltként kezdte a házigazda, úgy tűnik, a megszerzett bronzéremmel kihozta magából a maximumot. így érezni ezt belülről is? Igenis van értéke ennek a junior baj- noki bronz- fej éremnek! SITKU ERNŐ- Nagyon jó eredményt értünk el, főleg a tavalyi tizenharmadik helyezés tükrében- adott választ Sitku Ernő, aki Siska Jánossal közösen készítette fel a csapatot a viadalra.- A srácok mindent beleadtak, összességében jól is játszottak, persze, a Debrecen elleni elődöntőt mi sem úgy képzeltük el, ahogy az végül elsült. Emiatt még a bronzmérkőzés előtt is lógtak az orrok, de sikerült annyira feltüzelni a társaságot, hogy megszerezzük az érmet. Az első edzői érem Mit jelent a nyíregyházi kosárlabdázás számára az elért eredmény?- Elsősorban azt, hogy utánpótlás-nevelés terén továbbra is a legjobbak közé tartozunk, és ezt országosan, a szövetség berkein belül is elismerik- mondta a Nyírsuli Kft. szakmai vezetőjeként is megszólaló Sitku Ernő.- A legfontosabb értékmérő persze az, hogy a klub felnőttcsapatában idővel hányán válnak meghatározó játékossá, de azért a junior korosztályban már az eredményesség sem másodlagos, így igenis van értéke ennek a bronzéremnek. Ami pedig engem illet, első edzői munkámmal az első érmet szereztem, így számomra különösen kedves az elért eredmény. Jár érte a köszönet mindenkinek, aki dolgozik vagy dolgozott a csapat tagjaival, így segítőmnek, Siska Jánosnak, valamint Gombkötő Norbertnek, Ferenczi Tamásnak, Zentai Leventének, Horváth Imrének és Boczkó Ádámnak. A nyíregyházi csapat nemcsak bronzéremmel, hanem egyéni díjakkal is gazdagodott az eredményhirdetés során Molnár Marcell lett a torna legjobb védőjátékosa, míg Varga Márton a legjobb hazai játékosnak járó külön- díjat kapta. km-bt Névsorolvasás A Nyírsuli Kosárakadémia-NYKK Junior bajnoki bronzérmes csapatának tagjai. A Játékoskeret: Czura Attila, Drevenyák Dávid, Dudás Máté, Juhász Ádám, Kathl Imre, Keul Márton, Kósa Dániel, Kósa Tamás, Major József, Molnár Marcell, Skorcov Gergő, Szabó Gyórgy, Szondi Ákos, Varga Márton, Vlda Zoltán. Edzők: Sitku Ernő, Siska János. Még időben elhagyták a földrengés helyszínét tenisz. Aggodalomra semmi ok, Fucsovics Mártonnak a haja szála sem görbült, ép bőrrel megúszta a 192 halálos áldozatot követelő szecsu- ani földrengést, illetve annak Csengtuban érzékelhető megnyilvánulását. A nyíregyházi teniszező és a francia ISP Tennis Academy küldöttsége nem sokkal a tragédia beállta előtt hagyta el Csengtut, így az ottani gondokból már semmit nem érzékeltek. Az új állomáshely Jucsi, ahol kedden vette kezdetét az újabb kínai ITF-future-verseny - a nyíregyházi Fucsovics Mártonnal a mezőnyben. Marci először párosban volt érintett, amelynek első fordulójában a német Sami Reinwein oldalán Mai sportműsor Kosárlabda. Amatőr női NB, felsőházi rájátszás: Nyíregyházi FSE-NYKS- Tatabányai KC, Főiskola, 19. Fucsovics szerdán kezd az egyéni versenyben fotó: mán László az első helyen kiemelt Brydan Klein, Jose Statham (ausztrál, | új-zélandi) kettőstől kapott [ ki 6:4, 6:3-ra. Fucsovicsnak (394. a világranglistán) az egyéni verseny első fordulójában a selejtezőből érkezett kínai Csiao Csi (1765.) lesz a szerdai ellenfele. km-bt Labdarúgás; NB I. A 20. fordulóból elhalasztott balnoki mérkőzés Kecskemét-Györi ETO 5-2 (3-2 ) Fogváltás a Tigriseknél, újak és távozók Siker Kassán, az ukrán légiósok közül csak Jordan maradt. amerikai foci. A hétvégén Kassára ruccant át a Nyíregyháza Tigers amerikai foci csapata, és egy barátságos találkozón mérkőzött meg a vendéglátó város Steelers nevű csapatával. A Tigers magabiztosan kezdett, hamar elhúzott (22-6), majd feljöttek a kassaiak (22-18), ám ekkor ismét sebességet váltottak a nyíregyháziak, és végül 38-18- ra nyertek. Szabó Krisztián 12, Hanász Róbert 8, míg Benke László, Deli Zoltán és Papp Gábor 6-6 pontot szerzett.- A kassai mérkőzés remek lehetőséget adott arra, hogy a Nagyon haszvolt a kassai mérkőzés. HANÁSZ RÓBERT -At ^ ) felkészülés korai szakaszában megnézhessük az újoncainkat. Minden játékosunk pályára lépett, ám most valóban az újfiúk teljesítményén volt a hangsúly. Mindenképpen hasznos volt a meccs, mert láthattuk az erényeket, illetve azokat a hiányosságokat, amelyek kiküszöbölésére majd hangsúlyt kell fektetnünk. Végre a szabadban...- Örömteli, hogy végre a szabadban is gyakorolhatunk, biztos edzőpályánk még egyelőre nincs - tájékozatta lapunkat a kassai tornáról, illetve a csapatról Hanász Róbert játékos, edző, és immáron a klub elnöke is. Nagy változások történtek a csapatnál. Racskó András és Laczják Attila külföldi munkavállalás miatt remélhetőleg csak ideiglenesen, de távozott a gárdától, miként Márton Tibor is. Az ukrán légiósok Vasyl Jordan kivételével szlovák csapatokhoz igazoltak, az irányító viszont maradt. ÚJ elnök és alelnökök A klub vezérkara szinte teljesen megváltozott: Balogh Gyula munkahelyi elfoglaltsága miatt lemondott elnöki tisztjéről, ám továbbra is segíti a csapatot. Helyét Hanász Róbert vette át, Hudák Károly és Orgonás Attila pedig alelnökökként segítik a munkát. Ami a közeljövőt illeti, az utánpótlásgárda a Miskolc Steelers ellen fog játszani egy barátságos meccset, a Tigers pedig június végén egy négycsapatos szlovákiai tornára kapott meghívást. KM-ML Vasyl Jordan marad FOTÓ: MÁN LÁSZLÓ A ki-ki meccs előtt nincsenek híján a motivációnak Farkaslnszkl Orsolya közel 31 pontos átlaggal bír a felsőházi rájátszásban fotó: racskó tibor Itthon, a Tatabanya ellen folytathatja rájátszásbeli jó sorozatát az NYFSE-NYKS. kosárlabda. Négyből négy meccset nyert meg eddig a felsőházi rájátszásban a Nyíregyházi FSE-NYKS, és az amatőr női NB-ben szereplő csapat szerdán is folytathatja remeklését. Este héttől a Tatabánya lesz a vendég, amelyet idegenben 83-65-re győztek le a főiskolások. Igazi ki-ki mérkőzésre van kilátás, hiszen az NYFSE-NYKS-nek még megvan az esélye arra, hogy beérje ellenfelét. Márpedig a második helyezés elérése a döntőbe jutást jelentené.- Ahhoz azért a hátralévő négy meccsünket meg kell nyerni, ami nem kis teher, mindenesetre tény, hogy nem vagyunk híján a motivációnak a felsőházi hajrá előtt - mondta Farkasinszki Gyuláné, az NYFSE-NYKS edzője. - Ha már ilyen esély van a kezünkben, jó lenne élni vele, de azért néhány egyéb eredménynek is jól kellene alakulnia a számunkra. A kanizsaiak például elvették a BEAC veretlenségét, hálásak lennénk érte, ha a TFSE-t is le tudnák győzni, mert a Tatabányán kívül a testnevelési egyetemisták is harcban állnak velünk a második helyért. Az eddigi négy győzelmünk arra enged következtetni, hogy tudunk nyerni, de nem mindegy, hogy mennyire van helyén az eszünk és szívünk. Igyekszünk felhasználni a három héttel ezelőtti mérkőzés tapasztalatait, ha sikerül, akkor lehet esélyünk a szép sorozatunk folytatására. KM-BT Kosárlabda: Amatőr női NB Felsőházi rájátszás (1-8. helyért),azállás: l.ELTE-BEAC-Úlbuda 26 25 1 2184-1456 0.981 2. Tatabánya 26 22 4 1897-1482 0.923 3.MTE-TFSE 25 20 5 1768-1413 0.900 4. Nyíregyházi FSE-NYKS 24 19 5 1870-1526 0.896 5. Pécsi EAC 25 16 9 1756-1486 0.820 6. Baja 25 16 9 1838-1396 0.820 7. Kanizsai Vadmacskák 25 16 9' 1791-1462 0.820 8. Kecskemét 26 15 11 1705-1630 0.788