Kelet Magyarország, 2013. április (70. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-13 / 86. szám
2013. ÁPRILIS 13.. SZOMBAT 2 Mindenfelől KELET •UGV/UKmzJO A. >: mmmmm Christian Wulff fotó: net Korrupció a vád a volt német államfő ellen bérűn. Megvesztegethetőség miatt vádat emelt a hannoveri ügyészség Christian Wulff volt német államfő ellen pénteken. Az ügyészség közleménye szerint 2008-ban egy producer azzal motiválta egy filmprojekt támogatására az akkor Alsó-Szászország tartomány miniszterelnökeként dolgozó politikust, hogy hozzájárult egy utazásának költségeihez. MTI Négy százalékkal, 583 millió literre csökkent a magyar piacon az üzemanyag-fogyasztás az első negyedévben a Magyar Ásványolaj Szövetség adatai szerint. Benzinből 6 százalékkal fogyott kevesebb, a gázolaj kereslete 2,3 százalékkal esett vissza: előbbiből 250,6 millió liter, utóbbiból 333 millió liter fogyott. A legnagyobb mértékben a 98-as benzin kereslete esett vissza. A kontinens kudarca is volt ez Komárom. - Az egyes emberek tragédiájának és Kö- zép-Európa kudarcának nevezte Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a felvidéki magyarok kitelepítését a deportálásokra emlékező rendezvényen, pénteken a komáromi Monostori erőd falán lévő emléktábla előtt. Nyolcvanezernél több embernek kellett megélni egy új tragédiát két évvel a második világháború befejezése után. mti „Alternatív” megoldás kell A lakosságnak és a kisvállalkozásoknak is nagy teher a hitel fotó: net Doubravszky György: alternatív bankrendszer nélkül nem lehet megoldani a devizahitelek problémáját. BUDAPEST. A pénzügyi jogok biztosa szerint alternatív bankrendszer nélkül nem lehet megoldani a devizahitelek problémáját Magyarországon - Doubravszky György ezt egy általa rendezett budapesti konferencián mondta pénteken. Jó lehetőség Doubravszky György a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nemrég bejelentett növekedési hitel- programja kapcsán elmondta: a jegybank és abankok tárgyalásain még sok vita lehet az alacsony kamatmarzs miatt. Emiatt - Orbán Viktor korábbi nyilatkozataival összhangban - ismét felmerül, hogy középtávon meg kell célozni az 50 százalékos magyar tulajdont a bankrendszerben, mert az akár a rövid távú profitérdekeken is túllépve, a magyar érdekek mentén működne. 6> http://www.szon.hu Beszámolók .További írá- ^ríWsaink a hazai és nemzetközi 0 Hí? közélet történéseiről. Azt, hogy az MNB programjának köszönhetően kétszázalékos kamattal kaphatnak forinthitelt a kkv-k, Doubravszky György jó lehetőségnek nevezte, tekintve, hogy az egyik probléma a vállalkozói szektorban a fonáshiány, és így a körbetartozás. A pénzügyi jogok biztosa kifejtette: az MNB maximum 2 százalékos kamatmarzsot fogad el, ami azért kihívás a kereskedelmi bankoknak, mert eddig körülbelül 5 százalékos marzzsal dolgoztak, így itt lehet feszültség a tárgyaló felek között. Problematikus hitelek Doubravszky György szerint a magyar bankrendszerben a verseny jelenleg csak látszólagos, így amíg nincs valódi választási alternatíva, addig a kormánynak sincs tárgyalási ereje ebben a kérdésben. Kifejtette: hatalmas a különbség a külföldi anyabankok és magyar leánybankjaik között a számlavezetési és hitelkondíciókat tekintve, ezeket a differenciákat pedig meg kellene szüntetni. Szólt arról, hogy fogyasztóvédelmi szempontból a devizában nyilvántartott forinthitelek problematikusak lehetnek. Amennyiben ezek hibás termékek, úgy lehetne korrigálni őket, hogy a folyósítás napjával forinthitelre cserélik, és ennek alapján újraszámolják a tőketartozást - mondta. Hozzáfűzte azonban, hogy a forinthiteleket is meg kell vizsgálni, mert a devizahitelek elterjedésekor azok vélhetően túlárazottak voltak. Rámutatott: 2010-ig nem volt érdemi pénzügyi fogyasztó- védelem, vagyis amikor ezeket a hiteleket folyósították, akkor nem vizsgálták a konstrukciók fogyasztókra gyakorolt hatását. mti Egyeztetés A Magyar Bankszövetség, a kormány és saját hivatalának tárgyalásairól a biztos elmondta, hogy ezek a miniszterváltás előtt elkezdődtek, és akkor folytatódnak, miután az NGM kinevezte a tárgyalásokért felelős helyettes államtitkárt. Alkotmánymódosítás: itt járt a Velencei Bizottság Devizaárfolyam (2013.04.12.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 296,41-0,29 USA dollár . 226,89 +0,07 Svájci frank 243,42-0,03 Angol font 348,57 +0,02 Román lej 67,41-0,13 Ukrán hrivnya 27,89 +0,01 Horvát kuna 38,95-0,02 Lengyel zloty 71,96-0,30 jgazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Többet várnak Kormánygaranciára vagy az eredetileg meghatározottnál magasabb kamatfelárra lehet szükség ahhoz, hogy a kereskedelmi bankok részt vegyenek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által bejelentett hitelezés-ösztönző programban - vélekedtek az MNB-programra visszatérő pénteki értékelésükben londoni pénzügyi elemzők. A Morgan Stanley globális pénzügyi szolgáltató csoport szakértői a kis- és középvállalatoknak legfeljebb 2 százalékos kamattal továbbkölcsönözhető 250 milliárd forintos csomaggal kapcsolatban kiemelték: a kereskedelemi bankok már 4-5 százalékpontos kamatfelárral is vonakodnak hiteleket folyósítani. MTI Budapest. A negyedik alkotmánymódosításról tárgyalt a Velencei Bizottság delegációjával pénteken Budapesten Répássy Róbert igazságügyi államtitkár, aki szerint a testület tagjai több kérdésben is „elfogultságról tettek tanúbizonyságot”. Az államtitkár az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a Köz- igazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) szakértői az ő vezetésével fogadták a Velencei Bizottság hattagú delegációját, és a megbeszélésen átadták nekik az alaptörvény negyedik módosításának a KIM által készített csaknem ötvenoldalas angol nyelvű magyarázatát, hogy a Velencei Bizottság raportőrei megismerjék az alkotmány és az abból következő törvények módosításának hátterét. Átadták emellett az alaptörvény egységes - szintén angol nyelvű - szövegét. mti Elhunyt a médiatanács elnöke Hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Szalai Annamária. BUDAPEST. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a médiatanács elnökének halálhíréről az NMHH tájékoztatta pénteken az MTI-t. Szalai Annamáriát 2010. augusztus 11-ei hatállyal kilenc évre nevezte ki Orbán Viktor miniszterelnök az NMHH elnöki posztjára; majd ugyanabban az évben október 11-én ő lett a Médiatanács elnöke. A közleményben azt írták: Szalai Annamária sokat tett Magyarország modern, közös európai értékeken nyugvó médiaszabályozásának megteremtéséért. Az NMHH és a médiatanács első elnökeként Szalai Annamária fotó: nmhh számos kezdeményezéssel igyekezett megteremteni a partnerségen nyugvó, a felnövekvő generációk védelmét szolgáló és önszabályozásra épülő új, 21. századi média- kultúra létrehozásának lehetőségét - írta a hatóság. „Személyében olyan vezetőjüktől búcsúznak az NMHH munkatársai és a médiatanács tagjai, aki hitt a felelős cselekvésben” - áll a közleményben. Az NMHH azt is felidézi, hogy Szalai Annamária betegségét a nyilvánosság előtt is vállalva többször kijelentette, hogy tetteiben és gondolataiban a gyógyulásra, az élet kérdéseire és feladatai ellátására koncentrál. „Lelkiereje, felkészültsége, munkabírása sokaknak jelentett példát” - olvasható az NMHH közleményében. Részvétnyilvánítások A NMHH saját halottjának tekinti Szalai Annamáriát, végső búcsúztatásáról a családtagok akaratával összhangban gondoskodik. Ugyancsak saját halottjának tekinti szülővárosa, Zalaegerszeg. A kormány, a Fidesz-frakció, a KDNP, az MSZP és a Jobbik is részvétét fejezte ki Szalai Annamária halála miatt. MTI Vendégkommentár Kulcsár Attila Globalizált embertípus Már rég nem öntudatosan élünk, hanem csak mint egy marionett bábú, akit felülről mozgatnak. Közvetlenül vagy közvetve. Világhatalmi elvárások, társadalmi kívánságok, európai, családi, egyéni igazodások. A holnapi időjárásról nem az évszázados tapasztalat tájékoztat, hanem a világűrből jövő fényképek. A hír csak arra jó, hogy megtudja, holnap kell-e esernyő, vagy jobb, ha ki se mozdulunk. A cunami, hurrikán, tornádók és földrengések jelzésére nem elég gyors. Most tervezzük a Hold, a Mars meghódítását, pedig a Föld sincs még belakva. Azt is lehetne cunami- biztos, hurrikán-állóra igazítani. Drágán élünk, costa ricai banánt eszünk és spanyol narancsot. Mert a mi almánkat nem tudjuk eltartani a friss vitaminforrásokig. A savanyú káposztától elszoktunk a gyorsétkezdékben. Vesz- szük a görög olíva bogyót, mert kínálják; mi az ilyen szaporátlan gyümölcsöt nem becsüljük, eszünkbe sem jutna paprikával, mandulával tölteni az egrest. Esszük a szardellát, ezt a 6 cm hosszú, aprócska halat kibelezve, megfüstölve, olajba éltévé. Isszuk a whiskyt, vodkát, tequilát, rumot, gyümölcsöt soha nem látott külföldi italokat, mert kapni lehet. Jó, van hazai pálinka is, de olyan drága, mint a távoli, évekig érlelt, flancos tömények. Tanuljuk a szokásokat és majmoljuk: halloween, Valen- tin-nap. Lassan mindre rámozdulunk. Pedig nekünk is van számtalan egyházi ünnepünk, világi népszokás napunk, nevét se, rítusait se tudjuk. A Gergely-járás, balázsolás aktuálisabb volna, mint valaha, adományokat gyűjteni a tanítónak, szegény diákoknak a tanuláshoz. A pünkösdi királyságot ma úgy hívják, hogy X-Faktor győztesség. Májusfa állítás helyett a pasi becsajozik. És szekularizálódtunk, vagyis a hagyományos vallásgyakorlók száma csökkent. Romániában az új ortodox templomok tele vannak hívőkkel. Oroszországban, a vad ateizmus után, olyan vallásosak az oroszok, mintha semmi se történt volna. Pedig a vallás a nemzeti megmaradások eszköze volt a történelem folyamán. Az oroszokat nem fenyegeti ma senki, legfeljebb a globalizáció. Jugoszlávia is, a vallásokhoz tartozás szerint hullott szét. Nekünk nincs veszélyérzetünk, mi már szét vagyunk. A TV nyitott ablak az e-világra, a túlvilágon nem jár operatőr. A Facebook összeköt barátaiddal, de a halott szüléiddel nem és az Istenes magassághoz hiányzik a térerő. De mindenki más elérhető, magadat megoszthatod, mindeme lájkolhatsz, rajta tartod a kezed a világ ütőerén, pedig fordítva van. Mert a globalizáció a jelenkor nagy hódítója. Nem fegyverekkel, erőszakkal kerít hatalmába, tesz engedelmes rabszolgájává, hanem a csábítással, választékával, a gazdagságával. Nézed a világhálót és te is amerikai focista akarsz lenni, fejvédős, kitömött. Látod a szaladgáló baseball játékosokat, nem érted meg belőle csak a sapkát a nap ellen, és másnap te is lecseréled a hajadon főd, ilyen sapkára. Féloldalra csapva úgy érzed, valaki lettél. Véget ért a könyvolvasás kora. Sokan csak kommenteket olvasnak a Facebookon, Mert közben le...ják az egész világot. Lájkolja valaki, és úgy érzik, hogy igazuk van. Világ lájkolói egyesüljetek! Akinek a hüvelykujját levágta az abrikter, nem tud. A globalizáció egyformává, arctalanná tesz bennünket. Műsorok licenceit veszi meg a média és hasonló kaptafára táncolunk énekelünk, vetélkedünk, öltözködünk. A filmek ugyanabból a műhelyből kerülnek ki. Az elfoglalt világ lakói, alattvalói vagyunk. Á globalizáció igazából nem szereti a másságot. A mohamedánokat azért nem, mert még mindig hagyományosan öltözködnek, imádkoznak, étkeznek és nem vevők a bármire. Az ünnepi viselet sok országban várja a piros betűs napokat, hogy felöltői kimutathassák összetartozásukat - gyerekeiknek és a világnak. Nálunk már csak a népi táncosok. Népdalokat legutoljára vállalati kirándulásokon énekeltünk, ma már nyugdíjas találkozókon idézzük fel a régi nótákat. Egy táncos bulin ketten ropják a csárdást, a többi nem meri. De a diszkóban mindenki ismeri az „add önmagad” rángást. A gyorsétkezők hamburgerei, McChickenjei, meg gyrosai legyőzték a toros káposztás, hur- ka-kolbászos, uborkás kifőzdéket. A halottainkat elhamvasztani szeretjük, nem bízva a feltámadásban. Vagy még inkább kilocsolni, mert az olcsóbb (no meg aztán sincs vele gond) sírgondozás meg ilyesmi, Pestről, Londonból. „Úgyhogy el kell innen menni, - sokan gondolják mostanában, - mert nem köt már ide semmi, mert minden olyan mint máshol, és kinn mosogatót keresnek. Nem tudnak eladni, csak megvenni”... A Szózatnak meg üzenik, hogy nekik aztán ógörög, meg - ó magyar... Szerzőnk építész, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Építész Kamara elnöke A média, a kommunikáció és a motorizáció életünk mindennapjait programozza.