Kelet Magyarország, 2013. március (70. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-30 / 75. szám

628882 2013. MÁRCIUS 30.. SZOMBAT KELET Nincsen húsvét nélkülük A húsvéthoz kapcso­lódó hagyományok változnak, ami biztos, az a bárány, a sonka és a tojás. nyíregyháza. A húsvét ün­nepe szorosan kapcsolódik a tavasz kezdetéhez, és a ter­mékenységgel összefonódó népszokásokhoz. E hagyo­mányok jelentős része nem épült be a keresztény vallás ünnepi rítusaiba, hanem az­zal párhuzamosan, mint a falusi közösségek ünnepi szo­kásai maradt fenn. A húsvé- tot megelőző farsangi időszak mulatságai a tél legyőzését, a tavasz megérkeztét ünnepük. A húsvéti hagyományok az étkezésben is jelen voltak, és vannak ma is. Nagyböjt alatt sok helyen egy nap csak egyszer ettek, főleg kenyeret, száraz növé­nyi étkeket. Olajjal vagy vajjal főztek, zsírt, húst nem ettek, csak száraz növényi ételeket. Ma már nem ilyen szigorúak az egyház böjti előírásai, nem követelik meg a negyvenna­pos koplalást, a tilalom csak az utolsó hétre, nagypéntekre vonatkozik. A hosszú böjti időszakot kisebb ünnepek tagolták, de az utolsó vasárnap már a hús­véti ünnepsorozat része. A nagyhét napjainak szokásai a Bibliában leírtakat követik. Nagycsütörtökön, ún. zöld­csütörtökön a Rómába ment harangokat a fiúk kereplőkkel helyettesítették, az étrendbe e napon valamilyen zöldet, parajt, salátát iktatnak. Leves és forró kalács Nagypénteken a víz mágikus ereje lépett előtérbe, e nap­hoz jellegzetes ételek tartoz­tak, ilyen volt mások mellett a korpából készült savanyú leves, esetleg tojás. Vannak olyan vidékek, ahol ezen a na­pon kenyeret sütnek, ezeket vagy megőrzik a következő nagypéntekig, vagy odaadják az első koldusnak. Sok helyen igen elterjedt a forró húsvéti kalács, melyet főleg az utcai árusoktól vesznek. A húsvéti tojás ajándéko­zása sok országban vasárnap történik, míg Magyarorszá­gon a hétfői naphoz tartozik. A hagyományos sonkát már szombat este, a böjt lezárá­sával előveszik, vasárnap a sonka mellé tojás és torma illik, e nap ünnepi étele pedig a bárány. A locsolás ma is elterjedt szokás, igaz némiképp sze- lídebb formában, ám az a szokás megmaradt, hogy a húsvéti kosárba és tálra tojás, kalács és ital kerül. km Mentás-kapros korianderes bárányleves Hozzávalók 50 dkg bárányborda, 1,5 liter tyúkhúsleves (2 leveskockából), 1 citrom leve, 4 szál újhagyma, 2,5 dkg vaj, 1 gerezd fokhagyma, 4 mentalevét, 2 evőkanál apróra vágott kapor, 1 evőkanál apróra vágott koriander, só, bors Elkészítés A húst lefejtjük a csontról, majd kockára vágjuk. Felaprítjuk az újhagymát zöldjével . együtt. A vajban megpároljuk a hagymát, majd hozzáadjuk a csontokat, és megpirítjuk. Ráöntjük a felforralt húslevest, a citromlé felét, i a zúzott fokhagymát, sóval, borssal ízesítjük. Fedő alatt 10 percig főzzük, majd beletesszük a húskockákat, és puhára főzzük. Ha kell, újra fű­szerezzük, hozzáadjuk a maradék citromlevet, a mentaleveleket, a kaprot és a koriandert. A sonkát már a böjt lezárásával fel lehet szeletelni illusztráció: stockfotó Tojásos sonkapástétom ropogós zöldségekkel Hozzávalók 60 dkg főtt, füstölt sonka, 3 db főtt tojás, 1 db piros kaliforniai paprika, 2 db zsemle, 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2 csokor petrezselyem, 2 szál zellerzöld, só, őrölt bors, 4 db nyers tojás, 1,5 dl tejszín, 10 vékony szelet füstölt szalonna, 1 db kisebb méretű kígyóuborka, 4 db paradicsom, 4 db piros retek, 1 dl olívaolaj, 4 evőkanál fehér borecet A mártáshoz: rózsabors, tejszín Elkészítés A sonkát, a főtt tojásokat, a kaliforniai paprikát, a zsemlét és a vöröshagymát kockára vágjuk. Hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, az egyik csokor aprított petrezselymet, a zellerzöldet, sót és borsot, a tojásokat, végül a keverjük, majd szalonnával bélelt sütőformába töltjük, és körülbelül 30-35 pecig sütjük, majd jól kihűtjük. A salátához az uborkát, a paradicsomot és a retket felvágjuk, meglocsoljuk olívaolaj­jal, borecettel, megszórjuk a másik csokornyi petrezselyemzölddel. A zöldségeket tányérra halmozzuk, végül ráfektetjük a felszeletelt tojásos sonkapástétomot. Tejszínes rózsaborsmártással tálaljuk. Kvízmegfejtés Kit ábrázol Párirányi Raab Péter szobra Cscngar főterén? a) I. Istvánt Kalácsban sült sonka Hozzávalók 2 dkg élesztő, 3 dkg cukor, 1,5 dl tej, 40 dkg liszt, 2 db tojás sárgája, 5 dkg vaj + a formához, 30 dkg füstölt, főtt sonka, csipetnyi só Elkészítés Az élesztőt langyos tejben kis cukorral futtatjuk fel. A lisztet, a cukrot, a sót, a tojássárgáját és a vajat beletesszük egy tálba. Ha felfutott az élesztő, azt is rá­öntjük, és a maradék langyos tej hozzáadásával tésztát állítunk össze. Alaposan kidagasztjuk, hogy jó levegős legyen. Letakarjuk, és langyos helyen a duplájára kivajazunk, kilisztezünk. A megkelt tésztát kicsit átgyúrjuk, 3 cipót készítünk, majd mind­egyiket kinyújtjuk a sütőforma méretére. A sonkát apró kis kockákra szeleteljük. Az alsó lapot belehelyezzük a formába, erre kerül a sonka fele, majd egy újabb lap, a sonka másik fele, és betakarjuk az egészet egy lappal. Kissé lenyomkodjuk a széleit a kuglófformának megfelelően. Meleg helyen még kelesztjük, és előmele­gített sütőben kb. 30- 3 5 percig sütjük. Lásson tisztán! Szemüvegkeretek 2500 Ft-tól s-i 4x felületkezelt lencse 3950 Ft keretek 9000 Ft-tól Hadi Gyulát Fülesden 80. születésnapja alkalmából szeretettel köszönti felesége és három gyermeke családjaikkal együtt. I abOrigír Fényre sötétedő lencsék -30% Dioptriás napszemüvegek OPII MARKI OPTIKA 06-30/278-1345 06-30/229-0077 www.opti-markt.hu Köszöntse szeretteit a Kelet oldalain! Mindennap nyitva. Egészségpénztári kártyával is fizethet. Ingyenes látásvizsgálat garanciával!“ szemüvegkészítés esetén Újra Nyíregyházán a Magyar Nemzeti Cirkusz Nyíregyháza, Bujtosi park 1 Kedves Előfizetőink! Szeretettel meghívjuk Önöket az újra Nyíregyházán vendégszereplő Magyar Nemzeti Cirkusz előadása­ira 2013. április 16-a és április 2l-e között a Bujtosi parkban. Az előadás kezdete hétköznap 18.00 óra, szombaton 15.00 és 18.00 óra, vasárnap ll.OO és 15.00 óra. Legyen ott az előadásokon a Kelettel! A Kelet előfizetőiéként Önök a két főre szóló belé­pőjegyeiket az április 16-ai, 18.00 órakor kezdődő előadásra 6000 Ft helyett - 50% kedvezménnyel - 3000 Ft-ért vásárolhat­ják meg munkanapokon 8.00-tól 15.00 óráig a Kelet szerkesztőségében (Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6.). Figyelem! A kedvezményes árú belépőjegyek korlátozott darabszámban kaphatók! rrenn Kun Andrásnak vajára 70. születésnapod alkalmából, jó egészséget, boldogságot kíván jjj feleséged. 2 Végtagot és életet ment a gyógygázf ürdő Magyar orvos arab feltaláló ajál Mar nem kell a Mátrába zarándokolni, Nyíregyházán is gyógyít az Értágító Motetta! Szén-dioxid gyógygázas kezelőcentrumunk két éve fogadja a kedves betegeket. A kezeléseket fülkében végezzük, napi fél óra gázfürdővel. A gáz bekerül a szö­vetekbe, és értágító hatást gyakorol a keringésre, szívműködésre. Mire jó?- Szívkoszorúér-betegség, nyaki, alsóvégtagi érszűkület- Nyugalomban v. járás közben jelentkező lábszárfájdalom- Lábszárgörcs, kéz- és lábzsibbadás, lábszár-elszíneződés- Hideg érzésű végtagok, reggeli kézmerevség, elszíneződés- Magas vérnyomás, cukorbaj és érszövődményei Kezeléseink: Gyógygázas érszűkület-kezelés (20 alk.) 80-900-Ft helyett 45 000 Ft. Kombinált érszűkület-kezelés (20 alk.) (gyógygáz és arabterápia) 120000ft helyett 65 000 Ft. 10 kezeléses kúra 30000 Ft Kombinált Érterápiás Centrum - Nyíregyháza, Mező u. 25., I. em. Bejelentkezés: 06-42/787-414,06-70/624-4360 Név* Cím* Tel.* E-mail cím*: * A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező! Hűségkártya sorszáma: KELET HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents