Kelet Magyarország, 2012. december (69. évfolyam, 281-304. szám)

2012-12-03 / 282. szám

2012. DECEMBER 3„ HÉTFŐ KELET Üzenet Dudás Gáborná, nyíregyházi olvasónktól: Választhatsz, hogyan éled < az életed. Élhetsz úgy, hogy nem hiszel a csodákban, de élhetsz úgy is, mintha minden egyes pillanat maga volna a csoda. GABRIEL. GARCIA MARQUEZ Postánkból Együtt fújták el a tortán a gyertyát FOTÓ: OLVASÓNKTÓL Születésnapi buli aTörpicuroknál November 16-án családi­as légkörben ünnepelte Kállósemjénben a Biztos Kezdet Törpicur Gyerekház fennállásának 3. születésnap­ját. E gyerekházat a Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület 2009 őszétől működteti. Az egyesület célja az volt a gye­rekház létrehozásával, hogy a hátrányos helyzetű telepü­lésen élő kisgyermekes csalá­dokat próbálja segíteni, hogy minden támogatást megkap­janak gyermekük egészséges fejlődéséhez. Részt vesznek a programban külső szakem­berek is: logopédus, pszicho­lógus, fejlesztő pedagógus, mozgásterapeuta. Az ünnepé­lyes megnyitó után a szülők bábjátékát tekinthették meg a résztvevők. A kisgyerme­kek érdeklődve figyelték Bogyó és Babóca történetét Sün Soma születésnapjáról. Az előadás után a gyerekek és szüleik nagy izgalommal várták a meglepetés tortát, amelyet két gyerekházas anyuka készített. Felhangzott Halász Judit örökzöld slágere, amelyet kicsik és nagyok együtt énekeltek a tűzijáték szikrázó fényét csodálva. „Ez a nap más, mint a többi...” - csendült fel a dalban, amire örömteli arcocskák „vála­szoltak”. Reméljük, jövőre ugyanilyen boldog családok­kal ünnepelhetünk együtt! SZLOVENSZKILÁSZLÓNÉ PROGRAMVEZETŐ <& Nyelvek délutánja Angol és német nyelvű műsoraikkal szórakoztatták az óvodá­sokat, az iskolásokat és a szülőket a nyíregyházi Vécsey Károly Tagiskolában, a nagy sikerű Nyelvek délutánján. Az idegen nyel­vet tanuló diákok ízelítőt adtak tudásukból, amit a közönség sok-sok tapssal köszönt meg. fotó: jakab lAszló Egészséges ételeket, gyógyteákat kóstoltak fotó: olvasónktól Lencsepástétomot készítettek Igazgatónkra, Szaniszló Ferencre emlékezünk... Kegyelettel búcsúzunk ked­ves igazgatónktól, Szaniszló Ferenctől. Köszönjük az együtt töltött éveket, a hitet, a lelki gazdagságot, amit a pályánkon együtt tölthettünk vele. Igazi tanárként utat mutatott, világosságot adott, fényt árasztott. Munkatársa­iként valamennyien nemes, fontos célokért küzdöt­tünk ezen a nehéz, de szép pedagógusi pályán. Olyan oktató-nevelő közösséget teremtett az iskolában, ahol az alkotás, a magas szintű pedagógiai munka volt az érték. Egymás megbecsülé­se, a szereteten és tudáson alapuló munka, a szülők és [ gyermekek szeretete hozta meg a sikert és elismerést tanulmányi eredmények­ben, pedagógiai munkában, közösségi rendezvényekben, sportban. Szaniszló Ferenc érdeme a testnevelés tagozat létrehozása, kibontakozá­sa és szeretete. Nagyszerű tornabemutatók, kimagasló versenyeredmények szü­lettek a vezetése alatt. A szakmai munka sikerének bizonyítékaként több éven át bázisiskolaként működött a fehérgyarmati 2. számú Általános Iskola. Az ország számos pontjáról érkeztek pedagóguscsoportok isko­lánk színvonalas bemutató­óráira. Nagyfokú kitartással, szeretettel, emberséggel végezte vezetői munkáját, szerette az iskolát, munkatár­sait, a gyerekeket, a családját, az embereket, a várost. Gyer­mekeit is tisztességre, ember­ségre nevelte. Igaz embernek áldott az emléke! A MUNKATÁRSAK A nyíregyházi Bárczi Gusztáv Általános Iskola és Kollégium tanulói már negyedik alkalommal vettek részt az életvitel és gyakorlati ismeretek tantárgyat tanító, gyógy­pedagógiai tanárok által szervezett egészséghéten. A programokon egészségügyi szakemberek előadásait hallgatták, friss zöldségek­A keresztyén élet­vitel „idegen test” Dr. Pálhegyi Ferenc pszicho- lógüs Nyírmeggyesen, a Re­formátus Gyülekezeti Házban tartott „A keresztyén család ma” című előadásán nem csupán a manapság divatos élettársi kapcsolatok instabi­litásáról és a jó családi légkör és nevelés fontosságáról beszélt, bemutatta azt is, hogy mi a mai társadalom, és mi a keresztyén ember értékrend­je. Társadalmunkban az első bői és gyümölcsökből ké­szített egészséges ételeket, gyógyteákat kóstoltak, és lencsepástétomot készítet­tek tanulóink. A rendez­vény ideje alatt a rendszeres testmozgást népszerűsítve reggeli tornát, ügyességi sor- és váltóversenyeket, valamint mindennapi közös sétát szerveztek. A vetélke­dőkön és a harapnivalókon helyen a pénz áll, ezzel szem­ben a keresztyén embernek az a fontos, hogy életközös­sége legyen Jézussal. A Biblia tanítása és a keresztyén életvi­tel nem illik össze korunk értékrendjével, „idegen test” a társadalomban. Vannak, akik formális vallásossággá „szelídítik” a keresztyénséget, hogy a világ elfogadja őket. Ezeknek az embereknek az életében nincs jelen Jézus. Mások megtagadják Krisztust, mert aki vállalja őt, nem lesz népszerű, de belső békéje és túl, a záró programban a lelki egészség védelme érdekében kutyaterápiás foglalkozáson és bemutatón vettek részt a gyerekek a Nyíregyházi Kutyaiskola vezetőjének jóvoltából. Köszönet az előadóknak, a szülőknek, a résztvevők­nek, akik a rendezvény sikeréhez hozzájárultak! A SZERVEZŐK életpéldája másoknak is irányt mutat! Jézus parancsa ez: „Úgy ragyogjon a ti világossá­gotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyá­tokat!” Isten azt akarja, hogy szeretetközösségben éljünk vele és a ránk bízott embe­rekkel, gyermekeinkkel, ezért imádkozzunk folyamatosan értük. Hasznos és lélekemelő gondolatokkal lettünk gazda­gabbak, köszönet érte! BALKÁNSZKYNÉ OLÁH ERIKA, NYÍRMEGGYES j Tiszteit olvasóink! Ezen az oldalon a Kelet-Magyarországhoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Lehetőségeinkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. Ha a levelet részleteiben találjuk ilyennek, azokat a részleteket kihagyjuk. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármi­lyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. Szerkesztőségünk nem késztet levélírásra és nem szervez levélírókat - csak a beérkező levelekkel foglalkozunk. A leveleket az élvezhetőbb olvashatóság érdekében általában rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. Vendégsorok Angyal Méterek kérdése Fogadónap: kedden és pénteken Továbbra is várjuk olvasóinkat észrevételeikkel szerkesz­tőségünkben! Ügyfélszolgálati időben, lehetőleg minden kedden és pénteken 10-14 óráig Dankó Mihály újságíró fogadja az aktuális problémafelvetésekkel, információk­kal érkezőket Nyíregyházán, a Dózsa György utca 4-6. szám alatt, az első emeleten. Mégiscsak igaz hát, hogy evés közben jön meg az étvágy? A kérdés nekünk csak eszünkbe jutott, az alapanyagot maga­sabb szintről, a parlamentből szállították azáltal, hogy jövő január elsejétől a közműszolgáltatásoktól 30 milliárdnak a duplája is befolyhat a költségvetésbe évente. Nincs mese, nincs kibúvó, jövőre le kell perkálnia a magyar nemzet honfiújának és honleányának a víz-, a csatorna-, a gáz-, a villany- és a telefonvezeték minden méteréért a forintokat. Kesztyűt kell adni a rendőröknek! Ha a rendőrséget elbi­zonytalanítják a jog­szabályok, nem tudja beváltani szlogenjét: szolgálunk és védünk. nyíregyháza. A múlt héten több esetben is látható volt egy videofelvétel, amelyet a rendőrség készített az egyik intézkedésről. A rendőrség „ártatlanságát”, az eljárás törvényes voltát és mértékét bizonygatta, magyarázgatta a film egy garázda randalírozó, ellenállást és fenyegető ma­gatartást tanúsító kisebbségi csoportosulással szembeni intézkedésnél. Igen, mert azok „megsér­tődtek”, vádolták és meg is fenyegették a rendőrséget. Én (valakik miatt is) szégyellem magam, de egyben félelem­mel is tölt el, hogy idáig jutot­tunk, ilyen állapot állhatott elő, így viselkedhetnek egyé­nek, csoportok. Másrészt, az őket megfékezni akaró, intéz­kedő rendőröknek „kesztyűs kézzel” kell bánni velük, s utólag magyarázkodni, bi­zonygatni kell, hogy törvé­nyesen jártak el. Meg kell fékezni I Hová fog ez vezetni, milyen törvény kívánja ezt? Hogyan szemtelenedtek el ennyire egyes bűnöző elemek, cso­portok? Kik és miért adnak lovat alájuk? Ez odavezet, hogy a rendőr­ség teljesen elbizonytalano­dik. Tudom: a bűnelkövető, randalírozó, fenyegető ma­gatartást tanúsító, a rendőr­ségi intézkedésnek ellenálló, az egyenruhásokat sértegető egyént meg kell fékezni, le kell tartóztatni, adott esetben meg kell bilincselni. Ez általá­ban nem megy könnyen. A rendőrnek ekkor hatá­rozottan és gyorsan fizikai kényszert, fenyítő és kény­szerítő eszközöket is alkal­maznia kell. Ha ezt nem teszi meg, mert nem teheti, holott a bűnelkövető ellenáll, esetleg „jogsérelem éri”, akkor miért van a rendőr eszköztárában gumibot, spray, pisztoly, bi­lincs? Miért a fizikai ereje? Miért van speciális fogásokra kiképezve? Vagy ezeket csak utcai tüntetők ellen lehet Nem hinném, hogy ez így jó, így helyes! MAKÓ PÁL bevetni, közönséges bűnö­ző meg azt tehet, amit akar? Nem hinném, hogy ez így jó, így helyes. Ha mégis efelé tendálunk, javaslom, hogy a rendőröktől vonják be a fent említett kényszerítő eszközö­ket és lehetőségeket. Sajátos élethelyzet Csak kesztyűjük legyen, hogy „kesztyűs kézzel” bánhas­sanak az ellenálló, szembe­szegülő bűnelkövetőkkel, gyanúsítottakkal és alkalmi pártolóikkal. S hogy ezt bizo­nyíthassák minden esetben, készítsenek videofelvételt a rendőri intézkedésről! Re­mélem, érthető, hogy sem­miképpen sem a rendőröket akarom elmarasztalni, hanem az ilyen fura, sajátosan ma­gyar élethelyzetet. MAKÓ PÁL, NYÍREGYHÁZA A korábbi években megettük az aranytojást tojó tyúkot, s akár hitelek árán is, változatlanul jól akartunk élni. Mint a napokban kiderült: a közmű­vek méteréért 125 forintot kell fizetni. Igaz, némileg megzavarja gondolatomat, hogy eddig is voltak olyan cégek, amelyeknek tilos volt nyereséget termelniük a fogyasztók „kímélése” érdekében, de hol van már a tavalyi, hamarosan jön az új hó! Néhány naiv és butács­ka kérdés csak mocorog bennünk. Hazánkban nincs megbízható távolságadat, pontos statisztikai kimutatás ezekről a vezetékekről. Akkor hogyan lehetséges kivetni majd a lakókra az adót? Mert­hogy kivetik, az tuti. Eszembe jutnak a városunktól távolabb eső tanya­települések. Ott vajon mennyi métert számolnak el az egymástól 100-200 méterre eső lakóknak? Sokhelyütt a telefon mellett vezetékes víz és lefektetett gázcső is van, a villanyról nem is beszélve. Amíg a sűrűn lakott Buda­pesten egy méternyi díjra lakásonként 5 forint jut, addig ez a szám a ritkán lakott vidéki településeken elérheti az 50 forintot, ahogy a még nem végleges adatokból hírlik. S történik mindez a vidék felzárkóztatására, amit még a EU sem ellenez. Hazánkban nincs megbízható távol­ságadat, pontos sta­tisztikai kimutatás ezekről a vezetékek­ről, akkor hogyan vetik ki az új adót?

Next

/
Thumbnails
Contents