Kelet Magyarország, 2013. április (70. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-03 / 77. szám
2013. ÁPRILIS 3.. SZERDA A folytatás mellett az szól, hogy nem akarom Így befejezni a pályafutásomat. Erdei Zsolt folytatja pályafutását, a Gyenyisz Gracsovtól Monte-Carlóban elszenvedett vereség inkább a lelkét viselte meg. Szerdán újabb két mérkőzéssel folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntője. A spanyol Malaga hazai pályán fogadja a német Dortmundot, míg a szintén a saját otthonában szereplő Real Madrid a török meglepetéscsapat, a Galatasaray ellen próbál előnyt szerezni a visszavágóra. Mindkét összecsapás 20.45-kor kezdődik. Dajka elköszönt a Békéscsabától LABDARÚGÁS. Már egy hete is felvetődött Dajka László vezetőedző távozásának lehetősége Békéscsabáról, ami kedden bekövetkezett. Mint ismert, az NB II. Keleti csoportban szereplő futballcsapat legutóbbi fellépésén vereséget szenvedett a Nyíregyháza Spartacustól, ezt pedig - jól láthatóan - már a helyszínen is nehezen viselték a viharsarki ultrák. Dajka utódja a csabai ismeretekkel bőven rendelkező szakmai igazgató, Pásztor József lett. 9 FOTÓ: SIPEKI PÉTER Előbb szellemesen, szünet után hősiesen A csabaiak elleni győzelem lendületet adhat a Spartacus csapatának. labdarúgás. Jókedvűen locsolkódhattak a Szpari focistái, hiszen a szombat esti, villanyfényes bajnokin 2-i-re nyertek az addigi listavezető, légiósokkal tűzdelt békéscsabaiak ellen. Lucsánszky Tamás, a Spartacus vezetőedzője sem képzelhetett el jobb debütálást a hazai kispadon, hiszen az újpesti verség után, a szintén lila-fehér békésiek ellen az ellenfél gratulációját fogadhatta.- Az első félidő kezdeti, visz- szafogott játéka után egyre inkább jól és szellemesen játszottunk, helyzeteket alakítottunk ki, és több góllal is vezethettünk volna - kezdte visszapillantását a szombati találkozóra Lucsánszky Tamás. Már a Vasas ellen készülnek- Szünet után a középpályán kissé elvékonyodtunk, a csabaiak erre ráéreztek és támadni kezdtek, akkor viszont hősiesen küzdöttünk- folytatta a Spartacus mestere. - Az eredménnyel természetesen elégedett vagyok, a hozzáállásban is pozitív változás következett be. Örülünk a győzelemnek, de ez már a múlt, készülünk a következő, a Vasas elleni találkozóra. A hosszú hétvége hamar elment, kedden már két edzése is volt Minczér Tiboréknak. A csabaiak vereségükkel lecsúsztak tabella éléről, ahová a Mezőköved került. A biztos feljutást jelentő első öt helyért sokan küzdenek, köztük a Szpari is. A nyíregyháziak szombaton a Fáy utcában játszanak, a jövő héten pedig kétszer is pályára lépnek. Kedden a korábban elhalasztott szolnoki meccset rendezik, pénteken pedig a Kazincbarcika lesz a vendég. km-ml A hozzáállásban is pozitív változás következett be. LUCSÁNSZKY TAMÁS Kézilabda Férfi NB I. B., Keleti-csoport, 17. forduló Mezőkövesd - Hajdúböszörmény 41-28(1815) Mlzse KC-Törökszentmlklós 24-25(121°L Gödöllő-Békés Balassagyarmat-Nyfregyházl Kézilabda Klub — 25-28(1435-30(15141 ni-9) Eger-Hajdúnánás 27-23 (11 Ózd-Balmazújváros 26-25(13-13) A bajnokság állása 1. Mezőkövesd 17 13 3 1 524-466 29 2. Balmazújváros 17 143 505-404 28 3. Törökszentmiklós 17 13 1 3 481-425 27 4. Nyíregyházi Kézilabda Kiüti 17 125 507-464 24 5. Eger 17 10 2 5 448-445 22 6. Békés 17 9 1 7 447-444 19 7. Balassagyarmat 17 6 2 9 490-493 14 8. Ózd " 17 710 460-481 14 9. MizseKC 17 611 442-478 12 10. Hajdúnánás 17 4 1 12 407-466 9 11. Gödöllő 17 314 445-496 6 12. Hajdúböszörmény 1717 413-507 0 A balassagyarmatiak szélsői sokszor büntettek Tarnavölgyi Gergely hét góljával volt a legeredményesebb vendégjátékos FOTÓ: KM-SPORT kézilabda. Vereséggel zárta az ünnepi fordulót a Nyíregyházi Kézilabda Klub második vonalbeli férfi kézilabda együttese. A Bartha Dénes irányította csapat a sérült Bécsi Jánost nélkülözve szombaton Balassagyarmaton lépett pályára. A változatos találkozón a nyírségiek többször is vezettek, ám a hazaiak mindig tudtak újítani, és végül nyertek.- Még mindig nehezen tudom megemészteni ezt a vereséget - kezdte visszapillantását a bajnokira kedden délelőtt Bartha Dénes. - A gyarmatiak azt játszották, amit vártunk, a meccs elején nem tudtunk mit kezdeni a gyors kontráikkal, aztán talpra álltunk és átvettük a vezetést. Sajnos, nem tudtuk rákényszeríteni őket a felállt fal elleni támadásokra, így az első félidőt ők zárták előnnyel. Gólszegény szélsőjáték- Szünet után a türelmesebb és hosszabb idejű támadójátékunknak meg volt az eredménye, és ismét vezettünk- folytatta Bartha Dénes. - Sajnos, ezt követően ismét beleestünk abba a hibába, hogy a beállós játékot erőltettük, a hazaiak pedig gyors kontrákkal büntettek. Ez, valamint a szélsőink gólszegénysége döntőnek bizonyult. A hazaiaknál a két szélső tizenhat gólt dobott, nálunk pedig mindössze hármat. km-ml i£J Sport. További sport (híreket olvashat portá- i lünkön. Luigi óvott, az amatőrök is elkezdték a pontvadászatot a RabócsiRingen. RAUKROSSZ. Miként arról keddi számunkban már beszámoltunk, a címvédő Harsányi Zoltán nyerte a SuperCars kategóriában a húsvéti idénynyitót. Az országos bajnokság döntőinek nyitányán, a Junior Kupában a tinik azonos feltételek mellett Suzuki Swift pedáljait nyomták, végül a tizenhét éves Újházi Tamás nyert a tizenegyedik esztendős nyíregyházi Vaskó Dominik előtt. Peches volt Cslrmaz A Magyar Kupában láthattuk a nagy versengés egyik főszereplőjét, hiszen Nyitrai Béla „Nitro” (Peugeot) előbb a B-döntő megnyerésével jutott a végső döntőbe, majd kihasználva Góth Viktor (Opel A vitatott szituáció előtti pillanatok: Luigi külső (ven haladt, a fiatal Marton belső (ven támadta fotó: mán László Corsa) hibáját, megnyerte az A-döntőt. Visszatérve a B-döntőre, itt Csirmaz Brúnó (Honda Civic) igazán peches volt, mert a startnál beragadt, az utolsó helyről kezdte az előzéseket, ám csak a második helyig jutott, így nem került az A-döntőbe. A Super National döntőjét Lajos Gyula Luigi (Peugeot) csípte el a legjobban, ám Marton Gergely (Skoda Fabia) rátapadt, és az első kör végén egy kis kocc után megelőzte a rutinos pilótát, utána már nem volt ellenfele. Luigi óvott, a versenybizottság még nem hozta meg a végleges döntését. A Super 1600-ban hárman vágtak neki a döntőnek, végül Bánkúti Gábor (Peugeot) nyert. Az országos bajnokság mellett az amatőr sorozat résztvevői is megkezdték a pontvadászatot, ráadásul szlovák és lengyel indulók miatt a mezőny nemzetközi volt. Az amatőröknél a DIV I. Keleti-géposztályát a szlovák Pavol Dlugos (Skoda) nyerte, a nyugati-kategóriában a szintén szlovák Tomas Bagos (Honda) ért elsőként célba. A DIV II. kétkerekeseknél Liszkai Elek (Mazda), a négykerekeseknél Tőkés Attila (BMW) nyert. KM-ML „Nitro” a B-döntőből feljutva nyert Ralikrossz: Húsvéti idénynyitó, máriapócsi RabócsiRing Országos ralikrossz bajnokság SuperCars: 1. Harsányi Zoltán (RXC Technies Motorsport, Mitsubishi Lancer), 2. Kárai Tamás (Racing-Com, Skoda Fabia), 3. Mózer Attila (Nyirád Motorsport, Skoda Fabia), 4. Révész Bálint (Nyirád Motorsport, Mitsubishi Lancer), 5. Vass Zoltán (RXC Technies Motorsport, Mitsubishi Lancer), 6. Vnoucsek László (Feke-Team Motorsport, Mitsubishi Lancer). ___ Super 1600:1. Bánkúti Gábor (Bánkuti Motorsport, Peugeot 206), 2. Majerszki Gábor (MGAMS, Suzuki Swift S, 3. Újházi Béla (TQS Hungary, Opel Astra S). Super National: 1. Marton Gergely (Fodor- Racing, Skoda Fabia SN), 2. Csendes Zsolt (TQS Hungary, Opel Ascona), 3. Klausz Kristóf (Klaus Motorsport, BMW), 4. Vitold Starobrat (lengyel, BMW), 5. Újházi László (TQS Hungary, Opel Astra), 6. Lajos Gyula „Luigi" (OZS Racing Team, Peugeot). _______ Magyar Kupa: 1. Nyitrai Béla „Nitro" (Feke-Team Motorsport, Peugeot), 2. Góth Viktor (MGAMS, Opel Corsa), 3. Benyó Máté (MGAMS, Suzuki Swift), 4. Kovács Marcell (OZS Racing Team, Suzuki Swift), 5. Munkácsy Gyula (MGAMS, Ford Sierra), 6. Gerencsér Dávid (MGAMS, Suzuki Ignis). Junior Kupa: 1. Újházi Tamás (TQS Hungary, Suzuki Swift), 2. Vaskó Dominik (Bánkuti Motorsport Suzuki Swift), 3. Perendy Péter (MGAMS, Suzuki Swift), 4. Hofecker Csaba (TQS Hungary, Suzuki Swift), 5. Végh András (RXC, Suzuki Swift). Országos Amatőr Sorozat DIV II. négykerék: 1. Tőkés Attila (BMW), 2. Horog Imre (BMW), 3. Márton Ádám (Subaru), 4. Szatmári Gergő (Mercedes), 5. Csapó Miklós (BMW), 6. Taskó Rodrigó (BMW). _________________________________ DIV II. kétkerék: 1. Liszakai Elek (Mazda), 2. Taskó Rodrigó (BMW), 3. Dusán Kralik (szlovák, Renault), 4. Tőkés Attila (BMW), 5. Marek balog (szlovák, Skoda), 6. Jaroslav Burda (szlovák, Honda). ___________________ DIV I., nyugati: 1. Tomas Bagos (szlovák, Honda), 2. Dusán Vince (szlovák, Fiat), 3. Oláh Imre(Opel), 4. Megyesi Sándor (Ford), 5. Balogh Gyula (Mazda), 6. Bencze Sándor (Opel). ____________________ __________ DIV 1. Keleti 1600:1. Pavol Dlugos (szlovák, Skoda), 2. Elek Gábor (Lada), 3. Bődi Sándor (Lada), 4. Nagy László (Lada), 5. Dalmi Zsolt (Lada), 6. Gábor Norbert (Skoda). Mikovlcs Attila és Farkas Zoltán edző FOTÓ: SIPEKI PÉTER Mikovics második lett első országos versenyén súlyemelés. Az elmúlt hét végén Budapesten rendezték a súlyemlők diákolimpiái versengésének utódját jelentő iskolák országos bajnokságát. A serdülőknél a +85 kilós kategóriában állt rajthoz Mikovics Attila, az NYVSC versenyzője, a nyíregyházi Szent Miklós görög katolikus iskola tanulója. Farkas Zoltán tanítvány öt jó fogással, 90 kg-os szakítással és 107 kilós lökéssel első országos versenyén a dobogó második fokára állhatott. km