Kelet Magyarország, 2012. december (69. évfolyam, 281-304. szám)

2012-12-05 / 284. szám

2012. DECEMBER 5.. SZERDA Kihez kerül majd a dohány? A kereskedőknek alig van információjuk arról, mit jelent rájuk nézve a trafiktörvény. NYÍREGYHÁZA, Kiss Miklós évek óta vezeti élelmiszerüzletét, mint mondta, egy-egy doboz cigi után a haszonkulcs 6-7 százalék. Azért éri meg a do­hányárusítás, mert ezzel „be lehet csalogatni a vevőket”.- A bevételem döntő hánya­da nem a dohányáruból szár­mazik, hanem más, magasabb haszonkulccsal értékesíthető termékekből, ezért úgy vélem, a nemzet trafikjaival a kereslet ugyan koncentráltabb lesz, de csak ebből nem lehet a kon­cessziós díj 1-3 millió forint kö­zötti összegét kigazdálkodni. Ha „egytermékes” lesz a dohánybolt, az a nagyobb hi­permarketeknek kedvezhet. A kisebb üzleteknek csak akkor érné meg belevágni ebbe, ha bővülne a kínálati paletta, de a nagy kérdés, hogy a pályázat feltételei milyen érdekkörnek kedveznek - tette hozzá. Nem tiltani, meggyőzni kell Az ukrán határ közelében fek­vő kistelepülésen, Uszkán két helyen árulnak dohánytermé­ket. A település polgármes­tere, dr. Sértő-Radics István Adminisztrá­ciós eszkö­zökkel senkit sem lehet leszoktatni. SÉRTŐ-RADICS ISTVÁN Egyelőre csak az biztos, hogy kétezer lakosra jut majd egy dohánybolt ILLUSZTRÁCIÓ: RACSKÓ TIBOR elmondta: - A térségben so­kan Ukrajnából származó ci­garettát szívnak, gondolom, a trafiktörvény életbe lépésével még nagyobb szerep jut majd az illegális kereskedelemnek. Ez fenn is marad, amíg nem lesz vámunió Ukrajna és Ma­gyarország között, de addig még jó pár év el fog telni.- Sajnos sok uszkai dohány­zik, de talán már nem annyira intenzíven, mint tíz évvel ez­előtt. Ennek ellenére a káros szenvedélyek között a cigaret- tázás nagyobb mértékű, mint az alkoholizmus, és ez a rossz­indulatú betegségek magas számában jelentkezik is. Ép­pen ezért pályázati támogatás­sal, egészségügyi szakemberek bevonásával szeretnénk do­hányzás elleni programot indí­tani jövőre az uszkai lakosság körében, s ennek része lenne a dohányzásról való leszoktatás és a rosszindulatú daganatok kiszűrése. Úgy vélem, admi­nisztrációs eszközökkel nem lehet az embereket leszoktatni a dohányzásról, fontosabb és eredményesebb eszköz a meg­győzés. Sok a nyitott kérdés- Sötétben tapogatózunk, csak annyit tudunk, hogy kétezer lakosonként nyílik egy do­hánybolt - mondja Filep Sán­dor. Vásárosnamény polgár- mestere hozzátette: kérdés, hogy a mintegy 9000 lakos négy vagy öt trafikban vásárol- hat:e majd, nyithatnak-e Vit- kán és Gergelyiugornyán, vagy csak a városban. - A turisztikai szezonban lehet igazán lénye- | ges ez a kérdés - véli a polgár- mester. Információk nélkül Marika öt éve dolgozik az egyik nyíregyházi ■ üzletben, ahol napilap és dohányáru is kapható. - Én csak alkal­mazott vagyok, és nincs in­formációm arról, hogy to­vábbra is árulhatjuk-e a cigit - mondta.- A forgalmunk nagy része a cigi értékesítéséből szárma­zik, de nem gondolom, hogy be kellene zárni az üzletet csak azért, mert dohányárut | nem árulhatunk - mesélte, j és hozzátette: havonta közel l millió 700 ezer forint bevé­telt jelent nekik a cigaretta árusítás. km «Játékos fejlesztés A nyíregyházi Bárczi Gusztáv Speciális Szakiskola diákjai­nak egyik kedvenc időtöltése a bocsázás. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Kelet kvíz Fehérgyarmaton született költő és filozófus, neves tanszerkészftő. a) Klobusiczky Péter b) Farkas Ferenc c) Tamás Aladár d) Kézy Mózes A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. „A szívemből jön, amit játszom” Á kiemelkedő tehetsé­gű zenész azt mondja, a zenében nagyon fontos az őszinteség. NYÍREGYHÁZA. A sikerek hamar jöttek, 10 évesen l. díjat nyert az Országos Ferenczy György Zongoraversenyen, és kétszer nyerte el az első díjat és fődíjat a Budapesti Nemzetközi Cho­pin Zongoraversenyen. A bécsi Cziffra György Nem­zetközi Zongoraversenyen Cziffra Nagydíjjal jutalmazták legfiatalabb résztvevőként (16 éves volt). Két éve első lett a Krainev Nemzetközi Zongo­raversenyen, ugyanebben az évben elsöprő fölénnyel nyer­te meg a Lions Nemzetközi Zongoraversenyt Európa Kul­turális Fővárosában, s elnyer­te a Steinway&Sons Young Steinway Artist kitüntető cí­mét Hamburgban, 18 évesen az EuroRado „New Talent” Nemzetközi Zenei Versenyé­nek győztese és UNESCO-kü­löndíjasa lett 40 ország mű­vészei közül. Chopin a kedvence Zenekari szólistaként 15 éve­sen debütált a Zeneakadémia nagytermében, majd a Wie­ner Musikvereinban és a Mű­vészetek Palotájában.- Nagyon szeretek zenekar­ral fellépni - mondta Ivett, és hozzátette: Chopin áll hozzá a legközelebb. Az EuroRadio versenyen Beethoven G-dúr zongoraversenyét játszotta, és mint fogalmazott, külön öröm volt számára, hogy ezzel a művel nyert a színvonalas versenyen, mert Beethovent játszani nehéz volt számára. Olyan művészekkel dolgozott együtt, mint Vásáry Tamás, Jandó Jenő, Bogányi Gergely és Kocsis Zoltán, akik mind­annyian elismerték különleges tehetségét. A Junior Prima Díj Ivettnek elsősorban erkölcsi elismerés, az ezzel járó pénzjutalmat Gyöngyösi Ivett FOTÓ: MAGÁNARCHlVUM arra fordítja, hogy nemzetkö­zi koncertekre utazhasson.- Fontos, hogy szívből jöj­jön, amit játszom - szól az első éves egyetemista hitval­lása, s erről december 19-én a vásárosnaményi karácsonyi hangversenyen bárki meg­győződhet. KM-BM Meg Ön szerint elősegítheti a leszokást, hogy kevesebb helyen árulnak majd cigarettát? MÁK JÁNOSNÉ: Akit KODÁK JÁNOS: Emiatt OLÁH LAJOSNÉ:Akarat­dolog nem függ össze nem fognak többen erő és elszántság nélkül egymással. leszokni. ez nem megy. BALOGH DÁVID: Én nem MATOLCSI ENIKŐ: MISKOLCZIOLÍVIA: Ne fogom ezért letenni a örülnék, ha a barátom számítsanak ilyesfajta cigit. emiatt leszokna. eredményre. Mák Jánosná válasza határo­zott nem volt, ugyanis szerin­te a két dolog nincs összefüg­gésben egymással. - Én nem dohányzom, így csak a magam nevében beszélhetek. Kodák János is erre az álláspontra he­lyezkedik, ő büszke arra, hogy sohasem dohányzott. - Velem ellentétben édesapám szinte ette a cigit, ám én mégsem lettem dohányos. A kérdés­re válaszolva: nem hinném, hogy a kevesebb árusítóhely miatt valaki leszokna majd a bagózásról - válaszolta. Oláh Lajosné tizenöt évig dohány­zott, ám vagy húsz éve már annak, hogy utoljára rágyúj­tott. - Akaraterő és elszántság nélkül nem lehet leszokni, így akiben nincs meg az elhatáro­zás, az csak egy hosszabb séta miatt nem fogja letenni a cigit. Balogh Dávid cigarettázik, mint mondja, ő biztos nem erősíti majd a leszokók táborát. - En­gem hidegen hagy, hogy két saroknyit kell sétálnom cigi­ért vagy egy kilométert - kö­zölte a fiatalember. Matolcsi Enikő nem szokott rágyújta­ni. - Bár annak örülnék, ha a barátom azok közé tartozna, akik leszoknak majd a változ­tatás miatt - válaszolta a fiatal lány. Miskolczi Olivia szerint, ha az a célja az intézkedésnek, hogy leszokásra ösztökélje az embereket, akkor semmiféle eredményre ne számítsanak a döntéshozók. km-tg H ■■■■■■ mm mm latter Nézőpont Nyéki Zsolt Füstös válaszút Épp oly szenvedélyes szócsaták dúlnak úton-útfélen a dohánytermékek forgalmazásának szigorításáról, mint amilyen erős szenvedély köti a dohányzó emberek közös­ségét e szokáshoz. A vitázó felek vehemensen győzködik egymást, hogy mindez az egészségesebb életmódra terelő programok része, avagy újabb bevételszerzési trükk az állam részéről, netán bizonyos érdekszférának juttatandó üzlet előkészítése. Az idő majd sok mindent megmutat, de addig is számos tény és igazság feszül újfent egymásnak. A dohánytermesztés leginkább megyénkben eresztett gyö­keret, mert kellő gondozás mellett ez a növény a sovány homoktalajon is szép termést produkál. A rendszerváltás előtt a kisebb háztáji kertekben is tisztes jövedelemkiegé­szítő tevékenység volt, a Zsigulit jóval kiöregedés előtt kicserélhette az, aki nem volt rest munka után, hétvége­ken palántázni, kapálni, törni, fűzni, csomózni. No de itt van ez az önpusztító szenvedély. Magánügy - mondhatják erre a megrögzött dohányosok, ám ez a markáns nézet egy bizonyos ponton megdőlni látszik. El­gondolkodtató, de leginkább megdöbbentő jelenség tanúi lehetünk, ha elmegyünk egy kórház tüdőgyógyászati rész­legére. Látogatóként a saját szememmel láttam a napok­ban: a barátságtalan hideggel érkező esti órákban pizsamá­ra dobott kabátban botorkál­tak ki a betegek, és távolabb az épület bejáratától, a sötét leple alatt szívták mohón a cigarettát. Egyikük a kórte­rembe visszacsoszogva kabátját az ágy végére dobta, majd felvette a maszkot, és megkezdte az előirt inhalálást... A magánügy határvonalát ezzel át is lépte - hogy a dohányzó terhes nőkről (esetükben mellőzendő a kismama kifeje­zés!) ne is beszéljünk, mert ez a szándékos veszélyeztetés bűncselekmény kategóriája egy olyan ember ellen, akit élve születésének pillanatától az összes alapvető emberi jog megillet fogantatásáig visszamenőlegesen, beleértve az egészséghez való jogot is. Mi lesz a kisebb boltokkal, üzletekkel? Ezek tulajdonosai vevőcsalogató áruként tartják kínálatban a dohányterméke­ket, amelyek paradox módon ezzel egy kategóriába kerültek az alapvető élelmiszerekkel. A szórakozóhelyek füstmente­sen is élnek, működnek, legalábbis a forgalom visszaesését nem a füsttilalom okozza. A tapasztalat azt mutatja, hogy némi lemondás nem dönti válságba az iparágat - a többi lebegő kérdést pedig idővel napirendre tűzzük... nyeki@inform.hu Magánügy - mond­hatják a megrögzött dohányosok, ám ez a markáns érvelés egy ponton megdől­ni látszik. Adományokat vár a Karácsonyi Angyalvár Az önkéntesek decem­ber 21-éig délelőtt 9 és este 8 óra között fogad­ják a felajánlásokat. NYÍREGYHÁZA. Egyedülálló kezdeményezés eredménye­ként a Magyar Vöröskereszt Szabolcs megyei szervezete nem a megszokott helyen és körülmények között várja az ünnepi adományokat.- Miután ebben az évben megyénkben nincs Miku- lásGyár, a Korzó Bevásárló- központ földszintjén meg­nyitottuk a Karácsonyi An­gyalvárat - mondta az ado­mánygyűjtő hely ünnepélyes megnyitóján Szarkáné Kövi Márta, a karitatív szervezet megyei igazgatója. Az ön­kéntesek december 21-éig délelőtt 9 és este 8 óra között (vasárnap este 6-ig) fogadják az anyagi és tárgyi felajánlá­sokat, melyeket a rászorzók- nak adnak át még az ünnepek előtt. Várnak pénzt, könyvet, játékot, mosott, tiszta ruhát, tisztálkodási szereket és tar­tós élelmiszert.- Eddig több mint ezer se­gélykérő levelet kaptunk, szeretnénk mindenkinek egy kis csomagot átadni - említet­te az igazgató.- Örömmel adtunk helyet a kezdeményezésnek, mert adni jó - mondta Kenyeres Anita, a Korzó centermana- gere. - Fontos érv volt az is, hogy minden adomány a Sza­bolcs megyében élő rászoruló családok és gyerekek karácso­nyát teszi szebbé. km Az adományok a Szabolcs megyében élők karácsonyát teszik szebbé FOTÓ: RACSKÓ TIBOR

Next

/
Thumbnails
Contents