Kelet Magyarország, 2013. február (70. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-14 / 38. szám
2013. FEBRUÁR 14„ CSÜTÖRTÖK KELET Minden nap ok Ha makkegészségesek lennénk, soha nem lenne szükségünk gyógyszerekre, sőt, szemüvegre, „sétapálcára” sem. Csakhogy a testünk nem így működik... Nos, a lelkünk sem tökéletes, azt hiszem, ezért éhezünk az olyan lelkiismeretünkre ható „memóriatablettákra”, mint a külföldről importált szerelemünnep, a Valentin-nap, a nőnap, az anyák napja, a pedagógusnap, de nem kivétel a szeretet ünnepe sem. Én elvi alapon hadakozom ezen mesterségesen kreált „jeles” napok ellen. Mi értelme ünneppé avanzsálni az év egy-egy dátumát, nagy csinnadrattát csapni miatta, egyfajta ki nem mondott kényszerből eleget tenni a reflektorfényben fürdőzők és a nagyot kaszáló kereskedelmi szféra elvárásainak, majd lekapcsolni a villanyt, és változatlanul tovább élni a szürke hétköznapokat? És a hangsúly a változatlanságon van. Ha az év 364 napján nem figyelünk oda egymásra, tiszteletlenül beszélünk és viselkedünk a szeretteinkkel, elhanyagoljuk vagy lépten- nyomon megbántjuk azokat, aldk értékesek és fontosak nekünk, képmutatónak és tiszavirág életűnek hat mindaz, amit egyetlen napon teszünk. Ha pedig egész évben tisztán látjuk a lényeget, mi szükség ezekre az ünnep-mankókra? istvan.palicz@inform.hu Ketten kapták meg az idén a Balassi-kardot Budapest. A Balassi Bálint-em- lékkardot idén Kalász Márton magyar költő és Jean-Luc Moreau francia műfordító vehette át szerdán a Gellért Szállóban. A magyar alapítású nemzetközi irodalmi díjat a kitüntetetteknek Kiss-Rigó László megyéspüspök és Szilágyi Áron, olimpiai bajnok adta át. Az ünnepségen Blaskó Péter Kossuth-díjas színész mondott Balassi-verset. MTI Jean-Luc Moreau megcsókolja a kardot fotó: mti, földi imre Február 25-ig nyújthatják be jelentkezésüket az egészség- ügyi intézmények Az év kórháza 2012 cím elnyerésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pályázatán. A pályázatot kis kórház (összes ágyszám 500 alatt) és nagy kórház (összes ágyszám 500 felett) kategóriában küldhetik be, kizárólag postai úton az 1051 Budapest, Arany János u. 6-8. címre. mti Hoffmann Rózsa „rajta tartja majd a szemét” a felsőoktatáson. BUDAPEST. Hoffmann Rózsa nem érzi megfutamodásnak, hogy a kormányzat kettéválasztja az oktatás területét, és ő köznevelésért felelős államtitkárként folytatja munkáját. Megkezdve, folytatva Az oktatási államtitkár a TV2 Mokka című műsorában szerda reggel azt mondta, meg- futamodás az lett volna, ha odadobta volna „koncul” a felsőoktatást egy hozzá nem értő embernek. Nagyon szoros lesz az együttműködésük Klinghammer Istvánnal, aki a felsőoktatásért felelős államtitkár lesz, és akit ő javasolt a posztra - erősítette meg. Kitért arra, hogy teljes mértékben nem száll, nem is szállhat ki a felsőoktatásból, hiszen sok kérdés összefügg a köz- és a felsőoktatásban, utóbbin „a szemét rajta tartja majd”. 0 http://www.szon.hu ® Beszámolók. További írásaink a hazai és nemzetközi közélet történéseiről. „Nem megfutamodás” A megkezdett folyamatok folytatódnak - hangsúlyozta. Hozzátette: beszéltek a kormányfővel és a miniszterrel is a terület szétválasztása előtt. „Nem csípték” Kitért arra is, hogy fizikailag sem nagyon tudott az elmúlt hónapokban a felsőoktatás ügyeivel foglalkozni. Megjegyezte: Maruzsa Zoltán felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár jól vitte a felső- oktatás ügyeit, de a Hallgatói Hálózat (Haha) valamilyen oknál fogva nem „csípte őt”. A demonstrációikkal összefüggésben kiemelte: „közismertté vált”, hogy a hallgatók felkészítése mögött olyan politikai és pénzügyi csoportok állnak, amelyeknek érdekük, hogy ez a kormány megbukjon. Ez a politikai játszma része, és a Haha képviselői is elismerték, hogy Soros György magyar származású üzletember által finanszírozott továbbképzéseken vettek részt - tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy a hallgatói szerződés az alaptörvénybe kerül-e valóban, ehhez ragaszkodnak-e, jelezte: ezt a parlamentben támogatni fogja. Hozzátette: a részleteket ugyanakkor törvény szabályozza majd. Az oktatási államtitkárság kedden közölte: a felsőoktatás átszervezését - Hoffmann Rózsa javaslatára, aki a posztján maradva a jövőben elsősorban a köznevelési rendszer kérdéseivel foglalkozik - Klinghammer István kinevezésével oldja meg az emberi erőforrások minisztere. Klinghammer István korábban az ELTE rektora volt. MTI Hoffmann Rózsa egy oktatásról szóló fórumon FOTÓ: MTI Az ÁSZ szerint törvényt sértett a jegybank Állami Számvevőszék: az MNB működése két szempontból sem volt törvényes. BUDAPEST. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálata arra a megállapításra jutott, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi működése két szempontból sem volt törvényes - mondta Domokos László, az ÁSZ elnöke a számvevőszék szerdai sajtótájékoztatóján, amikor az ÁSZ a jegybank 20ll-es működését vizsgáló számvevőszéki jelentést mutatta be. Elmondta: az MNB iratkezelési gyakorlata 2009- től 2012 decemberéig nem felelt meg az iratkezelésre vonatkozó jogszabályi előírásoknak. Egyúttal rámutatott: a nemzetközi szervezetektől a magyar állam által lehívott hitelekkel kapcsolatban a jegybank a hatáskörét túllépve, felhatalmazás nélkül, a hitelintézeti törvény előírásait megsértve, az üzleti titkok körébe tartozó adatokat szolgáltatott a 7 legnagyobb kereskedelmi bankról a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF- nek), 2010. augusztus 23-ig. Az Állami Számvevőszék munkatársai a jegybank 2011. évi gazdálkodásának szabály- szerűségét és a költségtakarékosság érvényesülését vizsgálták az MNB ellenőrzése során. Az ellenőrzés kiterjedt az MNB kizárólagos tulajdonában lévő Pénzjegynyomda A Magyar Nemzeti Bank (MNB) visszautasítja az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) az MNB működése törvényességét megkérdőjelező megállapításait. Az ÁSZ jelentése számos tényekkel nem alátámasztott, valótlan állítást tartalmaz - reagált a jegybank az ellenőrzéséről szerdán kiadott számvevőszéki jelentésre. Zrt. és a Pénzverő Zrt. feletti, a 2007-2011. évekre vonatkozó tulajdonosi joggyakorlásra, valamint a központi költség- vetéssel összefüggő elszámolások szabályszerűségének vizsgálatára. mti Az MNB honlapján olvasható közlemény leszögezi, hogy a jegybank működése törvényes, és az Állami Számvevőszék állításával szemben a hitelfelvétellel összefüggő, IMF-nek történő adatszolgáltatással nem lépte túl a hatáskörét, a jegybank iratkezelési rendszere pedig megfelelt a jogszabályokban előírt tartalmi előírásoknak. Az ÁSZ sajtótájékoztatóján fotó: mti, m Athé zoltán Az MNB visszautasítja Devizaárfolyam (2013.02.13.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 289,96-1,95 USA dollár 215,18-3,02 Svájci frank 234,45-3,06 Angol font 336,74-3,32 Román lej 65,90-0,44 Ukrán hrivnya 26,52-0,39 Horvát kuna 38,24-0,27 Lengyel zloty 69,41-0,62 ö gazd Arnum*. Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB A KDNP felezné a határidőket BUDAPEST. Hatvanról harminc napra javasolja rövidíteni a bíróságok számára rendelkezésre álló határidőket a civil szervezetek nyilvántartásba vételével, változásbejegyzési kérelmeik elbírásával kapcsolatos eljárásokban a KDNP-s Stágel Bence. Indokolatlannak tartja, hogy a nyilvántartási jellegű ügykörben is alkalmazandóak legyenek a törvénykezési szünetre vonatkozó szabályok, tekintettel, hogy a cégeljárásban nem érvényesül a törvénykezési szünet. MTI * Díjazottak Hajdú D. András fotóriporter (balra) és Szabó Balázs operatőr, fotóriporter, az Origó internetes hírportál munkatársai, a Hégető Honorka-díj fődíjának díjazottjai az elismerés ünnepélyes átadásán a budapesti Terror Háza Múzeumban. A hátrányos helyzetű társadalmi csoportok problémáit bemutató televíziós és online alkotásokat elismerő díjat tizedik alkalommal osztotta ki a Hégető Honorka Alapítvány. FOTÓ: MTI, BRUZÁK NOÉMI L. Simon László nem tud róla, hogy leváltanák Budapest. L. Simon László nem tud árról, hogy le akarnák váltani kultúráért felelős államtitkári posztjáról és lemondani sem áll szándékában. A politikus erről egy szerdai budapesti rendezvény után beszélt újságíróknak. Az elmúlt napokban több sajtóhír is valószínűsítette L. Simon László menesztését. Az államtitkár azonban eddig nem nyilatkozott az ügyben. MTI Jobbik: el kellene venni az egészet BUDAPEST. A Jobbik szerint nemcsak Hoffmann Rózsától, hanem az egész Orbán- kormánytól el kellene venni a felsőoktatás irányítását, mivel 2010 óta „forráskivonásokról, a keretszámok csökkentéséről és a tandíj lebegtetéséről szól a politikájuk” - mondta Dúró Dóra képviselő, a Jobbik oktatási kabinetjének elnöke. mti Átalakítás emberi erőből VESZPRÉM. Marekné Pintér Aranka, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnöke szerint eszköz nélkül, az emberi erőforrásokra építve hajtották végre a közoktatás átalakítását. Az oktatás ügyére sokkal nagyobb figyelem jut, mint például a kormányhivatalok vagy a járások kialakítására, „de ebben jó is van, mert a sajtó figyelme azt is jelenti, hogy a hibakeresés feladatát mások végzik el, nekünk csak a megoldásra kell koncentrálnunk” - jegyezte meg. MTI Normakontrollra kérik az államfőt Budapest. Az MSZP elnöke, Mesterházy Attila nyílt levélben kérte Áder János köztársasági elnököt, hogy forduljon az Alkotmánybírósághoz (Ab) a polgári törvénykönyv (Ptk.) élettársakra vonatkozó szabályai miatt. A Párbeszéd Magyarországért (PM) is arra kéri Áder János köztársasági elnököt, hogy forduljon az Alkotmánybírósághoz és kérjen alkotmányossági normakontrollt a hétfőn elfogadott polgári törvénykönyv (Ptk.) kapcsán. Dorosz Dávid független képviselő azt mondta, aggályosnak tartja, ahogy a Fidesz-KDNP végigvitte a jogszabály parlamenti vitáját, ugyanis törvénybe még az utolsó pillanatban is módosítások kerültek bele. MTI Lapszemle Die Presse: A magyar kormánykoalíciónak az Alkotmánybíróság működését átalakító törvénymódosítására vonatkozó terveiről közölt jegyzetet szerdán a Die Presse című osztrák napilap. „Orbán Viktor toleráns politikus. Elfogadja mások véleményét, mindaddig, amíg az egyezik a sajátjával” - írta Helmar Dumbs. „Az alkotmánybíróság most egymás után többször is azt az illetlenséget követte el, hogy ellentmondott a magyar miniszter- elnöknek" - fogalmazott a szerző, hozzátéve: ezt nevezik a hatalmi ágak szétválasztásának. „Úgy tűnik, Orbán Viktor máshogy gondolkozik a hatalommegosztásról: szerinte azt jelenti, hogy mindegyik hatalmi ágnak osztania kell az ő véleményét” - vélekedett a szerző. Véleménye szerint az EU szükség esetén ismét fel fog lépni „korrektorként”, a legfontosabb „korrektor" azonban maga a magyar nép.