Kelet Magyarország, 2013. március (70. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-21 / 67. szám
2013. MÁRCIUS 21.. CSÜTÖRTÖK KELET Nagy-siker mellett egy Toma-bronz tenisz. A mogyoródi Fortuna Kupán egyéniben szerzett második helyezés után a Budapesten rendezett Alfa Kupa első kategóriás ranglistaversenyen ezúttal párosban nyert érmet Nagy Hanna. A nyíregyházi teniszező a Savaria TC játékosa, Szabó Fruzsina oldalán szerezte meg az elsőséget azok után, hogy kategóriájában, az Li4-ben egyéniben is bejutott a legjobb nyolc közé, ahol a második helyen kiemelt riválisától szenvedett vereséget. Ugyancsak a hétvége krónikájához tartozik, hogy Torna Henrik, a nyíregyházi Tenisz Park játékosa a 12 évesek versenyszámában az elődöntőbe jutott, és végül bronzérmesként térhetett haza a szintén a fővárosban rendezett Ábris Kupáról. KM Nagy Hanna (balra) a párosban aratott tornagyőzelem után FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL Bő, de továbbra is nyitott a keret Tizennyolc megyénkben csapatban szereplő játékos tagja az amatőr válogatottnak. labdarúgás. Kihirdette az Európa-bajnokságra készülő amatőr válogatott bő keretét Feczkó Tamás, a viadalon résztvevő Keleti Régió csapatának szövetségi edzője. Az olaszországi kontinens- viadalig már eddig is hosszú út vezetett, hiszen az itthoni selejtezőnek szánt Régió Kupa keleti ágát az NB Hl. Ti- sza-csoport válogatottja nyerte meg, majd a két országrész különcsatáját a keleti oldal (ekkor már más csoportok és bajnokságok is adtak játékost a keletiekhez), amely így a csehországi Európa-bajnoki selejtezőn is képviselhette a magyar színeket. Az újabb sikeres próbatétel után következhet a június Várjuk az ajánlásokat, és nyitott szemmel járjuk majd a pályákat. FECZKÓ TAMÁS A nyírbátori Hadházi Dávid és a kisvárdai Fodor András vállvetve küzdhet majd az Európa-bajnoki részvételért fotó: mán László 22-29. közötti Európa-bajnok- ság Olaszországban, Velence tartományban. Kedvező fejlemények A válogatottba továbbra is olyan játékosok kerülhetnek be, akik a keleti országrészben szerepelnek valamelyik amatőr sorozatban, korábban nem játszottak az élvonalban, és soha nem írtak alá profesz- szionális szerződést. A tavalyi alapcsapatból Patály János már nem lehet tagja a keretnek, mivel ő Nagyecsedről az NB Il-es Nyíregyháza Spartacushoz igazolt, ahol profi megállapodást írt alá. Kérdéses még a Cigándról távozó kapus, Nagy Zoltán sorsa is, mivel ő a nyugati országrészhez tartozó Duna-csoport csapatához, a Csepelhez igazolt. A bő keretben 32 mezőnyjátékos és hat kapus kapott helyet, közülük kerül ki az Eb-re utazó 18 plusz két játékos.- Köszönettel tartozunk a labdarúgás vezérkarának, amely az amatőr Európa-baj- nokság miatt átalakította a bajnokságot követő osztályozok menetrendjét, és mivel a kontinensviadal időpontja is számunkra kedvezően változott, ezért lesz idő egy kis felkészülésre is - mondta Feczkó Tamás, akinek a munkáját továbbra is a nyírbátori edző, Fogarasi Zoltán segíti. - A jövő héten kedden Tiszaújvárosban találkozik a keret, amelynek edzést tartunk, aztán áprilisban egy, májusban pedig két edzőmeccsel készülünk a viadalra, míg az elutazás előtt négynapos összetartásunk lesz. A keret bő, de továbbra is nyitott, várjuk az ajánlásokat, és nyitott szemmel járjuk majd a pályákat. Főszerepben a szabolcsiak Nem meglepő, az eddigi sikeres menetelés fő részesének számító Tisza-csoport csapatai adják a legtöbb játékost, azon belül is a szabolcsiak. Ők tizennyolcán vannak, plusz még hatan olyanok, akik nem is olyan régen még megyénkbeli egyesület színeiben rúgták, vagy éppen fogták és ütötték a labdát. KM-BT Névsorolvasás A magyar amatőr válogatott bő kerete Kapusok: Tóth Szilveszter (Nyírbátor), Nagy Zoltán (Csepel), Makó Róbert (Nagyecsed), Tóth Norbert (Ibrány), Gazsi Ferenc (Baktalórántháza), Gagyi Sándor (Tiszalök)._______________________ Mezőnyjátékosok: Jeddi Béla, Ricsei Ferenc, Kóka Róbert, Lakatos László, Pálvölgyi Balázs, Hadházi Dávid (Nyírbátor), Dolhai Máté, Hokk Ádám (Tiszakanyár), Fodor András, Iván Attila (Várda SE), Maries Gábor (Baktalórántháza), Gombkötő Sándor (Demecser), Kovács István (Nagykálló), Somogyi Tibor, Orgován György (Hajdúszoboszló), Ungi Lajos, Lovas Márton (Hajdúböszörmény), Rétsági Ákos, Dallos Gábor, Mészáros Dániel (Dunaharaszti), Fülöp András, Domokos Attila, Domokos Imre (Ebes), Szűcs Ádám, Vágó Zoltán (Felsőtárkány), Tóth Márton, Markos János (Dabas), Less Krisztián (Túra), Less Tamás (Rákosmenti KSK), Laurinyecz Ákos, Bálint Balázs, Nagy Gergő (Gyula). Utánpótlásod Megyei ifjúsági bajnokságok A Szl-Zo Sport első osztály állása: 1. Mándok 17 13 1 3 79-26 40 2. Nyirgyulai 17 10 4 3 61-24 34 3. Mátészalka 17 10 2 5 59-21 32 4. Nyírkárász 17 10 1 6 38-21 31 5. Tiszavasvári 17 10 1 6 37-26 31 6. Kótai 17 9 2 6 53-43 29 7. Kemecse 17 9 1 7 60-35 28 8. Nagykálló 17 7 3 7 58-34 24 9. Nyírmada 17 7 2 8 41-42 23 10. Rakamaz 17 6 2 9 30-40 20 11. Tiszalök 17 6 2 9 43-57 20 12. Balkány* 17 6 1 10 39-56 18 13. Gyulaháza* 17 7 3 7 48-36 17 14. Tuzsér 17 4 3 10 42-47 15 15. Szakoy* 17 3 4 10 37-83 12 16. Nagyhalász* 17 314 14-148 8 *A Gyulaházától hét, míg a Balkánytól, a Nagyhalásztól és a Szakolytól egy-egy pont levonva. II. osztály A Díjözön-csoport állása 1. Nyíregyházi Old Boys 17 15, 1 1 66-9 46 2. Nyírtelek 17 12 2 3 79-22 38 3. Kálmánháza 17 11 4 2 69-17 37 4. Nyírvasvári 17 10 4 3 52-28 34 5. Terem 17 10 2 5 58-34 32 6. Nvíribrony 17 8 4 5 45-27 28 7. Nyírpazony 17 7 4 6 46-32 25 8. Volán-Sényő 17 89 50-38 24 9. Székely 17 89 33-47 24 10. Napkor 17 6 2 9 33-52 20 11. Levelek* 17 11 2 4 53-23 16 12. Ófehértó 17 5 1 11 62-77 16 13. Apagy 17 413 20-80 12 14. Kállósemjén 17 3 2 12 25-69 11 15. Újfehértó* 17 2 2 13 26-63 2 16. Nyírlugos* 17 1 16 21-118-4 *A Levelektől tizenkilenc, a Nyírlugostól hét, az Újfehértótól hat pont levonva. A Nyírerdő-csoport állása: 1. Vaia 17 14 1 2 79-24 43 2. Rohod 17 13 2 2 86-35 41 3. Vásárosnamény 17 134 116-26 39 4. Gávavencsellő 17 12 1 4 54-26 37 5.Záhony* 17 13 2 2 96-21 36 6. Úidombrád 17 10 1 6 57-31 31 7. Vasmegver 17 9 1 7 80-45 28 8. Kék 17 8 2 7 51-35 26 9. Pap 17 8 1 8 32-29 25 10. Pátroha 17 8 1 8 34-55 25 11. Demecser* 17 89 54-59 20 ■ 12. Aiak* 17 512 29-109 14 13. Fénveslitke 17 413 38-78 12 14. Tiszamenti SE* 17 314 23-81 8 15. Dombrád 17 116 34-104 3 16. Anarcs 17 116 17-132 3 *A Záhonytól öt, a Demecsertől négy, az Ajaktól és a Tiszamenti SE-től egy-egy pont levonva. ____________________________ __ A Carmo-csoport állása: 1. Beregdaróc 17 13 2 2 75-23 41 2. Csenger* 17 14 2 1 104-18 40 3. Nyírcsaholy 17 12 2 3 63-22 38 4. Nyírmeggyes 17 11 2 4 85-25 35 5. Tunvogmatolcs 15 11 1 5 66-32 34 6. Kölese 17 10 4 3 46-31 34 7. Vámosoroszi 17 9 1 7 63-64 28 8. Milota* 17 9 3 5 51-39 25 9. Szatmárcseke* 17 5 2 10 40-75 16 10. Tyúkod 17 3 3 11 31-67 12 11. Tiszakóród* 17 6 1 10 45-55 11 12. Kispalád* 17 4 3 9 24-49 11 13. Tisztaberek 17 3 1 13 28-82 10 14. Tarba 17 3 1 13 29-84 10 15. Mérk-Vállai* 17 3 2 12 37-89 9 16. Gelénes visszalépett *A Tiszakóródtól nyolc, a Milotától öt, a Csengertől és a Kispaládtól négy-négy, a Mérk- Vállajtól kettő, a Szatmárcsekétől egy pont levonva. Már a játékra is gondolnak A nyírpazonyi pálya sem úszta meg az ítéletidőt: a labdafogó háló meglehetősen viseltes állapotba került fotó: pusztai Sándor Röplabda Felnőtt megyei bajnokság, tavaszi eredmények 1. torna: Szatmárnémeti-Nyírbátor 2:1, Nyíregyházi Vasvári Gimnázium-Szatmárnémeti 2:1, Nyíregyházi Vasvári-Nyírbátor 3:0. _______________________ 2. torna: Szatmárnémeti-Nagykálló 3:0, Nagykálló—Nyíregyházi Vasvári 0:3, Szatmárnémeti-Nyíregyházi Vasvári 3:0. 3. torna: Nyíregyházi Főiskola—Nagykálló 3:0, Főiskola—Nyírbátor 3:0, NagykállóNyírbátor 3:0. ________^___________ A következő fordulót március 22-én 16 órától a nyírbátori Éltes Mátyás Általános Iskola tornatermében rendezik._________ Az állás: 1. Szatmárnémeti 10 9 1 23:7 23 2. Nyh. Vasvári 10 6 4 18:12 18 3. Nyírbátor 10 4 6 14:16 14 4. Nagykálló _ 10 - 10 2:29 2 5. Nyh. Főiskola 2 2 - 6:0 6 Amit megértett, és amit nem kajak-kenu. Douchev-Janics Natasa a saját pénzén edzőtáborozik, a családjával együtt jön Győrbe, az viszont még nem dőlt el, hogy férje megfelelő papírok hiányában milyen munkát kap.- Azt értettem ősszel is, hogy a családja miatt akar váltani, azonban a távozás körülményeivel már nem tudtam azonosulni. Az egész család Győrbe jön, de a férjnek egyelőre nem lesz edzői állása. Adrian Douchevnek nincs Magyarországon érvényes edzői papírja. Amikor hazaérnek az edzőtáborból, megbeszéljük majd ezt is. Ha befogadunk egy kiváló élsportolót, akkor kötelességünk az is, hogy a legjobb feltételeket biztosítsuk számára - nyilatkozta Kadler Gusztáv, a Graboplast Győri VSE szakosztályvezetője. nso.hu Május 20-án pótolják a hétvégén elhalasztott bajnoki forduló mérkőzéseit. LABDARÚGÁS. Lassan mindenki felocsúdik az országon végigsöprő, meglehetősen nagy káoszt előidéző hóvihar okozta sokkból. Eddig a rom- eltakarítás jelentette a központi témát, immár pedig a futballra is mernek gondolni az illetékesek. Megegyezési lehetőség Persze, akadnak még meglehetősen fajsúlyos problémák. Egyre-másra érkeznek a hírek kidőlt labdafogó hálókról, víz alá került létesítményekről, ami „neccessé” teszi a folytatást. Legalábbis késlelteti... Ami viszont biztos: a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei igazgatóság tájékoztatása szerint a 18. fordulóban elhalasztott bajnoki mérkőzéseket valamennyi osztályban május 20-án (pünkösd hétfőn) pótolják az érintett együttesek. Az említett időpontban, az eredetileg kiírt helyszíneken a felnőtt meccseket 17, az ifjúsági találkozókat két órával korábban kezdik. Ugyanakkor döntés született arról, hogy a május 18-19- ére beiktatott 28. fordulót - a megyei első, másod-, illetve harmadosztályban - egységesen szombaton (vagyis, má© http://szon.hu Sport. Helyi és nagyvilági sport. jus 18-án) rendezik. A kezdési időpontok ebben az esetben is 17, valamint 15 óra. A hétvégi, 19. forduló kapcsán az igazgatóság jelezte: amennyiben a körülmények (pálya talaja, labdafogó háló bedőlése, a pályához tartozó épületek helyzete, stb...) nem teszik lehetővé a játékot, péntek 12 óráig lehetőséget biztosít, hogy az egyesületek megegyezzenek az adott ellenféllel az - ezúttal ingyenes - időpont módosításban, amiről faxon (06-42/506-322 és 06-42/316-069) értesítsék a szervezetet. Érdemes tudni, hogy a megállapodás szerint elhalasztott mérkőzést 2013. június l-je előtt le kell játszani! A további összecsapásokat - a menetrendet tartva - bonyolítják le, kivétel, ha a játékvezető mindkét csapat jelenlétében a pályát futballra alkalmatlannak nyilvánitja. Ebben az esetben a következő a verdikt: a két gárda a helyszínen egyezzen meg a mérkőzés új időpontjában, és ezt a játékvezető rögzítse a jegyzőkönyvben. Eltiltás letöltése Az elodázott fordulóval ösz- szefüggésben a versenyszabályzat a következők szerint rendelkezik: „A labdarúgószövetség versenybizottsága által elhalasztott forduló mérkőzésein nem játszhat az a labdarúgó, aki a mérkőzés új játéknapján eltiltás vagy játékjogának felfüggesztése miatt nem rendelkezik játékjogosultsággal. Az elhalasztott forduló mérkőzéseit úgy kell tekinteni, mintha eredetileg is a későbbi időpontjára lettek volna kisorsolva”. KM-KT Válogatottak is jönnek a batoriakhoz Csütörtökön a Celldö- mölk, szombaton a Budaörs elleni meccsét pótolja az extraligás férficsapat. asztalitenisz. Miután a hóhelyzet miatt valamennyi múlt heti meccset lefújták az asztalitenisz-csapatbajnokságokban, az eredetileg duplázó extraligás Nyírbátori ASE-nek van mit bepótolnia. Az élvonal újonca ezen a héten játssza le az elhalasztott hazai mérkőzéseit: csütörtökön 16.30-tól a Celldömölk, szombaton ll órától a Budaörs lesz a vendég a Győrfi Ti- bor-edzésközpontban. Az erőviszonyok semmit sem változtak az utóbbi napokban, vagyis amit a múlt héten írtunk, az még mindig állja a helyét: a listavezető vasiak ellen majdhogynem minden megnyert mérkőzés bravúrnak számít majd, a budaörsiekkel szemben viszont már lehet keresnivalója a bátori legénységnek. Ezzel együtt mindkét találkozó csemegének ígérkezik, hiszen a két rivális soraiban három válogatott játékos is szerephez jut: a celldömölkiekkel Fazekas Péter és Nagy Krisztián (valamint az ifjúsági korú, de ott ragyogó eredményekkel rendelkező Szita Márton), a budaörsiekkel a pekingi olimpiát is megjárt Jakab János érkezik. KM