Kelet Magyarország, 2012. december (69. évfolyam, 281-304. szám)

2012-12-03 / 282. szám

2012. DECEMBER 3.. HÉTFŐ KELET Nyílt napot tartanak a Nyíregyházi Főiskolán NYÍREGYHÁZA. December 5-én, szerdán nyílt nap lesz a Nyír­egyházi Főiskolán. Tíz órakor a „B” épület Kodály Kulturá­lis Centrumában kezdődik a program, mely során az ér­deklődők megismerkedhet­nek az intézménnyel, annak felvételi „stratégiájával”, a választható szakokkal, kép­zésekkel, informálódhatnak az egyes karokról, s bepillant­hatnak a hallgatói életbe. Az Everdance Táncszínház mel­lett a főiskola egykori hallga­tója, a televíziós műsorveze­tőként is ismert Szakái Miklós gondoskodik a jó hangulatról. ii.30-tól a körelőadókban mindenki az érdeklődési kö­rének megfelelő előadáson vehet részt, de természetesen egyéni konzultációra is lesz lehetőség. km László Krisztián, a támogatottak egyike fotó: Ladányi Tóth lajos Rászoruló hallgatóknak nyújtanak támogatást Negyvenegy nyíregy­házi felsőfokú tanul­mányaihoz nyújtanak anyagi segítséget. NYÍREGYHÁZA. A tizenhat esz­tendeje alapított Rászoruló Hallgatókért Közalapítvány a kuratórium döntése alapján 41 hallgató részére adott át ta­nulmányi támogatást szom­baton ünnepélyes keretek között a városházán. Kovács Zoltán kuratóriumi elnök köszöntőjében megje­gyezte: „Megtehetnénk, hogy a kedvező elbírálás után ké­rünk egy számlaszámot, és utalunk, de így sokkal köz­vetlenebb a forma”. Dr. Já­szai Menyhért alpolgármes­ter beszédében annak adott hangot, hogy bízik benne: az egyéni ambíció meghozza a sikert. Ezt követően olyan nyír­egyházi hallgatóknak adtak át felsőfokú tanulmányaik folytatásához odaítélt össze­geket, akik erre szociálisan rászorulnak. A bő másfél évti­zed alatt a közalapítvány több mint ezerötszáz megyeszék­helyi fiatal oktatási képzésé­hez nyújtott anyagi támoga­tást. KM-LTL Rendkívüli készültségben Ha beköszönt az igazán télies, havas időjárás, minden egységnek gyorsan és összehan­goltan kell cselekednie. nyíregyháza. Rendkívüli ülést tartott szombaton a Megyei Védelmi Bizottság, a szélsősé­ges téli időjárással kapcsolatos felkészülésre fókuszáló meg­beszélésen határozati javaslat született. A feladatok és a fe­lelősségi körök kijelölése után sajtótájékoztatón összegezte a legfontosabb tudnivalókat a megyei kormányhivatal veze­tője, a megyei védelmi bizott­ság elnöke, dr. Vinnai Győző kormánymegbízott. A gépek és az emberek is felkészültek az időjárási kihívásokra ILLUSZTRÁCIÓ: KM-ARCHlV Egységben az erő- Fontos, hogy ha beköszönt az igazán télies, esős, fagyos, ha­vas időjárás, minden szerveze­ti egység, amely tehet valamit a kialakult helyzet orvoslása érdekében a helyén legyen, és összehangoltan, gyorsan, ope­ratív módon cselekedjen. A sokrétű teendőkből a kataszt­rófavédelem, a Magyar Közút, a rendőrség, a polgárőrségek, a Vöröskereszt, a mentők és tűz­oltók, a közüzemi szolgáltatók, a tömegközlekedési vállalat és a segítőkész civil szervezetek, önkéntesek is kiveszik majd a részüket - sorolta a kormány- megbízott, majd kifejtette: a műszaki védekezési feladatok, a hóátfúvások megszüntetése, a forgalomirányítás, a külterü­leteken élőkre való odafigye­Idén is számí­tunk a média tájékoztató, figye­lemfelhívó közreműkö­désére. CSEPELY ZSIGMOND lés, a hóakadályok miatt elzárt településekre való bejutás, a gyors, szakszerű, jól szerve­zett feladat-végrehajtás csak közös erővel lehetséges. A kor­mányhivatal népegészségügyi szerve például összeállítja a várandós kismamák megyei listáját, és kiemelt figyelmet fordít rájuk a rendkívüli idők­ben.- A védelmi igazgatási rend­szerrel azt szeretnénk elérni, hogy az emberek előtt nyil­vánvaló legyen: felkészültünk a váratlan helyzetekre. A bel­ügyminisztérium közel egy- milliárd forintot különített el, hogy az ötezer lélekszám alatti településeken élő, lakásfenn­tartási támogatásra jogosult lakosok az önkormányzatokon keresztül ingyenesen tűzifát kaphassanak.- Nekem mint a megyei vé­delmi bizottság elnökének jogom és kötelességem, hogy rendkívüli helyzetben azonna­li intézkedésekről döntsék az állampolgárok biztonságának megóvása érdekében. A helyi védelmi bizottságok szintén felkészülnek a jellegzetes téli vészhelyzetekre - mondta el dr. Vinnai Győző. Felkészülési gyakorlatok Csepely Zsigmond, a megyei katasztrófavédelmi igazgató­ság igazgatója, a megyei védel­mi bizottság elnökhelyettese a feladatkoordinálás, a folya­matos egyeztetés és informá­cióáramlás fontosságára hívta fel a figyelmet. Mint mondta, ahogy eddig, idén télen is szá­mít a média tájékoztató, figye­lemfelhívó közreműködésére.- A feladatvégrehajtásban Mint ismeretes, 2012. január elsejétől a megyei védelmi bizottság elnöki tisztjét a kor­mánymegbízott tölti be. Két helyettese van: a megyei ka­tasztrófavédelmi igazgatóság igazgatója és a Honvédelmi Minisztérium Védelmi Hiva­tal főigazgatója. olyan önkéntes szervezetek munkájára is szükség lesz, mint például a polgárőrség, a polgárvédelmi és a tűzoltó szövetség, valamint a helyi települések önkéntesei, szoci­ális munkásai. Helyi védelmi bizottsági szinteken mentő­osztagokat hozunk létre, akik gondoskodnak majd a hóaka­dályok felszámolásáról, az el­zárt területekre való bejutásról stb. A megyei Vöröskereszttel, a mentőkkel és a tűzoltósággal jövő héttől felkészülési gya­korlatokat tartunk, hogy sen­kit se érjen váratlanul a rend­kívüli időjárási helyzet, km-pi 2013. január l-jétől a Helyi Védelmi Bizottságok elnökei a járási kormányhivatalok vezetői lesznek, nem pedig a települések polgármesterei, mint jelenleg. Az új vezető­ket napokon belül kinevezik, megbízatásuk januártól lép hatályba. Jogszabályváltozás Adventi keresztet állított a Jobbik nyíregyházi szervezete az Országzászló téren. Sipos Kund Kötöny református esperes beszéde után imát mondtak a résztvevők, majd meggyújtották az első adventi gyertyát. fotó: pusztai Sándor Nyíregyházára vándorolt a „megszelídített” Alaptörvény Az Alaptörvény illuszt­rációi tárlat évvégéig tekinthető meg a Jósa András Múzeumban. NYÍREGYHÁZA. Vándorkiállítás nyílt szombaton a nyíregyhá­zi Jósa András Múzeumban. Az Alaptörvény illusztrációi című tárlatot - Mándi Ákos zongoraművész lebilincselő játéka után - Kerényi Imre méltatta és mutatta be az érdeklődők sokaságának. A miniszterelnöki megbízott el­mondta: Szeged, Békéscsaba és Debrecen után a szabolcsi megyeszékhelyre érkezett a kiállítás, melynek célja, hogy megismertesse és közelebb hozza az állampolgárokhoz a sok helyütt nehezen érthető, száraz, mégis értékes jogi do­kumentumot.- Ehhez a művészetet, ne­vezetesen a magyar történel­mi festészetet hívtuk segítsé­gül, amely egyfajta hídként, hordozórakétaként segíti a megértést, a befogadást: a színvonalas képes könyvben minden bal oldalon egy fest­mény, minden jobb oldalon egy törvényszöveg található. A magyar alkotmány előképei című összefoglaló különösen figyelemre méltó része a ki­adványnak.- A tárlat része 16 festmény és 30 gyermekrajz is. A ván­dorkiállítás december 31-éig tekinthető meg a Jósa András Múzeumban, aztán egy másik nagyvárosba költözik, 2014 áprilisában érkezik haza, a Parlamentbe - tette hozzá Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott. km-pi Tereket, járdákat adtak át: megszépült a belváros NYÍREGYHÁZA. Új hónap, Új nap, új tér. Nettó 143,6 mil­lió forintból valósult meg „A belvárosi terek integrált funk­cióbővítő fejlesztése Nyíregy­házán” elnevezésű projekt. December elsején dr. Kovács Ferenc polgármester adta át rendeltetésének a megyeszé­kely központját szépítő új­donságokat. Az Európai Unió támogatá­sával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszí­rozásával megvalósult be­ruházás során a Luther tér, a Hősök tere, az Országzászló tér és a Nyírvíz Palota környé­ke szépült meg látványosan. A térrekonstrukciók során a többi között kicserélték a rossz állapotban lévő térbur­kolatot, felújították a nyilvá­nos illemhelyet, kicserélték a lámpaoszlopokat, rendezték a zöldfelületeket, emellett hulladékgyűjtő edényeket, padokat és kerékpártárolókat telepítettek. A Hősök terén két, úgy­nevezett forgalomcsillapí­tó övezetet alakítottak ki, a Luther téren az evangélikus templom könnyebb megkö­zelítése érdekében lépcső és a mozgásukban korlátozottak részére új rámpa épült, az Or­szágzászló terén pedig térkő­re cserélték a széttöredezett aszfaltburkolatot. km-ltl Óriási érdeklődés kísérte a különleges tárlatot FOTÓ: SIPEKI PÉTER www.szon.hu További képek és videók « Mindenkinek becsengettek! A Down Egyesület Minden­kinek becsengettek! című programsorozatának hétvégi állomása szombaton a Mó­ricz Zsigmond Színház volt. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Traffipax adómódra A NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adóigazgatóságának operatív ellenőrei a 49. héten hétfőtől péntekig a következő településeken végeznek helyszíni ellenőrzéseket: hétfő: Nyíregyháza, Demecser kedd: Tiszavasvári, Tiszalök szerda: Kölese, Botpalád, Magosliget csütörtök: Rétközberencs, Kisvárda péntek: Vásárosnamény. Kvízmegfejtés E település iskolájában tanít a 4 for Dance együttes két tagja: Bárány Kristóf és Gál Sándor. c) Balkány

Next

/
Thumbnails
Contents