Kelet Magyarország, 2013. február (70. évfolyam, 27-50. szám)

2013-02-20 / 43. szám

8I80ttr J 16 Képes krónika Széli Tamás a Bocuse D’Or-on fotó: mti, beliczay László Egy encsi étterem lett a 2012-es vidéki kedvenc Budapest. A Costest válasz­tották meg a 2012-es év ét­termének, így a budapesti vendéglő 2009 után már másodszor nyerte el a Din­ing Guide-díjat, a hazai ven­déglátás egyik legrangosabb elismerését. Az első magyar Michelin-csillagos étterem konyhafőnöke, Miguel Rocha Vieira vette át a Friedrich Wilhelm Raiffeisen-Dining Guide elismerést Bálint Attila üzletágvezetőtől, a Raiffeisen bank képviselőjétől. A fővárosi éttermek közül a kedvenc a Rosenstein ét­terem lett, a vidékiek közül pedig az Anyukám Mondta encsi étterem. Az Év Séfje cí­met Széli Tamásnak ítélték, aki magyarként először jutott ki a világ legrangosabb sza­kácsversenye, a Bocuse D’Or a döntőjébe, ahol a tizedik he­lyet szerezte meg Lyonban. A 2004-ben alapított Dining Guide-díj az egyik legjelentő­sebb elismerés a magyar ven­déglátóiparban. MTI ■ íme az első gólya Megérkezett az első gólya az országba, ezúttal is a Veszprém megyei Tüskevár községbe. Legalább tíz éve mindig februárban, még tél idején tér vissza a Kossuth utca 9. előtti villanyoszlopon található fészkébe a gólya. fotó: mti, nagy lajos Megér egy mosolyt- Mi szeretnél lenni kisfiam? - 1 - Hát, ha jól belegondolok, télen kérdezik a srácot a pályaválasztási medve, nyáron pedagógus... _________ tanácsadáson. I O További viccek humor.szon.hu A nap videója Emeletes lesiklás Ha valaki igazi sí őrült, nem cso­da, ha egy elhagyatott épület­ben is csak egy extrém pályát lát. Logan Imlach úgy szlalomo- zik a lépcsőházban, mintha az csak egy laza lanka lenne. O További videók video.szon.hu Csak tizenkilenc kattintás kell new YORK. Tizenkilenc kattin­tással összekapcsolható bár­mely két oldal az interneten - állítja Barabási Albert-Lász- ló magyar fizikus, hálózat­kutató, a bostoni Északke­leti Egyetem és a Harvard Egyetem professzora, az MTA külső tagja, aki kutatási eredményeit a Philosophical Transactions of Royal Society című szakfolyóirat a hét ele­jén megjelent számában is­mertette. MTI HIRDETÉS KELET Az embereknek adott álmokért járó elismerés Életműdíjat kap ezen a héten Kevin Costner moziszínész. los Angeles. Cesarral tünte­tik ki Kevin Costnert, a díj az Oscar francia megfelelője. Kevin Costner fotó: internet A ceremóniára február 22- én, pénteken Párizsban kerül sor, két nappal a Los Angeles-i Oscar-gála előtt. Alain Terzian, a francia Művészeti Akadémia elnöke azzal indokolta az amerikai sztár kitüntetését, hogy olyan filmeket készített, amelyek álmokat adnak az emberek­nek. Persze Costner életműve még korántsem ért véget. Az újra egyre többet forgató Os- car-díjas színész a Jack Ryan i című film sztárja, amelyben a j címszereplő fiatal kém (Chris j Pine) tapasztalt mentorát ala­kítja. Ha a gyártó stúdió számítá­sai beválnak, a Jack Ryannel sikerül újraindítani a Tom Clancy-regényekből készített sorozatot, amelynek koráb­ban olyan sikeres darabjai voltak, mint a Férfias játékok vagy a Végveszélyben. UIP Soha nem volt még ennyi orosz dollármilliárdos Moszkva. Tavaly történelmi rekordot döntött a dollár- milliárdosok száma Oroszor­szágban. 131-re gyarapodott 2012-ben azoknak a gazdag oroszoknak a száma, akiknek a vagyona meghaladta az l milliárd dollárt. Tőkéjük ösz- szességében 450 milliárd dol­lárt tesz ki - állapította meg a CEO nevű folyóirat. A legkevesebb, 49 milliár­dos a pénzügyi és gazdasági világválság évében, 2009-ben volt Oroszországban. Tavaly az első tíz milliárdos össztő­kéje 147 milliárd dollárt tett ki, ami 12 százalékkal nőtt a 2011-es 131 milliárdhoz ké­pest. A leggazdagabb Aliser Uszmanov, a Metalloinveszt nevű cég üzbég származású alapítója, akinek a vagyonát 18,72 milliárd dollárra becsü­lik és aki sikerrel fektetett be a legnépszerűbb inter­netes közösségi oldalba, a Facebookba. mti 2013. FEBRUÁR 20., SZERDA “ Tavaszváró Zita, a csinos nyíregyházi diáklány már nagyon várja a tavaszt, hogy előkerüljenek végre a szekrényből a szebbnél szebb ruhái. FOTÓ: JANICS ATTILA SMS a fürdőszobában is Nehéz meglenni a modern technika nélkül (illusztráció) fotó: internet A britek már lakáson belül is mobiloznak egymással. LONDON. A Halifax Insurance biztosítótársaság Digital Home Index nevű vizsgálata szerint - amelynek célja a brit j háztartások által birtokolt digitális távközlési eszközök állományának és használati módjának felmérése volt - a körkérdésbe bevontak 45 szá­zaléka ismerte be, hogy képes mobilon, a Facebookon vagy a Twitter üzenőportálon, sőt e-mailben vagy SMS-ben kommunikálni a vele egy fe­dél alatt tartózkodó hozzátar­tozóival is, ha azok éppen a másik szobában vannak. A felmérés során kérdezett 2500 brit felnőtt 73 száza­léka bevallotta azt is, hogy nehezen tudná nélkülözni akár csak egy napra mobilját, laptopját vagy MP3-as leját­szóját. A vizsgálat szerint a britek negyede az ágyban, tíz százalékuk pedig még a fürdő­szobában is rendszeresen el­lenőrzi, hogy nem érkezett-e e-mail-, vagy SMS-üzenete, és kétszer annyian vannak azok, akik okostelefonjuk eltűné­sét bánnák a leginkább, mint azok, akiknek eljegyzési vagy esküvői gyűrűjük elvesztése okozná a legnagyobb bánatot. A Halifax első ilyen jellegű fel­mérése kimutatta azt is, hogy a britek valósággal halmozzák a digitális használati tárgya­kat. A nők fejenként átlagosan 4058 font, a férfiak 4294 font (1,38 millió, illetve 1,46 mil­lió forint) értékű technológiai eszközt birtokolnak. mti Majomért akart váltságdíjat A bűnöző barátját kapták el a rendőrök a lopott jószággal. NEW YORK. Tévét és makimaj­mot lopott egy férfi az Egye­sült Államokban, az utóbbiért feltehetően váltságdíjat akart bezsebelni, de végül a fel­kínált jutalmat sem sikerült megkaparintania. A betörés az alabamai Mo­bile városában történt, James Welborn követte el. A majmot a férfi lánytestvére gondjaira bízta, azt hazudva neki, hogy az állat egy barátjáé, aki kato­naként most Afganisztánban szolgál. A nő hitt fivérének, amíg nem szembesült az ut­cán a majomfotós plakátok­kal, amelyeken az állat gaz­dája jelentős jutalmat ígért a visszaszolgáltatónak. A nő nem adta fel fivérét, de meg­kérte, hogy szabadítsa meg a majomtól. A fivér egy barátját küldte az állatért, akit azután a rendőrség - lakossági tipp alapján - elfogott, a majmot pedig visszaadta gazdájának. A betörő is rács mögött van, közlekedési vétség okán. MTI Reszkethet a kövér rendőr London. Fizetéscsökkentés fenyegeti azokat a rendőrö­ket Nagy-Britanniában, akik nem kellően edzettek - derült ki egy tervezetből. Az intéz­kedés része Damian Green államtitkár keménykezű re­formjának. Egészen pontosan nyolc százalékkal csökkenhet azok­nak a rendőröknek a fizetése, akik nem mennek át az éven- kéntifittségteszten, amelynek részeként át kell mászniuk egy falon, egyensúlyozniuk kell gerendán és súlyt kell elhúzniuk. Az első megmé­rettetések idén szeptember­ben lesznek - adta hírül a brit Metro újság. A legutóbbi fel­mérések eredménye szerint a londoni rendőrök három­negyede vagy túlsúlyos, vagy kimondottan kövér. MTI

Next

/
Thumbnails
Contents