Kelet Magyarország, 2013. március (70. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-20 / 66. szám
2013. MÁRCIUS 20„ SZERDA 6 Hazai tájakon Ünnepélyesen fogadták a zarándok szent keresztet BAKTALÓRÁNTHÁZA. BaktalÓ- rántháza Árpád-korabeli római katolikus temploma nem mindennapi eseménynek volt a színhelye. A „hit éve” alkalmából a Debrecen-Nyír- egyházi Egyházmegye által készíttetett és útjára bocsátott zarándok szent kereszt érkezett városunkba nagyböjt első vasárnapján a Kisvárdai Espe- resi Kerületből. A város határában ünnepélyesen fogadtuk, majd Hasulyó János kanonok s Hajdú István káplán atya átvette azt. Kézben víve, gyalogosan mentünk végig a főutcán a görög katolikus templom érintésével a római katolikus templomig. Ünnepi szentmise kerete között hódoltunk a szent kereszt előtt, majd azt követően késő estig lelki programok zajlottak a nemrégiben felújított, középkori freskóval ékeskedő templomban. A keresztény Értelmiségiek Szövetségének szervezésében a „Templomok éjszakája” elnevezésű lelki program során számos előadás várt az érdeklődőkre. A Baktalórántházi Városi Vegyeskar és az Aranyősz Népdalkor egyházi énekeket adott elő, szó volt a templom történetéről, s felléptek többek között a hittanos gyermekek is. A hit csodákra képes, lelkeket formál, mindannyian merítettünk belőle lelki üdvösségünkre. NÉMETHNÉ CSUBÁK ÉVA Megérkezett a kereszt Baktalórántházára FOTÓ: A SZERZŐ Országos versenyen zongorázhatnak az ifjak NYÍREGYHÁZA. Sára Jenő zongoratanár emlékére rendezik meg Nyíregyházán a XIII. Országos Zongoraversenyt, amelynek március 22-24. között ad otthont a Vikár Sándor Zeneiskola. A megnyitó ünnepség pénteken 10 órától lesz a volt növendékek - Obbágy Márta, Horányi Tamás, Anducska Katalin zongoraművész - hangversenyével egybekötve, majd 13 órakor megkezdődik a verseny négy kategóriában. Az eredményhirdetést és a gála- hangversenyt vasárnap 10 órától tartják. Jönnek versenyzők többek között Pécsről, Szegedről, Érdről, Budapestről, Balatonfüredről, Gödöllőről. Értéket teremtenek A program indításakor tájékoztatást tartottak a közmunkásoknak FOTÓ: ÖNKORMÁNYZAT A különböző projektek során a közmunkások értéket teremtenek. kisvárda. Még tavaly novemberben nyújtott be pályázatot a Belügyminisztériumhoz a kisvárdai önkormányzat a 2013. évi Start munkaprogram támogatására. A város a vállalt feladatok megvalósítására 267,3 millió forint összegű vissza nem térítendő támogatást kapott. Ez a pénz a közfoglalkoztatottak munkabérére, járulékaira, valamint beruházási és dologi költségekre fordítható. A program keretében az alábbi projektek valósulnak meg: értékteremtő közfoglalkoztatás, mezőgazdaság, belvízelvezető rendszerek rendbetétele, közúthálózat javítása, mezőgazdasági utak rendbetétele, illegális hulladéklerakó helyek felszámolása. Március elsejével elindultak az értékteremtő, a mezőgazdasági és a belvíz projektek, melyek keretében összesen 151 fő foglalkoztatott állt munkába. Az 55 főt foglalkoztató értékteremtő projektben az ön- kormányzati intézményeket újítják fel belső- és külső karbantartási munkálatok keretén belül december 31-éig. A mezőgazdasági programban 26 fő foglalkoztatásával egy éven keresztül, 6,5 hektár területen az önkormányzati intézmények fűtésére, annak gazdaságosabbá tételére energiafüzet, l hektár területen burgonyát és hagymát fognak termeszteni az önkormányzat által működtetett gyermek- és felnőtt étkeztetés nyers- anyagigényének részbeni kielégítésére. A belvízelvezető rendszereket is felújítják a belvizek kialakulásának megelőzése érdekében, április i-jétől pedig kezdődik közúthálózat rekonstrukciója is. DURUCZ GABRIELLA Az operettől az operák dallamáig NYÍREGYHÁZA. Verdi- és Huszka-dallamok csendülnek fel azon a koncerten, amelyet Nyíregyházán, a Bencs- villában rendeznek meg március 21-én 17 órakor. A zenekedvelő közönség Sinka Krisztina Az operettől az operáig c. előadói estjét hallhatja. Zongorán kísér Babka József, a Vikár Sándor Zeneiskola ny. igazgatója. A belépés díjtalan. Növendékek hangversenye nyíregyháza. Országos versenyre készülő zeneművészeti tagozatos növendékek adnak hangversenyt március 20-án 16 órától a nyíregyházi Művészeti Középiskola nagytermében. Fellép Cservenák Boglárka (fuvola), Horváth Péter (klarinét), Kis Róbert (kürt). A felkészítő művésztanárok: Tóth Rita, Pintér Árpád, Zsupos Gábor. KM A névadójukra emlékeznek Kilenc éremmel tértek haza a tuzséri pálinkák újfehértó. A névadóra, Lengyel Laura írónőre emlékezik ezen a héten az újfehértói óvoda nevelőtestülete és gyermekközössége. Kedden felidézték a kicsinyek a névadó irodalmár munkásságát és megkoszorúzták a domborművét, valamint részt vettek a „Szeretem az állatokat” című kiállítás megnyitóján, amelyen gyermekmunkák láthatók. Március 20-án 10 órától dramatizált mesék bemutatóját tekinthetik meg „Egyszer volt... Hogy is volt?” címmel. A legmozgalmasabb nap március 22-én vár reájuk, ugyanis 14 órától a városi tornacsarnokban rendezik meg a Micimackó családi váltóversenyt a szülők bevonásával. tuzsér. Nyilván véletlen, de éppen március idusán hirdettek eredményt Ausztriában, az Európa egyik legnagyobb effajta megmérettetésének számító 2013-as Destillata pálinkaversenyen. Mi, magyarok, nemzeti ünnepünkhöz méltóan szerepeltünk a nagyszabású esemény múlt pénteki fináléjában. Sikeres honfitársaink között is a kiemelkedően teljesítők kö2ött végzett a Tuzséri Pálinkamanufaktúra - tudtuk meg a cég ügyvezetőjétől. Komáromi János elégedetten sorolta a megye fiatal, ám máris nagy sikerekkel büszkélkedni tudó főzdéjének (2012-ben a tuzséri vilmoskörte lett az ország pálinkája) a Destillátán nyert érmeit: aranyéremmel díjazta a zsűri a tuzsériak vadcseresznye pálinkáját. Öt pálinkájuk lett ezüstérmes: a 40 fokos fisai Olivér szőlő, cserszegi szőlő, kékfrankos szőlő, és az 50 fokos körte és szabolcsi alma. Bronzérmet érdemelt ki három: a 40%-os szabolcsi almapálinka, a szeder-, valamint a vilmoskörte pálinkájuk. A 15 országból 163 főzde által benevezett közel 1600 párlat közül a Destillátán elindult 14 magyar főzde összesen 113 érmet (13 arany, 54 ezüst és 46 bronz) kasszírozhatott. KM 83 A tavasz hírnöke Megérkezett az első gólya Tiszadadára. Bár még fázósan foglalta el régi fészkét, a lakosok mindent megtesznek, hogy elegendő élelemhez jusson. FOTÓ: TÁRNÁI LÁSZLÓ Grecsó Krisztián Csak egy tánc Pályázat: és te mit gondolsz? Budapest. „Az író azt gondolta...” - és te mit gondolsz? Olvasd el Grecsó Krisztián itt található novelláját (befejező része mához egy hétre, ugyanitt), és írj róla kritikát! Várjuk azoknak a diákoknak a jelentkezését, akik kedvet éreznek ahhoz, hogy megosz- szák véleményüket közel hárommillió lapolvasóval! És ha te vagy a legjobb, a következő szöveget már az új táblagépeden írhatod. A Supka Géza Ála- pítvány olvasást népszerűsítő irodalmi pályázatán azok a középiskolások vehetnek részt, akik a 2012/2013-as tanévben a közoktatási intézmények 9-13. évfolyamát végzik. A Te is olvasol, ugye? című pályázatra a pályaműveket e-mailhez csatolt mellékletként (szövegfájlként) a pályázat e-maü címére lehet benyújtani. Ha valamely pályázó számára az elektronikus benyújtás nem megoldható, pályázatát postai úton is benyújthatja. É-mail cím: teisolvasol@teisolvasol.hu A pályázat postacíme: 1043, Budapest, Bocskai utca 26. (A borítékon, kérjük, tüntessék fel a pályázat címét: Te is olvasol, ugye?) ékn • További részletek: www.teisolvasol.hu A pályázat facebook-oldala: www.facebook.com/teisolvasol A díj A pályázat nyertesének dija egy bruttó 150 000 forint értékű táblagép! Daru nem értette, mitől szenved a barátnője, és miért olyan, mintha ő, aki mindig szabadságra vágyik, kötné gúzsba. Sértett kétségbeeséssel figyelte a lányt. Petra nem kap levegőt mellette? Hiszen valójában Daru menekül! Mindig szabadulna, mert Petra gyűlöl egyedül lenni, és soha nem engedi vissza őt a kollégiumba, a baráti akolba. Ám Petra nem szabadosságra vágyott, az ölelés szoros fogásában akart szabad lenni, és ahhoz nagyon szoros ölelés kell. Darunak meg gyönge volt a karja, ha ölelt, elszaladt a tekintete, és ott is maradt: távoli nők mételyében. Egy izzadós este, amikor Daru egyedül ment el táncolni a főiskolás klubba, meg is történt a baj. Fölkért egy jó illatú szegedi lányt, és mindenki látta, hogy összesimultak, amikor jött a lassú, nagyon összesimultak, mindenld látta, mindenki érezte, hogy a jó illatú szegedi lány nem húzza el a csípőjét. Pedig ha ilyen közel táncolnak, ha ilyen nagyon bújnak, szólnia kell egymáshoz a testeknek. És szóltak is. A szegedi lányé válaszolt: ringatóztak a testek, beszélgettek a testek. Petra megtudta, persze, hogy megtudta. Valaki elment hozzá, kilencvenes évek, még nem volt mobil, vezetékest meg ki tartott volna főiskolás bérleményben: na, mondd, senki! Hát akkor honnan tudta? Valami talpnyaló barátnő képes volt elmenni hozzá! És elmondani, hogy. Persze ezt csak én gondolom így, utólag, nincs bizonyítékom, de gondolhatom így. Mert Daru én vagyok. Ezért gyanúsítgat- hatok nyugodtan. És különben is, kijöttem a sodromból. Mindegy. Hagyjuk. Petra reggelre sebzett vad lett, jött be a főiskolára, csupa zselé volt a haja, akkoriban rövid, fiúsra vágott, tépett haja volt, és aznap reggel tiszta pomádé, az arcán alapozó, csak épp any- nyi, hogy látsszon: sokat sírt. És hogy nem akarja, hogy ezt lássák. Úgy is mozgott, mint aki nem tud máshogy, mert a fájdalom megtörte, de mindent megtesz, hogy ezt senki ne vegye észre. Jött Petra föl a lépcsőn, és még a magyar tanszéken, a tanárok szájában is megállt a falat. Jött föl a fájdalom, a bánat, nem tudni, mi lesz, nem tudni, meddig tart - de Daru látta, hogy mindenki fél. Egyedül neki, a lány barátjának volt oka rá, mégis: a többiek is rettegtek. Daru a büféhez menekült, el a könyvtár előtt és le az oldalsó lépcsőn, mintha lehetséges lenne, mintha lenne ilyen valóság: hogy ő nem vette észre Petrát. Hogy jön. És elvileg, ha csak a látást vesszük, akár elő is fordulhatott volna, hogy nem arra néz. De az egész iskola, a teljes magyar lapály: az épület, a kék csempés folyosók, a tanszék, minden-minden megdőlt a fájdalom és a jelenlét súlyától. Petra ott volt. A körgangos folyosón, a büfé előtt, ha a pulthoz simult, Daru tudott úgy állni, hogy a tanszék elöl, az elsőről ne lássák. És hogy ő se lásson föl. Ne nézze Petrát a pöty- työs garbójában, amilyet most, ekkora bánat idején a kiónná nevelt barátnője is viselt. Éppen ugyanolyat, és a barátnő ugyanúgy is tartotta a fejét, a haját pedig, éppen a héten, tépett fiúsra vágatta. A klón nézte Petrát, hogy mi lesz. Hogy most mi van. Mit kell tenni? Le kell-e rohanni, és kivégezni Darut? A klón egyszerű lány volt és ésszerű bosszúformákat ismert. De Petra semmilyen fizikai fájdalommal nem elégedett volna meg. Ő mást akart, ő Darut akarta mindenestül. Daru még soha ilyen lassan kávét nem kortyolgatott, mint akkor. Az órájára nézett, Rózsáné tanárnő, a magyartanár már elindult. Daru tudta, hogy pontos, mindig pontos volt, és nem illett megsérteni, maszre nem haragudott a késésért, egyszerűen nem lehetett késni nála. Daru elindult fölfelé, a vér megalvadt a lábában, a porta előtt úgy érzékelte, mintha gyászolók csoportja lesné, mi lesz. És valóban: néhány alsóbb évfolyamos fiú ráröhögött, kiröhögték, látták, hogy az önként választott járma felé tart, hogy a bitó, amit magának ácsolt, már áll. És nem Petra a bűnös, hanem ő a bűnös. „Ajajaj”, ezt olvasta le az egyik pénzügyes hallgató szájáról. Gonosztevő, ezt gondolta róla Daru. Mi az, hogy „ajajaj”? Ő nem csinált semmit, nem történt semmi! Fölkért táncolni egy lányt. Hát ott volt Petra? Nem volt ott! Akkor miért kell úgy tenni, mintha a világ, mintha a lenkerekek, az egész lendület, amit életnek hívunk, megállt volna? Felért az emeletre, marta a tüM AGYAR t.APKIACÚK EGYESÜLETE dejét a levegő. A fordulón túl ott áll Petra, ezt érezte. Hogy a barna fotelok mellett, szemben a tanszékkel, a legszélső előtt áll, balról, ezt érezte. Hogy a könyvtár felé néz, ezt érezte. Nem látott semmit, de így volt elgörbülve a tér. Nem volt egészen igaza, nem jól képzelte el. Petra a barna fotelok mellett, szemben a tanszékkel, a legszélső mellett állt ugyan, de éppen feléje nézett. Daru üvölteni tudott volna. Őrá nem lehet ilyen neutrálisán, megsemmisítőén nézni! Legalább vesse meg, legalább haragudjon! De Petra úgy nézte, mint aki érzi, hogy ott van valaki, de nem lát - a vakon születettek rutinos irányzékával célzott. Ez bejött, ettől Daru meg is semmisült. Mindig mindenre föl volt készülve, de arra sohasem, ami következett. Pályázat facebook.com/teisolvasol www teisolvasot.hu