Kelet Magyarország, 2013. április (70. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-11 / 84. szám
2013. ÁPRILIS 11.. CSÜTÖRTÖK KELET agyéi tükör Börzére várják a fiatalokat Nyíregyházán hallgatták meg az ifjú énekeseket Halkóné dr. Rudolf Éva FOTÓ: RACSKÓ TIBOR A Nyíregyházi Főiskola hidat képez a munkát keresők és az azt biztosítók között. nyíregyháza. Április 16-án, kedden 10-16 óra között a Nyíregyházi Főiskola ismét innovációs és állásbörzét rendez, ahová a jelenlegi és a korábbi hallgatók mellett várják a középiskolásokat is, és minden érdeklődőt, aki szeretne utat találni a munka világába.- A felsőoktatási intézmények szerepe az elmúlt években megváltozott, ma már a képzéseken túl szolgáltatásokat is kell, hogy nyújtsanak- mondta lapunknak Halkóné dr. Rudolf Éva, a Nyíregyházi Főiskola kommunikációs vezetője. Informatika, pénzügy- Fontos, hogy a hallgatóink érezzék: nemcsak addig számíthatnak ránk, amíg a diplomájukat átveszik, számunkra lényeges az is, hogy segítsünk nekik az elhelyezkedésben, és arra is nagy hangsúlyt fekteFontos, hogy segítsük a hallgatóinkat az elhelyezkedésben is. HALKÓNÉ DR. RUDOLF ÉVA tünk, hogy a gazdasági szféra szereplőinek lehetőséget biztosítsunk a megjelenésre.- Hidat képezünk a munkát keresők és az azt biztosítók között: a munkavállalásra való gyakorlati felkészülést és a különböző szakterületeket képviselő munkaadók megismerését szolgálja a nyolcadik alkalommal megrendezendő börze, melyen 19 kiállító várja a látogatókat. Az eseményen megjelenő cégek főként az informatikai, a pénzügyi és a műszaki területeket képviselik, a börzére érkezők találkozhatnak többek között a Raiffeisen, az OTP, a Decathlon, a HVG Kiadó, a Job Diák, a Hübner és a Stop Student nyelviskola képviselőivel. Hasznos, gyakorlati tanácsok A korábban megkötött együttműködési megállapoFenséges vadak a porondon Igazi kuriózumokat is láthat a közönség fotó: magánarchIvum A Magyar Nemzeti Cirkusz idei évadát senki sem fogja elfelejteni! NYÍREGYHÁZA. Több mint háromszáz fog, kétszáz karom, egyenként akár kétmázsás súíy - számokkal így írható le az a tizenegy fenséges fenevad, amelyekkel az angliai Jason Peters zárkózik be egy ketrecbe. A világhírű idomár hazánkban először, kizárólag a Magyar Nemzeti Cirkusz porondján bizonyítja, hogy fehér oroszlánjait képes cicává szelídíteni. Nyíregyházán a közönség április 16-án láthatja-az előadás premierjét, mely önmagában is vonzza a tömegeket, de ez csak egy lesz a sok káprázatos produkcióból, melyet a kétórás műsor alatt láthat a közönség. Mint ifj. Richter Józseftől, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatójától megtudtuk, a közönség láthat csodálatos arapapagájokat, gyönyörű fekete fríz lovakat, de megelevenedik Aladdin és Jázmin története is, melyhez az arab bazár hangulatát tevék, lámák, valamint Sandra, az indiai elefántlány biztosítja. Természetesen mindezeken túl is lesznek még produkciók.- Elhozzuk a világhírű zenebohócokat, a Streza családot, itt lesz egy holland illuzionista és egy spanyol kötéltáncos páros is. Színes, nemzetközi műsort láthatnak az érdeklődők, akik vadonatúj, még kényelmesebb és tágasabb sátrunkban foglalhatnak helyet, km Kedvezményes jegyek A Kelet-Magyarország ezúttal is kedveskedik előfizetőinek, akik a Hűségkártyájukat felmutatva ügyfél- szolgálatunkon (Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6.) fél áron vásárolhatják meg az április 16-án 18 órakor kezdődő premierre szóló kétfős belépőiket: 6000 helyett 3000 forintos áron. Fidesz-sajtótájékoztató „A tettek ne maradjanak következmények nélkül!” A felvidékiek emléknapja lesz nyíregyháza. Az Országgyűlés 2012. december 4-én ellenszavazat nélkül elfogadta, hogy ezentúl április 12-e a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja lesz. A Rákóczi Szövetség Nyíregyházi Szervezete ebből az alaklomból április 14- én emlékezik a szülőföldjükről elüldözött felvidéki nemzettársainkra. A rendezvény 10 órakor koszorúzással kezdődik a Felvidéki kitelepítettek és gróf Esterházy János emléktáblájánál (Bethlen Gábor u. l.), majd emlékkonferenciát tartanak a Luther Márton Kollégiumban (Iskola u. 2.), ahol Mihályi Molnár László (Szepsi), Csoltkó Jenő (Jászó) és Kiss Vendel (Nyíregyháza) előadása hangzik el, majd levetítik Bartók Csaba és Bodnár Ottó „Egy falu és egy nép sorsa” című dokumentumfilmjét, km NYÍREGYHÁZA. - A Fidesz-KDNP kormányra kerülése óta komolyan veszi az erős állam megteremtését és a rendteremtést. Ennek jegyében számos intézkedést vezetett be, és további lépéseket tervez - kezdte sajtótájékoztatóját Román István országgyűlési képviselő, majd kifejtette: a márciusi hóhelyzet és az áramkimaradások alatt sokan bűncselekményeket követtek el, például ellopták a leszakadt villany- vezetékeket. - Szigorítani szeretnénk a Btk-t. Azt akarjuk elérni, hogy ha valaki veszély- helyzet színhelyén lopásra adja a fejét, azt kis érték esetén 3, különösen nagy károkozás esetén 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntessék. - A felelőtlen tettek és a bűn- cselekmények nem maradhatnak következmények nélkül! - vette át a szót dr. Simon Miklós. Az országgyűlési képviselő a belügyminisztériumi „hójelentéssel” kapcsolatban elmondta: kiderült, hogy az áramszolgáltató nem állt a helyzet magaslatán, az E.ON- nak gyorsabban és hatékonyabban kellett volna reagálnia a kialakult helyzetre, nem beszélve a prevenciós lépésekről és a kártérítési felelősségről. - Összehangolt állami beavatkozás és segítségnyújtás nélkül még nagyobb problémával néztek volna szembe az emberek - mondta, km-pi dás eredményeként a Magyar Autóklub a hazai autózásról tart előadást, de részegszemüvegeket is hoznak, hogy a fiatalok a saját bőrükön érezhessék, mit jelent pár sör vagy tömény után autóba ülni. Az esemény hasznos, az elhelyezkedéshez nélkülözhetetlen tanácsokkal is szolgál, hiszen a látogatók megtanulhatnak jól megírni egy önéletrajzot, de próba állásinterjún is részt vehetnek, fejlesztve ezzel kommunikációs készségüket, és kipróbálva, stresszhelyzetben hogy teljesítenek, de szakmai prezentációkat is meghallgathatnak az álláskeresés és az elhelyezkedés nehézségeiről.- Tavaly a börzének 800 regisztrált látogatója volt, és bízunk abban, hogy az idén legalább ennyien eljönnek - mondta Halkóné dr. Rudolf Éva, és hozzátette: eddig is az egyetemek, főiskolák kiemelt feladata volt a diplomás pályakövetés, ám mivel ennek a jövőben a finanszírozás szempontjából is lényeges szerepe lesz, még nagyobb hangsúlyt kell erre fektetni.- Ezt a célt is erősíti az április 16-ai innovációs és állásbörze, mely jó visszajelzés arról is, hogy piacképes diplomát adunk-e hallgatóink kezébe. km-sza Kvizmegfejtés A település helye már az őskorban Is lakott volt, erről tanúskodnak az 1886-ban talált cserepek, benne arany karikaékszerekkel. d) Gulács NYÍREGYHÁZA. Dr. Bánhidiné Maróti Magdolnát jól ismerik a kereskedelmi televíziók, hiszen az elmúlt évek tehetségkutató műsoraiban számos tanítványa mutathatta meg tehetségét: Muri Enikő az X- Faktor, Szirota Jennifer pedig a Csillag születik című versenyben jutott be a fináléba, de például Szabó Mariann és Kádár Szabolcs is a legjobbak között szerepelhetett. Ezek után nem meglepő, hogy a hamarosan újra induló X-Faktor munkatársai azzal a kérdéssel fordultak a Hang-Szín Tanoda vezetőjéhez, hogy vannak-e most tehetséges énekesei, mert ha igen, eljönnek Nyíregyházára, hogy meghallgassák őket.- Szerencsére mindig vannak tehetségek fiatalok a tanodában és a magántanítványaim között is, tizenegyen pedig részt is tudtak venni a meghallgatáson. Közülük f A meghallgatást követően után három énekest választottak ki. DR. BÁNHIDINÉ MARÓTI MAGDOLNA Lakatos Fruzsinát, Gonda Évát és Torma Katát választották ki, így nekik nem kell Budapestre menniük, s automatikusan túljutottak az első fordulón - mesélte a kiváló szakember, aki a jövő héten egy jótékonysági akciónak is aktív szereplője lesz. Az Együtt Veled Alapítvány ugyanis április 17-én, szerdán 18 órától az evangélikus általános iskola dísztermében jótékonysági gálát szervez a Szent József Védőotthon javára, a műsort pedig a Hang- Szín Tanoda adja. KM *» Készülnek a fonatok A szatmárcsekei Lakatos Ildikó két éve foglalkozik gyékényfonással, melynek fortélyait idősebb mesterektől leste el. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Kovács Áron próbára teszi az előítéleteit • Ma este indul az Észbontók a VIASAT3-on KOVÁCS ÁRON A MAGYAR KARAOKE ÚTTÖRŐIÉKÉNT KERÜLT KÉPERNYŐ KÖZELBE. MA ESTE EGY Új MŰSOR HÁZIGAZDÁJAKÉNT LÁTHATJUK A VIASAT3 VADONATÚJ, ELŐÍTÉLETEKEN ALAPULÓ KVÍZJÁTÉKÁBAN, AZ ÉSZBONTÓKBAN.- Mindig szerettél szerepelni?- Bandavezér voltam az iskolában, valahogy mindenki odafigyelt, ha beszéltem, és jöttek velem, ha kitaláltam valami őrültséget. 8 évesen kiállítottak a színpadra egy ünnepségen, és nulla lámpalázam volt. Ez a fajta nyugalom a színpadon végigkísérte az életemet.- Hogyan kerültél képernyőre? A Kifutó c. műsorba zenei munkatársként kerültem, mert csak nekem voltak magyar zenei alapjaim. A folyosón elkaptam egy beszélgetést, hogy bemelegítő embert keresnek, aki felhangolja a közönséget. Mit ne mondjak, szétszedték a házat. Én voltam az első bemelegítő ember, aki a zenés-táncos-éneklős bemelegítést meghonosította itthon. Kézenfekvő volt, hogy ebben vagyok jó, ezt kell csinálnom. Hamarosan műsorvezetőként is kipróbálhattam magam, fgy kerültem az utcáról a képernyőre.- Az Észbontók című műsor ma este debütál a VIASAT3-on.- Nagyon szeretem az Észbontókat. Vicces, hogy egyes emberek milyen szórakoztatóan tájékozatlanok. Ez a műsor nem arról szól, hogy megalázzunk egyes embereket, hanem az az üzenete, hogy érdemes nyitott szemmel járni, tájékozottá válni, az iskolában odafigyelni az órákon, mert ilyen helyzetekben nem árt tudni a választ. A műsorban szerepel például egy anyuka és a lánya, akik azt állították, hogy a Nap kering a Föld körül, és teljesen boldog, kiegyensúlyozott életet élhetnek ezzel a válasszal is, mert az életükben nulla relevanciája van annak, hogy ez igaz vagy hamis és ez nagyon vicces.- Mi a véleményed arról, hogy az emberekről alkotott előítéleteik alapján tippelnek a játékosok?- Mindenkiben vannak előítéletek, a kérdés az, hogyan tudjuk kezelni őket magunkban. Nyitott vagyok arra, hogy valaki egy festőpemzlivel beüljön az életembe és teljesen átszfnezze a véleményem. Sőt, vannak olyan Észbontók, például Csöpi és Gyuri, akiket szívesen viszontlátnék a filmvásznon.- Hogyan hatott rád a népszerűség?- Szándékosan körülveszem magam egyenes emberekkel. Soha nem szálltam el, mert hiszek abban, hogy semmivel nem végzek fontosabb munkát, mint egy pék, egy hentes vagy az újságárus. Az embereket két nagy csoportra osztom: jó és rosszindulatú emberekre. Aki jóindulatú, bármennyire is észbontó, bármikor megmelegedhet a tábortüzemnél. A rosszindulatú embereket viszont kizárom az életemből. Nálam ez az értékmérő. Azt én is látom, hogy miben vagyok olykor tehetségesebb, mint mások, de azt nem tudhatom, ők miben tehetségesebbek nálam. Ez tart távol mindenféle vadhajtástól.