Kelet Magyarország, 2013. január (70. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-21 / 17. szám
2013. JANUÁR 21., HÉTFŐ KELET ÉlVvlPS • r Jl'. ff® * V. Az asztalos ktsz dolgozói a ’60-as években, Szunyogh Györgyné fotója A tarpai bajnokcsapat tagjai láthatók Guti Béláné 1978-as felvételén Esküvői kép 1925-ből - a fotót Sallay Páltól kaptuk Az első szatmárökörítói Fergeteges táncegyüttes 1938-ban Budapesten. Produkciójuk láttán Paulini Béla földhöz vágta a kalapját, és felkiáltott: ez igazán fergeteges. Innen kapták a nevüket. Bálint István felvétele Rajtmár János 1950-es képén a Széchenyi Közgazdasági Technikum Ili. osztályának tanulói láthatók A Vasutas Zenekar május elsejei felvonulása az ötvenes években. A fotót Chrenkó István küldte be Várjuk a régi fényképeket Folyamatosan érkeznek a képek szerkesztőségünkbe a családi fotóalbumból. nyíregyháza. - Továbbra is várjuk olvasóink régi fotóit! Olyan képeket kérünk Önöktől, amelyek mindannyiunk számára érdekesek lehetnek, mégpedig azért, mert megyénk valamely településén készültek - a (távoli) múltban. Szeretnénk a múltidézéssel, az emlékek közreadásával a mát és a jövőt ilyen módon is hozzákapcsolni közös történelmünkhöz. Ebből bizonyára nyilvánvaló, hogy a képeket (elsősorban nem képeslapokat, hanem saját felvételeket) szándékunkban áll közölni a Kelet-Magyarországban. A képek küldésének többféle módja van: az egyik a postai (4400 Nyíregyháza, Pf. 25., a borítékra, kérjük, írják rá: Régi fotó). A másik: a digitalizált változatot küldik el e-mailben a kelet@inform. hu címre. A harmadik: nem küldik, hanem behozzák a fotókat szerkesztőségünkbe (Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6.), és mi a képeket digitalizáljuk, az eredetiket visz- szaküldjük tulajdonosuknak. Arra kérjük olvasóinkat, hogy ne csak a régmúlt emlékeit küldjék el, de a ’70-es, ’80-as évekből is juttassanak el hozzánk fotókat! km Dolgozni indulnak a pátrohai tsz-tagok - a felvételt Nagy Bélánétól kaptuk Jó barátok Nyíribronyból - az 1943-as fotót Borsodi László küldte be Borverseny 1989-ből, Tamás József felvétele Első világháborús katonák láthatók Szabó Ferencné képén A nyírbátori Új Barázda tsz. baromfinevelő brigádja Egerben 1983-ban. A képet Macsuka Sándornétól kaptuk Kálmánházi kisiskolások láthatók Vámosi Erzsébet 1954-es fotóján A képet beküldő Novográdecz István édesapja látható az 1953-as felvételen Gyermeknap a gumigyárban 1982-ben, Kovács Györgyné felvétele Egy eszlári huszár 1914-ből - a képet Rádulyné Dombrádi Erzsébet küldte be Karácsonyi ünnepség a Ili. sz. óvodában Tiszavasváriban, Molnár Károtyné fotója