Kelet Magyarország, 2013. február (70. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-19 / 42. szám
2013. FEBRUÁR 19.. KEDD 6 Hazai tájakon KHEr Víg álesküvővel űzték el a zord telet a nyugdíjasok nyírbogdány. A természet is megérezte szombat reggel, hogy télűző farsangi mulatságra készülnek Nyírbog- dányban a nyugdíjasok, ugyanis ragyogó napsütésre ébredtek aznap a vigasságrésztvevői. Immár kilencedik alkalommal rendezte meg a farsangi mulatságot a kistérség nyugdíjas egyesületei számára a nyírbogdányi Őszikék Nyugdíjas Klub az általános iskola tornatermében. A rendezvényen részt vettek a záhonyi, a tornyospálcai, a kisvárdai, az eperjeskei és a nyírbogdányi gyártelepi nyugdíjasok. Mint László Károlyné, a házigazda nyírbogdányi klub elnöke köszöntőjében elmondta, a farsangi műsorban egy hagyományőrző álesküvőt mutatnak be a vendégeknek. A humorral és vaskos tréfával színesített előadásból a menyasszonytánc sem hiányzott, s ebből kivehették részüket a meghívott klubok tagjai is. Aki ugyanis a farsangi fánkjában talált egy fémpénzt, mehetett a vőfélyhez fizetni, hogy aztán megtáncoltathassa az „ifjú arát”. A vidám előadást az ebéd elfogyasztása követte, majd Harsányi Zoltán és fia élőzenéjére rophatták a táncot a mulatság résztvevői, km-mml Vidám hangulatot teremtett az álesküvői menet fotó: m. magyar László Jobbik-sajtótájékoztató Jobbik: kampánycélok miatt késik a fejlesztés nyíregyháza. Három témára fókuszált hétfői sajtótájékoztatóján Vass Zoltán jobbikos önkormányzati képviselő.- A Jobbik kezdeményezésére 10 olyan utca kaphat új nevet Nyíregyházán, amely jelenleg a pártállami időkre, illetve az egykori kommunistákra emlékeztet. Ilyen például a Rajk László, a Zalka Máté és a Károlyi Mihály utca, a Vö- röscsillag-tanya is. A városvezetés a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalására vár - tájékoztatott Vass Zoltán. Lapunk érdeklődésére elmondta: a szükséges okmánycserék (lakcímkártya csere, cégtelep- hely-változás stb.) költségét az önkormányzat állja majd. A jobbikos városatya üdvözölte, hogy megyénk számos településén - Rakamazon, Rozsályban, legutóbb pedig a megyeházán - kirakták a székely zászlót, szolidaritást vállalva a székelyföldi magyarsággal, ugyanakkor sérelmezte, hogy a nyíregyházi városházán nincs ilyen lobogó. Vass Zoltán végül a szabolcsi megyeszékhely idei költségvetését értékelte.- A Jobbik frakciója tartózkodott a szavazáson, mert úgy véljük, a városvezetés rosszul sáfárkodik a 35 milliárdos büdzsével. Bár az állam átvállalja a város 20 milliárdos adósságterhének felét, sok forrástól megfosztja az ön- kormányzatot, többet vesz el, mint amennyit ad. Nyíregyháza 20ii-es gazdasági programjában számos útépítés, beruházás, fejlesztés szerepelt a külterületi lakókörzetekben (Borbánya, Oros, Kertváros, Sóstó), az elmúlt 2 évben ezekből szinte semmi sem valósult meg. A városüzemeltetés számára elkülönített 200 milliós beruházási keretből bizonyára sok mindenre futja majd a jövőben, az időzítés azonban erősen „kampányszagú” - tette hozzá. KM-PI Szórakozva várják majd a friss tavaszt Kemecsén KEMECSE. A már hagyományos tavaszváró kulturális programot március 2-án rendezik meg Kemecsén, az általános iskolában. M. Róka Gábor kiállítását 17 órától tekinthetik meg az érdeklődők, majd 18 órakor tavaszköszöntő és nőnapi gondolatok hangzanak el. „Táncolnék a boldogságtól” címmel 18.10 órától a Miskolci Nemzeti Színház művészei mutatják be műsorukat. KM " Felújításra vár az úttest A megkopott útburkolat miatt sokat bosszankodnak azok, akik naponta közlekednek Nyírbogdány és Kemecse között. fotó: m. magyar László Papírlapokon Gyulaj története nyírgyulaj. Elkészült a napokban Nyírgyulaj község történeti leírása és néprajza címmel a település történetét összefoglaló könyv. A helytörténeti kiadvány 320 oldalas. A könyv ünnepélyes bemutatóját március 2-án ll órától rendezi meg az önkormányzat a helyi közösségi házban. A kötet helyi kezdeményezés alapján civil összefogással és támogatással valósult meg. Kvízmegfejtés Jókai Mór a „legmagyarabb” folyó- nak nevezte. b) Tisza Kitárja kapuját az iskola Hagyomány immár a névadó emléktáblájának megkoszorúzása a tisza- teleki iskolában fotó: archív Nyílt tanítási napra várják az érdeklődőket Tiszateleken. TISZATELEK. A magyar ember számára meteorológiai szempontból mindig is jelentős nap volt február 24-e, Mátyás napja, hiszen a közeljövő időjárására kapott előrejelzést. A több évszázados megfigyelés szerint ugyanis, ha Mátyás jeget talál, töri, ha nem talál, akkor csinál. Koszorúzás, emlékműsor Bárhogy is történjen azon a napon, a tiszateleki diákok számára azért jeles dátum február 24-e, mert az oktatási intézményük névadójának a névnapja. Az iskola ugyanis több mint 10 éve vette fel nemzeti királyunk, Hunyadi Mátyás nevét, s azóta minden évben megemlékeznek az igazságosságáról legendás uralkodóról. Mivel az idén vasárnapra esik Mátyás napja, a tantestület és a diákok február 22-én, pénteken emlékeznek Mátyás királyra: 8 órakor megkoszorúzzák az iskola udvarán található emlékfalat, majd az iskolarádióban összeállítás hangzik el a névadóról. Hétfőn, február 25-én kitárja az iskola a kapuját minden érdeklődő előtt, ugyanis nyílt tanítási napot rendeznek. A szülők, az érdeklődők mind a nyolc osztály életébe, munkájába bepillanthatnak. Molnár József igazgató tájékoztatást ad 8 órától a szülőknek és az érdeklődőknek, akik azt követően 12 óráig látogathatják a tanítási órákat. A nyílt napra várja az iskola vezetése a leendő első osztályos gyermekeket is a szüleikkel együtt. Az iskolába egyébként nemcsak helybeli diákok járnak, hanem tanulnak itt újdombrá- di, besztereci és nagyhalászi fiatalok is. Kikapcsolódás, szórakozás is színesíti az iskolai életet: március 1-jén délután rendezik meg a hagyományos farsangi mulatságot. A nebulók és a vendégek először a 3., az 5. és a 7. osztály műsorát tekinthetik meg, majd bemutatkoznak a jelmezesek. KM-MML Duleba Lívia fotó: sipeki Péter Fuvolaest a Művészetiben nyíregyháza. A fuvola kapja a főszerepet azon a koncerten, amelyet február 20-án 16 órától rendeznek meg a Nyíregyházi Művészeti Középiskola hangversenytermében. A ren- dezvényenfellép Duleba Lívia, a németországi Hochschule für Musik Detmold mester- képzésének hallgatója, és Bán Máté, a Liszt Ferenc Zene- művészeti Egyetem Bachelor képzésének végzős hallgatója. A műsorban Bach, Mozart, Schubert, Jolivet, Borne művei csendülnek fel. Zongorán közreműködik Mogyorósi Éva. KM-MML Életrajzi adatok Duleba Lívia a kemecsei Arany János Általános Iskolában vett leckéket zongorázásból, aztán a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskolában olyan csodában részesült, mely „megpecsételte a sorsát". A miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szak- középiskolában kötelezte el magát a fuvola mellett, s tökéletesítette tudását Budapesten, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. CSERÉLJE LE ÖREG AUTÓJÁT MOST www.citroen.hu CITROEN C3 2 100 000 Ft-tól* CITROEN AUTÓCSERE PROGRAMMAL A CITROEN a ToTAL-t választotta. CITROEN C4 2 990 000 Ft-tól* CITROEN AUTÓCSERE PROGRAMMAL CITROEN AUTÓCSERE PROGRAM Cserélje régi autóját új, megbízható és gazdaságos modellre a CITROEN AUTÓCSERE PROGRAM keretében! Vásároljon új Citroén C3; Citroen C3 Picasso, Citroen C4 vagy Citroen Berlingo modellt és mi öreg autójáért több mint 1 millió forintot adunk, akármilyen állapotban is van. Citroén Autócsere Finanszírozás esetén új autójához 4 év garanciát is biztosítunk. CREATIVE TECHNOLOGIE *A CITROÉN AUTÓCSERE ajánlat a 2013. február 1. és 2013. február 28. között leadott és visszaigazolt megrendelésekre érvényes, magánszemélyeknek, új Citroen C3, C3 Picasso, C4 vagy Berlingo személygépkocsi vásárlása esetén, legalább a gépjármű megrendelését megelőző 90 napja már a megrendelő tulajdonában lévő, tehermentes, 2002. december 31-nél nem később gyártott, bármilyen állapotú személygépjármű hivatalos Citroén márkakereskedésnek megsemmisítésre történő leadásával, az akcióban részt vevő márkakereskedésekben. A kedvezményre a megsemmisitésre leadott gépjármű tulajdonosa vagy annak a www.citroen.hu honlapon feltüntetett közvetlen hozzátartozója jogosult, amennyiben a gépjármű adatai és a hozzátartozói kapcsolat az ott meghatározottak szerint a Citroen számára hitelt érdemlően igazolásra kerül. A jelen hirdetésben szereplő és a www.citroen.hu honlapon részletezett kedvezmény a CITROEN AUTÓCSERE PROGRAM és az annak részét képező Citroén Autócsere Finanszírozás során együttesen igénybe vehető, listaárból levonandó kedvezmények összegét jelenti. A feltüntetett árak a Citroén C3 Tendance 1.1 60, illetve a Citroen C4 Tendance VTi 95 modellekre vonatkoznak és a CITROÉN AUTÓCSERE PROGRAM összes elérhető kedvezményét magában foglalják. A Citroén C3 Tendance 1.1 60 változatra felvett gyártásrendeléseket a készlet és a gyártási helyek függvényében előfordulhat, hogy az üj 1.0 VTi 68 motorból tudjuk kiszolgálni. A jelen akció más akcióval vagy kedvezménnyel nem vonható össze. A kép illusztráció. A Citroén Autócsere Finanszírozás esetén kinált 4 év garancia 80 000 km-es futáskorlátozással érvényes. A jelen ajánlat tájékoztató jellegű és nem teljes körű, részletekért forduljon az akcióban részt vevő márkakereskedésekhez! jelen tájékoztatás nem minősül szerződéses ajánlatnak, továbbá a Citroén fenntartja a kondíciók változtatásának jogát. A Citroén C3 (kombinált) üzemanyag-fogyasztása 3,4-6,6 1/100 km, C02-kibocsátása 87-153 g/km, a Citroén C4 (kombinált) üzemanyag-fogyasztása 4,2-7,0 l/100km, C02-kibocsátása 104-162 g/km. CITROÉn CARMO KFT., 4400 NYÍREGYHÁZA, OROSI UT 29/A, TEL.: 06 42 508 150 HIRDETÉS HIRDETÉS