Kelet Magyarország, 2013. február (70. évfolyam, 27-50. szám)

2013-02-14 / 38. szám

614840. 2013. FEBRUÁR 14.. CSÜTÖRTÖK KELET KM Interjú A nyíregyházi közgyűlés frakcióvezetőit a mai testületi ülés egy napirendi pontjáról kérdeztük Dr. Adorján Gusztáv (Fidesz) Az önkormányzat 2013-as költségvetési rendeletének megalkotása A stabilitás és a növekedés - ez a két legjellemzőbb vonása az idei költségve­tésnek. A kormányzat törekvései, azaz, hogy az önkormányzatok elsősorban a helyi közösség érdekei mentén csopor­tosuló feladatokat lássák el, és ehhez a megfelelő források is rendelkezésre álljanak, most ölt testet és válik vilá­gossá mindenki számára a költségvetés kapcsán. Nyíregyháza az elmúlt két évben nagyot lépett előre. A gazdasági eredmények pedig tisztán és világosan visszaköszön­nek a költségvetésben. Óriási eredmény, hogy az idén hosszú évtizedek után Nagy László (MSZP) Az önkormányzat 2013. évi költségve­tésében egyszerre látható a pazarlás és a szegénység. Pazarlás, mert olyan tételeket is tartalmaz, amelyek nehezen indokolhatóak, és szegénység, mert olyan forrásokat vont el vagy nem ad vissza, amelyekre a városlakóknak és a különböző ágazati szereplőknek szüksé­gük lenne. A Fidesz már hagyományosan a bi­zonytalanságra is építi a költségvetést. A mai napig nem tudható pontosan, hogy az állam mekkora összeget vállal át az önkormányzat kötelezettségeiből, értelemszerűen az sem tudható, hogy Vass Zoltán (Jobbik) 2013-ban 3,8 milliárd forinttal keveseb­ből gazdálkodhat a város. Az átvett pénzeszközök és a költségve­tési támogatás adja a bevételek felét. Működési hiány várhatóan nem lesz, viszont 4 milliárd forint feletti a felhal­mozási hiány összege. Ezt részben az előző évben megmaradt pénzeszkö­zökkel finanszírozza a város. Jelentő­sen csökken a gépjárműadó-bevétel, személyi jövedelemadó részesedéssel nem számolhatunk egyáltalán. Az állam elvonja ezeket a pénzeket. Szerintünk ezeket helyben kellene fel­használni. Ez is az adósságátvállalás ára? Nézzük a kiadási oldalt. Aszociális először működési hiány nélkül tervez­hetjük a költségvetést, és kiléphetünk az adósság szorításából, a költségvetés ugyanis adósságot hozó további kötele­zettségvállalást nem tartalmaz, magya­rán nem kell hitelt felvennünk ahhoz, hogy a város működőképes legyen. A szigorú és következetes gazdálkodás mellett azonban már elmondhatjuk azt is, hogy az élet számos területén több pénzt jut majd a városlakók életét segítő beruházásokra. Nagyon fontos, hogy a közfoglalkoz­tatás önerejét is biztosítani tudja az önkormányzat, ez több mint 220 millió mely kötvényt vagy hitelt hagyja meg, így az ez évi adósságszolgálat mértéke sem ismeretes. A költségvetésből az is kiderül, hogy az állam a 7,3 milliárdos elvonáshoz képest csak 6,4 milliárd forintnak megfelelő összegű feladatot vont el, vagyis közel l milliárd forinttal rövidítette még a nyíregyháziakat. Továbbra is nagyon alacsony szintű a támogatása a kultúrának, a sportnak, a közbiztonsági feladatoknak, utak felújítására szinte alig van pénz (ennek eredményét már láthatják a nyíregyházi­ak), a panelprogram nevetséges összegű támogatása annyit ér a Fidesznek, mint forintot jelent, amellyel a város idén közvetlenül hozzájárul a foglalkoztatás­hoz. Többet tudunk fordítani járda- és útépítésre, városszépítési feladatokra. Az, hogy két év következetesen végig­vitt munkájának köszönhetően egyen­súlyba került a város, mindannyiunk eredménye. Az idei évtől kezdve pedig minden nyíregyházi városlakó büszkén elmond­hatja, hogy ez a város újabb hitelek felvétele nélkül, a saját erejéből képes volt talpra állni és továbbfejlődni. polgármesteri keret az osztogatásra. Cirkusz kell a népnek, ezért az előző évhez képest négyszeresére emelkedik a marketing- és PR-keret, amely megköze­líti az összes intézményre szánt pályázat nélküli felújítási összeget. A város elszegényedését mutatja az egyes szociális kiadások növekedése. A sikerként elkönyvelt közmunkaprog­ramra pedig harmadannyi pénz jut, mint 2010-ben. A költségvetés több elemében választási évhez hasonló forrásokat tartalmaz. Vagy túl korai ez, vagy a városvezetés megismerte a városlakók véleményét. kiadások összege a negyedére csökken. Több ellátási forma átkerül a járásokhoz. Oktatás, kultúra, sport: a felére csökken az elkölthető összeg. Az előterjesztés szöveges részében ezeknek a csökkené­seknek nem találjuk az indoklását. Ha a városüzemeltetési kiadásokat és fejlesztéseket nézzük, akkor jelentős nö­vekedést láthatunk. A Városüzemeltető Kft. által ellátott feladatoknál végre meg­jelenik 200 millió forint beruházásként, ami új utak építését jelentheti. 2004 óta erre várnak a lakókörzetek! Egy gond lehet ezzel: a döntés és a felhasználás ellenőrzése kicsúszhat a közgyűlés kezéből. Jelentős összeg a helyi tömegközlekedésre tervezett 455 millió forint, de kérdés, hogy ez elég lesz-e? Az állam ezen a téren sem oldott meg semmit. A városfejlesztési kiadások 18 milliárdos összegének fedezete nagyrészt pályázati forrásokból áll. Azt viszont nagyon jól tudjuk, hogy az Európai Unió nem arra ad pénzt, amire igazán kellene. Felújítás­ra csak 187 millió forint jut, ez elég kevés. Ez a helyi költségvetés az állami költ­ségvetésen alapszik, amit a Jobbik nem szavazott meg, többek között a feladat­finanszírozás bevezetése miatt. Így Nyíregyháza költségvetését sem tudjuk támogatni. §1 Téli sláger A savanyú káposzta mellett a sütőtök is előkelő helyen szerepel a legkeresettebb termékek között a piacokon. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Táncvarázs nyíregyháza. A Váci Mihály Kulturális Központ szabad­idős termében február 16-án 17.30 órától Árendás Miklós moderntánc pedagógus egy családias hangulatú ese­ményre várja az érdeklődő­ket, a táncos estre a belépés díjtalan. km Bálint-napi vigasság Február 16-án Bálint-napi vigas­ságra várják az érdeklődőket a Városmajori Művelődési Házba 10-13 óra között családi játszóház: üdvözlőlap, könyvjelző, szív alakú díszek készítése 10-12.30 óra: „Itt a Farsang, áll a bál!”: interaktív zenés gyermekműsor, Mascenada Salsa Csoport, az Apáczai Gyakorlóiskola és AMI Mocorgók, Csi­ribirik és Diridongók drámacsoportja­inak bemutatója, a Móra Táncegyüt­tes, a Babszem Táncegyüttes kamara csoportjának bemutatói, táncház, gyermekjátszó A rendezvény ingyenes. FÖLD, KERT Mezőgazdasággal foglalkozó ter­melőként, SZÁNTÓFÖLDET vennék vagy bérelnék magas áron Ibrány, Paszab, Búj és Tiszabercel határában. Kérem hívjon és megegyezünk 20/346-1446 6i6i68 ÜZLETHELYISÉG Keresek megyeszékhelyen, könnyen megközelíthető helyen, egészségügyi tevékenységre 110-159 m*kn földszinti kiadó üzlethelyiséget. Elérhetőség: » 1 06-70/320-3746; •/;'>, 06-70/933-4905. Fényképes ajánlatokat várjuk: • ineatlanuzletek@mail.com -■ GÉP, SZERSZÁM Háromkéses rögtörővei ellátott mélylazító új állapotban, fűkasza kétdobos újszerű állapotban, füg­gesztett rendsodró újszerű állapot­ban eladó. Tel.: 0620/4288-678. _____________________________618213 JÁRMŰALKATRÉSZ VW Polo 1.0 1994-es évjárat, vonóhoroggal, 1 év műszakival, jó állapotban eladó. Fix ár: 170 E Ft. Érd.: 0620/9729-112. 6I8290 AUTÓ Műszaki vizsgáztatás 19 500 Ft JU-KO Kft. Hivatalos Toyota Márkaszerviz Nyírpazony, Túrái út 3.9 42/230-078,30/619-3330 Autóbontóba vásárolok keleti-nyu­gati autót 20-40 Ft/kg áron, elszál- lítással. 0630/219-2182. 604266 Készpénzes autófelvásárlás napi legmagasabb áron, akár hitellel ter­helt autóra, kishaszonjárműre is. Tel: 20/9729-112, 20/938-3151. 616367 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Körbálás, hálós, fedett helyen tarolt kiváló minőségű lucerna Nyíregyházán eladó. 15 E Ft/bála. Érd.: 0630/9785-017. • 6i82i4 ÁLLAT Barna 11 hónapos szép tollazatú tojótyúk 550Ft/ db, fehér kukoricás vágnivaló csirke, 1,6 kg-s 480 Ft/ kg áron eladó Nyíregyháza Szabadságbokor 1/a. Érd.: 30/ 755-2579. 618377 Előnevelt csirke március elejétől folyamatosan eladó. Vezséné, Bak- talórántháza. 30/347-7018. 616965 Fehér 10 hetes malacok eladók Érd: 0620/347-31-62 6I8209 Hízó eladó. Tel.: 70/500-2968, 20/2286-370.________________eisiss Kukoricadarán hizlalt 140-180 kg- os hússertések eladók perzselve, hasítva. Érd.: 0642/728-392, 0620/510-0529. _____________618225 Március első felében fialó hasas kocák és 40-70 kg-os süldők eladók. Érd.: 0620/985-0325 _____________________________618388 Tyúkvásár! Barna, fiatal, jó tollazatú tojótyúkok 380 Ft/db. Nyíregyháza- Vargabokor. Tel.: 0620/9370-200. 618381 2, 3 és 4 hónapos Holstein fríz bikaborjak eladók. Érd.: 0620/935­6861. 618359--------------1--------------------­NÖVÉNY 27%-OS, magyar eladó. * 20/417-55-64 Étkezési és takarmány burgonya, búza, kritikáié, olaj napraforgó és fehér hízó sertések vannak eladók. Érd.: 30/983-1917. __________618404 Idared alma eladó. Érd.: 0630/ 9071-565. 618347 Kisbálás széna szalma lucerna eladó. Ár: 700, 400,1.200 Ft/db. Érd.: 20/35-44-398 618189 Krizantém gyökeres palánta kapható. Érd. Csörgőné Mezőkeresztes, tel: 0649/331-786 és 0670/535-6973. 6I8106 Agresszor káposzta eladó. Ár: megegyezés szerint. Érd.: 0670/ 7764-651. 618238 Száraz, fedett helyen tárolt kiskocka bála szalma eladó. Érd.: 30/2757-922. ________________ernis 60 db nagykörbálás szalma , 9 db ellős anya kecske eladó. Érd.: 30/ 898-2675. 618230 SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT A palatetők lapostetők bontás nélküli átfedése villas color bitumenes zsindellyel. Most új mediterrán classic mintázattal, 3 D hatás. Előnyei: A palamintázat látszása nélkül, 100%-os beázás elleni garanciát biztosít, megegyezés esetén ajándék munkálatok, csatorna, sablon­deszka, kéményfelújítás. 30 év írásos garancia. Ingyenes fel­mérés, 24 órán belül. Hívjon bizalommal! Ár: 500 Ft/nm-től. Érd.. 06-30/860-5016, www.palastar.hu Áruszállítást, költöztetést, teherfuvarozást, bármilyen munkát vállalok 3 tonnáig, -igény szerint rakodókkal- zárt, dobozos teherautómmal az ország minden pontjába. Kedvező ár, szakszerűség, megbízhatóság! 100 Ft/km; 30/2489802. ________618267 Burkolás, fürdőszoba felújítást- átalakftást, fürdőkád zománcozását, vízsszerlést, zuhanykabinok szerelését, laminált lap lerakását vállalom teljes körű anyag- beszerzéssel, szemétszállítással is. 0620/210-7952 _____________618271 ER-ZSO Bt. Redőny, reluxa, szalagfüggöny, harmónikaajtó, hevederzár, szúnyogháló, roletta. Küszöbborítás. Műanyag és fa nyílászárók, párkányok forgal­mazása, szerelése, gurtnicsere. Érd: DRISZKU ZSOLT 42/492- 090, 30/522-2170 Fakivágás! Beépített területen álló, nem dönthető, veszélyes fák kivágása gallyazása. Szakszerűen, teljes felelősség vállalásával, garanciával, szakvizsgákkal, 13 év gyakorlattal! Tel: 06-30-9982-178 (Bereczky Attila) ______________618262 Fürdőkád felújítása, vízszerelés, zuhanykabinok szerelése, fürdőkádak cseréje, vizesmunkával vállalom. Csempefelújítás! Tel.: 0630/710-9566. 618269 Tanulja magát ki a válságból! ___ Adótanácsadó (03. 08.) Mérlegképes könyveld (03.02.) ___, Bérügy intézd (03.09.) TB szakelőadó (03. 09.) TB ügyintézd (03. 090 ____ Pénzügyi-sz. ügyintézd (03.02.) Jelentkezzen most, az első 50 jelentkezőt e-tananyag várja! Díjmentes tanácsadás és szakkönyv: Penta Unió Oktatási Centrum Zrínyi u. 3-5- Tel.: 504-050,30/3021-466 - www.penta.hu Felnőttképzési nyilvántartási szám: 02-0153-05 Akkred. szám: 0044 PÉNZ Jóslás magyar, cigány kártyából, .telefonon is. Kártyajós képzés egyénileg. Átok, kötés, rontás levétele. Fájdalomcsillapító kezelés. Kínai akupresszúrás meridián test kezelés, akupresszúra. Vörösmarty Jósda 06-46-353-518, 06-20-247-4058, 06-70-218- 7296,06-20-331-0418 618261 Könyvelés visszamenőleg is! Vál­lalok kft, bt, egyéni vállal., tár­sasházak könyvelését. Kedvező árakon. 26 év tapasztalat. Méglegképes könyvelő Nyíregyháza. Tel: 0670/537- 1998. 618273 Lapostető hő víz szigetelése, hom- lokzati hőszigetelés .bádogos és ácsmunkák,uj tetők készítése,pala tető felújítása átfedése mintás bitumenes és mediterrán mintázatú lemezzel,utólagos víz szigetelés fal és alap közé. tel:06705669101 618263 Lapostetők szigetelése, felújítása, javítása. Bádogos­munkák, tetőfedés, palatetők, cseréptetők, lemeztetők tetőjavítása, beázások megszüntetését vállaljuk. Garancia! Minőség! Érd,: 0630/ 2213-365. Pala akár akciósán a bontás nél­küli átfedés bitumenes alpin lemezzel, ami esztétikus, hőszi­getelő vízszigetelő, 15-20 év garancia, 30%-os kedvezmény lapos tetők szigetelése, csatornák cseréje, lemez tetők készítése, minőségi munka legkedvezőbb áron! Országszerte ingyenes fel­mérés! Ajándék sablondeszka festés. Hívjon bátran megegyezünk! T: 06-30/908- 7869 www.eurokerszig.hu 618275 Szobafestés, tapétázás, fürdőszoba teljeskörű felújítását burkolással, vízszereléssel, kőművesmunkával, stb. fürdőkád felújítását vállalom rövid határidővel, ingenes felméréssel és teljes körű anyagbeszerzéssel. 0630/709-2039. 618270 Víz, gáz, fűtés szerelése, javítása, gázvízmelegítő, gázkazán, gáz­konvektorjavítása, cseréje, karbantartása, villanybojler víz- kőtelenitése, javítása, hétvégén ügyelet. Tel.: 42/491-128, 20/ 920-8969. 618272 Adósságrendező, jelzálog, autó, személyi, hitelek, lízingek. Fel­mondott hitelek újrafinanszírozása, hitelkiváltás. Akár BAR-osoknak is! Vállalkozók, cégek hitelezése. Adó, TB, VH, inkasszók kiváltása. Osztrák pénzügyi termékek. Tel: 30/9850- 079 618265 SZEMÉLYI KÖLCSÖNÖK 74 éves korig, már lOOeFt összegtől. Ingat- lanfedezetes bankhitelek széles köre magánszemélyeknek és vállal­kozásoknak. Tehermentes ingatlan esetén jövedelemigazolás nélkül is. Hívjon, hogy segíthessünk! 70-5100-395, 30-2488-022 618264 MUNKAHELYET KÍNÁL A Pannon-Daune Kft. raktári munkást felvesz tollüzembe.Jelent- kezés 8-12 óra között a helyszínen: Nyíregyháza, Debreceni u. 256 _________ 618169 Gyakorlattal rendelkező, ügyes, gyors férfi szakácsokat felveszünk nyíregyházi étterembe. 30/554- 0177. 618210 Svájci cég piackutatókat keres kötetlen munkaidőben. Nem kell vállalkozói igazolvány. Magas kere­seti lehetőség. Tel.: 30/8355-271. 618398 Svájci, littensteni cég piackutatókat keres kötetlen munkaidőben. Nem szükséges vállalkozói. Magas kere­seti lehetőség. Tel.: 20/257-0803. _____________________________618396 Tranzit-Ker zRt. Nyírbátori tak. keverő üzemébe felvételt hirdet állandó munkára, felsőfokú gépész- mérnöki végzettséggel rendelkezők számára. Előny:Nyírbátor és környékbeli lakóhely. Jelentkez- ni:racz.istvan@tranzitker.hu címen lehet. ______618233 Gyors elhelyezkedés! OKJ-s bizton­sági őr tanfolyam indul Nyíregyházán február 23-án, fegyvervizsga lehető­séggel! Hétvégén is hívható! 06-20- 562-2412, 06-20-450-7727. Fnysz.: 00313-2008 www.testor- mester.hu ____________________615839 MUNKAHELYET KERES Jász - Nagykun - Szolnok megyei cég jól fizető álláslehetőséget ajánl holsten - fríz állomány fejésére, lehetőség szerint család jelentke­zését várjuk. Szállás megoldott. Jelentkezni lehet a 06-30-9328- 654 illetve a 06-30-7680-760-as telegon számokon lehet 612341 OKTATÁST VÁLLAL Angol, német nyelvtanárt keresünk. Önéletrajz és diploma másolatot az alábbi cfmre kérjük: bigben.nyelvstudio@t-online.hu 615297 Az apiőhirdetések folytatódnak a 15. oldalon. HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents