Kelet Magyarország, 2013. március (70. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-01 / 51. szám
2013. MÁRCIUSI.. PÉNTEK KELET Szolgáltatás 13 mmamammm Mai horoszkóp KOS i03.21.-0A.20. & Úgy tűnik, önnek mindenre van megoldási javaslata, válaszai a kihívásokra, és megtalálja a kényes helyzetekben is a kivezető utat. Ez nem marad a munkatársai előtt észrevétlen, így hamar ön lesz a középpont. BIKA 04.21.-05.20. Úgy érzi, olyan elvárásokat támasztanak önnel szemben, aminek képtelen megfelelni. Ne kételkedjen a tudásában és a képességeiben, ne veszítse el a fejét. Elkeseredni semmi oka. fi JA IKREK 05.21.-06.21. \ A csillagok kegyesek önhöz. Minden, amibe belefog, sikerrel zárul, az ön elé gördülő nehézségek szinte maguktól oldódnak meg. Megszabadulhat olyan terheitől, melyek már hetek, hónapok óta nyomasztják. A munkahelyén tisztelet övezi, elismerik a képességeit és az elért eredményeit. Végre érvényre juthat a tehetsége és a valós tudása. Elkerülik a viták és a nézeteltérések. ______ t N Remekül megtalálja a közös hangot a munkatárUKUbZLAN sajva[i azt az utat, hogyan kell bánni velük. Mindez I 07.23.-08.22. annak köszönhető, hogy önmagával is meg van elégedve, lelki egyensúlya töretlen. RÁK 06.22.-07.22, SZŰZ Úgy tűnik, összecsaptak a feje fölött a hullámok. A gondok oly mértékben elborítják, hogy reménytelen 08.23.-09.22. megoldást találni rájuk. Ne utasítsa vissza a segítő kezeket, és főleg ne keressen bennük hátsó szándékot. MÉRLEG ^09.23.-10.22. A munka gyerekjátéknak tűnik. Fordítsa figyelmét bátran olyan kihívások felé, amelyeket eddig igyekezett távolról elkerülni. De mindeközben ne veszítse el szeme elől a kitűzött céljait. , Őrizze meg a nyugalmát, mert csak így lesz képes SKORPIÓ gondolkodni. Most sokkal nagyobb rugalmasságra 10.23.-11.21. van szüksége, mint gondolná, de ha bízik önmagában, képes lesz rá. f NVll AC A belső nyugalom, amelyet oly régen keresett, úgy NYILAS tűnik, most megszállta. Magabiztosságot sugároz, 11.22. -12.21. ezzel a munkatársai körében népszerűségre tehet szert. Felkeresik önt tanácsért, segítségért. baiT a mai napon gyakran keveredik vitákba, találhatja 12.22. -01.20. magát veszekedések kereszttüzében. Legyen türelmes és megértő, ha szeretné elkerülni, hogy a mai nap maradandó legyen a karrierje szempontjából. f VÍZÖNTŐ 01.21.-02.19. Amit a mai napon a kezébe vesz, annak érezhetően erősebb és hosszabb távú hatása lehet, mint általában. Ne tétovázzon kihasználni a kínálkozó lehetőségeket, ha ezek a karrierjét szolgálják. Csapatban jobban megy a munka, különösen igaz ez a mai napra. Határozottsága, magabiztossága és optimizmusa a munkatársaira is átragad. Barátságos, nyugodt légkör uralkodik a munkahelyén. HALAK 02.20.-03.20. Hívja Jósainkat a 06-90/602-017-es számon most! A hívás díja: A75 Ft/perc (bruttó) Rejtvény A megfejtéseket 2013. március 7-élg lehet beküldeni. Kérjük, a levelezőlapra ragasszák fel az e heti hat rejtvény számát, a Kelet-Magyar- ország lógót, valamint írják rá telefonszámukat! A jó megfejtők között Ford Vagép autós ajándékot sorsolunk ki. Beküldési címünk: Kelet-Magyarország (Rejtvény) Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. 4400, Pf. 25. Nyerőszámok Kenó, 2013. február 27.: 6, 29, 30, 31, 33, 43, 44, 46, 48, 50, 52, 55, 58, 62, 65, 66, 72, 73, 75, 80. Skandináv lottó, 9. hét: Gépi húzás: 3,6,15,17,20,27,33 Kézi húzás: 14,17,25,28,29,32,34 Az adatok tájékoztató jellegűek! Nyeremények Skandináv lottó, 9. hét: 7 találatos nem volt a6-osokl88 925, az 5-ösök 4785,’ a 4-esek 1045 forintot érnek Az adatok tájékoztató jellegűek! Hívjon minket! KELET Közérdekű észrevételeivel keresse munkatársunkat, Ladányi Tóth Lajost. Tel.: +36-20/468-9575, e-mail: lada@inform.hu Kézbesítési reklamációval hívja a 06-40/424-424-es kékszámunkat. Vagép Nyíregyháza Kert u. 47/A (42) 460-677 Kisvárda Városmajor út (.45) 416-416 H-P: 9-18; Sz-V 9-13 ® KELET Megfejtendő: Megállni, menni, mondd,... Kosztolányi Dezső gondolata megállm, M0NSL ORIPHjÖ bcgárf/u TVI LT COMPACT ► ose FOLYADÉK *-----------g&S ► FAKÉPNÖ. HAGYOTT AGONDOLAT FOLYTATÁSA VLÁGTALAN ±. SZÓTOLDALÉK NORVÉG» NEMZETKÖZI AUTÓJELE EZ IS ÉS KÖZÉPÉHTÉK ÉVEZRED AZANTIK VLÁG NYELVE-KATALIN, MAGASUEfiÓ FÁLHASOGAT EKÖZELEBBI LÉTEZIK drágakő ATTÚLFOGVA táncMULATSÁG ÖESfT sAnmr színműve DURVA GYAPJÚSZÖVET NIULAT5ZÓ NEMES CSELEKEDET TÁRGYRAG FÉLFAI H0RVÁT TENGERPARTIVAROS ÓV ^ KÖZSÉG ÉDESÍTŐSZER GREÓ TETTÉT SAJNÁLJA ÉNEKESMADÁR MEXIKÓISÖR FAKORONA —W— KÍSÉRLET, TESZT DÖNTŐÉRV KICSINYfTÖKfciPZÖ FOLYAMI HALFAJ CSAKHOGY, VISZONT ---▼--"M ► FÉLÉVI ÉUVILÁGÁT xs AZ EGYIK VÉRCSOPORT A rejtvénnyel kapcsolatos észrevételeit a kereszt_rejtveny@freemall.hu címre várjuk! Sudoku 51. feladat Kezdőknél«,33T. í Ügyeletek Haladóknak, 51. 2 1 9 8 1 2 3 7 2 9 7 2 8 1 7 8 6 4 3 6 7 8 5 6 9 2 3 1 5 7 8 3 4 1 8 2 9 8 6 2 7 1 6 8 4 2 2 5 1 9 3 8 6 3 4 Megfejtések, 40. számú feladat 4 6 5 3 8 9 7 2 1 1 3 9 2 7 6 5 8 4 7 8 2 4 1 5 6 9 3 8 5 4 6 3 7 2 1 9 3 2 7 5 9 1 4 6 8 9 1 6 8 2 4 3 5 7 6 9 1 7 4 2 8 3 5 5 7 3 1 6 8 9 4 2 2 4 8 9 5 3 1 7 6 5 9 1 7 3 2 4 6 8 3 6 4 5 1 8 2 7 9 7 8 2 9 6 4 3 1 5 6 4 7 2 5 9 8 3 1 1 5 8 3 4 6 9 2 7 9 2 3 1 8 7 6 5 4 4 3 9 6 7 5 1 8 2 2 1 5 8 9 3 7 4 6 8 7 6 4 2 1 5 9 3 Kezdőknek Haladóknak A szabály egyszerű. A Sudoku-rejtvény üres négyzeteibe önnek kell beírni a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden 3X3-as blokkban egyszer és csakis egyszer szerepeljen minden szám 1-től 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlen egy helyes megoldása van. Kérjük, hogy az e heti megfejtett és kivágott feladatokat sorszámmá! együtt (47-52.) ragasszák egy levelezőlapra és juttassák el szerkesztőségünkbe (4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6.). Az előző héten helyes megfejtést beküldők között pénteken sorsoljuk ki kategóriánként (kezdő és haladó) az egy-egy nyertest. A sorsoláson csak az vehet részt, aki mind a hat sudoku-rejtvényének helyes megfejtését beküldte. A beküldés határideje: 2013. március 7. A nyertesek nevét a sorsolást kővető hétfői lapszámunkban közöljük. ORVOSI ÜGYELÉT. Nyíregyházán, a Szent István u. 70. sz. alatt. Tel.: 42/402-377 (felnőtt). 42/445-500 (gyermek). GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET. Állandó gyógyszertári ügyeletet a Korona Gyógyszertár Nyíregyházán, a Szabadság tér 12/Asz. alatt tart. _____________ Mentők: 104.Tűzoltók: 105. Rendőrség: 107.______________ AVOLÁN-információ: 42/598-177 ÜTINFORM: 06-46/432-111 ______ Á MAGYAR AUTÓKLUB segélvhívószáma: 168 __________ MÁV: 06-40/49-49-49-es kékszám. AT-Com-tudakozó: 198. A hibabejelentő: 194 ___________ Nyírségvíz Rt., hibabejelentő: 42/523-600 ________________ Nvírtávhő Kft.: 451-644 _________ TIGÁZ, gázszolgáltatási hibák bejelentése: 06-80/300-300 __ _____ E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. hibabejelentés: 06-80/210-310 __ Diszpécserszolgálat hajléktalanoknak. A Periféria Egyesület nonstop száma: 42/504-618 Időjárás március 1., péntek idojaras.szon.hu m Napkelte: 06:09 Napnyugta: 17:13 Névnap Albin, Albina i Trafffpax ' Nyíregyháza y -i-1°C REGGEL Péntek reggel változóan felhős teszfelettünkazég, említést érdemlő eső nem hullik. Gyenge fagy előfordul. S 7°C DÉLBEN Napközben erősebben felhős, és rövid napos időszakok váltakoznak. Kisebb záporok bárhol, bármikor kialakulhatnak. '«dC 4°C ESTE Este, illetve éjszaka is lehet számítani felhős időszakokra, gyenge eső, sőt havas eső is lehet. Jelentős csapadék viszont kizárt. Országos előrejelzés 9°C Ma általában vékonyan felhős, azaz derengő, napos idő lesz. Ugyanakkor időről-időre megnövekszik a felhőzet, de csak jelentéktelen mennyiségű eső eshet. Élénk északnyugatias szél fúj. Reggelenként előfordulnak ködfoltok. A várható, jellemző hőmérséklet országos átlaga: péntek reggel +2, kora délután +7, szombat reggel -1 fok körül alakul. Levegőszennyezettség A Nyírségben az egészségügyi határérték kb. 60%-a Megyei előrejelzés A Nyírségben ma reggel változóan felhős lesz felettünk az ég, említést érdemlő eső nem hullik. Gyenge fagy előfordul. Napközben erősebben felhős, és rövid napos időszakok váltakoznak. Kisebb záporok bárhol, bármikor kialakulhatnak. Este, illetve éjszaka is lehet számítani felhős időszakokra, gyenge eső, sőt havas eső is lehet. Ma Változóan felhősnapos idő, szá- záh°"r l mottevőcsapadék nélkül. SZOMBAT i 4 VASÁRNAP ’ W *r-i°c5°C Napos, száraz, kissé szeles, hűvösebb idő.-iac7°C Sok napsütés, a szombatinál kissé kellemesebb idő. HÉTFŐ *i°c 3°C Túlnyomóan napos, ismét hűvösebb idő, élénk északi szél. CWö www.eumet.hu Hójelentés Kékes 30-90 cm Chopok 50-60 cm Bánkút 0-30 cm Drienica 80-105 cm Dobogókő 0-50 cm Epiény 10-120 cm Donovaly 100-110 cm Csorba-tól00-120cm Krompachy60-70 cm Jahodná 65-85 cm Kavecany 55-75 cm Vízhőmérséklet Duna 4-5 °C Velencei-tó 5 °C Tisza 4-5 °C Fertő 3 °C Balaton 4 °C Tisza-tó 3 °C Évforduló FRÉDÉRIC CHOPIN 1810. március 1 -jén született Párizsban a lengyel zeneszerző és zongoravirtuóz. Vízállás Folyóink jellemző napi adatai: a TISZA Tiszabecsnél -116 cm, árad, a mederteltség 16%, vízhőfok 5,1 C-fok; Tivadarnál -94 cm, árad, 17%, 5,6 C-fok; Vásárosnaménynál -55 cm, árad, 18%, 5,5 C-fok; Záhonynál -140 cm, árad, 20%, 5,7 C-fok; Dombrádnál 104 cm, árad, 30%, 5,2 C-fok; Tiszabercelnél 302 cm, árad, 44%, nem mérik; Tokajnál 485 cm, árad, 3,8 C-fok; a SZAMOS Csengéméi -31 cm, árad, 10%, 6 C-fok; a KRASZNA Ágerdőmajornál 116 cm, árad, 24%, 6,2 C-fok; a TÚR Garbolcnál 43 cm, árad, 26%, 6,1 C-fok. Közlekedés-meteorológia A hajnali óráktól kora délelőttig sűrű ködfoltok várhatók. A szokásosnál jóval nagyobb követési távolságot, illetve alacsonyabb utazósebességet kell tartani. Impresszum KELET Ügyvezető igazgató, felelős kiadó: Fodor István (istvan.fodor@inform.hu). Főszerkesztő: Kiss László (laszlo.kiss@inform.hu). Főszerkesztő-helyettes: Nyéki Zsolt (nveki@inform.hu). Terjesztési vezető: Tóth István (istvan.toth@inform.hu). Értékesítési vezető, szerkesztő: Varga Zsolt (zsoit.varga@inform.hu). Marketing vezető: Csutkái Rita (rita.csutkai@inform.hu). Technikai vezető: Ifj. Dankó Mihály (mihalv.danko2@inform.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletteri@inform.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 2190 forint, negyedévre 6490 forint, fél évre 12 990 forint, egy évre 24 690 forint. Kombi előfizetés (KM és Vasárnapi Kelet): egy hónapra 2390 Ft. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501- 510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@inform.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/603-604 (a hívás díja 500 Ft+áfa (bruttó 600 Ft/perc), mely az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen,interneten: http://hirHptP<.irpiPt.hu/ Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@inform.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Hírügynökség: MTI. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-2058. Nyomtatásért felelős: Dubóczki Tibor (tibor.dubóczki@inform.hu). Megjelenés száma: 2013/51. www.informmedia.hu .A Kiadó az elfogadott megrendelés alapján átadott hirdetések tartalmáért, azok valódiságáért, harmadik személyeknek okozott jogsérelemért felelősséget nem vállal, nem köteles olyan tényeket, vagy körülményeket keresni, melyek jogellenes tevékenység folytatására utalnak, az ezzel kapcsolatos jogvitákból keletkező következményeket és hátrányokat a Megrendelőre hárítja. Ezen felül a Kiadó nem tehető felelőssé, és nem vállal felelősséget semmiféle kárért, közvetett, járulékos vagy másodlagos károkért, elmaradt nyereségből, jövedelem elmaradásából vagy használat kiesésből származó olyan károkért, amelyek a sajtótermékben megjelent hirdetésből fakadnak, ill. azzal kapcsolatosak, függetlenül attól, hogy az ilyen károk szerződéssel, hanyagsággal, polgári peres eljárással, jogszabályokkal vagy egyéb ügyekkel kapcsolatosak." MATESZ •• print-audit *