Kelet Magyarország, 2013. április (70. évfolyam, 76-100. szám)

2013-04-19 / 91. szám

2013. ÁPRILIS 19., PÉNTEK RÉCÉT A Sz-Sz-B Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának tanácsai Óvnunk kell a hasznos rovarokat! Igazi kincset: a mézet köszönhetjük a máheknek, vigyázzunk hát rájuk! fotó: galambos Béla A tavasz minden évben új feladatok elé állítja a mezőgazdaságban te­vékenykedő gazdákat, szakembereket. nyíregyháza. A termékelő­állítás folyamatán belül az úgynevezett nyomon kö­vethetőség ellenőrzéséből a szakhatóságok sem maradnak ki. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Nö­vény- és Talajvédelmi Igazga­tósága a 2013-as évben kiemelt feladatként fogja ellenőrizni a növényvédőszer-forgalma- zást, ill. felhasználást. Kapcsolat a termesztőkhöz A jogszabályban előírtak be nem tartása esetén a 2008. évi XLVI. törvény 60.§ (19) szerint növényvédelmi bír­ságot kell kiszabni, mely­nek mértéke a jogellenesen forgalmazott tétel forgalmi adót is tartalmazó értékének 40%-a. Szorosan összefügg mindezzel a méhek védelmé­ben tett intézkedések kiemelt kezelése. Jogszabályi feltételek Néhány fontosabb elem a forgalma­zók által betartandó követelmények közül, melyeket törvényben, illetve rendeletben rögzítettek: _________ Kereskedelmi egység működéséhez szükséges eng. megléte (210/2009. (IX.29) Korm.r. _______________ 2.Személyi feltételek ellenőrzése (43/2010. (IV.23.) FVMr. 23.# (1) (2) alapján ____________ 3.Nyilvántartások ellenőrzése(43/2010.(IV.23.)FVM r. 19.# alapján ill. a 29.é(3)(4)(5) alapján A termesz­tőkön múlik, hogyan sikerül meg­óvni a méheket. MOLNÁR ISTVÁN Egyre nyilvánvalóbb, hogy a növénytermesztők és a méhészek között a termelési kapcsolat mind szorosabbá válik. Ugyanakkor e kapcsolat sajnos néha negatív következ­ményekkel is jár. A szakható­ságok részéről meg kell tenni mindent annak érdekében, hogy a hasznos élőszerveze­tek (méhek) a legnagyobb vé­delmet élvezzék. Ezt a célt szolgálja a na­pokban megjelenő felhívás is, amely megyénk minden települési önkormányzatá­nak elküldték. A méhek vé­delmében a virágzó növény- állomány növényvédő szer kezelését a méhek védelmét biztosító technológia alkal­mazásával kell végezni. A 43/2010.(IV.23.) FVM r. 15.§ (1) bekezdése szerint: „Gáz- dasági növények kezelése a virágbimbó feslésétől a virág­szirmok lehullásáig terjedő időszakban (virágzásban) mé- hekre kifejezetten veszélyes vagy kifejezetten kockázatos növényvédő szerrel tilos! Csak ha már nem repülnek A tilalom a virágzás idején kívül is érvényes, ha a táb­lát vagy annak környékét tömegesen virágzó mézelő növények borítják, vagy ha a gazdasági növényt a méhek egyéb okból látogatják. To­vábbá a gazdasági növényt a virágzása vagy az (1) bekez­désben foglaltak időtartama alatt valamely károsító ellen nem jelölésköteles vagy mé- hekre mérsékelten veszélyes vagy mérsékelten kockázatos minősítésű növényvédő szer­rel lehet kezelni. A (3) bekezdés szerint mé­A szakhatóság 2013. április tó­én közös konzultációt szerve­zett az Élelmiszerbiztonsági és Állategészségügyi Igazga­tósággal, a megyei méhészek­kel, valamint a méhegészség- ügyi felelősökkel közösen. A konzultáció témáját a 2012. évben bekövetkezett nagy­számú méhmérgezés adta. A szakmai konzultáción elhangzott: a 2012-es évben hekre veszélyes vagy mérsé­kelten kockázatos minősítésű növényvédő szer kijuttatása - amennyiben ezt a növény­védő szer engedélyokirata lehetővé teszi - kizárólag a házi méhek napi aktív repülé­sének befejezését követően, legkorábban a csillagászati naplemente előtt egy órával kezdhető meg és legkésőbb 23 óráig tarthat (ezen eljárás a továbbiakban: méhkímélő technológia.)” A permetezési napló számai Ha minden termelő a fent leírtak szerint védi meg a növényeit a kártevőktől, ak­kor valószínűsíthető, hogy a növényvédő szeres méhmér- gezések száma a minimális­ra csökken. A kezelésekről minden termelő köteles do­kumentálást vezetni (perme­tezési napló). A hatósági, szú­rópróbaszerű ellenőrzések során a fenti rendelkezések megszegése, növényvédelmi bírság kiszabásával jár. MOLNÁR ISTVÁN NÖVÉNYVÉDELMI FELÜGYELŐ a Méhészeti Terméktanács adatai alapján országos szin­ten a méhészetek száma 19 ezer felé közelít, ugyanakkor a méhcsaládok száma az 1,1 millió felé tart. A méhsűrű- ség ll,45 db/méhcsalád/km2, amely adat a mi megyénkre nézve I5,77db/méhcsalád/ ] km2 körül alakul. Ezzel az adattal megyénk az országos negyedik helyen áll. A növényházak már korábban felkészültek a tavaszra fotó: km-archIv Leander vagy muskátli: a lényeg, hogy szép legyen Tavaszi növényvédelem A parkerdőben is dolgoznak majd a gépek fotó: nyIrvv nyíregyháza. A falvakban megszokott látvány, hogy a házak ablakaiban ott díszeleg­nek a szebbnél szebb virágok, de városokban még üde szín­foltként hat, ha valaki veszi a fáradtságot, és virágdíszbe öltözteti lakása környezetét. Ehhez rengeteg virágfajta áll rendelkezésre, szinte már inkább a kiválasztás okozza a nagyobb gondot. Nosza: jö­het az ablakba a muskátli, a teraszra leander! KM A használt szerek ve­szélytelenek az ember­re és a melegvérűekre. nyíregyháza. A meleg idő beköszöntével elkezdődik Nyíregyházán a gomba- és rovarkártevők elleni védeke­zés. A NYÍRW Kft. megbízá­sából a Nyírtraktor Kft. végzi el a megelőző permetezést a megyeszékhely hárs-, juhar-, szivarfa- és platánligeteiben. A levéltetvek, a szövőlepke, a platánpoloska és egyéb ro­varok ellen alkalmazott szer (olajos rézkén kombináció) emberre és melegvérű álla­tokra nem veszélyes. A mun­kálatokat a magas fák perme­tezésére is alkalmas gépekkel, a méhek védelme érdekében az éjszakai órákban, 23 óra és hajnali 5 óra között végzik el. Ezzel párhuzamosan a város kedvelt turisztikai, sport- és kiránduló helyeinek (Bujtosi városliget, Örökösföld, Ro­binson domb, városi parker­dő, Sóstó pihenőparkjai, és a tópartok) növényvédelmét is ellátják. A szívó-rágó kárte­vők, atkafélék és más rovarok ellen alkalmazott speciális rovarölő- és riasztó, valamint atkaölő szerek az emberre és melegvérű állatokra nem ve­szélyesek. A munkálatokat a kora hajnali órákban, 0-6 óra között végzik el. A permete­zés és lemosás április 17-étől 20-áig tart. A permetezett területeken mind a sportolás, mind a ki­rándulás teljesen veszélyte­len a lakosság számára. KM A fák a formájukkal is díszítik a kerteket fotó: nyéki zsolt Furcsa alakzatú fák ás cserjék nyíregyháza. A kertészek kí­sérletező kedve nem ismer határokat, ez a dísznövények kínálatára is jótékonyan hat. Ma már az orsótól a gúlán át a csavartig legkülönfélébb alakú, formájú fák közül vá­logathatunk. Ezek különle­gességek, de ne feledjük: a lényeg a stílus. Túlzásba esve és túl sokféle formát keverve ellenkező hatást válthatunk ki, azaz elveszíti a harmóniát a kert. Itt is érvényes: a keve­sebb néha több! KM Hihetetlen áresés! m ARANY I vásár TESCO Óra és Ékszerüzlet Nyíregyháza, Pazonyi u. 36.S 42/441-362 Óra és Ékszerüzlet, Nyíregyháza, Zrinyi L u. 7. 8 42/402-361 Amiga készlet tart! HIRDETÉS Az első szemlék a kiskertekben NYÍREGYHÁZA. A tavasz idén elmaradt - gondolhatnánk az alig egy hónapja még hóvihart hozó időjárásra. Ám most már melyik kerttulajdonos tudna tovább ülni a kedvenc foteljé­ben? Irány a kert, ahol fel kell mérni, nem törte-e le a fák ágai a hó vagy a jég súlya. Ha ilyen sérülést találunk, akkor a sérülés fölötti résig vissza kell vágni. Ne feledkezzünk meg a tápanyag-utánpótlásról sem, a nitrogén a tavaszi műt­rágyázás alapja, ezt a fűre, a fák tányérjába, a cserjesor­ba egyenletesen szórjuk ki. Készüljünk fel az év közbeni komposztálásra. KM A balkonkertész ízes paradicsoma Milyen növények ma­radnak meg a cserép­ben, balkonládában? nyíregyház A. A zsebkertészek a veteményezés előtt alapo­san meg kell gondolják, hogy a kifejlett növényeik mekko­rára nőnek majd, és mennyi napfényt igényelnek. Ä vízigényt vagy a száraz­ságtűrő képesség esetleges hiányát locsolással lehet kompenzálni, de a növények mérete és a hely adottságai meghatározóak ahhoz, hogy a kertészkedés eredményének is örülhessünk. A balkonker­tészek között nagyon népsze­rű a koktélparadicsom, ami amellett, hogy nagyon finom, a balkon díszévé is válhat. Óvatos öntözéssel A magokat márciusban vagy április elején kell elvetni, elő­ször inkább a szobaablakba elhelyezett kis cserepekbe. Folyamatos óvatos öntözést igényel, amikor pedig eléri a palánta a 8-10 centimétert, mehet ki a balkonra. Az át­ültetésnél vigyázzunk a gyö­kerekre, ajánlatosabb eleve egészen kis cserépbe vagy joghurtos dobozba vetni a magokat. A legbiztosabb megoldás, ha a földdel együtt ültetjük át nagyobb cserépbe vagy ládá­ba, a végleges helyére. A pa­lánták fényt és vizet igényel­nek, ezen kívül különösebb gondozást nem kívánnak. A legjobb számukra a tőzeges föld, de az egyszerű általános virágföld is megteszi, legfel­jebb kéthetente érdemes egy kis folyékony trágyával vagy zöldség tápoldattal megön­tözni. Ne feledjünk egy rácsot vagy botot a paradicsomok mellé szúrni, amire jól fölka­paszkodhat. Ha jól érzi magát a növényünk, júniustól októ­berig ellát minket ízletes pa­radicsommal. Hasonló módszerrel pap­rikát is ültethetünk, sőt akár babot vagy salátát is vethe­tünk. A saláta levelét a csigák is szeretik, így ha meglátunk egyet, azonnal távolítsuk el a növényről. km Teraszon, balkonon is lehet jót kertészkedni illusztráció: galambos Béla

Next

/
Thumbnails
Contents