Kelet Magyarország, 2013. január (70. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-08 / 6. szám
2013. JANUÁR 8., KEDD KELET Bevált a szigor: kevesebben lógnak A szigorítás célja egyértelmű volt: minden iskolás gyermek rendben járjon iskolába, mert csak így érhető el, hogy az életben sikeresek, felnőttként pedig a társadalom hasznos tagjai legyenek illusztráció: ékn Az iskoláztatási támogatások szigorítása óta jobban odafigyelnek a tankötelezettség tiszteletben tartására. TISZADOB, MÉHTELEK, CSAHOLC. Tavaly novemberben 28 ezerről 18 ezerre csökkent az ötven óránál többet hiányzó diákok száma, és az évismétlésre szorulók, vagyis a több mint 250 órát hiányzók is ötezerrel kevesebben lettek. A kormány úgy véli, az iskoláztatási támogatás bevezetése és szigorítása beváltotta a hozzá fűzött reményeket, közelebb jutottak a kitűzött célhoz, nevezetesen, hogy minden iskolás gyermek rendben járjon iskolába, különösen a hátrányos helyzetű térségekben, hiszen csak így érhető el a lemorzsolódás csökkenése és a fiatalok életkörülményeinek javulása. Mindenki beállt a sorba Vajon a megyénkbeli iskolákban is ilyen drámaian mérséklődött az igazolatlan hiányzások mértéke? - merül fel a kérdés, amire elsősorban vidéki intézmények vezetőitől kértünk választ.- Némi változás egyértelműen tapasztalható, csökkent az igazolatlan hiányzások száma - reagált Halász László, a Jól tudják: a hiányzások kihatnak a család bévé- ** telére. HALÁSZ LÁSZLÓ VS&/ tiszavasvári Kabay János Általános Iskola igazgatója. - Nekünk is vannak osztályaink, ahol a szülői háttér problémát jelent, ugyanakkor ők is tudják a következményeket, tisztában vannak vele, hogy az igazolatlan iskolai hiányzások kihatnak a család bevételére, tehát az elmozdulás mindenképpen pozitív e téren - tette hozzá.- Szerencsére nálunk korábban sem volt jellemző, hogy tömegesen igazolatlanul hiányoztak volna a diákok - közölte Iszák Tibor, a Csaholc Általános Iskola és Óvoda igazgatója. - Jelenleg 167-en járnak hozzánk, elhanyagolható volt a renitensek száma. Az iskoláztatási támogatások szigorításával viszont mindenki beállt a sorba, az eddiginél is jobban odafigyelnek a diákok és a szülők a tankötelezettség tiszteletben tartására - szögezte le az intézményvezető. Indokolt és célravezető- Az igazolatlan mulasztások számának csökkentése fontos „küldetés”, a megvonható családi pótlék országosan tapasztalt pozitív hatása pedig tagadhatatlanul nagy eredmény - értékel Vitányi György, a tiszadobi Széchenyi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója. Elmondta: a dobi intézményben a szigorított rendelkezés bevezetése előtt sem volt jellemző a „lógás”.- Pedagógusaink ismertették a szülőkkel és a gyerekekkel a lehetséges következményeket, bizonyára ennek is köszönhető, hogy az igazolatlan mulasztások száma nem tette szükségessé az iskoláztatási támogatás felfüggesztését, illetve nem volt a mulasztásai miatt évismétlésre szoruló diákunk.- Az iskolánkban jól működik az IPR program, amely sokat tesz a halmozottan hátrányos helyzetű (3H-s) tanulók iskolai sikeressége, a szociális hátrányaik csökkentése érdekében. A szülőkkel és a partnerintézményekkel (óvoda, gyermekvédelmi központ, családsegítő szolgálat) is jó az együttműködésünk. A gyerekekre csak akkor tudunk pozitív nevelő hatást gyakorolni, ha az iskolákban töltik a mindennapjaikat, nem pedig céltalan csellengésre pazarolják az idejüket. Úgy vélem, indokolt és célravezető volt a szigorú szabályok bevezetése - summázta a tiszadobi SZIÁAMI igazgatója. Feltétel az iskolai jelenlét A méhteleid általános iskolába járnak a Kishódoson, Nagyhódoson és a Garbókon élő diákok is. A tanulók háromnegyed része 3H-s családból származik, mégsem tud negatív tapasztalatokról beszámolni Kosztyu Zoltán, az oktatási intézmény igazgatója.- Nálunk nem jellemző az igazolatlan hiányzás, így a szülőknek sem kellett felszólításokat küldenünk. Hat éve integrációs programban is részt vesznek a hátrányos helyzetű tanulóink, annak pedig feltétele a mindennapos iskolai jelenlét - magyarázza. - A gyerekek melegben vannak, napi háromszori étkezést kapnak, a szülőnek és a fiatalnak is érdeke, hogy itt legyen. A szülőkkel, a testvérekkel szinte mindennap összefutunk az utcán, így könnyen kiderül, ha valaki igazolatlanul hiányzik az iskolából. Az információim szerint főleg a középiskolákba bejáró tanulókkal van gond, hiszen reggel elindulnak otthonról, s a szülők nem tudják ellenőrizni, hogy vajon megérkezett-e gyermekük az iskolába. KM-MML, LTL.PI Nálunk a szigorítás előtt sem volt jellemző a „lógás". VITÁNYI GYÖRGY Az őrsök közelebb vannak a „fehér foltokhoz” Dr. Bakondl György főigazgató a baktatórántházi őrs tagjaival FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR A katasztrófavédelem két őrsét is felavatták tegnap megyénkben. BAKTALÓRÁNTHÁZA, FEHÉR- GYARMAT. Hétfő délelőtt Baktalórántházán katasztrófavédelmi őrsöt adott át dr. Bakondi György altábornagy, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) főigazgatója, ugyanis az egy éve elkezdett egységes állami katasztrófavédelem kialakításának újabb fejezete keretében az idén országosan az őrsök kialakítása és felszerelése az egyik legfontosabb feladat. Átlátható működés A cél az, hogy erős, egyben átlátható és felelős állami működés legyen a katasztrófák elleni védekezés teljes rendszerében. A hétfői baktalórántházi rendezvényen a felsorakozott 15 tagú személyzet parancsnoka, Kovács Miklós adott jelentést, majd a főigazgató szólt a vendégekhez. Mint elmondta: nemcsak a tűz oltása, hanem a műszaki mentés és néhány hatósági feladat is része a hivatásnak. Tizenkilenc település A helyi védelmi bizottságokban a lakosságvédelem elősegítése a cél, valamint a polgári védelmi erők felkészítése és szakmai irányítása. Néhány számadat is elhangzott a rendezvényen: 471 négyzet- kilométer, 32 ezer ember, 19 település tartozik abba a körzetbe, amit az őrs tagjai védeni fognak. Ezt követően a járási hivatalvezető és a helyi védelmi bizottság vezetője, Kiss Béla szólt a résztvevők- höz, majd Csepely Zsigmond tű. ezredes, az OKF megyei igazgatója adott át emléklapot a település első emberének, Nagy Lajosnak. Végül dr. Bakondi György egyenként kezet fogott a legénységgel, és pár szóban érdeklődött eddigi pályafutásukról. Zárásként a vendégek megtekintették a laktanyát és az eszközöket. Délben a főigazgató Fehér- gyarmaton adott át katasztrófavédelmi őrsöt. Hamarabb segíthetnek A katasztrófavédelmi őrs a hivatásos tűzoltó parancsnokságok tűzoltási és műszaki mentési feladatainak ellátására jött létre, de a tűzoltó parancsnokságoktól való távolság miatt az őrsök vannak közelebb a korábbi „fehér foltokhoz”, ahová a hivatásos tűzoltók nem érhettek ki megszabott időn belül. Az őrsök tagjai alkalmasak a segítségnyújtásra, így hamarabb kezdhetik meg az oltást, a műszaki mentést. szon-ps Nézőpont Palicz István A Lógásstop 2.0 fél sikere Egy régóta fennálló, évtizedek óta megoldásért kiáltó problémából talált kiutat a kormány az iskoláztatási támogatás bevezetésével és egyre erőteljesebb szigorításával. Végre belátták, hogy a tizenévesek és a szülők egy jelentős részét erővel, ha úgy tetszik, zsarolással kell rákényszeríteni arra, hogy komolyan vegye iskolalátogatási, illetve iskoláztatási kötelezettségét, mert a szép szó esetükben már nem használ. A Lógásstop 2.0 eredményei magukért beszélnek: jelentősen visszaesett a félszáz tanítási óránál többet engedély nélkül mulasztók száma, és úgy tűnik, azok is kezdenek jó útra térni, akik korábban szinte csak fényképről ismerték a második otthonukat. Arra azért kíváncsi lennék, miről árulkodnak az összmulasztási mutatók, könnyen meglehet ugyanis, hogy az iskolakerülő fiatalok ugyanannyit lógnak, mint korábban, csak immár gondoskodnak igazolásról is... A legoptimistább feltételezés mellett is úgy vélem, a kormány szép eredményekkel, de csak fél sikerrel büszkélkedhet. A szigorítással ugyanis csak annyit ért el, hogy iskolapadba parancsolta a problémás diákokat, azt azonban nem sikerült kikényszeríteni belőlük, hogy tanuljanak is, márpedig annak nem sok értelme van, ha csak melegedni, enni és balhézni járnak be a suliba. Továbbra is kitartok amellett, amit egy korábbi, hasonló témájú jegyzetemben már felvetettem: az iskolalátogatás mellett a tanulmányi eredményektől is tegyék függővé, differenciálttá az iskoláztatási támogatás ösz- szegét. Egy ilyesfajta ösztön- díjrendszerrel elérhetnénk, hogy a fiatalok az agyukat is csiszolják, ne csak az iskolapadot koptassák! istvan.palicz§inform.hu Kelet kvíz Hol láthatunk a megyében tűzoltó- történeti kiállítást? a) Nyírbátor b) Nyíregyháza c) Vásárosnamény d) Kisvárda A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Hogyan lehetne még Jobban visszaszorítani az iskolai igazolatlan hiányzást? BALOGH BÉLA: Tovább LÉNÁRT ESZTER: VISZ- FARKAS DÁNIEL: A szigorítanám a segélyek szatartó erő, ha a rendőr portás csak engedéllyel elvételének rendszerét. Is számon kéri őket. engedje ki a diákokat. KALÁN ESZTER: Nem BÁNYÁSZRICHÁRD: A PALKOVICS BRIGI: Olyan lenne szabad rosszba szülőknek szigorúbbak- rendszer kellene, amely vinni a társakat. nak kellene lenniük. értesítené a szülőt. Balogh Béla jó kezdeményezésnek tartja a családi pótlék és a segélyek elvételét azoktól a szülőktől, akiknek gyermekei rendszeresen az iskola mellé járnak. Ha tehetné, tovább szigorítaná ezt a rendszert. Farkas Dániel, érettségi előtt álló középiskolás azt javasolja, hogy minden iskolai bejáratnál legyen portás, aki csak tanári engedéllyel engedhetné ki a tanulókat az iskolából. A Vasvári-gimnázium diákja, Lénárt Eszter iskolájában szigorú rend szerint lehet csak elhagyni az épületet, ráadásul kellő visszatartó erőnek tartja azt is, hogy a rendőrök is számon kérhetik a csellengő diákokat. Bányász Richárd a szülők felelősségéről beszél, akiknek szigorúbbnak kellene lenniük csemetéikkel, és nem engedni, hogy mindenféle álindokokkal otthon maradjanak dolgozatírás idején. A diákok felelősségét hangsúlyozza Kalán Eszter. Szerinte a társaknak sem lenne szabad rosszba vinni a többieket, de a szülőknek is jobban oda kellene figyelniük gyermekeikre. Palkovics Brigi egy olyan rendszert látna legszívesebben, ahol mindenkinek lenne egy plasztikkártyája, mely elektronikusan jelezné, hogy mikor lépett be az iskolába a tanuló, és ha nem jelenik meg, akkor SMS-t, e-mailt küld a szülőknek. Egy évvel a felújítását követően kedvelt hellyé vált Baktalórántházán a művelődési központ, ahol pingpongozni is lehet. fotó: sipeki Péter