Kelet Magyarország, 2013. március (70. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-20 / 66. szám

2013. MÁRCIUS 20., SZERDA 14 Ingatlan KELET Ötmillióval emelik az ingatlanok értékhatárát Többet ér a ház, ha szigetelt Az energetikai felújítás után nő az ingatlan ára és csökken a fűtési díj fotó: km-archIv, racskó tibor Budapest. Bővülnek a Nem­zeti Eszközkezelő program­jába (NET program) kerülés jogosultsági feltételei a parla­mentnek benyújtott törvény- javaslat szerint, egyebek közt 5 millió forinttal emelkedik a programmal érintett ingatla­nok értékhatára. A nemzeti fejlesztési mi­niszter által jegyzett törvény- javaslat indoklása szerint a bővítés célja egyrészről, hogy felgyorsuljon a NET prog­ram, 2014-re feltölthető le­gyen a 25 ezres ingatlankeret, másrészről pedig a rendszer igazságosabbá váljon, figye­lembe véve az eszközkezelő gyakorlati tapasztalatai során felmerült problémákat is. A törvényjavaslat pontosítja az ócsai szociális családiház-épí- tési program keretében épülő ingatlanokra vonatkozó ren­delkezéseket is. A módosítással a 2012-ben törlesztési nehézségekbe ke­rült adósok is bekerülhetnek a NET programba, továbbá egységesen 5 millió forint­tal megemelik a programban érintett ingatlanok értékha­tárát, és öt évre meghosz- szabbodik a visszavásárlási lehetőség időtartama. így az eszközkezelőnek felajánlott ingatlan forgalmi értéke Bu­dapesten és a megyei jogú vá­rosokban legfeljebb 20 millió forint, egyéb településeken 15 millió forint lehet. A falnőtt gyermek Is A szociális rászorultság meg­állapításánál a hiteladóssal/ zálogkötelezettel egy ház­tartásban élő hozzátartozók közül nemcsak a házastársat vagy élettársat veszik figye­lembe, hanem a felnőtt gyer­meket és szülőt is. A javaslat tartalmazza azt is, hogy a NET program ke­retében a követelés elenge­désénél a nem jelzálogjoggal, hanem állami készfizető ke­zességvállalással fedezett kö­vetelések elengedése is azo­nos megítélés alá essen, mti Egy elemzés szerint drágábban cserélnek gazdát a hőszigetelt házak. Budapest, - A magyar ingat­lanpiac eljutott odáig, hogy a lakás árában elismerje az energetikai felújítások költsé­gét, így annak megtérülésénél már nemcsak a rezsi csökke­nését, de a lakás értéknöve­kedését is figyelembe lehet venni - közölte az FHB Bank az MTI-vel. Komplex falújítás A bank részletes elemzést készített a lakások energia- hatékonyságáról, és arra a kö­vetkeztetésre jutott, hogy az energiatudatosságot erősíti a kötelező minősítés rendszere. Magyarországon múlt év eleje óta lakást eladni, illetve bérbe adni csak energiatanúsítvány- nyal lehet. A felmérés szerint a panellakásoknak több mint egynegyede hőszigetelt, több mint egyharmadában cserél­ték ki az ablakokat, viszont csak egytizedükben korsze­rűsítették a fűtést. Példaként az óbudai „fa­luházat”, az ország legtöbb lakással - 884-gyel - bíró pa­nelépületét hozza fel a bank elemzése. Itt a komplex felújí­tás a homlokzat hőszigetelés­ét, ablakcserét, fűtéskorszerű­sítést jelentett, a tetőre pedig napkollektorokat szereltek. Az egy lakásra jutó költség 1,3 mil­lió forint volt, de a mintajelleg miatt ennek csak a negyedét fizették a lakók. A többi uniós támogatás, illetve állami és önkormányzati forrás volt. A komplex energetikai felújítás után egy átlagos, 50 négyzet­méteres lakást l millió forint­tal drágábban lehet ma eladni a faluházban. A fűtési díj pedig évi 70 ezer forinttal 150 ezer­re csökkent. Csökkanő fűtésköltség Az elemzés szerint a legna­gyobb megtakarítási lehetőség a családi házaknál van. Ezek fűtése évente 400-500 kilo­watt energiát igényel, négy­zetméterenként, ami 40-50 köbméter földgáz felhasználá­sát igényli. A tégla társasházi lakások energiafogyasztása a családi házakénak a fele, mi­vel kisebb a lehűlő felületük. Miután a lakásár emelkedé­se és a fűtési költség csökken­tése együtt rentábilissá teszi az energetikai beruházást, egyre többen fontolják meg a hitelből történő felújítást. A közlemény megjegyzi, hogy a családok 20ll-ben több hi­telt vettek fel lakásfelújításra, mint vásárlásra. mti/km Kvízmegfejtés «taSfaKK d) Barabás FUTSÖN KEVESEBBET! HŐSZIGETELJEN DISZKONT ÁRON! 5 0» BM OC 15 cm-es EPS B°. ’ .1 m2 üvegs.^< III '■ •' U-t’S U'.'t'HÍ .... fi1,..:.. h őszig eíelorendszer i :> rm-cs EPS bO. 1.1 m2 uvorjs/uvet n.nnrio,«. Aül ^ Készletről megvásárolható 7-8-10 cm-es vastagságban is. Hőszigetelés további kellékei, szilikon és diszperziós vakolatok, lábazati márvány vakolatok különböző árakon. Szállítás a megye egész területén. Folytatjuk térkő vásárunkat! Virág Csaba +36-70/949-2726 Kisvárda, Vásártér ut 6. T3 www.jogosotthon.hu JOGOS OTTHON Nyíregyháza, Dózsa Gy.u.lO.,fszt. 4. | TeL/fax: (42) 403-789 Mobil: (+36-20) 9733-068 E-mait: jogosotthon@t-online.hu Keresünk közvetítésre eladó, kiadó ingatlanokat. Vegye igénybe szolgáltatásainkat! IBOLYA LAKÓPARKBAN DÓZSA IRODAHÁZBAN Belső körút 47. szám alatt épülő 9 lakásos társasházban lakások, garázsok eladók! Ältoia Építőipari Kivitelező és Ingatlanforgalmazó Kft. Érdeklődni: Kalevala Kft. Nyíregyháza, Bocskai u. 54. Tel.: 42/441-104 Fax: 42/404-111 TVISZ-TEL PLUSZ Kft. Nyíregyháza, Dózsa Gy.u. 33. Nyíregyháza közvetlen belvárosában IRODÁK, IRODACSOPORTOK kedvező áron bérelhetők! Érdeklődni: 30/998-7628,70/334-4843 Nyerjen Sárkány Fürdő belépőt! . 10 szerencsés olvasónk egyenként 1 db családi belépőt nyerhet a nyírbátori Sárkány Fürdőbe! Mit kell tennie? Vágja ki a kuponunkat, küldje vissza a Keiet-Magyarország szerkesztőségébe (Nyíregyháza. Dózsa György u. 4-6.). 1 db hűsegkártyahoz 1 db kupon használható fel. Beküldési határidő: 2013. március 28. A nyertesek neveit a március 30-ai lapban közöljük. A borítékra írják rá: Nyerien Sárkány Fürdő családi belépőt a Kelettel! J Név*: Cím*: Tel.*: E-mail dm*: * A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező! | Hűségkártya sorszáma: """THT”” KELET Ha moped, motorkerékpár, gépkocsi, valamint a GKI elméleti képzést távoktatásban szeretnéd, jelentkezz nálunk! A Bilux Autósiskola március 25-én /hétfőn/ 16 órakor moped-, motorkerékpár-, személygépkocsi, tehergépkocsi és nehézpótkocsi vezetői, valamint GKI tanfolyamokat indít! BILUX AUTÓSISKOLA ­Vezessünk együtt! Nyíregyháza, Széchenyi út 26. Tel.: 42/310-315,20/7717-990 Felnőttképzési nyilvántartási szám: 08-0115-05, AL: 1682' Adójának f T 7o-ával a gazdátlan állatokon! ÖNNEK SEMMIBE,NEM KERÜL, NEKIK AZ ELETET JELENTI. www.allatbarat.com Ml MEGAJÁNDÉKOZZUK ÉRTEI Válassza a banki előfizetést, és * nem kell többet díjszedőre várnia, v" nyomtatványokat kitölteni, S postán sorban állni, * és így olcsóbban juthat lapunkhoz. Látogasson el ügyfélszolgálatunkra (4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6.) vagy a www.kelet.hu/bankoseloflzetes.htmloldalra! Töltse ki a megbízási nyomtatványt, a további teendőket kollégáink megoldják Ön helyett. Minden előfizetőnknek, aki most a banki átutalást választja, egy Kelet-szakácskönyvet és 4 csomag 25 dkg-os kávét adunk ajándékba. További Információkért hívja ügyfélszolgálatunkat a 40/424-424-es, normál díjas telefonszámot. KELET Hegyes Dávidnak Fehérgyarmatra! 8. születésnapod alkalmából sok szeretettel köszönt és boldog gyermekkort kíván Mami és Papa vO HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents