Kelet Magyarország, 2013. február (70. évfolyam, 27-50. szám)

2013-02-21 / 44. szám

2013. FEBRUÁR 21.. CSÜTÖRTÖK KELET Az ellenzéki egyeztetésen fotó: mti. máthé Zoltán Női kvótát vezetnének be az ellenzékiek Budapest. A közvetlen demok­rácia intézményeinek bővíté­séről tárgyaltak szerdán az el­lenzéki egyeztetésen, ahol az is kiderült, hogy a résztvevők az új választási rendszerrel együtt női kvótát vezetnének be. Bő­vítenék a közvetlen, részvételi hatalomgyakorlás eszköztárát, ennek részeként radikálisan csökkentenék a népszavazá­sok érvényességi és eredmé­nyességi küszöbét is. mti Elfogadha­tatlan, hogy a kormánypártok az alaptörvényben akarják rögzíteni a hallgatók röghöz kötését. OSZTOLYKÁN ÁGNES(LMP) KÉPVISELŐ Tartósan 50 százalék körüli növekedést mutat Magyaror­szágon a megszűnő építőipari vállalkozások száma - közöl­te az Opten Informatikai Kft. szerdán az MTI-vel. Az adatok szerint januárban 428, az el­múlt három hónapban pedig havonta átlagosan 540 építő­ipari cég szűnt meg, ami 46, illetve 49 százalékos növe­kedés a megelőző év azonos időszakához képest. mti Más országban folytatnák A szakképzett magyar munkaerő külföldön is talál munkát (illusztráció) FOTÓ: INTERNET Befektetés vagy röghöz kötés Budapest. A Fidesz szerint a fiatalok felsőfokú képzése be­fektetés az országnak, annak költségeit az adófizetők áll­ják, ezért jogosan elvárható, hogy a fiatalok a tanulmánya­ik befejezése után egy ideig Magyarországon dolgozza­nak - közölte Hoppál Péter, a párt országgyűlési képvise­lője a független Osztolykán Ágnes szavaira reagálva szer­dán. Osztolykán Ágnes (LMP) ugyancsak szerdán azt mond­ta, az LMP elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormánypártok az alaptörvényben akarják rögzíteni a hallgatók „röghöz kötését”, illetve a felsőoktatási intézmények gazdasági auto­nómiájának felszámolását. MTI Erkölcstan - szülői elvárással Budapest. A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete azt javasolja, hogy erkölcstan tantárgy oktatására csak erős hivatástudattal rendelkező és feddhetetlen életmódot foly­tató pedagógusokat lehessen alkalmazni. A szervezet állás- foglalásában e kritériumok­nak megfelelő pedagógusként említi azokat, akik példás családi életet élnek, nem el­váltak, nem élnek élettársi kapcsolatban és legalább egy, házasságban született gyer­meket nevelnek (vagy örökbe fogadtak). Erkölcstan tantár­gyat tanító pedagógus csak az lehet, akinek nincsenek káros szenvedélyei, nem do­hányzik, nem alkoholizál, „aki mentes a szexuális aberrációk­tól, otthonukban sem néznek szexfilmeket”. Hoffmann Ró­zsa oktatásért felelős államtit­kár február 12-én azt mondta: napokon belül nyilvánosság­ra hozzák a szeptemberben a közoktatásban heti egy órában induló hit- és erkölcstan, vala­mint az etika oktatására való jelentkezés szabályozását. MTI Tárki: 20 év alatt háromszorosára nőtt a külföldi munkát vagy kivándorlást tervezők aránya. Budapest. A Tárki Társada­lomkutatási Intézet szerdán juttatta el kutatási eredmé­nyeit az MTI-nek. Tavaly: csúcson Közleményükben azt írták: a kétezres évek folyamatos emelkedő trendje tavaly érte el eddigi csúcspontját: 2012- ben a felnőtt magyarok 19 szá­zaléka tervezett valamilyen típusú kivándorlást. Szűk egy évvel később, 2013 januárjá­ban halvány csökkenés után a lakosság 16 százaléka gondol­kodik azon, hogy más ország­ban folytatja életét - derül ki a Tárki 1993 óta tartó idősorá­ból. Azok ai árnya, akik ideig­lenesen vagy végleg külföldre költöznének, a kilencvenes évekhez képest a 2000-es Q http://www.szon.hu a Beszámolók. További írá­saink a hazai és nemzetközi közélet történéseiről. „Ha igaz a hír”, kell, hogy legyen következ­ménye - mondják. BUDAPEST. A Fidesz frakció- vezetője szerint ha igaz, hogy az Eötvös Loránd Tu­dományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karán a hallgatói önkormányzat éveken át listázta az új diá­kokat, akkor alaposan ki kell vizsgálni az ügyet, amely egyébként megkérdőjelezi a diákszervezetek működését is. Rogán Antal tájékoztató­évek elejére megnőtt: a rend­szerváltást követő évtizedben a csupán lakosság 5-6 százalé­ka tervezett kivándorlást, ará­nyuk 2001-ben már lényegé­ben megduplázódott, 2011-től pedig megtriplázódott. Ausztriától Kanadáig A rövid és hosszú távú mun­kavállalás szándéka 2010-től megnőtt, a kivándorlást ter­vezők aránya lényegében vál­tozatlan. 2013 elején a felnőtt lakosság 13 százaléka tervezi, hogy néhány hétre vagy hó­napra, 11 százaléka, hogy pár ján kérdésre válaszolva kije­lentette, semmilyen listázást nem tart helyesnek, nem ért vele egyet. A beszámoló szerint Az atv.hu kedden arról írt: a hallgatói önkormányzat éve­ken át listázta az új hallgató­kat az ELTE Bölcsészettudo­mányi Karán, a gólyatáborba jelentkezőket világnézetük, pártszimpátiájuk, felekezeti hátterük és vélt származásuk alapján jellemezték. Az adat­bázis egyik szerkesztője és a évre külföldre menne dolgoz­ni, 6 százalékuk pedig kiván­dorolna. A felmérés szerint a kiván­dorolni szándékozók cél­országai 2013-ban is azok, amelyek korábban voltak: elsősorban Ausztria, Német­ország és Nagy-Britannia. Az Egyesült Államok és Kanada, valamint a világ többi orszá­gának súlya a kivándorlást tervezők körében magasabb, mint a végleges kivándor­láshoz képest átmenetinek szánt külföldi munkavállalást tervezők között. hallgatói önkormányzat elnö­ke elismerte a listák létét, de azt állítják, a kényes részlete­ket utólag hamisította valaki, míg az ELTE rektorhelyettese azt mondta, ha ez meg­történt, az nem egyetemi, hanem rendőrségi ügy. Az egyetem azonnali vizsgálatot indított. Készek feljelentést tenni Az MSZP kész feljelentést tenni a sajtóban megjelent hallgatói listák ügyében az összes illetékes hatóságnál ­A kutatás megállapította azt is, hogy a valamilyen típusú kivándorlást tervezők aránya az átlagoshoz (16 százalék) képest azon társadalmi cso­portok esetében magasabb, amelyek hagyományosan a munkaerő-migráció legjobb alanyai: ezek a férfiak (22 szá­zalék), a középfokú iskolai végzettségűek (30 százalék), a munkanélküliek (35 száza­lék) és kiugró mértékben a ta­nulók (56 százalék), azaz a 18 éven felüli diákok több mint fele nem Magyarországon képzeli el közeljövőjét, mti közölte Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja szerdán. A Jobbik nem foglalkozik az ELTE bölcsészkara hallgatói önkormányzatának „állítóla­gos” belügyeivel, de elítéli a faji, vagy etnikai alapon tör­ténő listázást - közölte Dúró Dóra szóvivő, kérdésre vála­szolva. Az Együtt 2014 szerint nem elég felelősségre vonni a jogkörükkel visszaélő HÖK- vezetőket, meg kell újítani a hallgatói önkormányzati rendszert. mti Hallgatói listák: nem ért egyet a politika Jegyzet Koncz Tibor Ok kérnek elnézést... Nem semmi! Épül, szépül a nyírbátori futball komp­lexum: centerpálya, kis és nagy méretű műfüves katlan - vadonatúj lelátóval. Bár a hátsó füvesből némiképp le­faragtak (vagy tíz métert...), így is minden gond nélkül játszhatnak mérkőzést rajta. Játszanak is. Méghozzá akkor is, ha esik vagy fúj, sőt, talán ha békák potyognának az ég­ből sem maradna el egyetlen derbi sem. A megye sok településén leborulnának a földre a szakvezetők, ha ilyen körül­mények között hajthatnák ki a szuszt az aranylábúakból. Különösen Nyíregyházán, ahol akadt olyan téli vasár­nap, amikor - a toldozott­foltozott műfüves pályán - egyetlen előre leegyeztetett találkozót sem tudtak meg­rendezni. Jó magyar szokás szerint mégis mire lettem figyelmes a bátori kiruccanás alkal­mával? „Könnyű ezeknek, benyalták magukat, volt miből építkezni” - hangzott az egyszeri ember ítélete. Nos, utánuk lehet csinálni! Jó néhányszor felkocsikázni Budapestre, kérni, pályázni, mindebbe energiát beleölni. Arról nem beszélve, a pénz akár szőrén-szálán eltűnhe­tett volna, elvégre hallottunk már ilyet. Itt viszont nem loptak - fejlesztettek! Ők kérnek elnézést... tibor.kona@inform.hu Devizaárfolyam (2013. 02. 20.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 290,76-0,09 USA dollár 216,66-1,22 Svájci frank 235,73-0,43 Angol font 332,10-5,35 Román lej 66,41 +0,08 Ukrán hrivnya 26,63-0,18 Horvát kuna 38,31-0,08 Lengyel zloty 69,83 +0,24 gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB » Kenyérrel és sóval fogadták Ivan Gasparovic szlovák köztársasági elnököt (balra) népvise­letbe öltözött szlovákok kenyérrel és sóval fogadják a budapesti Szlovák Intézetben, ahol az Országos Szlovák Önkormányzat vezetőivel találkozott február 20-án. fotó: mti, kovács tamás Lapszemle Lidové Novlny: A magyar-szlovák kapcsolatok jelenleg nem azért jók, mert Orbán Viktor és Robert Fico megoldották volna az égető problémákat, hanem azért, mert a két miniszterelnök félresöpörte a problémás kérdéseket, s csak azzal foglalkoznak, amiben meg tudnak egyezni - állítja a Lidové Noviny cseh konzervatív napilap Ivan Gasparovic szlovák államfő budapesti látogatásá­val foglalkozó írásában. A szerző szerint olyan megoldatlan kérdéseket „jegel­nek”, mint a kettős állampolgárság, a Benes-dekrétumok vagy a szlovákiai magyarok jogaihoz fűzött magyar megjegyzések. Másrészt Magyarország és Szlovákia sikeresen együttműködik gazdasági téren. „Ahogy szlovák és magyar újságírók is megjegyzik, a most szőnyeg alá söpört problémák száma olyan nagy, hogy veszélyezteti a jelen­leg kialakult kapcsolatok jó légkörét”- mutat rá Lubos Palata. Flozzáteszi: a két államfő, Áder János és Ivan Gasparovic ezt nyilván érzékeli is, mert megállapodtak, hogy a vitás kérdése­ket fokozatosan meg kell oldani. Önkényuralmi jelképek ■ ■ r ■ r ■ //. , Következménytől tart Rogán Antal Budapest. Rogán Antal sze­rint az önkényuralmi jelképek használatát tiltó Btk.-paragra­fus alkotmánybírósági (Ab) megsemmisítése joggal sérti a magyarországi zsidó közös­ségeket és a kommunizmus minden élő áldozatát vagy családtagjaikat. A Fidesz par­lamenti frakcióvezetője szer­dai tájékoztatóján azt mond­ta, az Ab döntése - amellyel a testület szembement egy korábban hozott határozatá­val - súlyos következmények­kel járhat, ugyanis azt jelenti, hogy május l-jétől „szabadon lehet mászkálni az utcán” ho­rogkereszttel, vörös csillaggal vagy SS-jelvénnyel. A felve­tésre, hogy alkotmánymódo­sítással lehetne-e rendezni az ügyet, azt válaszolta: tanul­mányozni kell a helyzetet, mti Budapest. Csak az emberi mél­tóság védelmében szükséges tiltani az önkényuralmi jel­képek használatát - mondta az MSZP-s Bárándy Gergely szerdán újságíróknak az Alkot­mánybíróság (Ab) előző napi döntését kommentálva. A szo­cialista politikus szerint már a jövő héten módosítani kellene a büntető törvénykönyvet. Az Ab kedden, április 30-ai ha­tállyal semmisítette meg az önkényuralmi - nemzetiszoci­alista és kommunista diktatú­rákkal kapcsolatos - jelképek használatát tiltó Btk.-paragra- fust. A testület álláspontja sze­rint az önkényuralmi jelképek büntetőjogi fenyegetettsége az emberi méltóság és az al­kotmányos értékrend védel­me érdekében indokolt lehet, ám a jelenlegi szabályozás túl tág, a jelképhasználatot általá­ban rendelet büntetni, és ezzel aránytalanul korlátozza a véle­ménynyilvánítás szabadságát. Napokon belül saját megol­dásijavaslatot dolgoz ki a Job­bik az önkényuralmi jelképek használatával kapcsolatban - mondta Z. Kárpát Dániel, a párt frakcióvezető-helyettese e témában. A kérdésre, nem fél-e a Jobbik, hogy a jövőben a rendezvényeiken horogke­reszttel fognak megjelenni akár provokátorok, akár szim­patizánsok, Z. Kárpát Dániel azt válaszolta: nem tart attól, hogy a Jobbik rendezvényem „tömegesen hasonló jelensé­gek fordulnának elő”. MTI

Next

/
Thumbnails
Contents