Kelet Magyarország, 2013. január (70. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-09 / 7. szám
2013. JANUÁR 9., SZERDA Elutasította a három sportoló, Douchev-Janics Natasa, Csipes Tamara és Paksy Tímea országváltásra benyújtott kérelmét a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF). Ábrahám Attila, a magyar szövetség főtitkára hozzátette, azt nem tudja, hogy esetleg valaki akar-e „trük- közni”. Ügy gondolom, ha Mess! így folytatja, akkor meglesz az ötödik Aranylabdája Is. A díjra ugyancsak jelölt András Iniesta, a Barcelona futballistája rendkívül sportszerűen kommentálta klubtársa újabb egyéni sikerét. Gere Zoltán hónapokra kidőlt Miskolc. Gera Zoltán, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő West Bromwich Albion játékosa a legutóbbi, Queens Park Rangers elleni FA-kupa- mérkőzésén súlyos térdsérülést szenvedett. A magyar válogatott támadónak egy ütközés után ugyanaz a térde sérült meg, amelyet korábban már operáltak keresztszalagszakadással. Ennek következményeként újabb műtétre szorul, és valószínűleg féléves kihagyásra kényszerül. 9 Nem skót vicc: ' edző lett! Az apagyi verseny örökös résztvevője klubnélküliként is bizonyította, hogy érti még a játékot. asztalitenisz. Igaz, hogy már harmadik éve nem ő nyeri a Szabados-ok Kupát, de annak idején Apagyon miatta találták ki a nemzetközi évnyitó versenyt, így aztán Marsi Márton a leginkább elismert résztvevője az immár hétszer megrendezett viadalnak. Pályázott és nyert A korábbi válogatott versenyző szinte minden évben más egyesületet képviselt (BVSC-s és celldömölki játékosként vagy éppen belgrádi, spanyol és osztrák légiósként is rajthoz állt már), most először viszont egyesületen kívüli sportolóként lépett az asztalhoz. Tavaly augusztustól ugyanis Marsi Mártonnak hívják a skót férfiválogatott szövetségi edzőjét.- Pályázati úton nyertem el az állást, amelyet 2014 nyaráig töltök be - mondta élete nagy változásáról Marsi Márton. - Edinburgh-ban élek, ott foglalkozom a fiatalokból álló erre az évre is érvényes ausztriai szerződésemet.- Nagy kihívás számomra a feladat, a dolog szépséghibája, hogy családapaként mesz- sze vagyok a szeretteimtől, de a huszonegyedik század technikai vívmányaival azért gyakran tudunk kommunikálni, és jó esély van arra, hogy nyáron kiköltözzön hozzám a teljes család is. Ide mindig szívesen jön Marsi Mártont azért láthatóan nem viselte meg, hogy a szombati verseny után leragadt négy egyéni Szabados-ok Kupa-győzelemnél, meglehet azért, mert párosban vigasztalódhatott azzal, hogy Lindner Ádám oldalán begyűjtötte az elsőséget.- Erős volt a mezőny, amelyben tehetséges fiatalok és extraligás játékosok egyaránt feltűntek - így a rutinos ping- pongos. - Egyesben némi „meglepetésre”beverekedtem magam a legjobb négy közé úgy, hogy sikerült legyőznöm mindkét Berecki-fivért. - Ide mindig szívesen jövök, bízom benne, és azon vagyok, hogy jövőre a skót válogatott tagjai is elutazhatnak erre a hangulatos viadalra. km-bt Marsi Márton most sem okozott csalódást Apagyon fotó: sipeki Péter válogatott tagjaival, akiket közösségi Játékokra készítek mennyire azért én is játékban a jövőre Glasgow-ban, tehát fel, ez számukra kiemelt jelen- vagyok, de a skóciai lehetőség Skóciában esedékes Nemzet- tőségű verseny. Persze, vala- miatt fel kellett mondanom az Labdarúgás A Puskás-díj nyertese a szlovák Miroslav Stoch egy szöglet utáni kapásgóllal fotó: internet FIFA-AranyUbda (év legjobb férfi játékosa): Lionet Messi (argentin, FC Barcelona) _______ Az év legjobb női játékosa; Abby Wambach (amerikai) ______________________ Az év edzője férfi csapatnál: Vicente del Bosque (spanyol, Spanyolország) _________ Az év edzője női csapatnál: Pia Sundhage (svéd, Egyesült Áliamok/Svédország) FIFA Puskás-dij (év legszebb góija): Miroslav Stoch (szlovák, Fenerbahce) FIFA elnöki kOlöndíj; Franz Beckenbauer (német) _____ FIFA Fair Piay-dij: Uzbég Labdarúgó Szövetség _________________________________ Azív csapata: Iker Casillas (spanyol. Real Madrid)-Dani Alves (brazil, FC Barcelona), Gerard Piqué (spanyol, FC Barcelona), Sergio Ramos (spanyol. Real Madrid), Marcelo (brazil, Real Madrid)-Xabi Alonso (spanyol, Real Madrid), Xavi (spanyol, FC Barcelona), Andrés Iniesta (spanyol, FC Barcelonaj-Lionel Messi (argentin, FC Barcelona), Radamel Falcao (kolumbiai, Atlético Madrid), Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid). ® http://www.szon.hu Sport. Helyi és nagyvilági sport. Kínos kupakudarc lett a kilátástalan játék vége Kaluha Csaba (balra) legalább bevágott két triplát FOTÓ: ZALAI HlRLAP kosárlabda. Hogyan végződik az a félidő, amely során az NYKK-ból Anthony Nelson, Martins Berkis és Mohácsi Máté sem szerez egyetlen mezőnykosarat sem? Éppúgy, ahogy kedden, a zalaegerszegi Magyar Kupa-nyolcaddöntő első húsz perce. A nyíregyházi férficsapat 15 pontos hátrányt szedett össze kulcsemberei gyengélkedésének köszönhetően, és csak azért nem többet, mert Bennet Davis úgy, ahogy hozta magát és Mondzinger Márknak, valamint Siska Jánosnak is akadtak felvillanásai. Utóbb kiderült: a vendégek számára az első volt a jobban sikerült félidő, mert a másodikban az addigiakat is sikerült alulmúlni. A fiatalok találataira építő Zete negyedenként újabb tíz-tíz ponttal fejelte meg a különbséget, úgy, hogy a negyedik játékrészben már negyvennel is vezetett a házigazda. A kedvetlenül és kilátástalanul játszó nyíregyháziak végül 35 pontos, gyakorlatilag ledol- gozhatatlan hátrányt szedtek össze a január 22-ei visszavágóra, de addig a két csapat vasárnap, bajnoki mérkőzésen is találkozik egymással - újra Egerszegen. km-bt Magyar Kupa: Férfi nyolcaddöntő, 1. mérkőzés Zalaegerszeg-Marso-Vagép NVKK 92-57(24-16.23-16.22-12,23-13) Zalaegerszeg, 400 néző, v.: Pállá, Surányi, Tóth K, __________________________________________ ZT E: Copeland 22/9, Gáspár D. 6, Hudson 13/3, Baki 2, Borszéki 6. Csere: Vertetics 6/6, Koma 6, Kovács Á. 14, Puszta 14/3, Kertész D, 3, Kerkal, Gáli D. Edző: Völgyi Péter. __________ NYKK: Nelson 6, Berkis 10, Mohácsi 8/3, Boldizsár, B, Davis 9. Csere: Mondzinger 6, Pólyák 4, Kaluha 9/6, Siska 5/3, Molnár M. Edző:Ferenczi Tamás. __ ___________ Kipontozódott: Kaluha (35. perc). ________________________________________________________ Az eredmény alakulása, 5. perc: 14-5,12.:28-16,19'.: 44-28,26.: 63-37,29.: 65-44,33.: 78-44,36.: 81-52,38.: 92-52. Mesterszemmel Ferenczi Tamás: - Tanulságos mérkőzés volt, remélem, a csapat időben kapott egy pofont, és a vasárnapi bajnokira változtat a hozzáállásán. Nagyobb pályán ás nagyobb kapura Legutóbb műfüvön meccseitek, most a bujtosi csarnokban fognak focizni a résztvevők fotó: mán László nevezési díj 25 ezer forint, az első huszonnégy csapat innevezni február 10-éig lehet, dúlhat majd a tornán. km Visszapillantó, tudnivalók Huszonnégy csapatot várunk a Kelet-Magyar- ország-Eissmann Hungary Kupára. labdarúgás. Igaz, a korábban megszokott időpont megváltozott, ám nem marad el a Kelet-Magyarország- Eissmann Hungária Kupa teremfocitorna. A legutóbbi, hetedik találkozó résztvevői a műfüvön rúgták a labdát, akkor a fináléban a Honvéd fociakadémiájára épülő fiatalokból álló Red Wolf hamar eldöntötte a mérkőzést. Kapacináék lefocizták és hamar elsüllyesztették a debreceni futsalosokra épült, Csehi Zoltán vezérelte K-Armadát, és gólzáporos diadalt arattak. Körmeccsek után kieséses A mostani résztvevőkre a teremtornákon megszokottnál nagyobb játéktér és kapu vár. Az újabb kiírásunknak a bujtosi csarnok ad majd otthont február 16-17-én. A pénzdíjas megmérettetés résztvevőit négyes csoportokba sorsoljuk, a körmérkőzéses első kör után a csoportelsők és a másodikak jutnak a kieséses folytatatásba. A tornán bárki megkötés nélkül részt vehet, de csak egy csapatban játszhat. A A legutóbbi torna eredményei, díjazottjai A 3. helyért: Szőfest-Vectigália 4-3. Döntő: Red Woif-K-Armada _________ 7-1. Végeredmény: 1. Red Wolf, 2. K-Armada, 3. Szőfest, 4. Vectigáiia. ________ Különdíjasok. A legjobb mezőnyjátékos: Kapacina Valér (Red Wolf). Gólkirály: Maries Gábor (Vectigáiia). A legjobb kapus: Kanócz Béla (SzőfestKft.) A mostani tornával kapcsolatosan érdeklődni és nevezni az alábbi elérhetőségeken lehet: Dajka László, tel: 30/7000-2158, e-mail: nyírsuli2@ nyirsuli.hu. Egy órát fociztak Balogh Jánosék (labdával) fotó: mán László Ambruszék túl vannak az első műfüves edzésen LABDARÚGÁS. Kedden délelőtt napos, de hűvös időben a Városi Stadion műfüves pályáján gyakorolt a Nyíregyháza Spartacus NB Il-es rajtra készülő focicsapata. Új próbajátékos volt a sárvári Sipos Tamás, a tréninget kétszer harmincperces, egymás közötti játék zárta. Hiányzott a foglalkozásról a hétfőn megsérült Germán Tamás. Szerdán délelőtt a főiskola atlétikai csarnokában lesz az edzés újabb érkezőkkel, köztük Bárányos Zsolttal. km