Kelet Magyarország, 2013. március (70. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-08 / 57. szám

2013. MÁRCIUS 8.. PÉNTEK KELET Jegyzet Tarnavölgyi . J Gergely Mm Kozmetika Azt leszámítva, hogy mi lett látványsport és mi nem, viszonylagos konszenzus fo­gadta a társasági adókedvez­ménnyel kapcsolatos 2010-es kormánydöntést. A cégeknek is megérte ez a jogszabály, mert ennek révén csinosíthat­ták adózás utáni eredményü­ket, a sportszervezetek pedig fejleszthették az infrastruktú- J rát, és az apanázst az utánpót­lásba ölhették. Szó, ami szó, a pénzeknek megvan, megvolt a helyük országszerte, hisz kevés sportágban döngetik az ajtót a fiatal tehetségek. Épp ezért szúrt szemet az a parlamentnek benyújtott adójogi salátatörvény, melyet (még pénzügyminiszterként) Matolcsy György jegyzett. A javaslata úgy korlátozná a jelenleg érvényben lévő ked­vezményt, hogy a megnyert adó 75 százalékát az ágazati szövetségnek, például annak a sportszövetségnek kell adni a jövőben, amelyhez a támo­gatott csapat tartozik. Ha egy 10 milliós támogatást veszünk alapul (a mostani szabályok alapján ebben az esetben a cég egymillió forintot nyer a bolton), akkor ebből az egymillióból 750 ezer forintot a sportszövetségnek kell adni, így az adózás utáni eredmé­nye csak 250 ezer forinttal növekedik a cégnek. Borítékolható: ha elfogad­ják a javaslatot, akkor a vál­lalkozások részéről mérséklő­dik a sporttámogatások mér­téke. Úgy látszik, nemcsak a jóból, a TAO-ból is megárt a sok... gergely.tarnavolgyi@inform.hu Lapszemle Heti válasz Martonyi János szerint a magyar kormány jó néhány kérdésben meg­magyarázta álláspontját, meggyőzte a bírálókat és jó néhány témában módosította a szabályozást, „de arra ne számítsunk, hogy véget érnek a politikai támadások”. A külügymi­niszter a Heti Válasz című hetilapnak adott, csütörtökön megjelent inter­jújában arról is beszélt, hogy nincs nézetkülönbség a Miniszterelnökség és a tárca között. A külügyminiszter az interjúban azt mondta, a magyar közvélemény jelentős része nem láthatta tisztán, hogy az ország jó hírneve mennyire komoly veszélybe került, ezért is volt nagy teljesítmény, hogy három, támadásokkal teli év után sikerült normalizálni a helyzetet. „De arra ne számítsunk, hogy véget érnek a politikai támadások”, annál is inkább, mert „a pártharcok minden országban és európai szinten is folynak tovább" - mondta. Martonyi János tévedésnek nevezte, hogy a miniszterelnök bármilyen szinten elszigetelődött volna. Devizaárfolyam (20]3.03.07.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 299,18-0,49 USA dollár 229,41-0,50 Svájci frank 242,58-0,74 Angol font 344,00-2,64 Román lej 68,70-0,01 Ukrán hrivnya 28,19-0,11 Horvát kuna 39,40-0,05 Lengyel zloty 72,13-0,49 ^ gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB I Bajnai Gordon Szerdahelyen tárgyalt DUNASZERDAHELY, Bugár Bélá­val, a Híd-Most párt elnöké­vel és Kelemen Hunorral, az RMDSZ szövetségi elnökével tárgyalt csütörtökön Bajnai Gordon, az Együtt 2014 társ­alapítója Dunaszerdahelyen. Nem megosztásra van szük­ség, nem szabad a belpolitikai problémákat határon túl élő nemzettársaink körébe ex­portálni - hangoztatta Bajnai Gordon. mti Az idén is legalább százezer ember nyaralását segíti az Erzsébet-program a rendel­kezésre álló hárommilliárd forintból - mondta a program szóvivője egy salgótarjáni saj­tótájékoztatón. Nagy Anna az elmúlt húsz év legnagyobb szociális programjának ne­vezte az Erzsébet-programot. Az idén március 20-ig lehet pályázni szociális üdülésre és április 8-ig táborokra. A megújulás fontos eszköze az új stratégia BUDAPEST. A Magyar Honvéd­ség megújításának fontos eszköze az új nemzeti kato­nai stratégia - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön egy budapes­ti konferencián. Kifejtette: meghatározták a képesség- fejlesztés szempontjait és irányait, és ezzel együtt ki­jelölték a magyar honvédség közép- és a hosszú távú célja­it. MTI Tiltakozók a székháznál A tüntetők FOTÓ: MTI Tüntetők hatoltak be a Fidesz székházának udvarára. BUDAPEST, Néhány tucat tün­tető hatolt be a Fidesz buda­pesti, Lendvay utcai szék­házának udvarára csütörtök délelőtt. Civilek A civil demonstrálok, akik a bejáratot védő vaskapun másztak át, akciójukat indo­kolva azt mondták, az alap­törvény negyedik módosítása ellen tiltakoznak. Az épületbe nem jutottak be. A helyszínen lévők azt kö­zölték, mindannyian civilek, szervezőjük nincs, spontán megmozdulásként gyűltek egybe. A demonstrálok leül­tek az épület udvarán, ahol kifeszítettek egy „Az alkot­mány nem játék” feliratú transzparenst. Egy embert a rendőrök ölben vittek ki, mert a férfi megpróbált behatolni a székházba. Az egyik résztve­vő újságírónak azt mondta, hogy azért szervezték a hang­súlyozottan békés demonst­rációjukat, mert tiltakozni akarnak az alaptörvény ne­gyedik módosítása ellen. Közlemény A magukat a „Fidesz-szék- házat elfoglalóknak” neve­zők csütörtök délelőtt közle­ményt juttattak el az MTI-hez, amelyben azt írták, mintegy száz, a negyedik alaptör­vény-módosítás ellen tilta­kozó állampolgár „elfoglalta a Fidesz-székházat és békés ülősztrájkba kezdett”. Szerin­tük a Fidesz-KDNP elnyomó rendszert épít, ma Magyaror­szágon az alkotmányosság, a jogállamiság és a társadalmi szolidaritás legalapvetőbb követelményei sem érvénye­sülnek. Nem elfogadható eszköz Az agresszió nem elfogad­ható eszköz - kommentált a Fidesz. A párt sajtóirodája közleményében azt írta, „ha Bajnai Gordon előre szól, ak­kor az embereit minden to­vábbi nélkül beengedjük a Fi­desz székházába”. Közölték, mindenkinek a véleményét fontosnak tartják és meghall­gatják, a véleményszabadság ugyanakkor nem egyenlő az erőszak szabadságával. „Az agresszió nem elfogad­ható eszköz a viták rendezé­sére; ha valaki nem ért egyet a szomszédjával, nincs joga ah­hoz, hogy berúgja az ajtaját. A magyar emberek elsöprő többségével együtt a Fidesz úgy gondolja, Magyarország nem kér a baloldal által foly­tatott, intenzív és immár antidemokratikus gyűlölet­kampányból” - olvasható a kommünikében. Délután Újabb tüntetők és ellentünte­tők érkeztek csütörtök kora délután a Lendvay utcába a Fidesz székháza elé. Előbb az önmagát civil szervezetnek nevező Egységfront Moz­galom néhány tagja jött egy „Minden hatalom a népé” fel­iratú kétrudas zászlóval. Nem sokkal később meg­jelentek az ellentüntetők is, akik egy nagyméretű fekete transzparenssel érkeztek, en­nek szövege: „Gyászol a nem­zet! Hazaárulóktól szenved”. Bencsik András, a békeme­net egyik kezdeményezője Facebook oldalán arra kérte a menet szimpatizánsait, hogy ha tehetik, menjenek a Fidesz székházához, amelyet „ne­hezen definiálható alakok” törvénytelenül blokád alá vettek. mti Navracsics Tibor válaszlevele Budapest. Thorbjom Jagland- nak, az Európa Tanács főtitká­rának küldött válaszlevélben fejtette ki Navracsics Tibor mi- niszterelnök-helyettesamagyar kormány álláspontját a javasolt alaptörvény-módosítással kap­csolatban. A válaszlevélben Navracsics emlékeztetett arra, hogy az Alkotmánybíróság ta­valy decemberi döntésében nem tartalmi vizsgálat nyomán semmisítette meg az alaptör­vényhez kapcsolódó rendelke­zések egy részét, hanem mert azt állapította meg, hogy ezek a rendelkezések nem átmeneti jellegűek. mti Új alkotmányt szorgalmaznak BUDAPEST. Elfogadták a köz­jogi tárgyú ellenzéki egyez­tetések zárónyilatkozatát. A résztvevők olyan új alkot­mányt tartanak kívánatos­nak, amelynek tartalmáról társadalmi konszenzus van, addig is szükséges „az alkot­mányosság és a demokrácia gyors, jogállami eszközök­kel történő helyreállítása”. A dokumentumot egyebek között az MSZP, a Demokrati­kus Koalíció, az Együtt 2014, a Magyarországi Szociálde­mokrata Párt, a Szövetségben Együtt Magyarországért Párt, a Szabad Emberek Magyaror­szágért - Liberális Párt, a Sza­badelvű Polgári Egyesület írta alá. mti MSZP: kevesebb a támogatás Budapest. Csaknem tíz száza­lékkal kevesebb vidékfejlesz­tési támogatáshoz juthat Ma­gyarország a következő hét évben az Európai Unió előző költségvetési időszakához ké­pest - mondta Harangozó Gá­bor MSZP-s politikus csütör­tökön. A képviselő közölte: ha a 2006-os megállapodás alap­ján osztanák el a forrásokat, akkor Magyarországnak 12,15 milliárd eurót kellene kapnia, ám az Európai Tanács február 8-ai ülésén született egyezség alapján csak li milliárdot fog, vagyis az eddiginél 9,3 száza­lékkal kevesebbet. mti Béremelés: lesz, ahol csak nulla forint A munkaadók elzár­kóztak a további bér­emeléstől, az MSZOSZ bérvonalat indított. MISKOLC, Lesz-e reálkereset­növekedés 2013-ban a bérből és fizetésből élőknek? - tet­ték föl a kérdést a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) képvi­selői miskolci sajtótájékozta­tójukon. Rohonka Sándor re­gionális képviselő elmondta, tavaly hazánkban a gazdaság teljesítménye 1,7 százalékkal csökkent, a fizetések reálér­téke pedig 3,5 százalékkal lett kevesebb. És bár a hivatalos adatok arról szólnak, hogy a bruttó átlagkereset 223 ezer forint (nettóban 144 ezer), ez az elmaradott régiókban sok­kal kevesebb: Borsod-Aba- új-Zemplénben például csak 123-124 ezer forint nettó. Ajánlást tettek Az MSZOSZ épp azért azt az ajánlást tette a munkaadók­nak, hogy ebben az évben minden munkavállaló 5,2 szá­zalékos béremelést kapjon. A múlt héten a munkaadók és munkavállalók leültek egy­mással tárgyalni, de úgy tű­nik, a munkaadók elzárkóz­nak a további béremeléstől. Pedig az MSZOSZ és a mun­kaadók a 4-5,2 százalékos, sávos béremelést is elfogad­nák. Egyes cégeknél emelik a fizetéseket 4-4,2 százalékkal, máshol ez a szám 0, de olyan munkahelyek is vannak, ahol béren kívül juttatással próbál­ják meg kompenzálni a kere­setek reálérték-csökkenését. Nehéz helyzetben Hernádvölgyi Andrea az MSZOSZ alelnöke mindeh­hez hozzátette: legnagyobb bajban a közszféra dolgozói vannak. Itt ugyanis évek óta nem volt béremelés, és már béren kívüli juttatások sincsenek. A szociális te­rület dolgozói különösen elégedetlenek, hiszen a kor­mány az egészségügyben és az oktatásban dolgozóknak is ígért béremelést, de más ágazatoknak nem. ékn Bérvonal Az MSZOSZ február 5-étől üzemelteti a bérvonalat: a 06-40-982-012-es telefonszámon minden olyan mun­kavállaló tanácsot, segítséget kérhet, aki nem érzékel az idén mintegy 5 százalékos béremelkedést. 21 százalékkal kisebb bért kapnak a nők BUDAPEST, Magyarországon a nők átlagosan 21 százalékkal keresnek kevesebbet a férfi­aknál - derül ki a Workania állásportál által működtetett Fizetesek.hu internetes bér­felmérés legújabb kutatásá­ból. A nemek közti bérkü­lönbség európai átlagban 17 százalék. A felmérés szerint a férfiak bruttó átlagfizetése 255 000 forint, míg a nőké 210 500 fo­rint. Az előző évekhez hason­lóan a legnagyobb differencia a 35-44 éves munkavállalók­nál mutatkozik, valamint a diplomások és a magasabb pozíciók esetében. A 45-54 éves korosztály esetében 25 százalék, a 35-44 évesek kö­zött pedig 26 százalék a dif­ferencia a két nem fizetése között. A legkisebb, ll száza­lékos lemaradás a 24 év alatti, pályakezdő nőknél van. MTI LMP: részben politikai alapon BUDAPEST. Az LMP szerint részben politikai alapon osz­tották el a Tanyafejlesztési Program forrásait. Lengyel Szilvia független országgyű­lési képviselő csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közle­ményében azt írta, az LMP a támogatás megoszlását vizs­gálva jutott erre a következte­tésre: a forrásokra 240 alföldi település pályázhatott, a tá­mogatásból részesülő nyer­tesek köre azonban feltűnő aránytalanságokat mutat. MTI » Elnöki látogatás Orbán Viktor miniszterelnök (jobbra) fogadta Susilo Bambang Yudhoyono indonéz elnököt a Parlamentben. fotó: mti

Next

/
Thumbnails
Contents