Kelet Magyarország, 2013. február (70. évfolyam, 27-50. szám)

2013-02-12 / 36. szám

2013. FEBRUÁR 12., KEDD KELET yzciici Kálmán Tibor hűséges olvasónktól: A házasság mindenkinek * ** nagy emberi vizsga, egymás szo­kásait tiszteletben kell tartani, elnézőnek kell lenni a másikhoz, már csak azért is, hogy az is elnéző legyen mihozzánk. Senki nincs hiba nélkül. > <■ Szociális tűzifaosztás Géberjénben Több mint félszáz rászoruló géberjéni család között osztott szét 26 köbméter tűzifát a települési önkormányzat szociális alapon a napokban. fotó: szilágyi Mihály A nap előfizetője Húrja Ferencné NYÍRJÁKÓ. Több mint 20 éve előfizetője lapunknak Húrja Ferencné. OÍvasói hűségét ajándékcsomaggal köszöntük meg. Szerkesztőségünkben járva arra kértük, meséljen családjáról, hobbijáról, s nem utolsósorban újságolvasási szokásáról.- Reggelente 6 órakor az első dolgom, hogy behozom a Kelet-Magyarországot a postaládából, és az elejétől a végéig elolvasom. Elsőként a gyászjelentéseket nézem meg. Szeretem a régi fotókat, a Fórum oldalon az olvasók által beküldött leveleket.- Nagyon érdekelnek a kü­lönböző klubfoglalkozások, kirándulások, ünnepségekről szóló beszámolók. A helyi ál­talános iskolában dolgoztam nyugdíjazásomig. Két gyer­mekem van, akik már önálló családi életet élnek, és neve­lik a négy unokámat.- Szabadidőmben dalkörbe járok a helyi idősek otthoná­ba. Ha szükséges, besegítek az intézmény munkájába is.- Van egy kis kertem, szíve­sen gondozgatom - mondta hűséges nyírjákói előfizetőnk, Húrja Ferencné. km Lakóhelyem: Olvasson, tájékozódjon településéről! Bizonyára sokan ismerik és böngészik lapunk internetes portálját, a Szabolcs Onlinét (www.szon.hu). A nyomtatott újság mellett az interneten, megyei hírportálként is fontosnak tartjuk, hogy településeinkről minél több információ jusson el az ott élő emberekhez, ezért indultak el a „lakóhelyem” aloldalak. A Szabolcs Online portálján belül létrejöttek azok a kis „alportálok" melyeken az olvasók megtalálhatják a saját településükről szóló híreket. A Szabolcs Online-on jelenleg 21 település aloldala szerepel. Terveink szerint ez a szám folyamatosan bővülni fog. Ezek a felületek interaktívak: azaz bárki feltölthet rá képeket, cikkeket, információkat, amelye­ket meg akar osztani lakóhelye közösségé­vel, illetve kereshetik az oldalak „felelőseit". A fiatalok remekül helytálltak a vetélkedőn, a közeljövőben a gokartpályán bizonyíthatnak fotó: iskola Szereltek és hegesztettek Ajándékozzunk könyveket! A Nemzetközi Könyvaján­dék Nap (International Bookgiving Day) egy önkén­tes kezdeményezés, amely­nek célja, hogy növelje a gyerekek hozzáférési lehető­ségeit a könyvekhez, és hogy még több kedvet kapjanak az olvasáshoz. E kezdeménye­zéshez csatlakozik a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár Gyermekrészlege. A Nemzetközi Könyvajándék Napon azt szeretnénk elérni, hogy adjon minden felnőtt egy gyereknek egy könyvet. Kérjük, hogy február 14-én ön is ajándékozzon jó állapo­tú könyvet gyermekkönyvtá­runknak, mi pedig vállaljuk, hogy a használt könyveket összegyűjtjük, és eljuttatjuk a rászoruló gyerekeknek. Cé­lunk, hogy minél több gyerek és felnőtt ünnepelhesse meg e nemzetközi napot! DR. BIHARI ALBERTNÉ, MZSK Tantestületi értekezlet „rendőri felvezetéssel” Nevelőtestületi értekezletet tartottak a közelmúltban az ópályi Jókai Mór Általános Iskolában. Herczeg Péter, a tanév elején kinevezett iskolaigazgató elmondta: fontosnak tartja, hogy az iskolában és környékén rend legyen, biztonságban érezzék magukat a gyerekek, a taná­rok, a tanítók, úgy az órákon, mint a tanórákon kívül. A szülők számára valóban megnyugtató, ha gond nélkül engedhetik iskolába a gyer­mekeiket, tudva, hogy nem lehet semmi bántódásuk sem az iskolában, sem az út so­rán. Herczeg Péter meghívta az értekezletre a Mátészalkai Rendőrkapitányság vezető­jét, Bakos Olivér alezredest, Juhász András őrnagy, KMB alosztályvezetőt, és Kicsák László főtörzsőrmestert, a Géplakatos vetélkedőt rendeztek a napokban Szakolyban, az Arany János Általános Iskola, Szakképző Iskola és Gimnáziumban. A február 8-ai tudáspróbán 10. és ll. évfolyamos diákok helyi falufelelős rendőrt, akik felmérték a település jelenlegi közbiztonsági hely­zetét, és javaslatokat tettek annak javítására. A kapitány úr elmondta: a régen jól bevált nevelési módszerek ma már nem alkalmazhatóak az iskolában, a pedagógusok csak a jelenlegi jogszabályok által megengedett eszkö­zökkel élhetnek. A nevelők felelőssége óriási, hiszen meg kell találniuk azt a pedagógiai módszert, amivel a gyereke­ket foglalkoztatni tudják, le tudják kötni a figyelmüket. Ópályiban különösen nehéz a helyzet, hiszen a tanulók többsége a legszegényebb rétegből kerül ki. Az előadó felhívta a nevelők figyelmét arra, hogy a legapróbbnak látszó fegyelmezetlenség mellett se menjenek el szó nélkül. Végezetül megemlí­vettek részt. A fiataloknak előbb írásban, majd gyakor­latban kellett számot adni­uk tudásukról. A 4 próbás vetélkedőn versengő 6 diák tolómérővel mért, hegesz­tési varratot készített, majd tette, hogy a rendőrség sokfé­le módon segít az iskoláknak, például a különféle bűn- megelőzési programokkal. Készül a pedellus program, amelynek keretében bizton­sági őrt kapnak az iskolák. Drabik Péter igazgatóhelyet­tes arra kérte a nevelőket, ha valamilyen atrocitás történik a szülők részéről, a kollégák álljanak ki egymás mellett, ha kell, a bírósági eljárás alatt is! Az önkormányzat is sokat tesz a biztonság javításáért: térfigyelő kamerarendszer telepítését szavazta meg a képviselő-testület mind az iskolában, mind az óvodá­ban. Közmunkások segítik az intézményekben a polgárőr­ség munkáját. A falufelelős rendőr laptopot kapott az önkormányzattól. ERDÉLYI MIKLÓS POLGÁRMESTER, ÓPÁLYI kerékpárszereléssel zárult a küzdelem. A legjobbak nyereménye egy-egy nyír­egyházi gokartozás volt. TUZA ZSOLT SZAKMATANÁR, ARANY JÁNOS KÖZÉPISKOLA, SZAKOLY Nyílt napot tartunk Két programot hirdetett meg ebben a hónapban a Kertvárosi Általános Iskola a nagycsoportos óvodások és szüleik számára. Péntek délután vidám suli-bulit ren­deztünk, a farsangi táncházba csak álarcban vagy szem­üvegben lehetett belépni. Kicsik és nagyok egyaránt jól érezték magukat, alig győztük megtapsolni az ötletes jelme­zeket! Február 2l-én 8 órától nyílt tanítási napra invitáljuk a gyerekeket és a szülőket. Találkozhatnak és megis­merkedhetnek a leendő elsős tanító nénikkel, az iskolában folyó munkával, bepillantást nyerhetnek a leendő második otthonuk mindennapi életébe Nyíregyházán, a Könyök utca l/a alatt. SZÁNTÓ HEDVIG Véradások a megyében Február 12. Nyíregyháza, UNIROTA Kft., 10.30-13 óra; Papírgyári Óvoda, 14-16 óra; Tiszabezdéd, Általános Iskola, 9-12 óra; Komoró, Polgármesteri Hivatal, 13-16 óra; Csenger, Petőfi Sándor Általános Iskola, 9-13 óra. Február 13. Kisvarsány, polgármesteri hivatal, 9-11.30 óra; Gemzse, Egészségház, 13-15.30 óra; Mátészalka, rendőrka­pitányság, 9-12 óra; Képes Géza Általános Iskola, 13-17.30 óra; Túrricse, orvosi rendelő, 8.30-11.30 óra. <§ Táncbemutató Az aerobic egyik leg­népszerűbb változa­tával, step aerobic előadással lépett közönség elé és aratott nagy sikert a nyíregyházi Zay Anna középisko­lában néhány fiatal öregdiák (köztük DJ Szatmári - jobb szélen), valamint az iskola két tanárnője: Cserepes Csilla és Illés Ilona. FOTÓ: ASZTALOS SZILÁRD Postaládánkból Akár az iskolai tornaórán... A ferde sor már a múlté, katonás rend uralkodik a modernizált postahi­vatalban Nyíregyházán. nyíregyháza. Átalakították, illetve fejlesztették a vasútál­lomáshoz közelipostahivatalt Nyíregyházán. Ószintén szól­va nem tudok hozzá gratulál­ni. „Lemásolták” a sok helyütt bevált sorszámautomatát, és felszerelték a kijelzőket. Nem a modernizációval van bajom, hanem azzal, hogy ebben a postahivatalban mindehhez nem elegendő a hely. Képzeljenek el egy nem túl hosszú, de meglehetősen kes­keny helyiséget. Régebben az ügyfelek rögtön odamentek valamelyik kisablak előtt fer­dén álló sorba, kihasználva a rendelkezésre álló teret, s ment az ügyintézés a megszo­kott módon. Most az ügyfeleknek a bejá­rat mellett rögtön sorszámot kell váltaniuk, majd - mivel leülni sehol nem lehet, mert nincs hely - az ügyintézői ablakokkal szembeni falnál kénytelenek „élével” felsora­kozni, s várni, hogy a kijelzőn megjelenjen a „behívójuk”. A sorfal engem az iskolai tornaórákra emlékeztet. Tu­Tudom, hogy az elektro­nikus sor­számosztás a divat. CSELÉNYl GYÖRGY dóm, az elektronikus sor­számosztás a trend, a divat, s mivel valaki valahol kitalálta, elhatározta, végre kellett haj­tani. Bölcs döntés volt? Úgy érzem, a vasútállomás melletti postán ezt anélkül tették meg, hogy a helyszíni adottságokat és lehetősége­ket alaposan figyelembe vet­ték volna, így a változtatás nem az ügyfelek kényelmét, érdekét, hanem magának a változtatásnak az igényét szolgálja, amelynek ebben a formában nem volt értelme. A ráfordított, ki tudja, meny­nyi pénzről, munkáról nem is beszélve. CSELÉNYl GYÖRGY, NYÍREGYHÁZA Műsorváltozás a Dumaszínházban KISVÁRDA. Beteget jelentett a Dumaszínház egyik fellépője, Kovács András Péter. A hu­morista helyett Beüczai Ba­lázs lép fel szerdán 19 órától Kisvárdán, a Művészetek Há­zában, így tehát a Kőhalmi- Beliczai páros szórakoztatja majd a humorra éhes nagyér­deműt. KM Fogadónap: kedden és pénteken Továbbra is várjuk olvasóinkat ész­revételeikkel szerkesztőségünkben! Ügyfélszolgálati időben, lehetőleg minden kedden és pénteken 10- 14 óráig Dankó Mihály újságíró fogadja az aktuális problémafelve­tésekkel, információkkal érkezőket Nyíregyházán, a Dózsa György utca 4-6. szám alatt, az első emeleten. Tisztelt olvasónk! Ezen az oldaton a Kelet-Magyarországhoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Lehetőségeinkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. Ha a levelet részleteiben találjuk ilyennek, azokat a részleteket kihagyjuk. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármi­lyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. Szerkesztőségünk nem késztet levélírásra és nem szervez levélírókat - csak a beérkező levelekkel foglalkozunk. A leveleket az élvezhetőbb olvashatóság érdekében általában rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. Az oldalt civil vélemények számára tartjuk fenn, politikusok leveleit csak abban az esetben közöljük, ha személy szerint szólították meg őket, és erre kívánnak válaszolni. Ha olvasóink közül valaki nem ért egyet egy itt megjelent levél tartalmával, természetesen válaszolhat a levélírónak. Thermotus YA legjobb befektetés: a hőszigetelés7 akár egyéves megtérülési idSvel! Befúvásos, cellulóz alapú hőszigetelés, födémek utólagos szigetelése március 15-éig 2012-es árakon! Télen is kivitelezhető! Bővebb információ és ingyenes szaktanácsadás: www.ladanyi.hu, valamint a 30/289-9891-es telefonszámon. S Hogy a tél ne a fűtésről szóljon! HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents