Kelet Magyarország, 2013. április (70. évfolyam, 76-100. szám)

2013-04-12 / 85. szám

2013. ÁPRILIS 12.. PÉNTEK 10 Sport KELET HHHHMHHHHHHHHHMMMHHHHHI Labdarúgás: NB in. Tlsza-csoport A döntetlen nem felel meg mindenkinek Két megyei derbi a hétvégi kínálatban: Baktán a Nagyecsed, Gyarmaton az Ibrány. labdarúgás. Van egy rossz hírünk a Szatmár Unió játé­kosai, vezetői és szurkolói számára: a csapat vasárnap otthon játszik. Hogy meghibbantunk vol­na? Nem, csak rápillantottunk a csapat idei eredménysorára, amely három idegenbeli győ­zelemből és egy hazai döntet­lenből áll. Nem lenne üdvözítő A sikereket ráadásul más vármegyei csapatok ottho­nában érték el, az egyetlen döntetlen pedig a szatmári rangadón, a Nagyecsed ellen született. Most honnan érke­zik ellenfél? A megyehatáron belülről, Ibrányból... Miután a vendégek a múlt héten lezár­ták a hét vereségből álló rossz sorozatukat, két optimista gárda feszülhet neki a hétvégi második megyei rangadójá­nak. Merthogy az elsőt szom­baton Baktalórántházán ren­dezik. Hazudnánk, ha azt állítanánk, hogy jó passzban lévő csapatok találkoznak: a hazaiak három, a vendég nagyecsediek mindössze egy pontot szereztek a baj­nokság 2013-as szakaszában. A nyilatkozatokból úgy tű­nik, a döntetlennel csak az ecsediek lennének elégedet­tek. Az iksz semmi esetre sem jelentene üdvösségét Kisvárdán és Nyírbátorban. A listavezető várdaiakra a kötelezőnél is kötelezőbb feladat vár a hátulról máso­dik DEAC ellen, míg a Bátor ugyan rangadót játszik, de a múlt szombaton elszalasztott helycsere miatt a biztos NB III-as tagságot jelentő máso­dik hely megszerzése érdeké­ben a bárkire veszélyes (ugye, várdaiak?) Tiszaújvárost is le kell győzniük. Elvesztett veretlenség Tiszakanyáron olyan csapa­tok találkoznak, amelyek a múlt héten veszítették el idei veretlenségüket: a házigaz­da az Ibrányban, a Szoboszló a hazai pályán, a Létavértes ellen elszenvedett csorbát igyekszik majd kiköszörülni. Csak az egyiknek fog sikerül­ni! KM-BT 9 Csak a három #pont megszerzé­se lehet a célunk. VIROVECZ PÁL ÉHRli Az Ibrány új edzője, Bíró Csaba Kántor Zsolt csapatkapitánnyal egyetemben debütálása alkalmával győzelmet ünnepelhetett - vasárnap Gyarmaton készülnek bravúrra fotó: racskó Tibor 19. forduló, 18. játéknap (kezdés: 15.30): szakvezetői várakozások Szombat Baktalórántháza (10.)-Nagyecsed (12.) ___ _____ Illés László, baktalórántházl játékos-edző: - Nagyon bí­zom benne, hogy hétvégén tíz mezőnyjátékos rendelkezésre fog állni a felnőtt keretből, és nem az U17-es csapatból kell erősítést hívni, mint a szerdai Magyar Kupa-mérkőzé­sen, Tuzséron. Az utóbbi időben kapott sok gól miatt kicsit változtatunk a védekezésünkön, nagyon bízom benne, hogy ennek már most érezni fogjuk a jótékony hatását, és meg­győződésem, hogy győzelemmel hagyjuk majd eí a pályát. Mircea Botba, nagyecsedi edző: - A vártnál két gyen­gébben szereplő csapat találkozóján szeretnénk legalább egy pontot szerezni. Tudjuk, hogy ez nem lesz könnyű, de mindent megteszünk a cél elérése érdekében. Várda SE (l.)-Debrecenl EAC (13.) _ ___ Révész Attila, klsvárdai edző: - Néhány játékosomon érződik az utóbbi idők sorozatos meccsei okozta tompaság. Mivel vékony a keretünk, és nem igazán tudom őket megfe­lelően pihentetni, ezért a támadójátékunk gyorsasága picit csökkent. Az ellenfél nagyon masszív, szervezett együttes, amely minden mérkőzésen megnehezíti az ellenfelek dolgát. Egész biztos, hogy a miénk sem lesz könnyű, viszont hazai pályán bármi áron meg kell próbálni begyűjteni a három pontot. NyfaMtor(3.)-Tlszaújviros(5.) Fogarasi Zoltán, nyírbátori edző: - Minimális célunkat teljesítettük Cigándon, igaz, a három pont megszerzésére is volt lehetőségünk, de így sem vagyok elégedetlen, hiszen jó pozícióban várjuk a hétvégi újabb rangadónkat, amelyen a kezdeti két vereséget követően feljövőben lévő, és hozzánk hasonló célokért küzdő tiszaújvárosi csapatot fogadjuk. A sérüléseink és az eltiltásaink ellenére is az elmúlt két fordu­lóban látott összeszedett és egységes csapatjátékot várok a fiúktól, de a kínálkozó lehetőségeinket azért sokkal jobb százalékban kell majd kihasználnunk ahhoz, hogy miénk legyen a három nagyon fontos bajnoki pont. Nagyon köszö­nöm a csapat nevében is, hogy a közönségünk így mellénk állt a hétvégén, most Is számítunk a segítségükre! _______ Vasárnap Szatmár Unió FC (9.)-lbrány (11.) ' _ _ Virovecz Pál, a Szatmár Unió edzője: - Elkeserítő, hogy április közepén is azon kell aggódnunk, hogy a pályánk futballmérkőzés lejátszására alkalmas állapotban lesz-e. Mert jelenleg még nem az! Ellenfelünk masszív, jó társaság, azonban nekünk csak a három pont megszer­zése lehet a célunk. Kisebb sérüléssel bajlódó játékosaink vannak, de remélem, a hétvégén mindenki a rendelkezésre tud állni. Bíró Csaba, ibrányl edző: - Szeretném, ha jó mérkőzést játszana a két csapat, és ha ez megvalósul, akkor bármilyen eredmény előfordulhat. Az ellenfél jó szériában van, mi pedig abban bízunk, hogy a múlt heti győzelmünkkel a megfelelő útra léptünk. Tlszakanyár (8.)-Hajdúszoboszló (6.) Koskovits György, tfszakanyárl edző: - A héten hozott fegyelmi határozatok tükrében azt gondolom, mindenki megérti, hogy messze nem azonos elbírálás alá esnek a csapatok. Sajnos, ez a pályán is érezhető, és ez bennünket is sújt. Dolgunkat eltiltások és sérülések nehezítik, komoly gondot jelent a hétvégi csapat összeállítása, ezért igen nehéz mérkőzésre számíthatunk a télen jelentősen megerő­södött Szoboszló ellen.__________________________ További mérkőzések, szombat: Hajdúböszörmény (4.)—Cigánd (2.), Diósgyőr II (14.)-Létavértes (7.). Jég hátán is megélnek a Sólymok Az ifi-junior együttes bajnoki aranyérme után a szabolcsi egyesület újabb szép sikert ért el - a VUB döntőbe jutott. jégkorong. Budapesten, az UTE jégcsarnokában ren­dezték a Vegyes Utánpótlás Bajnokság (VUB) döntőjét, amelyben a Szabolcsi Sóly­mok ellenfele a Veresegyházi Gepárdok JE volt. A sportszerű, jó iramú mér­kőzésen már az első percben kétgólos hátrányba kerültek a nyíregyháziak, majd a sokkal jobb feltételek között készülő Gepárdok felőrölték erejüket. A Sólymok mentségére szól­jon, hogy a találkozó előtti három hét során - jég híján © http://szon.hu Sport. Helyi és nagyvilági sport.- nem tudtak edzeni, de leg­alább szépíteni sikerült. Min­denesetre az ifi-junior gárda bajnoki aranya után ez az ezüst is szépen csillog. Bebizonyosodott tehát, a Sólymok a jég hátán is meg­élnek. Megjegyzendő, hogy a bajnokság legjobb kapusa a szabolcsi egyletben szereplő Zsigó Miklós lett, míg a leg­jobb csatárnak járó különdíjat az ugyancsak a Sólymok szí­neiben pallérozódó Kis Bence vehette át. km A Szabolcsi Sólymok ezüstcsapata FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL Jégkorong Vegyes Utánpótlás Bajnokság, döntő Veresegyházi Gepárdok JE-Szabolcsi Sólymok JE 7-M3-0,3-0,1­1J Gól: Ling T. Jók: Zsigó M. (a mezőny legjobbja), Kis D., Kis B., UngT., Bélteki B. ______ ___________ __ A VUB végeredménye: 1. Veresegyházi Gepárd JE, 2. Szabolcsi Sólymok JE, 3. Kiskőrös HC, 4. Bajai Lurkók JE, 5. Sopron HC, 6. Gemenci Sólymok Szekszárd, 7. Barcikai Ördögök, 8. Pécsi JE. A Szabolcsi Sólymok együttesének tagjai: Balázsi Soma, Bakos Balázs, Marozsán Norbert, Könnyű Máté, Nagy Zsombor, Ómajtényi Bendegúz, Maczali József, Ling Tamás, Nagy Attila, File Balázs, Sveda Levente, Nagy Dániel, Erős Ádám, Laskovics Gábor, Bélteki Béla, Kis Erik, Kis Bence, Bélteki Donát, Barati Péter, Kerle Balázs, Kis Márk Dominik, Zsigó Miklós. _________________________________ Edzők: Dósa Sándor, dr. Kukucska György, Szabó Dániel. Kálmánháza (15.)-Székely (12.):- Eddig a tabella harmadik, negyedik, ötödik és a hatodik helyezettjeivel játszottunk, most már jönnek a tabellán hozzánk közelebb álló csapatok. Én hiszek a csodákban, remélem, leszünk még így jó páran Kálmánházán vasárnap, és akkor végre elindulunk felfelé - a huszonnegyedik órában. Labdarúgás: Megyei n. osztály, 22. forduló (kezdés: 16, ifi: 14) U|BaBiK(apoit Tippel: Kovács Ottó, a Kálmánháza játékos-edzője. Szombat. Újfehértó (16. )-Nyíregyházi Old Boys (3.): - Az őszi létszámhoz képest megcsap­pant vendégek ellen nem lesz meglepetés a hazai pontszerzés. ____________________________ Vasárnap. Nyírlugos (7.)-Levelek (4.): - Nagy küzdelem lesz egygólos vendéggyőzelemmel. Kállósemjén (14.)-Napkor (6.): - A kicserélődött játékoskeretek csatájában döntetlen várható. ____ Ófehértó (1 l.)-Nyírpazony (10.): - Másfél évig építettem a csapatot Pazonyban, télen más szellemiségre váltottak. Azért maradt még ott kinek szorítanom, mivel azonban az Ófehértó egyre acélosabb, otthon tartja a három pontot. ________ Nyírvasvári (9.)—Nyíribrony (5.): - Számomra teljesen érthetetlen, miért áll a hazai csapat a tabella második felében, ezzel a meccsel tovább kapaszkodhat az élmezőny felé._______________ Apagy (13.)-Terem ( 2.): - Habár az Apagy egy kicsit a szívem csücske, de ha a vendégek megfelelő­en tudják pótolni az eltiltottjaikat, szoros meccsen, sajnos, elviszik a három pontot. _______________ Volán-Sényő (1 .)-Nyírtelek (8.): - A Sényő a bajnokság fő esélyesévé lépett elő, meg is tartja a pozícióját. Tippel: Kozma Zsolt, dombrádi játékos-edző. ____ Szombat. Vásárosnamény (4.)-Pátroha (10. j:- Háromesélyes mérkőzés, de a hazai pálya előnye a Namény mellet szól._______________________ Vasárnap. Rohod (5.)-A|ak (6.): - Hazai siker. Vasmegyer (14.)-Va|a (7.): - Ha nehezen is, de begyűjti a három pontot a hazai csapat. _________ Fényeslitke (2.)-Újdombrád (9.): - Mindkét csapat nyert legutóbb, a vendégek talán kicsikarhat­ják a döntetlent. __________________ Demecser (12.(-Záhony (8.): - Mindkét csa­patnak szüksége lenne a három pontra, de nagyon dőntettengyanús. ______________________ Anarcs (15.)-Pap (11.): - Az Anarcs szeretné győztesen elhagyni a pályát, ami ezen a hétvégén is nagyon nehéz lesz. ________________________ Kék (13.)-Tiszamenti SE (16.): - Nagy meglepe­tés lenne a vendégek pontszerzése. Dombrád (1 .)-Gávavencsellő (3.): - Nagyon hosszúra, négyhetesre nyúlt számunkra a bajnoki szünet, amire emberemlékezet óta nem volt példa. Hazai pályán mindent elkövetünk a három pont megszerzése érdekében. ____________________ Carmo-csoport ___________________ Tippel: Hadadi Ferenc, a Szatmárcseke edzője. ___ Szombat. Tisztaberek (2. j-Kölcse (8.):-Ha a Tisztaberek hozza a megszokott formáját, simán nyer. Vámosoroszl (9.)-Nyírmeggyes (6.): - Közel azonos képességű csapatok meccsén a hazai pálya előnye dönthet. ___________ _____ Beregdaróc (1 4.)-Tyukod (13.):- Nekünk a döntetlen Ideális lenne... ________________ Szatmárcseke (11. )-Milota (10.):- Remélem, hazai pályán is begyűjtjük az első tavaszi győzel­münket ______________________________ Vasárnap. Csenger (2.)-Nyírcsaholy (12.): - A szebb napokat látott Nyírcsaholynak nem sok babér fog teremni._____________________________ Tiszakóród (4.)-Klspalád (15.): - Ernő barátoméknak nem fog nehézséget okozni a Kispa­lád elleni mérkőzés. Tarpa (7.)-Mérk-Vállaj (4.): - Hosszú szünet után a Tarpát esélyesebbnek érzem. _______________ Szabadnapos: Tunyogmatolcs. Kölyökatlétikai viadal az élmény reményében atlétika. Nyíregyháza és a megyeszékhely 30 kilométe­res vonzáskörzetéhez tartozó iskolák kaptak meghívást arra a kölyökatlétikai élményver­senyre, amelyet pénteken 12 órától rendeznek meg a főis­kola atlétikai csarnokában. Az iskolák nyolc versenyzőből álló csapatai első és második osztályos fiúkból és lányok­ból alakíthatók ki. A versenykiírásban tíz atlé­tikai-ügyességi szám találha­tó, a Magyar Atlétikai Szövet­ség célja pedig az a viadallal, hogy a kölyökatlétika lendü­letét fenntartsák, és motivá­ciót adjanak az eszközhiány okozta nehéz időszak átvé­szelésére, valamint, hogy lehetőséget biztosítsanak a hamarosan induló oktatási tananyag gyakorlására. km Labdarúgó megyei I. osztály a forduló mérkőzése A döntetlenvírustól már szabadulnának Kótajban LABDARÚGÁS. A Szi-Zo Sport megyei első osztály legutóbbi játéknapján idegenben nyert a Kótaj, amely otthon csak­nem napra pontosan fél éve - november ll-én - győzött utoljára bajnoki meccsen. Márpedig a harmadik helyre felkapaszkodó Nyírmada el­len meglehetősen nagy erők mozgósítására lesz szükség a siker érdekében... KM-KT Esélylatolgató Csorna Dezső (kótaji edző): - Nem is emlékszem, mikor nyertünk utoljára ott­hon, remélem, a hazai döntetlenvírustól meg­szabadulunk végre. Fiatal társaság a miénk, amelynek megfelelő alázattal és akarással kell futballozni, különben nagy bajba kerülhetünk... Szőke István (nyírmadai játékos edző):-Az első tavaszi bajnoki fordulóban kapott pofon után magához tért a csapat, és bár zsinórban három forduló elma­radt, ennek ellenére azt gondolom, nem veszítette el formáját. Fegyelme­zett, jó játékkal ezúttal is eredménye­Sérült: - Eltiltott: Deák G. sek lehetünk. Sérült: BartaF. Eltiltott:­Mátészalkai MTK (9.)-Rakamaz( 15.) Csorna Dezső 2-1 Szőke István 2-0 Tuzsér (7.)-Szakoly(16.) 2-1 3-1 Tiszátok (14. )-Gyulaháza( 10.) 1-1 1-1 Balkány (8.)-Tiszavasvári (4.) 2-2 2-1 Nagyhalászt 13.)-Kemecse (1.) 1-2 2-3 Nyírkarászi 12.)—Nyírgyulaj (6.) 1-1 ■ 1-0 Mándok (S.)-Nagykálló (2.) 1-1 2-1 Kótaj (11 ,)-Nyírmada (3.) 2-1 1-2

Next

/
Thumbnails
Contents