Kelet Magyarország, 2013. február (70. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-07 / 32. szám
?Ű laÉfiNAPLÓ LXX. ÉVFOLYAM, 32. SZÁM, ÁRA: 110 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 88 FT A lógás helyett többet kellene gürizniük, hogy többre vigyék, mint tagjaik. NAGY VIVIEN 3. OLDAL Mizsei Aliz szerint is remek lehetőség a Hűségkártya. ^ «.OLDAL 1 FÜGGETLEN NAPILAP CSÜTÖRTÖK 2013. FEBRUÁR 7. 5°C Egész nap borús lesz az égbolt, néhol havas esővel. A & aS. REGGEL W DÉLBEN ESTE Összetört az autó hátul(a FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Belerohant a várakozó autóba NYÍREGYHÁZA. Bajban voltak, akik kedden este próbáltak Nyíregyházán a Korányi Frigyes utca felől érkezve Nyírpazonyba eljutni, ugyanis baleset történt. Mint az elöl álló és nagyon összetört Suzuki vezetője elmondta, piros lámpánál várt a szabad jelzésre a balra tartó sávban, amikor egy érkező Mercedes nagy erővel nekiment, és belökte a kereszteződésbe. A kiérkező mentők mindenkit megvizsgáltak, de kórházba senkit nem vittek. szon-ps Elfogták a körözött férfit MÁTÉSZALKA. A Mátészalkai Rendőrkapitányság munkatársai igazoltatták február 5-én B. Sándor 33 éves mándi lakost, akiről az ellenőrzés során kiderült, hogy ellene a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság rablás bűntett elkövetése miatt adott ki elfogatóparancsot. A rendőrök a férfit, elfogását követően a rendőrkapitányságra előállították, és őrizetbe vették. km Kábítószerrel való visszaélés A regisztrált visszaélés kábítószerrel bűncselekmények GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: KSH A tartalomból: Hazai tájakon 5. Vásárosnamény 8. Sport 9., 11. Olvasóink leveleiből 11. A magyar föld kincsei 14. Kritt-Mafyvoruág 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Telefon: (42) 501-510 1 3032 Már országos a járvány Az elmúlt héten átlépte az országos járványküszöböt az influenzaszerű megbetegedések száma. Budapest. Az Országos Epidemiológiai Központ legfrissebb, szerdai jelentése szerint január 28. és február 3. között 19 százalékkal több beteget regisztráltak a figyelőszolgálatra kijelölt orvosok, mint az előző héten. Az 5. héten az országban mintegy 16 700-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Az 5. héten a fővárosban és 15 megyében emelkedett, két megyében csökkent, két megyében nem változott az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók száma az előző héthez viszonyítva. A legtöbb megbetegedést Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből, továbbá a fővárosból jelentették, míg Nógrád, Csongrád és Veszprém megyéből a legkevesebbet. A betegek mintegy egy- harmada volt gyermek, hét százaléka 60 éven felüli. A megbetegedés a leginkább továbbra is a fiatal felnőttek körében jellemző, a 15 és 34 év közöttiek korcsoportjában a betegek aránya több mint 40 százalék volt, csaknem 22 százalékuk 35 és 59 év közötti. MTI *> Hasznos táblák Nyíregyháza-szerte egyre több útbaigazító táblával találkozhatunk, melyek jól segítik a tájékozódást. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Döntetlen a fehéroroszokkal labdarúgás. A magyar labdarúgó-válogatott idei első, felkészülési mérkőzésén 1-1-es döntetlent játszott szerdán a fehérorosz csapattal a török- országi Belekben. A magyar csapat Szabics Imre góljával a 32. percben megszerezte a vezetést, majd a csereként beállt Alekszandr Volodko 58. percben egyenlített. /9. km Ittas állapotban találták az utcán DEMECSER. Február 5-én lakossági bejelentés nyomán a rendőrök az egyik demecseri ház előtt egy ittas férfira találtak, aki nem tudott tájékozódni. A kihűlés veszélye miatt az otthonába szállították. KM Töretlen a díszhalak népszerűsége Sokan osztják meg otthonukat különböző állatokkal, így a kisállat-kereskedések folyamatosan frissítik kínálatukat, fotó: racskó tibor Rejtekhely az ülés alatt Csempészésre használt autókat foglaltak le a záhonyi határállomáson. Záhony. Szlovák és olasz rendszámú, csempészésre átalakított autókat foglaltak le a pénzügyőrök a záhonyi határállomáson. Kupecz József őrnagy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Regionális Főigazgatóságának sajtóreferense közölte: a szlovák kocsi házilag készített rejtekhelyein egy ukrán Az ülés alatt volt a csempészáru FOTÓ: NAV házaspár, míg az olasz járműben két román állampolgár akart cigarettát csempészni magyar területre. A pénzügyőrök a személyautókat és a közel hárommillió forint értékű dohányárut lefoglalták, s az ügyben költségvetési csalás bűntette miatt indítottak eljárást a külföldiek ellen. A szlovák rendszámú autó ülés alatti alvázrészében képeztek ki üregeket csempészésre, azokban volt elrejtve a nagy mennyiségű cigaretta. Az olasz rendszámú kocsiban pedig az első és a hátsó lökhárító mögött alakítottak ki speciális rejtekhelyeket több ezer doboz cigarettának, km Törvénymódosítást nyújt be a minisztérium Budapest. A Vidékfejlesztési Minisztérium törvénymódosítást nyújt be annak érdekében, hogy a mezőgazdasági területek használatának bejelentése illeték- és díjmentes legyen. A belterületi fekvésű l hektár alatti területekre - amit sokan tévesen „kiskerteknek” neveznek - ez a jogszabály eddig sem vonatkozott, s ezután sem fog, tehát nem kell utánuk 6000 forintos regisztrációs díjat fizetni. Az erdő művelési ágú területek kivételével minden földterület használatát be kell jelenteni, ha a földterület az ingatlan-nyilvántartásban szántó, szőlő, gyümölcsös, kert, rét, legelő (gyep), nádas, fásított terület művelési ágban vagy halastóként van nyilvántartva. A bejelentési kötelezettség kiterjesztésének célja, hogy a földhasználati viszonyok átláthatóak legyenek - adta hírül tegnap a Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája. km A biztonsági őrök tetten érték a bolti tolvajokat NYÍRTÉT, NYÍREGYHÁZA, KISVÁRRA. Lopás elkövetése miatt indítottak eljárást G. Tibor 40 éves nyírtéti lakos ellen, aki február 5-én kora délután egy nyírtéti telephely raktárából különböző fém alkatrészeket kísérelt meg elvinni, amikor a telephely biztonsági őre tetten érte. A rendőrök a férfit a rendőrkapitányságra előállították, és gyanúsítottként kihallgatták. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt indított eljárást R. Attila 27 éves nyíregyházi lakos ellen, aki február 5-én délben egy nyíregyházi áruházból élelmiszereket kísérelt meg ellopni, amikor az üzlet biztonsági személyzetének egyik munkatársa tetten érte, és a rendőrök kiérkezéséig a helyszínen visszatartotta. Lopás elkövetése miatt indítottak eljárást A. Csaba 20 éves tuzséri, valamint egy 16 éves komorói lány ellen, akik február 5-én kora délután egy kisvárdai áruházból különböző értékeket kíséreltek meg ellopni, azonban az éber biztonsági őr lefülelte a tolvajokat. KM “ Versenyekre készülnek A nyíregyházi 2Step tánccsoport tagjai az elkövetkező hetekben számos országos versenyen vesznek majd részt, hogy minél többen megismerhessék egyedi táncstílusukat. fotó: racskó tibor