Kelet Magyarország, 2012. december (69. évfolyam, 281-304. szám)
2012-12-05 / 284. szám
2012. DECEMBER 5„ SZERDA A hunok is megérkeznek majd a művelődési házba Szakértőket hallgattak meg NYÍREGYHÁZA. Dr. Grandpierre Attila csillagász, a természet- tudományok doktora, a fizikai tudományok kandidátusa, író, költő, a Vágtázó Csoda- szarvas nevű formáció frontembere. Történelmi érdeklődése sem puszta véletlen, hiszen édesapja Grandpierre nyíregyháza. Magyarországot egyedül képviselve vett részt a Harmónia Kamarakórus a XXII. Prágai Nemzetközi Adventi és Karácsonyi Kórusversenyen és Fesztiválon november 29. és december 2. között Szikszainé Dobronyi Erzsébet vezetésével. A versenyen 3 kategóriában 31 kórus lépett színpadra, a 17 kamarakórus között a nemzetközi zsűri döntése alapján a Harmónia ezüst minősítést kapott.- A színvonal rendkívül magas volt, a felfokozott és inspiráló hangulatban az előzetes munkánk, a lelkesedés és a motiváltság, valamint a tehetK. Endre író, költő, történész, magyarságkutató. December 5-én 18 órától a Városmajori Művelődési Házban Attila és a hunok címmel tart előadást a történelem iránt érdeklődőknek a kordokumentumok és a legújabb kutatási eredmények tükrében. KM séges karnagyunk kiváló szakmai hozzáértése hozta meg számunkra a boldogító eredményt - tájékoztatta lapunkat Papp Istvánné kórustag. A kórus hangversenyt adott a Szent Miklós templomban és a forgatagban is. - Prága, az arany város karácsony előtt igazán hű a nevéhez. A szabad ég alatt lezajlott adventi rendezvények a látogatók és turisták ezreit vonzották. A város változatos kulturális programról gondoskodott az adventi hangulatban: számos profi kórus énekelt a fesztiválon, a versenyeken, és a forgatagban is. KM Kedden folytatódott a nyíregyházi önkormányzat és a Hajdúdorogi Egyházmegye elleni eljárás. NYÍREGYHÁZA. Újabb „fordulójához” érkezett az a polgári jogi per, amelynek felperese az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (elnöke Mohácsi Erzsébet). Az alapítvány keresete szerint az alperesek megsértették a cigány gyerekek jogait azzal, hogy 2011-ben újraindították a 2007-ben bezárt Huszár-telepi általános iskolát (akkor több mint száz tanulót írattak be a város hat másik iskolájába). Ennek az intézménynek a fenntartója jelenleg a Hajdúdorogi Egyházmegye, így az önkormányzat mellett az egyházmegye is alperes a szóban forgó ügyben. Hátrányos megkülönböztetés? Az alapítvány szerint hátrányos megkülönböztetést szenvedtek el a telepi gyermekek azzal, hogy nekik nem a belvárosban felépített iskolába kell járniuk, hanem a Huszár téren működtetett intézménybe. A keddi tárgyalási napon Tuza Tibor pedagógiai szakértőt, Havas Gábor oktatáskutató szociológust és dr. Kertesi GáA telepi gyerekeket tegyék be a többi tanuló közé, hogy a hátrányok eltűnhessenek. I DR. FARKAS LILLA bort, az MTA közgazdász doktorát kívánta meghallgatni a bíróság. Az alperesek ezzel szemben egy ellenvéleményt tártak abí- róság elé, ami a deszegregáció hatásairól szólt. A bírónő kérdésére válaszolva az egyházmegye jogi képviselői úgy nyilatkoztak, hogy továbbra is kérik az alapítvány keresetének elutasítását.- Célunk nem más, mint hogy a bíróság kötelezze az iskola fenntartóit arra, hogy a telepi cigány gyerekeket tegyék be a többi tanuló közé, mert ettől remélik az elkülönített oktatásból származó hátrányok kiegyenlítését, továbbá el akarják érni azt is, hogy a Huszár-telepen lévő iskolát bezárják - közölte dr. Farkas Lilla, az alapítvány jogi képviselője. Törvényi akadály Az alperesek képviselői úgy nyilatkoztak, hogy a tanulói létszámot 2013-tól új törvény korlátozza, így osztályonként nem lehetnek 27-nél többen, ez a keret pedig már most fel van töltve, így a behatásnak- még esetleges pervesztés esetén is - törvényi akadálya van. Korábban már elhangzott, hogy annak idején nem újraindították a telepi iskolát, hanem - ahogy fogalmaztak- új szellemiségben újranyitották. A cigánypasztoráció nevelő hatásáról már az előző tárgyalásokon szóltak a szakemberek. E vélemények szerint ez bizonyítottan jó hatással van a gyermekekre. Az egyházmegye képviselője még a szóhasználaton is módosítani kívánt, hisz szerinte az integráció beolvadást jelentene, de ehelyett ő inkább a befogadást (inklúzió) használná. Folytatás következik Kedden a szakértők kérdésekre válaszolva próbálták megvilágítani azokat a körülményeket és ismérveket, amik alapján az elkülönített oktatás gyermekekre gyakorolt hatásait meg lehet ítélni. A tárgyalást későbbi időpontban, további tanúk meghallgatásával folytatják, szon-ps A Harmónia Kamarakórus Prágában is bizonyított fotó: tudósítónktól Ezüst minősítést hoztak haza az arany városból Samsung Full HD Smart LED TV 32” 0 Ft kezdőrészlet 24 x 4 900 Ft havi részlettel (Teljes ár: 117 600 Ft) T-Flome Interaktív TV mellé, 2 év hűségidővel, legalább 6 hónapja T-Home előfizetőknek. / _ _ Élvezd a T-Home Interaktív TV-szolgáltatását egy új TV-n! Válassz Full HD TV-t széles kínálatunkból 0 Ft-os kezdőrészlettel, hogy T-Home Interaktív TV előfizetésed kiváló kép- és hangminőségét igazán átélhesd. Teljes tévékészülék kínálatunkat keresd üzleteinkben vagy a www.t-home.hu oldalon! Együtt. Veled ■Home Ajándékeste a Bóra családnak A NyírPlaza látta vendégül a nyíregyházi Bóra családot, akiknél mindig nagy a pezsgés, hiszen a szülők hét gyereket nevelnek: Enikőt, Évit, Bettit, Gergőt, Martint, Evelint és Ádámot. A legkisebbek rajzolgattak, majd miután megkapták az ajándékot, az estét mozival zárta a család. fotó: pusztai Sándor MSZP-sajtótájékoztatő Nem látják az oktatás átalakításának értelmét NYÍREGYHÁZA. Az oktatásban (helyi és országos szinten) jelenleg is zajló változások adták a keddi MSZP-sajtótá- jékoztató központi témáját. Nagy László városi elnök szerint a megyeszékhelyen most bejezett intézmény-felújítások a pártja által 2007-ben lefektetett program részei.- Ezek semmiféle újítást nem tartalmaznak, sőt, a három kollégium felújítását leszámítva a mostani város- vezetés által korszerűsítésre fordított 83 millió forint méltatlanul kevés ahhoz képest, amit a nyíregyházi oktatás nagyságrendje megérdemelne. A szocialista városvezetés 2002 óta közel ötmilliárd forintot fordított felújításra, csak az orosi iskola esetében 53 milliós beruházást hajtottunk végre - fogalmazott Nagy László, aki kíváncsian várja Orbán Viktor december végi látogatását, amikor az adósságkonszolidációról tárgyal a miniszterelnök a város vezetőivel. - Vajon az adósságátvállalásnál figyelembe veszik, hogy egy önkormányzat mennyi pénzt fordított az intézményei felújítására? - hangzott a kérdés. Jeszenszki András városi alelnök elmondta: szükségszerű volt megszavazniuk az új intézményfenntartó központ létrehozatalát, mert így legalább minimális beleszólása maradhat az önkormányzatnak a helyi oktatásba, illetve így megmaradhat egyes alkalmazottak közalkalmazotti státusza. - Azt sem látom tisztán, hogy az átalakításokkal milyen megtakarítást ér el a kormány - tette hozzá, km-tg HIRDETÉS