Kelet Magyarország, 2012. december (69. évfolyam, 281-304. szám)

2012-12-12 / 290. szám

2012. DECEMBER 12., SZERDA A gólblró-technológia bevezetése mintegy ötvenmillió eurónkba kerülne öt év alatt. Mlchel Piatini, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke nem támogatja a nemzetközi szövetség által már kipróbált technológiát, a pénzt inkább pályák létesítésére költené. Kis Károly lett a labdarúgó NB II-ben szereplő Szolnoki MÁV csapatának vezetőedző­je, a Tisza-partiakat korábban már edző szakember az idény végéig írt alá. Kis Károly legutóbb a Paks trénere volt. Az őszi szezont Bontovics Ferenccel befejező szolnoki­ak jelenleg az utolsó előtti, 15. helyen állnak. Rátgéber László nem kapitány LABDARÚGÁS. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége elnökségi dönté­sének értelmében Rátgéber Lászlónak, a férfi kosár­labda-válogatott szövet­ségi kapitányának szer­ződését felmondták. Az utódlásról később döntenek. Az EuroChallenge-sorozat csoportkörének utolsó fordu­lójában kedden a Szolnok 77- 7i-re nyert a Temesvár ellen, a Körmend 90-67-re kikapott az Oldenburgtól, így végül a Tisza-partiak jutottak tovább. 9 Készülhet az elődöntőre a magyar női válogatott Kis focisták a nagy csarnokban A teljes vértezetben jelenlévő futball szakág eredményeit Kósa Árpád ügyvezető igazgató is méltatta FOTÓ: RACSKÓ TIBOR kézilabda. Azzal együtt, hogy Tömöri Zsuzsanna eltiltását helybenhagyták, így a ma­gyarok kulcsembere nem játszhatott az Európa-bajnok- ság keddi középdöntőjében, a magyarok fellépéséig nem alakult rosszul a nap a mieink számára a szerbiai Újvidé­ken. Előbb a spanyolok és az oroszok szalasztották el a fel­zárkózás esélyét azzal, hogy leikszeltek egymással, majd a montenegróiak hagyták nyit­va a csoportelsőség kérdését, hiszen kikaptak a németek­től. így már „csak” annyi hiány­zott, hogy a magyarok késő este legyőzzék a románokat. Ez ügyben az első félidőben jó úton jártak a mieink, hi­szen a játékrész végére kétgó­los előnybe kerültek. A máso­dik félidőben tovább javult a magyarok játéka, elsősorban a védekezése, így folyamato­san elhúztunk a románoktól, és a vége szinte kiütéses győ­zelem lett. Mindez azt jelenti, hogy a magyar válogatott már biztosan elődöntős. km-bt Női Európa-bajnokság Középdöntő, II. csoport, Újvidék Keddi eredmények: Spanyolország-Orosz- ország 25-25, Németország-Montenegró 27-20, Magyarország-Románia 25-19 (1Á-12). ____,_______________ A CSOPORT ÁLLÁSA: 1. Magyarország 4 3 - 1 107-99 6 2. Montenegró 4 3 - 1 101-100 6 3. Németország 4 1 1 2 94-93 3 4. Spanyolország 4 1 1 2 105-108 3 5. Oroszország 4 - 3 1 99-102 3 6. Románia 4 1 1 2 91-95 3 Balogh Zoltán lett az év utánpótlásedzője, Kor­pái Ferenc életműdíjat vehetett át. labdarúgás. Impozáns lát­ványt nyújtott hétfőn este a Bujtosi Szabadidő Csarnok küzdőtere, ahol közel 300 nyírsulis, azazhogy a Bozsik József Labdarúgó Akadémi­ához tartozó futballpalánta vonult fel. Megmutatták tehetségüket Ekkor rendezték meg a Nyírsuli labdarúgó szakág hagyományos karácsonyi ünnepségét, amelyen a meg­nyitó után az utánpótlásbá­zis valamennyi korosztályos csapata pályára lépett a szü­lők, érdeklődők előtt. A kis focisták láthatóan nagyon él­vezték, hogy a tehetségüket a megye legnagyobb csarnoká­ban is megmutathatták. Díjazottak Az egyes korosztályok legjobb játékosai a Nyirsullnál 2012-ben 2005-ös korosztály: Zakor Nándor. 2004: Nagy Gergő. 2003: Kecsmár Ákos. 2002: Jócsák Dávid. 2001: Trencsényi Bence. 2000: Végső Előd. 1999: Hubicsák Zoltán. 1998: Kocsis Dávid. 1997: Lipcsei Ádám. 1996: Istenes Erik. 1995:Klepács Krisztián. 1994: Benkő Balázs'. A hagyományoknak megfe­lelően a trénerek megválasz­tották az év nyírsulis edzőjét is. A kollégák szavazatai alap­ján a jelenleg az Ui8-as korosz­tályú csapatot irányító, tavasz- szal az Ul9-et az élvonalban tartó Balogh Zoltánra esett a választás. Nem a korábbi NB I-es labdarúgó volt az egyedüli díjazott, hiszen több évtizedes áldozatos munkájáért életmű­díjat vehetett át Korpái Ferenc edző. Emellett valamennyi korosztály legjobbját is jutal­mazták a karácsonyi ünnep­ségen - a nagyobbak között olyan nevek is feltűntek, mint Klepács Krisztiáné és Benkő Balázsé, akik már a Nyíregyhá­za Spartacus felnőtt csapatá­ban is bemutatkoztak. A Nyírsuli Kft., a futball szakág és az akadémia veze­tése egyetértett abban, hogy nem zárt rossz évet az után­pótlásműhely, és abbéli re­ményüknek is hangot adtak, hogy jövőre tovább javulnak a munkakörülményeik, amely­re a megvalósulandó beruhá­zások alapján van is remény. KM Kovacsicz Mónika mindent bevetett a győzelem érdekében fotó: mti Nem lehetetlen, csak igen távoli KOSÁRLABDA. Könnyebb és nehezebb ellenfelet is kap­hatott volna a Marso-Vagép NYKK férficsapata a Magyar, Kupa nyolcaddöntőjében, de olyat nem nagyon, amelyhez többet kellene utaznia, mint Zalaegerszegre. A nyíregyházi csapat október 27-én, bajnoki mérkőzésen 82-60-ra győzte le a ZTE-t, ez az eredmény remé­nyekre jogosíthatja fel a csapa­tot a kupapárharcra vonatko­zóan. Mivel azonos osztálybeli felekről van szó, a nyolc közé jutás kérdése oda-visszavágós párharcban dől el januárban, az első összecsapásnak Zala­egerszeg ad otthont, a vissza­vágó - az eredeti kiírás szerint - január 16-án lesz a bujtosi csarnokban. km-bt A bajnokin Martins Berkis (balra) hat triplát dobott a ZTE-nek FOTÓ: SIPEKI PÉTER Magyar Kupa A férfi nyolcaddöntő párosítása Két mérkőzésen (január 9. és 16.) dől el: Zalaegerszeg-Marso-Vagép NYKK, Debrecen-Alba Fehérvár, Kaposvár-Szom- bathely, F’écsi VSK-Körmend, Szolnok­Szeged. _____________________ A Jászberény, a Sopron és a Paks a Hepp Kupa 12. és 3. helyezettjével játszik az alacsonyabb osztályú csapat otthonában. Két bronzérmet bunyóztak Szilvái László (balra), Nagy Lajos és Hosszú Ferenc fotó: tudósítónktól Szilvái László és Hosszú Ferenc tért haza érem­mel a debreceni bajnok­ságról. ökölvívás. Két éremmel tér­tek haza az NYVSC-Big Boxing versenyzői a szombaton vé­get ért országos felnőtt férfi ökölvívó bajnokságról, ame­lyen 42 klub színeiben 132 versenyző lépett szorítóba. A debreceni viadalra három nyíregyházi bunyós utazott, a Nagy Lajos és Balogh Vilmos edzői páros pedig két érem­ben bízott, és ez be is jött. Kovács Zoltán (60 kg) szá­mára sajnos az első meccsén véget ért az ob, hiszen pon­tozásos vereséget szenvedett a székesfehérvári Szinável Sándortól. A tizennyolc esz­tendős Szilvái László (69 kg) ifi bajnoki ezüsttel várta a fel­nőttek közötti megmérette­tést, nyitányként az első me­netben győzte le Réti Bencét (MTK). A következő körben a székesfehérvári Hegyi Bar­nabás ellen látványos mérkő­zésen nyert pontozással, így már biztos érmes lett. Sajnos a döntőbe jutásért görcsösen bunyózott a kispesti Kiasz Árpád ellen, így pontozással alul maradt, nem sikerült a fináléba kerülnie. A címvédő állította meg Hosszú Ferenc (81 kg) az első körben a keceli Molnár Viktor ellen a harmadik menetben döntötte el a maga javára a mérkőzést. Ezt követően a győri Lányi Vitalij ellen pon­tozással nyert, és várhatta az elődöntőt, amelyben a címvé­dő debreceni Nagy Péter volt az ellenfele. Hosszú ugyan jól hajrázott, a harmadik menet­ben többször is eldönthette volna a mérkőzést, ám mivel ez nem sikerült, a pontozók a hazai versenyzőt hozták ki nyertesnek. A nyíregyházi bunyósok számára ezzel véget ért az idei bajnoki szezon, ugyan­akkor Nagy Kornélia Kitti és Nagy Lajos a hét végén a női válogatott edzőtáborozására hivatalosak. km A zárórához érkeztek Az utolsó lépések következnek FOTÓ: DURUCZ GABRIELLA SAKK. Szerdán az utolsó for­dulójához érkezik a Transit Speed-Nyírzem magyar női bajnokság, amelynek a kis- várdai Parish Bull Panzió ad otthont. A tíz versenyzőt fel­vonultató mezőnyben az utol­só játéknapot megelőzően két válogatott versenyzőnek, Gara Tíciának és Rudolf Anná­nak van a legnagyobb esélye a bajnoki cím megszerzésére. A kilencedik forduló mérkőzé­sei 10 órakor kezdődnek, km A szlogen is kötelezi őket a méltó emlékezésre A címvédőt megelőzve végzett az élen a Senior FC csapata a nagykállói viadalon. labdarúgás. A Nyíregyházi Senior FC csapata szerezte meg az elsőséget a negyedik alkalommal megrendezett Buús György Emléktornán, amelyen szépkorú játéko­sokból álló kispályás csapa­tok versengtek a nagykállói sportcsarnokban. A második helyen végzett tavalyi győz­test, a Hetvenkedők SFC Nyír­egyházát az vigasztalhatta, hogy kitartott elvei mellett, és most sem foglalkoztatott a korosztályánál fiatalabb „ide­genlégióst”. A kiegyenlített mezőnyben végig színvonalas mérkőzé­seket vívtak a felek, a harma­dik helyezést végül a rende­ző Szate Nagykálló szerezte meg, míg az Ajak FC zárt a negyedik helyen. A torna leg­jobb kapusa Tóth János (Ajak FC), legjobb mezőnyjátékosa Barkaszi István (Hetvenke­dők), gólkirálya Prekup Mi­hály (Senior FC), legtapasz­taltabb játékosa pedig Busák János (Szate) lett. A viadalt követő estebéd­nél a finom falatok elfo­gyasztása közben a felek ab­ban maradtak, hogy jövőre is találkoznak, hiszen ilyen módon is ápolják a néhai re­mek kapus emlékét, és erre kötelezi őket a szlogenjük is, miszerint „egy életen át kell játszani”. km /y-K Km |wpxtU:i i ÍV fft bv A szervezők, a győztesek és azegyéni díjazottak csoportja az eredmény- hirdetést követően fotó: racskó tibor

Next

/
Thumbnails
Contents