Kelet Magyarország, 2013. március (70. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-02 / 52. szám

2013 jy|Á RCIUS2..SZ0M BAT Hétesztendős veretlenség a tét TEKE. Immár hét esztendeje, hogy legutóbb hazai pályán veszített a Nyíregyházi TK a férfi NB I-ben, hiszen a héten magunk mögött hagytuk feb­ruár 26-át, ami ebből a szem­pontból évfordulónak számít. Az előjelek alapján vasárnap komoly erőfeszítés árán le­het továbbnyújtani a lassan Guinness-rekordot jelentő sorozatot, hiszen a vendég Salgótarján rutinos játéko­sokkal érkezik, olyanokkal, akik szívesen és rendre jól is játszanak Nyíregyházán. Úgyhogy biztosra vehető, hogy a mostani bajnokság egyik legnehezebbnek ígér­kező otthoni fellépése vár a második helyen álló NYTK-ra, amely nem mellesleg kedve­ző pozícióját is megtartaná, esetleg javítana is rajta a rop­pant szoros és kiegyensúlyo­zott versenyfutásban. Ebben a helyzetben kell kiválasztani a keretből azt a hat játékost, akik a vasárnap 11 órakor kez­dődő összecsapáson a két cél megvalósulásáért sikeresen tudnak küzdeni. km-bt Totó A 9. hét 2. fordulóiénak mérkőzései 1. Real Madrid-Barcelona 1 2. Dortmund-Hannover 1 3. Wolfsburg-Schalke 1 2 4. Bremen-Augsburg 1 5. Hamburg-Fürth 1 6. Leverkusen-Stuttgart 1 2 7. Hoffenheim-Bayem München 8. Düsseldorf-Mainz 2 1 X 9. Milan-Lazio 1 10. Catania-Internazionale X 11. Fiorentina-Chievo 1 12. Pescara-Udinese X 13. Tottenham-Arsenal X 14. Malaga-Atl. Madrid X Közgyűlés Március 12-én, tartják a gávavencsellői csapatok közgyűlését. A Gávavencsellői Sportegyesület 17 órakor, a Gávavencsellői Sportbarátok Egyesülete 18 órakor rendezi saját eseményét a helyi polgármesteri hivatal nagytermében. Megsem nehez télen igazolni... Csapatonként átlagban kilenc változás történt a bajnoki szünetben a Tisza-csoport résztve- voinel. LABDARÚGÁS. Ezek után mondja valaki, hogy a téli átigazolási időszakban ne­héz futballistát igazolni! Az NB III. Tisza-csoportjának 14 csapata összesen 124 mű­velettel vette ki a részét a játékosmozgásból, ami csapa­tonként csaknem kilenc távo­zót és/vagy érkezőt jelent! Mint mindig, most is vol­tak aktív és kevésbé aktív résztvevői a mozgolódásnak. A listavezető Kisvárdánál például nem változott a lét­szám, két ukrán labdarúgóval igyekeztek erősíteni a közép­pályát és a csatársort, miköz­ben az eddigi csapatkapitány, Mező Ádám pótlását házon belül oldják majd meg. Az első öt között telelő csapatok közül Cigándon és Tiszaújvárosban is hasonló elveket vallottak, míg Nyír­bátorban már valamivel na­gyobb volt mozgás, ami arra is üzenet lehet, hogy a harma­dik helyen álló csapat ráhajt a még előkelőbb pozíciókra. Lehetnek sejtéseik ■■■ Tizenkét távozójával és tíz érkezőjével a Nagyecsed a téli holt idény „nyertese”, hogy mindez milyen ered­ményességgel párosul, afelől a szatmáriaknak is lehetnek sejtéseik. A távozók többsége ugyanis kulcsember, amit jelez, hogy magasabb osztályú, NB III-as vagy feltörekvő megye egyes egyesülethez igazoltak, az újak többsége viszont alacso­nyabb osztályból, a megyei II-ből érkezett. Az újak között van Makó Róbert kapus is, aki egy esztendőnyi távoliét után vette fel újra a kapuskesztyűt, és a vezetők remélik, mindezt az amatőr válogatott szakmai stábja is észreveszi... Hajdúszoboszlón is ter­jedelmes a téli leltár, Tisza- kanyárról viszont éppúgy négyen mentek el, mint ahá- nyan érkeztek. Egyfajta csoda lenne A búcsúzók között megtalál­ható Gombkötő Sándor neve, aki öt esztendő után intett búcsút az NB III-as gárdának, és tért haza Demecserbe, va­gyis a megyei másodosztály Nyírerdő-csoportjában sze­replő gárdához. A tabella második felé­ben helyet foglaló csapa­tok részéről egyfajta csoda szükségeltetne ahhoz, hogy megkapaszkodjanak a har­madosztályban, talán ennek is szól, hogy arrafelé keve­sebb volt a változás. Ibrányban és Baktalóránt- házán alig-alig cserélődött ki az öltözőfogasok gazdája, ugyanakkor a Szatmár Unió FC-nél valamivel nagyobb volt a cserebere, de ott ki is mondták, hogy a ponthát­rány ellenére megcélozzák az adott esetben osztályozót érő hatodik helyezést. Aztán, persze, hogy erősö­dött vagy gyengült-e egyik­másik csapat, arra majd úgyis a sokak által már várt, a jövő héten kezdődő tavaszi szezon adja meg a választ. KM-BT © http://www.szon.hu Sport. További sport híreket olvashat portá­lunkon. Makó Róbert leporolta a kapuskesztyűt, és újra a nagyecsedieket szolgál­ja FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Átigazolási körkép; NB m. Tisza-csoport 1. VSrdaSE(35pont) _______ Távozott: Lakatos Tamás (Tuzsér), Mező Ádám (Ausztria). Érkezett: Volodimir Kornutjak (Ukrajna). Ivan Szkunzjak (ukráoKölcse). ___ _________________ 2. Cigand (30) Távozott: Nagy Zoltán (Csepel), Steve Simtchatcha (Málta). ___________________________________ Érkezett: Módis Dávid, Sánta Tibor (mindketten Nyíregyhá- za Spartacus), Ondó János (Hajdúszoboszló). 3. Nyírbátor (28) Távozott: Fiumei Viktor (Nagykálló), Haburcsák Bertalan, Orgován György (mindketten Hajdúszoboszló), Orosz Máté (Létavértes). ___________________________ Érkezett: Kópis Gábor, Sitku Ádám (mindketten Nyírbátor U19), Kristófi Sándor, Sipos Tamás (mindketten Nyíregyhá- za Spartacus), Török István (Baktalórántháza). ■ 4. Tiszaújváros (28 j ____________ (Tiszakanyár), Sebastian Istrate (Mátészalka), Kiss Dávid, Szabó Attila (mindkettő Kemecse), Kovács Norbert (Ibrány), Patály János (Nyíregyháza Spartacus), Somogyi Tibor (Hajdúszoboszló), Tóth Tibor (Szatmár Unió FC), Ungi Lajos (Hajdúböszörmény). _______________________ Érkezett: Baráth Gábor, Varga Imre (mindketten Tunyogmatolcs), Batizi-Pócsi Norbert, Éles Róbert (mindketten Nyírmeggyes), Makó Róbert (újrakezdte). Nyíri Gyula (Nyírvasvári), Pál Ádám, Sorin-Vasile Marian, Reszler Zsolt (mindhárman Szatmár Unió FC), Stier Péter István (Mérk-Vállaj). _______ ______________ 7. Tiszakanyár (16) Távozott: Gombkötő Sándor (Demecser), Lippa János (Volán-Sényő), Makai István (?), Ruska Tamás (Kemecse). Érkezett: Balogh Péter (Kocsord), Haburcsák Dávid, Haburcsák Krisztián (mindketten Volán-Sényő), Hokk Ádám (Nagyecsed). Távozott: Barna László (Hajdúböszörmény), Ciprian Binder (Németország), Horváth Szabolcs (Kazincbarcika). ____ Érkezett: Körösi Norbert (Hajdúböszörmény), Tóth Kriszti- án (Diósgyőr II), Varró Bálint (Tiszaújváros U19).______ 5. Hajdúböszörmény (26) Távozott: Bartha Zoltán (Hajdúsámson), Bogár Márk (Hajdúszoboszló), Körösi Norbert (Tiszaújváros), Menyhárt Nándor (DVSC-DEAC), Piota Colon Gustavo Adolfo (Spanyolország), Reyes Colon Brayan Fabricio (Egyesült Államok). _________________________________ Érkezett: Barna László (Tiszaújváros), Salíai József (Hosszúpályi), Szeles Csaba (Németország), Ungi Lajos (Nagyecsed). ....... 6. Nagyecsed (17) Távozott: Bancsi Gábor, Barta Ferenc (mindket­ten Nyírmada), Gádzsa László (Tarpa), Hokk Ádám 8. Hajdúszoboszló (16) Távozott: Bácsi Zsolt, Domokos Attila, Fülöp András (mind­hárman Ebes), Éles Zoltán (Derecske), Stefan-Radu Groze (Románia), Kereki Márk (Debreceni EAC), Ondó János (Cigánd), Szűcs Gergő (Kaba), Zsarnai Róbert (Salgótarján). ____________________ Érkezett: Bákonyi Norbert, Bíró Péter (mindketten Felsőtárkány), Bogár Márk (Hajdúböszörmény), Haburcsák Bertalan, Orgován György (mindketten Nyírbátor), Héder Róbert (Jászapáti), Junior Celso (brazil, Kazincbarcika), Mizsák Richárd (Debreceni EAC), Luna Eder (brazil, Salgó­tarján), Somogyi Tibor (Nagyecsed), Zaharia János Csaba (Komló). ____ ________________ _______ 9. Baktalórántháza (16) Távozott: Maries Tibor (Kállósemjén), Török István (Nyírbátor). Érkezett: Dócs Norbert, Éles Zsolt (mindketten Baktalórántháza U19), SveltaZoltán (Levelek). 10. Létavértes (15) Távozott: Barzsó Attila, Hajdú István, Nagy Tamás, Suskó Ádám, Tóth Dániel (valamennyien DVSC-DEAC), Kiss Imre (Szakoly), Mokánszki Norbert (Siófok), Póser Dániel (Kazincbarcika). ________________________ Érkezett: Albert István, Tóth Csaba (DVSC-DEAC), Orosz Máté (Nyírbátor). __ 11. Ibrány (15) Távozott: Ciula Csongor, Vlad-Mircea Ruja [mindketten Románia). ________________________________ Érkezett: Kovács Norbert (Nagyecsed), Vasas Tamás (Balkány). 12. Szatmár Unió FC (12) Távozott: Ács Gábor (Pap), Koncz Tibor (Kölese), Pál Ádám, Sorin-Vasile Marian, Reszler Zsolt (mindhárman Nagyecsed), Pekk János (Nyírkárász), Szilágyi László (Túrricse). _____________________________' Érkezett: Bakos Bence (Gierten SC - osztrák), Alexandru Barboliviciu (román, FC Muncipal Turda - romániai), Szűcs Ferenc (Nyíregyháza Spartacus), Tóth Tibor (Nagyecsed). 13. Debreceni EAC (7) ____ ____ Távozott: Mizsák Richárd (Hajdúszoboszló), Szabó Máté (Ebes). _______________ Érkezett: Csák Zsolt (újrakezdte), Kereki Márk (Hajdúszo­boszló), Lengyel István (DEAC megyei l-es csapat), Marján Dávid (DVSCUj8). __ ____ 14. Diósgyőr 11(1) Távozott: Kovács Szilárd (Felsőtárkány), Tóth Krisztián (Tiszaújváros), ZingerTamás (Tomor-Lak). __________ Érkezett: ­A Demecser es a Kisvárda otthon javít­hat - idegenben szere­pelnek a női gárdák. KÉZILABDA. A kézilabda NB II. Észak-keleti csoportban érde­kelt szabolcsi férfiegyüttesek közül hárman már péntek este letudták aktuális bajnoki kül­detésüket. Miként azt koráb­ban jeleztük, a Tiszavasvári- Fehérgyarmat rangadó mellett a Mátészalkai MTK debreceni fellépést teljesített - a többiek kivétel nélkül vasárnap mutat­ják meg magukat. Az elmúlt heti tavaszi nyitó- fordulóban idegenbeli sikerrel jelentkező, a tabella hetedik helyére felnyomuló Nyírbátor (amely éppen Szálkán dom­borított...) a Berettyóújfalu el­leni, 16 órakor kezdődő hazai összecsapáson ismét nagyot alakíthat. A hajdúságiak a har­madik pozícióban tanyáznak, ugyanakkor a Váczi-legénység- persze, csak győzelem esetén- megfelezheti a feleket egy­mástól elválasztó négypontos hátrányt. A táblázaton máso­dik Kisvárda számára balul sült el a rajt, bár sokáig vezetett, alulmaradt a Gyarmat ottho­nában. Papp József legénysége otthon vigasztalódhat: a ka­tasztrofális startot produkáló, saját katlanjában tizenegyegy gólos zakóval indító Bőccsel szemben feltétlenül esélye­sebb (kezdés: 18 óra). borúra derű jön! Pisák Tibor győzelemhez segítheti a hazai pályán szereplő Bátort FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL A felettébb kalandos, vere­séggel végződött, közúti bal­esettel „színesített” miskolci túrát követően joggal fogalma­zódhat meg a demecseriekben ettől csak jobb, borúra derű jöhet. Nos, Kosa István csa­pata (6. hely) házigazdaként feledtetheti a legutóbbi meg­próbáltatásokat, és a Nádud­var legyűrése nem is tűnik lehetetlen feladatnak (kezdés: 18 óra). A harmadosztály női küz­delmeiben a Kisvárda (5. hely) meleg pillanatokra készülhet: az éllovas Füzesabony vendé­geként játszani - szó szerint - nem leányálom. Ugyanakkor a Kállósemjén-Kölcsey DSE (3. hely) némileg derűlátot- tan hangolhat a vasárnapi, derecskéi túrára, tekintve, hogy három pozícióval és ki­lenc ponttal áll jobban vetély- társánál. km-kt A hétvégi program Szi-Zo Sport-dr. Zilahi megyei I. osztály, 16. forduló (kezdés: 14,ifi: 12) Szombat Tlszalök-Nyfrgyulaj ______V.: Kiss L (Major, Molnár S.) Tuzsér-Mátészalka V.: Vitkai (Szabó Z„ Resán G.) Vasárnap Nagykálló-Szakoly V.: BendikT. (Benőik G„ Szikszai Gv.) Nyirmada-Tiszavasvári V.: Csáki L. (BenkőR., Kis A.) Gyulaháza-Kemecse V.: Sipos L (Papp l„ Gergely I.) Mándok-Rakamaz ____V.: Papp F. (Tóth M., Szilágyi N.) Kótaj-Nylrkarász V.: Tömöri (Oláh G., Tóth j.) Balkány-Nagyhalász V.: Homonai (Király A„ Takács Z.) Megyei II.osztály, 16.forduló (kezdés: 14, ifi: 12) DQözön-csoport Vasárnap Nyírpazony-Nyíribrony V.: Csikós (Piskóczi, Kerekes Cs.) Napkor-Terem ______V.: Fácska (Galambos. Schmidt A.) Székely-Nyírtelek Vó Czene (Ésik L„ Balogh J.) Ófehértó-Nyíregyházl Old Boys FC ______________________V.: Tassy (Szőnyi, Benkő P.) Kálmánháza-Levelek V.: Kosztyú (Domoszlai, Gáspár T.) Káltósemjén-Nyírtugos ______V.: Fürjes (Lövei, Babicz) Nyírvasvári-Újfehértó V.: Hadházi (Nagy B„ Katonka) Apagy-Volán-Sényő V.: Henzsely (Kovács I Z„ Kozma J.) Nyirerdö-csoport Vasárnap Tlszamentl SE-Alak _____V.: NagyCs. (Brátán, NagyGy.) Pap-Vala ______________V.: Ésik I. (Ésik Á„ Csizmadia) Gávavencsellő-Pátroha V.: Hegedűs Cs. (Sinka, Bendik J.) Kék-Újdombrád ______V.: Vasas J. (Tordai, Pokaraczkij Dombrád-Záhony V.: Sándor Cs. (Nagy F„ Farkas F.) Demecser-Anarcs V.: Losonczki (Szűcs T„ Fábián) Rohod-Fényeslltke _________V.: Híres (Biricz, Frindik J.) Vasmegyer-Vásárosnamény _________________V.: Kozics (Frindik Gy„ Oláh Z.) Carmo-csoport Szombat Tisztaberek-Vámosoroszi _________V.: Karakó (Moldován, Molnár I.) Vasárnap Kispalád-Mérk-Vállaj V.: Gergely S, (Kása A„ Kozma M.) Nyírcsaholy-Kölcse V.: Rajzinger I. (Kosa Gy„ Szabó A.) Tunyogmatolcs-Nyírmeggyes __________________V.: Szűcs N. (Fehér Á., Simon T.) Tiszakóród-Tyukod __V.: Bíró Cs^(L|zák R„ Szí kora) Csenger-Szatmárcseke V.: Szabó I. (Lippa, Czerula G.) Tarpa-Beregdaróc _______V.: Sipos Á. (Soós A., Kiss P.) Szabadnapos: Milota Arany Fácán megyei III. osztály, 16. forduló (kezdés: 14) Fehérgyarmati csoport Szombat: Túrricse-Ura, Hermánszeg-Jánkmajtis, Kisar-Szamossályi.Túristvándi-Cégénydányád. _____ Vasárnap: Kocsord-Nagyar, Szamosbecs-Penyige, Csegöld-Pátyod, Csengerújfalu-Nábrád. __ Kisvárdai csoport Szombat: Barabás-Gégény. ____________________ Vasárnap: Nagydobos-Nyírkércs, Lövőpetrl-Nyírtass, Tiszabezdéd-Tiszaszentmárton, Berencs FC-Petneháza, Nyírjákó-Zsurk,Kisvarsány-Vitka. _____________ Szabadnapos: Aranyosapáti. __________ Mátészalkai csoport Vasárnap: Nyírbátori FC II—Nyírcsászári, Bogát 2000- Penészlek, Nyírgyulaj KSEII—Nyírbéltek, Piricse—Kisléta, Biri-Hodász, Geszteréd-Bököny, Encsencs-Nagykállói VSE II. Szabadnapos: Őr. ______________________ Nyíregyházi csoport Szombat: Tiszavasvári SE ll-Bashalom. Vasárnap: Tiszaeszlár-Tiszabercel, Frimex FC-Tiszalök VSE II (Tiszanagyfaluban).Tiszalök POTE-Nyírtura, Nyírtét— Gávavencsellő SE, Tiszadob-Buj. ______________ Szabadnapos: Ramocsaháza és Tiszatelek. Ez bizony nagy meccs lesz a „kis” Vasas ellen kosárlabda. Négy meccsel a zárás előtt továbbra is nagy harcban áll a négy között ma­radásért az amatőr női NB Keleti csoportjának jelenlegi harmadikja, a Nyíregyházi FSE-NYKS. Immár a vasárnapi ellenfél, az utóbbi öt mécs­eséből négyet megnyerő és a hatodik helyre felzárkózó Vasas II is a közvetlen riváli­sok közé tartozik, így aztán a fővárosi mérkőzésnek ki­emelt jelentősége lesz. Abból pedig nem szabad kiindulni, hogy novemberben hazai pá­lyán simán, 8l-54-re nyert az NYFSE-NYKS.- A Vasas elleni meccsek előtt mindig hangsúlyozzuk, hogy az ellenfél pillanatnyi játék­ereje nagyban függ attól, hogy hány játékost vetnek be az első számú, élvonalbeli keretükből - véli Farkasinszki Gyuláné, a nyíregyháziak edzője.- Az utóbbi időben többen is „lejátszottak”, nyilván azért, mert az A csoportos bajnokság­ban rosszul állnak, így a máso­dik számú csapatuk pozícióját javítanák. Számunkra roppant fontos a győzelem, hiszen utá­na három hazai mérkőzésünk marad az alapszakaszból, ame­lyeket siker esetén nyugodtab- ban várhatnánk. A tréner által említett hát­ralévő bajnokik közül csak a BSE II elleni, jövő csütörtöki ütközet tűnik rázósnak, va­gyis az esetleges pasaréti si­kerrel valóban nagyot lépne jelenlegi pozíciója megőrzése felé a főiskolás csapat. A keretből mindenki rendel­kezésre áll, a szerdai, Szolnok elleni bajnoki végén rosszullét miatt lecserélt Papp Klaudia is. Az irányító jó hírt is kapott, hiszen bekerült a miskolci ren­dezésű korosztályos Európa- bajnokságra készülő Ui8-as válogatott keretébe. km-bt Szombaton három lehet a tiszavasvári igazság RÖPLABDA. A Tiszavasvári NB Il-es női röplabdacsapata ha­zai pályán kezdi szereplését a bajnoki rájátszásban. Az alap­szakaszban a harmadik helyet megcsípő házigazdák azt a Gö­döllő junior együttesét fogad­ják (kezdés: 17 óra), amelyet a szezon korábbi szakaszában oda-vissza elporolták - má­sodszor alig három hete, ide­genben. Vagyis Kolozsi János gárdája minden tekintetben erősebbnek tűnik a közép­mezőnyt erősítő ellenfelénél, amit persze ismét bizonyítani kell a pályán, így három lehet a vasvári igazság. km

Next

/
Thumbnails
Contents