Kelet Magyarország, 2013. január (70. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-25 / 21. szám

605209 ___________ , 605} 2013. JANUÁR 25.. PÉNTEK KELET Együtt 2014-saltótájékoztatő Bajnai szerint mi vagyunk Európa fekete báránya „Nincs itt az osztogatás ideje” Levelezőink szerint a jutalmakat a városra kellene fordítani ILLUSZTRÁCIÓ: PUSZTAI SÁNDOR NYÍREGYHÁZA. Még tavaly októ­ber 23-án döntött arról Bajnai Gordon, hogy országjárásra indul. Ennek egyik állomása­ként járt az Együtt 2014 moz­galom alapítója csütörtökön Nyíregyházán. A sajtó képvise­lőinek arról beszélt, hogy egy őszinte mondata volt csupán a kihelyezett vásárosnaményi kormányülésen Orbán Viktor­nak, mégpedig az, hogy a Fi­desz „özönvízszerű változáso­kat zúdított az országra”.- Éppen ezen változások miatt ma Magyarország egy katasztrófasújtott terület - közölte az ex-miniszterelnök, aki szerint mind az oktatás­ban, mind pedig a gazdaság­ban komoly változásoknak kellene történnie ahhoz, hogy ne mi legyünk Európa fekete báránya. Bajnai beszélt arról is, hogy célja egy erős közép létrehozása. Elsődleges fel­adatának pedig a közbizalom helyreállítást érzi, mert a vál­lalkozó nem bízik a másikban, a nyugdíjas nem hisz abban, hogy megvédik a nyugdíját. A Haza és Haladás Egyesü­let elnöke elmondta: a peda­gógusok 90 százaléka nem gondolja, hogy az államosítás után javul majd az oktatás színvonala. Bajnai Gordon szerint a kormány 2010 óta befagyasztotta a minimálbért, mert bár a bruttó értéke emel­kedett, de ezzel együtt az adó mértéke is. A sajtótájékozta­tón elhangzott: a mozgalom hamarosan párttá szervező­dik, így szavazni is lehet majd rájuk. - Nagy sikernek tartom, hogy most már nem az a kér­dés az ellenzéki oldalon hogy kell-e összefogás, hanem az, hogy hogyan fogjanak össze - mondta. (A Bajnai Gordon­nal készült interjút lapunk egy későbbi számában közöl­jük.) KM í Kelet-v@rosvita Nyíregyháza A nyíregyházi önkor­mányzat által kifizetett jutalmakat a v@rosvita tagjai sem hagyták szó nélkül. NYÍREGYHÁZA. „Érdekes volt olvasni, hogy Nyíregyházán előbb a városházi sajtófőnök, majd a kormánypárti koalíció frakcióvezetője próbálta véde­ni a védhetetlent” - írta Száraz Attila. „Ha valaki, akkor ők (Fi- desz-KDNP) két éve nagyon sokat tettek azért, hogy az em­berekbe beivódjon: az önkor- j mányzati jutalmak és az ön- kormányzati céges jutalmak gyakorlatilag meg nem érde­melt kifizetések. Aztán eltelik bő két esztendő, és ugyanott vagyunk. Csak most az új kor­mánypárt érezte úgy, hogy az ország némely helyén ki kell stafírungoztatni az embereit. Pedig naponta halljuk, milyen szűkös mozgástere van a helyi és az országos költségvetés­nek, gyakorlatilag nincs pénz semmire. A munkanélküliség I emelkedéséről éppen most jelent meg hír, az elszegénye- j dést, a leszakadást bőrünkön érezzük. És ekkor, mint derült égből villámcsapás jön a hír a jutalmakról.” Dicséret a jól dolgozóknak Cservenyák Katalin azt írta, felszaladt a szemöldöke, ami­kor a jutalmakról olvasott, s az első gondolata neki is az volt, 2010-ben mekkora balhé kere­kedett abból, hogy az előző vá­rosvezetés jutalmakat osztott a választások előtt. „Se azzal a pénzosztással nem értettem egyet, se a mostanival. Sőt! Még akkor se, ha nem történt törvénytelenség. Az erkölcsi érzékem berzenkedik. A miniszterelnök karácsony előtt bejelentette: Nyíregyhá­za adósságállományának is jelentős részét átvállalja az állam (köszönjük, tényleg jól­esett), de ez nem azt jelenti, hogy megint lehet kezdeni osztogatni a közösből, mert már tényleg nem látni a kü­lönbséget. Amikor azt halljuk, hogy a jelenlegi helyzetben minden­kinek visszább kell vennie, kivenni részét az adósságállo­mány lefaragásából, akkor az fokozottan érvényes az önkor­mányzatokra, önkormányzati cégekre. Ha egy magáncégnek jól megy, és a főnök jutalmat ad magának, azt mondom, rendben van. Ő pénze, adja, akinek akarja. De most köz­pénzről beszélünk. Szerintem nincs még itt az osztogatások ideje. Amikor na­ponta emberek százai - és nem mind önhibájukból - kerülnek az utcára vagy azért, mert elve­szítik a munkahelyüket, vagy azért, mert elveszítik a laká­sukat, akkor nincsen rendben minden. Amikor még emberek sakkoznak, hogy a fűtésszám­lát fizessék be vagy a villany- számlát, amikor még kátyúk virítanak az aszfaltutakon, amikor még aszfaltutak sin­csenek, nincs minden rend­ben. Akkor lehetünk egy kicsit szolidárisak egymással, még akkor is, ha csak négy évig tart egy ciklus. Vezetői tréningen tanultam jó pár éve: a munká­ért fizetést kap a dolgozó, a jó munkát pedig dicsérettel ju­talmazzuk. Dicsérjük hát meg jól dolgozó önkormányzati vezetőinket és munkatársai­kat, cégvezetőinket és mun­katársaikat! Aki meg rosszul dolgozik, azt el kell küldeni.” ínséges idők vagy sem? Babosi György azt kérdezi, hogy most ínséges időket élünk vagy mégsem? „Most olvastam, hogy Orbán Viktor levelet küldött minden polgármesternek, hogy fizes­sék vissza vagy fordítsák jóté­kony célokra a jutalmakat. A legjobb az lett volna, ha eszük­be sem jut ez a szó, hogy juta­lom. Ráadásul nem egy, hanem nagyon sok polgármesternek támadt ingerenciája egy kis év végi kiegészítésre. 160-170 éve valaki még éves jövedelmét ajánlotta az ország javára. Nem is lett jó vége, elmegyógyinté­zetben végezte. Gondolom, ez elrettentő példa, ezért inkább kivenni kell az ország javából. Ha van, ha nincs” - írta Babosi György, aki azt javasolta, az érintettek a pénzt adják vissza a városnak. km Ha egy ma­gáncégnek jól megy, és a főnök ju­talmad ad, rendben van. De most köz­pénzről beszélünk. CSERVENYÁK KATALIN Türelmet kérnek Hetek óta tart a nyíregyházi Bujtos utcán a szennyvízátemelő felújítása, mely során a szakemberek a teljes vezetékrendszert és az átemelőt is kicserélik. fotó: racskó tibor HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS Nyháza belvárosában új építésű kertes ikerház kedvező áron eladó .csere lehet, tel 06703633857 611106 LAKÁSELADÁS BUDAPESTEN a Baross utcánál, egyetemek közelében ÚJ ÉPÍTÉSŰ LAKÓPARKBAN fiatalos, azonnal költözhető 29-82 m2 közötti lakások kedvező áron ELADÓK! Érdeklődni: 06-30/6277980 Nyíregyháza belvárosban, Kossuth u. 4.sz alatt 3. emeleti,nagyon jó állapotú 64 nm-es kétszobás lakás, liftes házban eladó. Ár: 7,9 M Tel:06-20-3362174 _______610536 FÖLD, KERT Szántóföldet, legelőt, idősebb korú erdőt vásárolnák saját részre 5 ha felett. Tel.: 20/406-7312. 604i46 IRODA Nyíregyháza közvetlen belvárosában IRODÁK, IRODACSOPORTOK kedvező áron bérelhetők. Érdeklődni: 06-30/998 7628. 06-70/314 4843 ÉPÍTŐANYAG Kazán öntvény vegyestüzelésű orosz gyártmányú 4-5-6 tagos eladó. Ár: 95 E Ft. Érd.: 0630/944-9027, 0630/386-7751. 606962 GÉP, SZERSZÁM Autódaru HIAB 650-es, teherau­tóra (traktorra) kiváló állapotban olcsón eladó. Irányár: 390 E Ft Ugyanitt rakodógépre csipegető kanál 120 E Ft-ért eladó. Érd.: 0630/597-0430. ________611012 T-088-as trágyaszőró eladó. Érd.: 0630/499-5309. ________610962 JÁRMŰALKATRÉSZ Regisztrált autóbontő átvesz min­den típusú gépjárművet bontási iga­zolással, elszállítással. 30/2396- 912,30/953-7650. 609102 AUTÓ Készpénzes autófelvásárlás napi legmagasabb áron, akár hitellel ter­helt autóra, kishaszonjárműre is. Tel: 20/938-3151, 20/9729-112. 606251 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Agresszor káposzta eladó. Érd.: 0670/7764-651. _________eiioss S 06 90 603-604 A hívás díja: 500 Pl/perc+ifa A hívás, az apróhirdetés árát tartalmazza. A hibák elkerülése f érdekében, a hirdetés abba az esetben jelenik meg, ha a szöveg visszaolvasásra került. Berlini félhosszú zöldség darabos konyhára való és tartós kék kara- lábé eladó. 30/603-1345. eioirs Fedett helyen tárolt kiskocka bálás szalma eladó. Érd.: 0630/2757- 922. 610931 Hámozásra alkalmas alma nagy mennyiségben eladó. Érd: 06/30 218-61-69 608966 Olaszliszkán furmin bor 250Ft/ liter áron, csak egyeztetett időpontban eladó. Érd.: 20/923-8265. 608729 Világos színű csíkos nagyszemű szárított napraforgó eladó ter­melőtől. (13-14 tonna). Érd.: 0630/2210-247. _________610577 15 mázsa nagydobosi sütőtök eladó. Érd.: 0670/675-3122. 610946 ÁLLAT Hízók eladók. Érd.: 0630/240- 1557. _________________611026 Hízott sertések eladók 150 -180 kg-ig. Érd.: 0620/526-9906. 610351 Hízó 150 kg-os hízók, piros tenyész és vágnivaló kakasok, tenyésztojás eladó. Naposcsibe, tojó és piros hús fajták február 12-19-re meg­rendelhetők. Nyíregyháza, Kéz utca 38. Tel.: 42/460-126, 20/352- 0466. _________________611082 Kacsa eladó 3,5-4kg 1400ft/db 5 darab-tói ingyenes kiszállítás. T: 06-30/919-1331 ________611008 Malacok eladók 12.000 Ft-tól Jármiban. Tel.: 06-30/305-2161. 611014 Németjuhász 10 hetes kiskutyák oltva eladók, lár: 10 E Ft. Érd.: 0630/225-7594. _________611022 Nyírgyulajban 3 db hízó eladó. Érd.: 0620/420-4959. _____610974 Red Master jércék 1,20 - 2 kg-ig, nagy kakasok, illetve hússertések eladók. Érd.: 0630/593-6733. _____________________________________610914 3 db süldő eladó. Tyúkod, Bem u. 70. Érd.: 0644/356-514. 610979 40-60 kg-os süldők eladók. Érd.: 0620/985-0325. _________610945 5 db bikaborjú eladó. Érd.: 0670/ 2267-818. 610991 7 hónapos vemhes magyar tarka tehén eladó. Tel.: 0670/587-5772. 610989 NÖVÉNY Aprószemű, csíkos napraforgó eladó. Kb. 100 mázsa. Érd.: 20/ 931-1795. 6U038 CSÍKOS napraforgót veszek. 06- 70-3548-526 ___________610245 Étkezési és takarmány burgonyán búza, tritikálé, olajnapraforgó, és fehér hízó sertések eladók. Érd. ] 0630/9831-917. ________610958 Kisbálás szalma, széna, lucerna Nagyhalászban eladó! Ár: 400-800- 1200 Ft Érd: 20/31-60-861 siosoi SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT Műanyag és fa nyílászárók, redőny, reluxa, szalagfüggöny. Lukács-Ablak Kft. Nyíregyháza-Oros Tel.: 42/595-611, 06-20/9550-650| DUGULÁSELHÁRÍTÁS! Konyhai mosogatók, fürdők, wc, padlóöss- zefolyók gépi tisztítása. Tel:20/ 415-80-98 602392 Lambéria —»asrt/m’-tgi Kerítéselem iöö Ft/db-töl Hajópadló 1600 Ft/m’-fol BRAMAC tetóléc 9Ó Ft/m Fenyőfűriszarü '55 OOÖTt/m’-tőI Jóslás született látóval átok levét, áldás minden problémára, reiki gyógyítás. Tel.: 30/686-0420. 609663 Kútfúrás, kompresszorozás és szi­vattyú javítás jótálással! Kútgyűrű kapható ! Tel: 30/273-7813 604014 Redőny-reluxa, szalagfüggöny, har­monikaajtó, küszöbök,szúnyoghá­lók, AKCIÓS ÁRON. Gurtnicsere. Műanyag és fa nyílászárók. Ten- kéné, 42/431-262, 30/9437-543. 608360 VHS videokazetta ÁTÍRÁSA mentése DVD-re. ÉVA FOTÓ Nyíregyháza, Vay Ádám krt. 1. (Piros ház) _____608288 SZOLGÁLTATÁS KERESÉS Főzesse pálinkáját olcsón, jó minőségben a Bartha Pálinkafőz­őében Nyírgyulaj almatároló 06- 30-3735218 610711 KFT,, BT, EGYÉNI VÁLL. ŐSTER­MELŐ KÖNYVELÉSE, BEVALLÁSOK ELKÉSZÍTÉSE , KEDVEZŐ ÁRON! Tel: 70/323-7341 ________607749 MUNKAHELYET KÍNÁL Korai munkakezdéssel hírlapkézbesítőt keresünk Porcsalma területére. Helyi lakosok jelentkezését várjuk. Érdeklődni a 06-20/958-9918-as telefonszámon. Biztonsági őri munkára részmunka- időben keresünk számlaképes egyéni vállalkozót mátészalkai tele­pünkre. Tel.: 0630/298-4076. 610866 ATranzit-Ker ZRt. Aprogrambanolyanmobilisés rugalmas fiatalok jelentkezését várjuk, akik a felkészítés és a későbbi munkavégzés során az ország több megyéjében is el tudják képzelni jövőjüket. Cégünk Hajdú-Bihar, Szabolcs- Szatmár-Bereg, Csőn grades Nógrád megyékben foglalkozik a viziszárnyas- tenyésztés teljes vertikumával. I Jelentkezni fényképes önéletrajzzal, 2013.02.07-lg kizárólag e-mailben az: allas.tranzitker@gmail.com Állattenyésztésbe egyedülálló juhászt, gondozót felveszek, ottla- kással. Ellátás biztosított. Tel.: 30/ 312-8235. 6U076 Könyvelőirodába gyakorlattal ren­delkező bérszámfejtőt keresünk. Önéletrajzot "Bér 2013" A611000 jeligére a kiadóba kérem. ______ Külföldi hajós és szárazföldi állásajánlatok kiemelkedő j kereseti lehetőséggel! Válaszd a külföldi munkák szakértőjét! www.hajopincer.hu, 06 20 /612 10 00 603884 Megváltozott munkaképességű, kerékpárral rendelkező, megbíz­ható munkavállalókat keresünk napilap és reklámújság terjeszté­sére, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egész területéről. Érd.: H-P 8-12-ig Tel: 06-42-501-510/ 4082 mellék 606839 Mixertanfolyam indul a Bols Mixer Akadémián Nyíregyházán, nem­zetközi képesítéssel. Ha szeret­nél igényes környezetben bárten­derként dolgozni, jelentkezz, hogy keverhess! www.mixertanfo- lyam.hu. Tel.: 06-30/677-0514, 06-30/973-5981. Nyilv. sz: 00363-2010 Varrodába szalagvezetőt felveszünk. Tel.: 20/9361-389. _______610808 OKTATÁST VÁLLAL Földtörvény és OKJ változás! Mg-i Technikus, Aranykalászos Gazda tanfolyamokat indítunk! Tel:30/ 2283281 Fnytsz:09-0148-04 600365 Masszázstanfolyam Nyíregyházán február 08.-tól AKCIÓSÁN 35e Ft+ KEDVEZMÉNYEK www.vitalitasiroda.hu 70-330- 4694 Nysz:14000607 609268 Orosz, német, magyar nyelvet tanít, korrepetál kezdőknek is, szaktanár. 42/409-438. ____________606614 Targoncavezető, Biztonsági-ör tan­folyamok indulnak 20e Ft-tól! Tel: 30/2283281 Fnytsz:09-0148-04 600366 TÁRSKERESÉS 167/62/67 éves házias nő várja hozzáillő férfi levelét "Bizalom" A610145 jeligére a kiadóba kérem. 41 éves vallásos, káros szenvedélyektől mentes férfi keresi lelki párját fiatal hölgy személyében, aki őszinte, megbízható, intelligens. Karandorok kérem ne hívjanak! Érd.: 0630/341-9591. ________611040 Az apróhirdetések folytatódnak a 15. oldalon.

Next

/
Thumbnails
Contents