Kelet Magyarország, 2013. február (70. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-25 / 47. szám
2013. FEBRUÁR 25.. HÉTFŐ 16 Képes krónika A fókák Is éber alvók FOTÓ: NET Alvás közben is kicsit ébren vannak a fókák new YORK. Azonosították amerikai és kanadai kutatók azt a vegyületet, amely képessé teszi a fókákat arra, hogy alvás közben agyuk egyik fele ébren maradjon. „A fókák valóságos biológiai csodát tudnak produkálni: úgy alszanak, hogy agyuk egyik fele éber marad. A baloldali agyfélteke alszik, a jobboldali viszont nem. Ezt azonban csak a vízben képesek megcsinálni, a szárazföldön ugyanúgy alszanak, mint az ember” - magyarázta John Peever kanadai professzor. A tanulmány első szerzője, Jennifer Lapierre szerint felfedezésüket akkor tették, amikor megvizsgálták a különböző vegyületeket a tengeri emlősök alvó, illetve ébren lévő agyféltekéjében. Kiderült, hogy az agy fontos összetevőjeként szolgáló acetilkolin alacsony szintre süllyed az alvó részben, míg a másikban jelentősen nagyobb koncentrációban található. Az eredmény a kutatók szerint az sugallja, hogy a szóban forgó molekula éberségre sarkallhatja az agy nem alvó részét. A tanulmányt kivonatosan ismertető, ScienceDaily című tudományos portál szerint a vizsgálatok eredményének fontos emberi hatása is lehet, hiszen nagyon sokan szenvednek alvási zavaroktól, mti » Bambi A kép önmagáért beszél, egyszerűen szép. fotó: net Megér egy mosolyt Bemegy egy férfi a fogorvoshoz:- Ki kellene húzni egy fogamat.- No, nyissa ki a száját, mindjárt kint lesz!-Ezzel a kis fogóval?- Ezzel miden fogat ki tudok húzni.- Az enyémet nem, ide hosszabb kell.- Miért?- Mert a kocsmában kiverték és lenyeltem. O További viccek humor.szon.hu A nap videója A világ legcukibb sivatagi békája A sivatagi esőbéka orgánuma leginkább egy apró gumikacsáéhoz hasonlítható. O További videók vldeo.szon.hu Egerek bombázta guami fakígyók Washington. Amerikai gépekről tavasszal paracetamolos egerekkel „bombázzák meg” Guamot, így próbálják megritkítani a dzsungel sűrű lombjaiban elszaporodott barna fa- kígyó-állományt. A becslések szerint mintegy kétmilliósra felszaporodott hüllőállomány megtizedelte Guam faunáját. A kígyók megharapják a helyi lakosokat, rövidzárlatot okoznak és veszélyt jelentenek a turistaforgalomra is. mti „Vegetáriánus” lesz Morrissey koncertje LOS ANGELES. Nem árulnak húskészítményeket, még a McDonald’s is bezár március l-jén a Los Angeles-i Staples Centerben a világhírű brit énekes, Morrissey koncertje alatt. A vegetáriánus zenész, az állatvédelem harcos aktiMorrissey fotó: net vistája kikötötte, hogy a 20 ezer fős befogadó képességű koncerthelyszínen ne lehessen semmiféle hústerméket árulni a fellépése alatt. Míg a Staples Center korábban megtagadta Paul McCartney hasonló feltételét, Morrissey kérését elfogadták a szervezők. „Nem a saját győzelmemnek tekintem, hanem az állatok győzelmeként értékelem” - jelentette ki Morrissey. A Staples Center ráadásul azt is bejelentette, hogy a jegyeladásokból befolyó ösz- szeg egy részét a PETA állatvédő szervezetnek juttatja. Morrissey koncertturnéja során február 26-án érkezik Los Angelesbe. Az énekes korábban utalt arra, hogy 2014- ben visszavonul. Az 53 éves zenész a The Smith együttesben kezdte pályafutását 1982- ben, szólókarrierje 1988-tól indult be. mti Szalmabálák rejtekében építették fel a kastélyt London. Elbontatja a hatóság azt a kastélyt, amelyet szalmabálák rejteke mögé épített egy család Nagy-Britanniá- ban, mert nem kapott építési engedélyt. Robert Fidler, a 63 éves családfő Londontól 30 kilométerre, mezőgazdasági területen húzta fel a családi kastélyt, Tudor-kori stílusban. Arra számított, hogy érvényesíttetheti azt a jogszabályt, amely szerint engedély nélkül épült ingatlan is fennmaradhat, ha négy éven keresztül senki sem emel kifogást ellene. Amikor aztán letelt a négy esztendő, nagy büszkén elhordatta kastélya elől az egekig emelt szalmahála „spanyolfalat” - vesztére. Igaz ugyan, hogy panaszmentesen telt el a négy év, ám senki sem látta az épületet, így panaszt sem tehetett ellene - érvelt a hatóság, amely 2007-ben le akarta bontatni a kastélyt, mti ■ Év szépe 2012 Bettit választották tavaly az év szépének a Kelet-Magyarország és a Szabolcs Online olvasói. A debreceni lány hamarosan egy országos autösmagazin oldalairól mosolyog majd ránk. FOTÓ: JANICS ATTILA Ötöt „tarolt” a Szerelem Balról: Michael Haneke, Emmanuelle Riva és Jean-Louis Trintignant FOTÓ:NET Öt kategóriában is díjazta a filmakadémia az alkotást. Párizs. Tarolt a Szerelem a francia Oscar-díjnak számító César-díj kiosztóján: az osztrák Michael Haneke francia nyelvű filmjét mind az öt fő kategóriában díjazta péntek este a francia filmakadémia. Az egy idős házaspár utolsó hónapjait feldolgozó szerelmi dráma összesen tíz jelölést kapott, s elnyerte a legjobb rendezésnek, forgatókönyvnek, színésznőnek (Emmanuelle Riva) és színésznek (Jean- Louis Trintignant) járó szobrot is. A 38. alkalommal megrendezett César-gálán négy szoborral jutalmazták Jacques Audiard szerzői filmjét, a Csont és rozsdát. A szerelmi melodráma férfifőszerepét alakító 35 éves belga Matthias Schoenaerts megkapta a legígéretesebb színésznek járó szobrot, a legjobb adaptáció díját Jacques Audiard és Thomas Bidegain vihette haza a kanadai Craig Davidson novelláiból írt történetért, a legjobb vágásért Juliette Welfling érdemelte ki pályája ötödik César-díjat, amelyből négyet Audiard-filmekért kapott. A legjobb filmzenéért járó szobrot pedig Alexandre Desplat- nak ítélte a filmakadémia, ő azonban már szintén Los Angelesben tartózkodik, ahol az Argo-akció című film zenéjéért jelölték az Oscar-díjra. Alegjobbférfiepizódszerep- lő (Guillaume de Tonquédec) és a legjobb női epizódszereplő (Valérie Benguigui) díja is a Le Prénom (A keresztnév) című alkotásé lett. mti Eltörölték a rabszolgaságot Mississippi formailag csak most ratifikálta a rabszolgaság eltörlését. WASHINGTON. Mississippi állam formailag csak idén februárban ratifikálta az amerikai alkotmánynak a rabszolgaság eltörléséről rendelkező kiegészítését, amelyet még 1865- ben fogadtak el - közölte hétfőn internetes kiadásában a Fox News televízió. Mississippi más olyan államokhoz - így New Jerseyhez és Kentuckyhoz - hasonlóan, amelyek nem értettek egyet a kiegészítéssel, csak jóval később erősítették azt meg. Mississippi esetében ez gyakorlatilag 1995-ben történt meg, ám az eljárás közben egy formalitás mégis elmaradt. Elsőként a Jacksonban kiadott The Clarion-Ledger napilap írta meg, hogy Ranjan Batra, a Mississippi Egyetem Egészségügyi Központjának professzora Steven Spielberg Lincoln című filmjének megtekintése közben döbbent rá arra, hogy az állam 1995-ben a helyi jóváhagyásról nem értesítette annak rendje-módja szerint az Egyesült Államok Nemzeti Levéltárát. mti Baráti szavazás Britanniában London. Baráti szavazás tartottak Nagy-Britanniában arról, hogy hogy kik az országban a legjobb barátok. Egy 23 és egy 24 éves férfi kapta a címet, akik valóban elválaszthatatlanok, ébrenléti idejük 98 százalékát együtt töltik - barátnőik nem nagy örömére. Lee Arnold és Neil Barnard a nevük, brightoniak és 13 éve tart barátságuk. Az iskolában kezdődött, azonnal megkedvelték egymást, annyira, hogy ragaszkodtak padtársi együttléthez. Miután kikerültek az iskolapadból, egy időre elváltak útjaik, mert Neil Afganisztánban szolgált katonaként, de visszatértét követően elszegődött ahhoz a céghez, amelynél Lee dolgozik, hogy ne csak a szabadidejükben lehessenek együtt. mti HIRDETÉS