Kelet Magyarország, 2013. április (70. évfolyam, 76-100. szám)

2013-04-12 / 85. szám

637861 2013. ÁPRILIS 12.. PÉNTEK KELET ggü&i r""~f Fórum 7 Üzenet Flbiné Deme Ágnes, nyíregyházi olvasónktól: Igen. A magányom szent, s<0 teszek róla, hogy találkozzak önmagámmal! MÜLLER PÉTER A nap előfizetője Horváth Ferenc NYÍREGYHÁZA-SÓSTÓFÜRDŐ. El­múlt húsz éve, hogy előfizető­je lapunknak Horváth Ferenc. Hűségét ajándékcsomaggal köszöntük meg, szerkesztő­ségünkben járva megkértük, mondjon véleményt a Kelet- Magyarországról.-Évekótanyugdíjas vagyok. A világ, illetve megyénk ese­ményeiről naponta tájékozó­dom a megye napilapjából. A gazdasági, politikai kérdések mellett érdekelnek a közélet­tel, munkahelyteremtéssel, egyéni sorsokkal foglalkozó, vitázó írások is. Örülök, hogy a napilap objektiven, minden véleménynek helyet ad.- Figyelemmel követem az oktatással, neveléssel foglal­kozó Írásokat is, érdekesek a szülőkre, diákokra, pedagó­gusokra vonatkozó okfejté­sek, elemzések. Érdekelnek a megye sportéletéről szóló tu­dósítások is. Feleségemmel együtt szívesen nézegetjük a régi fényképeket, és jókat nosztalgiázunk. Nyíregyháza és a megye önkormányzata­inak működési feltételeiről, sikeres pályázataikról, a te­lepülésfejlesztés gondjairól, eredményeiről szóló tárgyila­gos híradások mindig lekötik a figyelmemet.- A lakóhelyem fejlesztését a tényleges eredmények alapján ítélem meg, persze segítenek a Keletben megjelenő fény­képek, tudósítások, olvasói levelek és a lakossági kezde­ményezések. Nyugdíjasként kertészkedek, gyógynövénye­ket termesztek és gyűjtök. Éber házőrző kutyánk már a hajnali órákban jelzi, hogy megérkezett az újság, amely­nek továbbra is hűséges előfi­zetői maradunk. KM Levelesládánkból Gyakran mesél a régi „szép” időkről Drága nagyszüleim hűséges olvasói a Kelet-Magyarország- nak már hosszú-hosszú ideje. Papa minden áldott nap, amint végez a napi tennivaló­ival, kezébe veszi a napilapot, és tüzetesen átolvassa azt „lazítás” gyanánt. Buda Gyu­la, aki ma ünnepli névnapját, egy olyan nagypapa, ami­lyenre minden unoka vágyik, ő az az ember, akinek mindig van valami vicces és tanulsá­gos története a „régi időkről”, arról a korról, amikor még ő is gyermek volt, amikor fiatal férfi volt, vagy amikor apa lett. Egy olyan ember, akire a családja bármikor számíthat. Büszke vagyok rá, hogy az unokája vagyok, s ezúton kívánok neki nagyon boldog névnapot! BUDA GABRIELLA Buda Gyula családtagjaival FOTÓ: OLVASÓNKTÓL YÍ TrelleborgVibracoustic A Vibracoustlc Magyarország Kft. a TrelleborgVibracoustic csoport tagja, amely 17 országban 37 telephellyel rendelkezik, éves forgalma 1,5 milliárd €. A haszongépjárművek és személyautók lengéscsillapftási rendszereinek technológiaszakértőjeként a TrelleborgVibracoustic Innovatív megoldásokat, töké­letes minőséget, valamint versenyképes ár/teljesítmény arányt ajánl. A TrelleborgVibracoustic tevékenysége a legmagasabb szintű rendszerismereten, világos termék- és szolgáltatási programon, és globális fejlesztési és gyártási hálóza­ton alapul. A Vibracoustic Magyarország Kft. 2005 óta működik Nyíregyházán. A válla­lat haszongépjármű légrugók fejlesztésére, gyártására és értékesítésére szakosodott. TrelleborgVibracoustic célja, hogy a haszongép|ármű légrugók vonatkozásában ugyanazt a kiemelkedő szolgáltatást nyújtsa, mint személyautó légrugók területén, amelynek révén a világ elsőszámú szállítójává vált. Nyíregyházi székhelyünk műszaki területére keresünk munkatársat. Feladatai: • A vevők fejlesztési igényeinek teljes körű kezelése • Nemzetközi projektekben való aktív együttműködés • A vevői és a termékstratégiák kifejlesztésében való aktív részvétel • A vevői kapcsolatok kiépítése és fenntartása Elvárásaink: • Műszaki szakirányú felsőfokú végzettség • Legalább 3 éves tapasztalat autóipari beszállító területen • Autóiparban használt alapanyagok Ismerete • A beszállítókkal való kapcsolattartás, műszaki együttműködés • Számítástechnikai ismeretek (AutoCad, Catla) • Tárgyalóképes angol vagy német nyelvtudás • Alaposság, jó problémaelemző, prezentációs és kommunikációs készség. Világszerte kiterjedt vevőkörrel rendelkező vállalatként a tárgyalóképes angol nyelv­tudás és a modem információs technológia használata valamennyi pozícióban jelen­tős feltétel. Ha ön képes csapatban dolgozni, rugalmas, és az önálló munkavégzés­hez szokott, ismerjen meg bennünket! Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését kérjük, angol és magyar nyelvű pályázatát, ill. bizonyítványainak másolatát 2013. május 10-éig juttassa el az alábbi címre: Vlbracoustk Magyarország Kft. 4400 Nyíregyháza, Derkovits u. 137. Vagy adja le online: OttlUa.Stefan@tbvc.com ' . . .............has- • • • ‘ • ■ Az ökumenikus estén Ha)du István római katolikus káplán szónokolt fotó: olvasónktól Ne legyünk lelkileg vakok! Hol marad a rügy­fakasztó tavasz? Április van, üyenkor minden­ki a tavaszt, a jó időt várja. Ehelyett még mindig a hideg, szeles idő uralkodik. Márci­usban olyan idő volt, amely a legkeményebb tél jellemzője. Jó időben ilyenkor már vidá­man énekelnek a madarak, (ők is) örülnek a gyönyörű kikeletnek. Jó érzés a rügyfa­kasztó tavaszra gondolni eb­ben a borongós, esős időben. Ha meleg van és napsütés, az életet is szebbnek látjuk, ezt a lélekbúvárok tudomá­nyosan is bizonyították már. Vajon meddig tart még ez a szeszélyes, bolondos idő, amely akarva, akaratlanul rányomja bélyegét a közérze­tünkre? MOLNÁR ÁGNES, NYÍRLÖVŐ Szívvel-lélekkel a (cukor)betegekért Cukorbeteg lévén elég sűrűn kell mennem a diabétesz gondozóba. Fél kilenc előtt a rendelő előtti folyosó tele betegekkel. A csöndben vára­kozók általában fáradt arcú, bágyadt tekintetű, nyugdíjas nők, férfiak, kissé túlsúlyosak (a cukorbetegek egyik jellem­zője). Egyszer csak megjele­nik egy csinos, magas, szép, barna hajú hölgy, és mondja: „Kedveskéim, egy pillanat, és kezdjük a rendelést!” Talán még szót sem váltott a ren­delőben lévő asszisztenssel, már szólítják az első beteget. Látom, hogy akik végeztek, elégedettek az ellátással. Ugyan, mit csinálhat odabent e két fehérköpenyes, hogy így megváltozik a kijövő beteg hangulata? Rám kerül a sor, belépve ülőhellyel kínálnak, s elkezdődik a vizsgálat. Nálam is oldódik a feszültség. Máris jobban vagyok. Az asszisztens a számítógépen dolgozik, súlyt, vérnyomást mér, végzi a dolgát. A főorvos asszony tanulmányozza az általam vitt A Krisztus-hívők egységé­ért imádkoztak az egész országban az Ökumenikus Imahét ideje alatt. Változó, ellentmondásos világunk­ban valami nem változik: az ökumené szelleme, amely arra buzdít, hogy figyeljünk Istenre, az ő akaratára, mert nem mondott le az embe­rekről, akiknek küldetésük van a teremtett világban. Ez csak egységben, összefo­gásban teljesedhet ki. Kitől mit vár el Isten, mit kell ten­nünk ott, ahová állított min­ket az életben? Laskod és laborleletet, a szemvizsgálati és a kardiológiai papírjaimat. Közben nagyon kedvesen érdeklődik a hogylétem felől. Tanácsokat ad, például a több­szöri, kevés étkezésre. Bíztató szavak is elhangzanak: jók az eredmények. Dolgoznak szorgalmasan. Ritkul a tömeg a folyosón, egyre több mo­solyt lehet látni, az enyémet is. A két nagyszerű gyógyító dr. Papp Zsuzsanna főorvos Petneháza református ima­termeiben az ökumenikus estén Baracsi Zsolt reformá­tus tiszteletes üdvözölte a híveket és az est szónokát, Hajdú István római katoli­kus káplán atyát. A tavaly nyáron felszentelt papot Baktalórántházára helyezte Bosák Nándor megyés püs­pök. István atya beszédé­ben kiemelte: mindannyian Isten gyermekei vagyunk, akiket összeköt Jézus, az ő szeretete, szenvedése. Ezt tudnia és éreznie kell min­den keresztény embernek, asszony és asszisztense. Ők tudják, hogyan kell a betegek­kel kommunikálni, miként kell gyógyítani kedves, emberi szóval és tettel. Ez a módszer már a jövő gyógyító munkája? Nemcsak a magam, hanem valamennyi betegtársam nevében kívánom nekik, hogy nagyon jó egészségben és még nagyon sokáig végezzék áldásos munkájukat! RÁCZBERTALAN ám vannak, akik lelki vak­ságban szenvednek. Egye­dül tőlünk függ, hogy Jézus el tud-e vezeti bennünket az üdvösségre, nekünk kell észrevenni és engedni, hogy fény ragyogjon az életünk­be, és megtapasztaljuk Isten végtelen jóságát, irgalmát. Aki a jó úton akar járni, eh­hez igazítja élete lépéseit, és így próbálja megélni élete hétköznapjait, annak Isten iránti szeretete megvalósul­hat embertársai segítésében is. NÉMETHNÉ CSUBÁKÉVA Motorosok adják a vérüket Sóstón Április 2l-én nagyszabású mo­toros véradást szervezünk a Sóstói Múzeumfaluban. 7.30- tól gyülekezőt tartunk a Kos­suth téren, a múzeumfaluban börze, vendéglátás, kulturális programcsokor és véradási lehetőség várja a segíteni és kikapcsolódni vágyókat. SZÁSZ KÁROLY FŐSZERVEZŐ Postánkból Táncos-dalos esten jártunk Április 6-án egy csodálatos táncos jótékonysági esten vet­tünk részt Nyíregyházán, az Alvégesi Nyugdíjas Klub tánc­csoportjának rendezvényén. A programot Bráz Katalin, a csoport vezetője szervezte. Kiváló táncelőadást láttunk, a színpompás fellépőruhákat a csoport egyik tagja varrta. A táncosok egy „hullám­hosszon” voltak, sugárzott belőlük a lelkesedés, mozdu­lataik alapos felkészülésről árulkodtak. A tartalmas este Bráz Katika szavalatával, egy fiatal vendégcsapat előadá­sával, majd a mi énekkaruk fellépésével folytatódott, amelybe az alvégesi táncosok közül többen is csatlakoztak. Érdemes volt részt venni a mulatságon, végignézi az előadásokat, nem beszélve a finom ételekről, italokról és Bálint Pál élőzenész talpalá- valójáról! KISSNÉ MARIKA, BORBÁNYA Az Alvégesi Nyugdíjas Klub tánccsoportja házigazdaként és fellépőként is jelesre vizsgázott szombaton fotó: km Olvasónk írja Mázli kutya első húsvétja a családunkban A poklot megjárt útszéli keverék megszavazta nekem a bizalmat, hogy szeretni fogom, amíg él. NYÍREGYHÁZA. Mázli kutya körülbelül 12 hetes korában került hozzánk pár évvel ez­előtt. Nagyon hideg március eleje volt, a nagyobbik lá­nyom kabátja alól került elő a kis tacskó keverék, rettenete­sen félve, vacogva. Szemében ott volt élete első tizenkét hetének minden fájdalma és bántalmazása. Nem volt kérdés, hogy a kutya marad, s mivel ekkora szerencse érte, hogy befogad­tuk, a Mázli nevet kapta. Nem tudni, mi járhatott a fejében, de olyan szánalmasan lapult a földre, bárki ment el mellette, hogy egy idő után már szinte lábujjhegyen közlekedtünk, nehogy megrettenjen. Úgy két hete élhetett már velünk, amikor beköszöntött a hús­vét. Gyönyörűen sütött a nap, mindenki elutazott valamerre, egyedül maradtam otthon. Va­gyis Mázlival, akinek a jól léte és biztonsága ellenére is még félelem gyűlt a szemében. Remény és szeretet Gondoltam, ölbe veszem, megsimogatom, összebújunk, és már kész is. De amikor el­indultam felé, a földre lapult, vonyított, és összepisilte ma­gát. Rettenetes élete lehetett. „Nem erőszakolhatom rá a szeretetem, neki kell rájönnie, hogy itt szeretik és senki nem fogja bántani” - gondoltam. Vaskó Ilona fotó: olvasónktól Kivittem egy plédet az udvar közepére, és kiültem olvasni. Másfél óra múlva óvatosan, szimatolva indult felém. Nagy köröket tett, hogy még vélet­lenül se hihessem azt, hogy hozzám igyekszik. Lassan, óvatosan jött. Nem mertem megmoccanni, nehogy elijesz- szem. Egy idő múlva csendes kutyaszuszogást éreztem a kezemnél. Egymás szemébe néztünk, az övében remény volt, az enyémben szeretet. Lehet, hogy csak egy útszéli keverék, egy amolyan kom­mersz korcs, de megszavazta nekem azt a bizalmat, hogy én őt szeretni fogom, míg él. Akkor először hagyta magát megsimogatni úgy, hogy nem lapult a földre, hanem belebújt a tenyerembe, és kérte, köve­telte a folytatást. Nekem nem az ünnepi sonka illata vagy a tojásfestés, hanem ez a tör­ténet jut az eszembe minden húsvétkor. VASKÓ ILONA, NYÍREGYHÁZA HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents