Kelet Magyarország, 2013. január (70. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-24 / 20. szám
2013. JANUÁR 24., CSÜTÖRTÖK KELH Három új fiú, de csak egy új arc Hokk Ádám újra t iszakanyári játékosként rúghat labdába FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Rudolf Gergely is díjazta a legjobb nebulókat Hokk Ádám visszatért Tiszakanyárra, ahol a Haburcsák-ikrek is csatasorba álltak. LABDARÚGÁS, Lassan Kos- kovits György jelenti az állandóságot Tiszakanyáron, hiszen a vándormadárnak semmi esetre sem nevezhető tréner a harmadik téli felkészülés levezetését kezdte el az NB III-as csapatnál. Azt nem állítanánk, hogy ezen időszak alatt teljesen kicserélődött a játékoskeret a szakvezető körül, de tény: akadt változás, nem kevés az utóbbi években. Másokat is csábítottak A mostani tél sem kivétel, bár vérátömlesztésről azért nem beszélnénk. Két biztos távozó már van: a kapus Lippa János a megyei II. osztályú Volán- Sényő edzéseit látogatja, míg Ruska Tamás lakóhelye, a Kemecse játékosa lett, és a megye egyben folytatja pályafutását. Új arcok is vannak, bár közülük Hokk Ádámnak különösebben nem kellett bemutatkoznia az öltözőben, hiszen a tavalyi bajnokságban szerepelt Kanyáron, majd külföldre szeretett volna menni, ám szeptemberben végül a szintén a Tisza-cso- portban szereplő Nagyecsed csapatában kötött ki. A védő mostantól újra tiszakanyári futballistának tekinthető. A másik két új arc pedig igazából csak egy, tekintve, hogy Haburcsák Krisztián és Haburcsák Dávid személyében az egymáshoz megszólalásig hasonlító ikerpár érkezett Tiszakanyárra. Mindketten a Nyírsuli neveltjei, legutóbb Sényőn szerepeltek, ám Krisztián, aki a csatárposzton bevehető, a Puskás Akadémiánál is próbálkozott.- Idegenlégiósunknak, Aristide Diének volt egy kecskeméti próbálkozása, ám végül visszatért hozzánk, és edzenek még nálunk olyan futballisták, akiket próbajátékosoknak tekinthetünk, illetve még nem tisztázódott a sorsuk- árulta el Koskovits György, a'kányának edzője. - Tudunk róla, hogy több játékosunkat is csábítottak másfelé, ám mivel a futballistákat szerződés köti a klubhoz, vezetőink beleegyezésére is szükség lett volna a klubváltáshoz. Ezekben a napokban húsznál is többen látogatják az edzéseket, a végleges tavaszi keretben tizennyolcán kapnak majd helyet, szeretném, ha a jövő hétre minden kérdés tisztázódna. Bekapcsolódott a munkába Kanyári Gergő is, kapusunk a nyári felkészülési időszakban szenvedett sípcsonttörést, és bár még nem teljes értékű harcos, de már szorgalmasan gyakorol. Túl az első edzőmeccsen A Kisvárdához hasonlóan a Tiszakanyár is azon kevés NB III-as csapatunk közé tartozik, amelyek nem kapcsolódtak be a nyírbátori műfüves torna körforgásába. így aztán a csapat szombatonként játsz- sza előkészületi mérkőzéseit a nyíregyházi stadion műfüves pályáján, a soros ellenfél a megyei I. osztályú Nagyhalász lesz. Azt követően a Várda SE- vel mérkőznek meg ugyanott, majd a Nyíregyháza Spartacus vendéglátását élvezik. Koskovits György legényei már túl vannak az első előkészületi mérkőzésen, ezen 4-O-ra kaptak ki a debreceni vegyes csapat otthonában. km-bt labdarúgás. A Mátészalkai MTK győzelmével végződött a nyolc csapatot felvonultató, immár hagyományosnak számító 3. Nyírerdő Nebuló Kupa Ul3-as teremtorna, amelynek a nyíregyházi Filo csarnok adott otthont. A szatmáriak a döntőben 3-l-re nyertek a Gyulaháza ellen. Nem mellékesen, az eredményhirdetésre a gyerekek legnagyobb örömére megérkezett - a jelenleg Diósgyőrben szereplő, mindazonáltal a szabolcsi megyeszékhelyhez ezer szállal kötődő válogatott csatár - Rudolf Gergely, aki aktívan részt vett a díjátadási ceremónián. km Utánpótlásfoci 3. Nyírerdő Nebuló Kupa, U13-as teremtorna Végeredmény: 1. Mátészalkai MTK, 2. Gyulaháza, 3. Filo, 4. Nagykálló, 5. Kistökös GYFC, 6. Tiszavasvári, 7, Gávavencsellő, 8. Volán-Sényő.___________________________________ _________ Különdíjasok. A legjobb kapus: Budaházi Milán (Nagykálló). A legjobb mezőnyjátékos: Pócsik Botond (Mátészalka). Gólkirály: Baráth Péter (Gyulaháza) 9 góllal. A tornagyőztes gyulaházjak Rudolf Gergely (bal szélen) társaságában FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL Gombkötő a gólkirály a Gombkötő-emléktornán Újfalusi Árpád (9) már nem a nyírgyulaji védelem megszilárdításért felel FOTÓ: SIPEKI PÉTER LABDARÚGÁS. Gombkötő Pál emlékére hagyományteremtő kispályás labdarúgó teremtornát rendeztek Demecserben, a sportcsarnokban. A kétnapos esemény a Dombrád sikerével zárult (ezzel a vándorserleget egy évig ez a csapat őrizheti), ráadásul a gólkirály - stílusosan - a Tisza-parti együttesben szereplő játékos, Gombkötő Zoltán lett. km Teremfoci Gombkötő Pál-emléktoma, Demecser Végeredmény: 1. Dombrád, 2. Nyírtelek. 3. Pátroha. ______________________________ Különdíjasok. A legjobb kapus: Szabó Zoltán (Nyírtelek) A legjobb mezőny- játékos: Phrakonkham Ádám (Mini FC). Gólkirály: Gombkötő Zoltán (Dombrád). A kállósemjéni csatár tizenhárom őszi góljával keltette fel a nyírgyulajiak érdeklődését. labdarúgás. A nyírgyulaji futballvezéreket hidegen hagyja a babona. Sőt, Lakatos János éppen azzal keltette fel figyelmüket, hogy tizenhárom gólt vágott az őszi idényben - mégpedig a megyei kettő Díjözön-csoportjában jegyzett Kállósemjén színeiben. A megyei első osztályú egyesület szakmai stábja reméli, a huszonnégy esztendős, jó felépítésű támadó jelentős segítséget nyújthat a bennmaradásért vívott, gyaníthatóan kőkemény harcban. Elvégre mi másért adnak neki lehetőséget? Ráadásul a teljes bal oldalt bejátszani képes Kónya Márió személyében univerzális labdarúgót is megszerzett a hetedik helyen táborozó Gyulaj: a huszonkét éves focista a Teremtől érkezett. Újfalusi Árpád éppen ellenkezőleg határozott: a távozó középpályás az „osztálytárs” Balkányt választotta. Szívük szerint a nyírgyulajiak ily módon le is zárnák az átigazolási időszakot - részükről legalábbis máris véget érhet az éppen csak megkezdődött, sokak számára a bajnoki szezonnál is izgalmasabb, érdekesebb periódus. A fentebb vázolt friss szerzeményekkel ugyanis gyakorlatilag kialakultnak tekinthető a Lukács Tibor irányításával készülő legénység játékoskerete, változás legfeljebb akkor következhet be, ha valaki mégis a búcsú mellett döntene... Egyébiránt a csapat javában gyűri az ipart az I. Arany Fácán műfüves tornán, amelynek nyitányán a házigazda Nyírbátortól -jó színvonalú mécsesén - szenvedett 4-2-es vereséget, majd a Gávavencsellőt 4-O-ra verte. A szombati folytatásban az ugyancsak megyei első osztályú Mándok lesz az ellenfél. km-kt Négy hónapig tartó tavasz ASZTALITENISZ. A hétvégétől egészen május 26-áig tart majd a pingpongtavasz a megyei csapatbajnokságban. A mezőny létszáma az őszi fordulókhoz képest eggyel csökkent (így tizenöten maradtak), hiszen az Ajak SE II együttese visszalépett a további küzdelmektől - sorsolás szerinti ellenfele rendre szabadnapos lesz. A tavaszi idény pénteken indul, amikor is Apagy SE IV-Apagy SE III és Záhonyi VSC-ATC Nagykálló meccseket rendeznek. km Fiú röplabdatorna lesz a f őiskolán röplabda. Öt csapat - a házigazda Nyíregyházi Főiskola, Ibrány, Móricz DSK, Vasvári Pál DSK és az Évisz - lép pályára azon a fiú röplabdatornán, amelyet pénteken rendeznek. A meccsdömping 9 órakor kezdődik. km A győztes dombrádi együttes fotó: tudósítónktól Úszás: ML korcsoportos megyei diákolimpia, nyírbátori Sárkány Wellness és Gyógyfürdő uszoda 1. korcsoport Fiúk SOmgyors: 1.Simon Balázs (csarodai általános iskola) 37.23, 2. Szakács Adorján (nyíregyházi Arany János Általános Iskola és Gimnázium) 37.72,3. Iván Dominik (Arany) 38.60: __________ 50 m hát: 1. Cserfalvi Olaf (Arany) 45.47,2, Gyebróczki Áron (nyíregyházi Bem József Általános Iskola) 45.82,3. Szakács Adorján (Arany) 46.20. ____________________________________________ 50 m mell: 1. Simon Balázs (Csaroda) 48.79,2. Balogh Ábel (Nyírbátori Általános Művészetoktatási Iskola) 51.80,3. Szilágyi Rajmund (Nyírbátor) 52.53. _____________________________ Lányok 50 m gyors: 1. Ónodi Zsófia (ibrányi Árpád Fejedelem Általános Iskola) 39.87,2.Tomasovszki Emese (Arany) 41.71,3. Kis Anasztázia (Arany) 42.91. ______________________________________________ 50 m hát: 1. Ónodi Zsófia (ibrányi Árpád Fejedelem) 46.22,2. Kis Anasztázia (Arany) 50.91,3. Gégény Flóra (ibrányi Árpád Fejedelem) 51.48. ____________________________________________ 50 m mell: 1. Tomasovszki Emese ( Arany) 52.34,2. Császár Dóra (nyírbogáti Vártus általános iskola) 52.48,3. Somlyai Jázmin (fehérgyarmati Kölcsey Ferenc Református Általános Iskola) 52.66. ».korcsoport Fiúk 50mgyors:l.Dóbus István (vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola) 33.82,2. Kende Bence (Arany) 34.40,3. Garai Balázs (nyíregyházi Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium) 35.41. ______________________________________________________ 50 m hát: 1. Pelyák Zsolt (nyírbátori általános iskola) 40.27,2. Kende Bence (Arany) 40.63,3. Dóbus István (vásárosnaményi Eötvös) 41.60. 50 m mell: 1. Farkas Árpád (Arany) 44.01,2. Máté Zoltán (Arany) 44.13,3. Dóbus Domokos (Vásárosnaményi Eötvös) 44.19. ________ 4x50 m gyorsváltó: 1. Arany (Kende Bence, Cserpák Zoltán, Szanics Gergely, Farkas Árpád) 2:25.78,2. vásárosnaményi Eötvös (Balogh Máté, Dóbus Domokos, Dóbus István, Fekete Martin) 2:40.56,3. ibrányi Árpád Fejedelem (Berea Zsolt, Imre Csongor József, Sohodóczki Tamás, Szentesi Levente) 2:44.95.______________ Lányok 50mgyors: 1. Csontos Réka (Arany) 32.22,2. Berettyán Anna (nagykállói általános iskola) 34.70,3. Hadházi Dóra (Árany) 35.08._____________________________________________________________ 50mhát: 1. Csontos Réka (Arany) 36.25,2. Berettyán Anna (Nagykálló) 40.63,3.TóthGréta(Arany)41.31. ___________________ 50 m mell: 1. Hadházi Dóra (Arany) 44.79,2. Hamvai Regina (Ibrány Árpád Fejedelem) 45.48,3. Ökrös Nelli (nyírbátori általános iskola) 46.08.______________________________________________________ 4x50 mgyorsváltó: 1. Arany (Hadházi Dóra, Végső Virág Zoé, Tóth Gréta, Csontos Réka) 2:28.94,2. vásárosnaményi Eötvös (Molnár Emese, Gáspár Zsanett, Koncz Boglárka, Lakatos Viktória) 2:43.76, 3. ibrányi Árpád Fejedelem (Csombók Dóra, Gégény Eszter, Hamvai Regina, Hermann Tímea) 2:52.53. _________________________________ Az 1. helyezettek az országos döntőbejutottak. Az iskolai csapatverseny élcsoportjának végeredménye: 1. nyíregyházi Arany János Gimnázium és Általános Iskola 9113 pont (27 induló), 2. vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola 3452 (12), 3. nyírbátori általános művészetoktatási iskola 3344 (16), 4. nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola 3243 (15), 5. ibrányi Árpád Fejedelem Általános Iskola 3013 (13), 6. Nyíregyházi Főiskola Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 1393(9). A vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola úszói remekül helytálltak a mezőnyben fotó: tudósítónktól