Kelet Magyarország, 2012. december (69. évfolyam, 281-304. szám)
2012-12-11 / 289. szám
2012. DECEMBER 11., KEDD KEHI Jegyzet Tarnavölgyi Gergely Nincs gáz Megtörtént. Túl vagyok rajta. Férfiasán megvallva tartottam attól, miként jövök ki belőle. Az ilyen-olyan formában hozzám eljutott előzetes híresztelések alapján féltem, akár engem is meggyanúsíthatnak. Pedig a lelkiismeretem tiszta volt, mint a napokban leesett fehér hó. Mert tudtam: az ördög nem alszik. Amikor láttam, hogy a „vendégem” egyedül érkezik, enyhült a szorongásom. „Nem lesznek túlerőben, hisz egy embert könnyebb lesz szemmel tartani” - futott át az agyamon, miközben igyekeztem magamra erőltetni a magabiztosság álarcát. Amint lehetett, beleszőttem a beszélgetésünkbe azt, mivel is keresem a kenyerem. Gondoltam, ezzel minden (esetleges) hátsó szándékot csírájában fojtok el. Ám félelmem alaptalannak bizonyult. Az alig félórás „aktus” során minden klappolt, nem hangzott el a bűvös mondat sem, miszerint: „Csináljon már nekem egy kávét, amíg dolgozom!” Sőt, még egy rögtönzött kiselőadást is végighallgathattam arról, hogy a trükközés és a buherálás hány és hány módjával találkozott már „alkalmi partnerem” az eddigi praxisa során. Ezek részletezésétől eltekintenék, nehogy a fejemhez vágják: ötleteket adok a „csibészeknek”. Egy szó mint száz: gond nélkül lecserélték a gázórámat. gergely.tarnavolgyi@inform.hu Devizaárfolyam (2012.12.10.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 283,60 +0,30 USA dollár 219,86 +0,94 Svájci frank 235,07 +0,93 Angol font 352,50 + 1,35 Román lej 62,54 +0,09 Ukrán hrivnya 27,06 +0,28 Horvát kuna 37,67 +0,07 Lengyel zloty 68,74 +0,19 gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB A kormányfő a távhődíjak csökkentéséről SALGÓTARJÁN. A tízszázalé- kos gázárcsökkentést a táv- hődíjakon is át kell vezetni - mondta Orbán Viktor hétfőn Salgótarjánban, ahol az ön- kormányzati adósságrendezésről és a nógrádi megye- székhely problémáiról tárgyalt. Á miniszterelnök azt mondta, a mostani tízszázalékos rezsiköltség-csökkentés egy hosszabb folyamat első állomása. mti Jelenleg több fűtött szálláshely van, mint ahány hajléktalan, ezért senki nem kényszerül arra, hogy a szabad ég alatt vészelje át a telet. HALÁSZ JÁNOS ÁLLAMTITKÁR Négy százalékkal kevesebb közúti baleset történt Magyarországon ez év januárja és novembere között, mint 2011 ugyanezen időszakában, és ezekben huszonnyolc emberrel kevesebb vesztette életét, mint tavaly-- közölte Kiss Csaba, az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Baleset-megelőzési Bizottság (ORFK-OBB) főtitkára hétfőn sajtótájékoztatóján. mti Alkotmánybíró lehet jövőre Salamon László Budapest, A KDNP-s ország- gyűlési képviselő, Salamon László megtisztelőnek tartja, hogy alkotmánybírónak javasolta őt az illetékes eseti bizottság és elfogadja a jelölést. Az alkotmányügyi bizottság elnökét az Alkotmánybíróság elnökét és tagjait jelölő eseti bizottság hétfői ülésén jelölte alkotmánybírónak, a 2013 februárjában távozó Bihari Mihály helyére. mti Másik reformot követelnek az érintettek bevonásával Szegedi egyetemisták a csongrádi kormányablakban Demonstrációt tartottak a felsőoktatási keretszámok miatt. Budapest. Demonstrációt tartott a Hallgatói Hálózat más csatlakozó szervezetekkel az ELTE lágymányosi épületében hétfő délután, hogy így tiltakozzanak a kormány napokban elfogadott felsőoktatási koncepciója, azon belül elsősorban a keretszámok tervezett csökkentése miatt. A követelések A szervezők a hallgatók előtt nyilatkozatot olvastak fel, majd annak egyes pontjait a diákok javaslataira - kisebb módosításokkal - a hallgatóság elfogadta. A dokumentumban egyebek mellett követelték a köz- és felsőoktatás átfogó reformját az érintettek bevonásával, a felsőoktatási keretszámok két és fél évvel korábbi meghatározását, a forráskivonás leállítását, az elvonások kompenzálását, a hallgatói szerződés eltörlését, valamint azt, hogy ne korlátozzák az egyetemi autonómiát. Követelték továbbá, hogy minden képzési helyen legyen államilag támogatott hely, ne diszkriminálják az intézményeket azzal, hogy csak bizonyos egyetemek képzéseit támogatják. A hallgatók válaszul azt skandálták, „nem hagyjuk, nem hagyjuk!” Az aulában többen - padokra állva - a képzési díj, a röghöz kötés és a keretszámok csökkentése ellen érveltek, és arról beszéltek, hogy a sze® http://www.szon.hu Hírek .További beszámo- lók a hazai és a nemzetközi Straf® politika világából. gényeket kirekesztik az oktatásból, és a kormányzat az intézkedésekkel a társadalom jövőjét veszélyezteti. A felszólalók között Fábry Béla, a Hálózat a Tanszabadságért képviseletében arra hívta fel a figyelmet, hogy az oktatás területét érintő kormányzati intézkedések nemcsak a hallgatók, hanem a pedagógusok és a szülők ügye is egyben. A fórumon megjelent több ellenzéki - köztük Kunhalmi Ágnes szocialista, Ertsey Katalin LMP-s és Dúró Dóra jobbikos - politikus. A szervezők a fórum elején ugyanakkor azt kérték - általánosságban - a pártoktól, hogy ne telepedjenek rá a rendezvényre. Foglalás Szegeden A felsőoktatási keretszámok újratárgyalását szeretnék elérni a szegedi hallgatók és oktatók is, akik hétfőn tiltakozó akcióba kezdtek a Csongrád Megyei Kormányhivatal épületében. Hétfőn délben három szegedi oktató és negyven szegedi egyetemista, köztük a Hallgatói Hálózat aktivistái kezdtek tiltakozó akcióba a kormányhivatal épületében. A hallgatók a hivatal aulájában - amely álláspontjuk szerint közforgalmú tér - ültek le, lábuknál egy hosszú lánccal összekötve. Többüknél Schiffer András szerint a kormány megszorító politikája tandíjat eredményezett. Három év alatt 70-80 milliárdot vontak ki a felsőoktatásból, jövő évtől a hallgatók 10-20 százaléka tanulhat ingyenesen - sorolta az LMP frakcióvezetője a parlament napirend előtti vitájában. Úgy fogalmazott: hazugság, amit a Diákhitel 2-ről állítanak, és pontosan tudják, ha minden rászoruló igénybe akarná venni, annak terheit nem bírná el az állami költségvetés. FOTÓ: MTI, KELEMEN ZOLTÁN GERGELY transzparensek láthatók többek között „10 480 állami finanszírozott hely. Nem. Nem engedünk a kormánynak” felirattal. Vendégként tekint a Csongrád megyei kormányhivatal az épületben tiltakozó hallgatókra - közölte Polner Eörs, a kormányhivatal főigazgatója hétfőn a helyszínen. mti Hadat üzennek a magyar társadalom 80 százalékának - szögezte le. Hoffmann Rózsa államtitkár azt mondta: a kormány - a képviselővel szemben - nem lázítani akarja a diákokat. Visz- szautasította a tandíj fogalmát, ami szerinte az, amit mindenkinek be kell fizetnie, ezt tervezte a Gyurcsány-kormány. A diákhitelről azt mondta: azon | államilag garantált, 2 százalékos kamat van, és a diplomások számára ennek visszafizetése lehetséges. Nem beszélnek tandíjról Matolcsy György: Jövőre mérséklődik az adósság BUDAPEST. Jövőre tovább mérséklődik az államadósság a GDP-hez mérten - hangoztatta a nemzetgazdasági miniszter hétfőn a parlament költségvetési bizottságában. Matolcsy György kifejtette: 2013 végéig tovább csökken a GDP-arányos államadósság, a 2010-es 82-83 százalékról 2012-ben 77 százalékra, jövőre pedig - 283 forint/ euró körüli árfolyam esetén - várhatóan 73 százalék körüli szintre esik vissza. Az idei gazdasági visszaesés után 2013-ban már növekedési fordulat következik be, a növekedés szerény mértékű lesz, a nemzetgazdasági tárca 0,9 százalékos GDP-bővülésre alapozta a jövő évi költségvetést - mondta a miniszter. Matolcsy György kiemelte: az adórendszerben a kormány valódi fordulatot hajtott végre, az adócentralizáció most 39 százalék, ami a kis- és közepes cégeknél az adószint csökkenését jelenti. A hírhez kapcsolódik, hogy túllendült a konjunkturális mélyponton a magyar gazdaság, a Gazdasági Fejlesztési és Együttműködési Szervezet (OECD) által készített, a magyarországi reálgazdasági ciklus változásait követő mutató szerint. A magyarországi konjunktúramutató immár egymást követő második hónapban javult. Az augusztusi mélypontot megelőzően hat hónapon át romlott a magyar gazdasági konjunktúra. MTI GE-kormány együttműködés Budapest. Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a magyar kormány és a General Electric (GE) Hungary Kft. Az aláírási ünnepségen Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter elmondta: a kormány prioritásnak tekinti az innovációt és a kutatás-fejlesztést, hogy a magyarországi kis- és középvállalatok bekerüljenek a globális innovációs hálóba. „A kormány stratégiai szövetségi körében az első helyen mindenképpen a GE található, hiszen több mint két évtizede partnerünk.” A kormány eddig a Coca-Colával, a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt.- vel, az Alcoa-Köfém Kft.-vel, a Daimler AG-vel, a Magyar Suzuki Zrt.-vel, valamint a Hankook Tire Kft.-vel kötött stratégiai megállapodást. MTI « Katonai ingóságok boltja Hende Csaba honvédelmi miniszter és Móró Lajos, a HM Elektronikai, Logisztikai és Vágyonkezelő Zrt. vezérigazgatója átvágja a szalagot Budapesten, a Magyar Honvédség hadrendjéből kikerülő, további honvédségi felhasználásra feleslegessé váló ingó vagyon értékesítését szolgáló bolt megnyitóján, fotó: mti Salamon László fotó: internet Az MSZP nem választ majd alkotmánybírót Budapest. Nem vesz részt az új alkotmánybíró megválasztásában az MSZP. Harangozó Tamás és Tóbiás József frakcióvezető-helyettesek az MTI-nek hétfőn küldött közleményükben azt írták: a 15 tagúra duzzasztott, megtépázott hatáskörű Alkotmánybíróság tagjainak jelölésére vonatkozó szabályok megváltozása, a jelölés gyakorlata és a jelenlegi ciklusban megválasztott alkotmánybírók személye miatt értelmét vesztette, hogy a szocialisták alkotmánybíró-jelöltet állítsanak. Az MSZP nem vesz részt az új alkotmánybíró megválasztásában sem. mti Új megoldást javasol a Jobbik BUDAPEST. A Jobbik nem ért egyet az Alkotmánybíróság (Ab) további átpolitizálásá- val, hogy a testület újabb politikussal bővüljön, az aktív parlamenti képviselővel, Salamon Lászlóval - jelentették ki Staudt Gábor és Gyüre Csaba ellenzéki képviselők hétfőn. A jobbikos politikusok közleményükben leszögezik: az egyetlen korrekt magatartás az lenne a Fidesz-KDNP kétharmados többsége részéről, ha olyan szaktekintélyt jelölne az alkotmánybírónak, akinek függetlenségében „legalább jóindulattal hinni tudunk”, mti Megmentik a munkahelyeket Budapest. A kabinet és az érintett önkormányzatok megmentik a gazdasági nehézséggel küzdő gyulai, pápai és kaposvári húsipari cégnél dolgozók munkahelyét - közölte Lázár János, a Miniszter- elnökséget vezető államtitkár hétfőn, miután tárgyalt a három város polgármesterével és országgyűlési képviselőjével. A kabinet szerdán tárgyal a kérdésről. mti RMDSZ: biztos mandátumok csfxsZEREDA. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség jelöltjei 12 képviselői és hat szenátori körzetben a szavazatok abszolút többségével megnyerték a versenyt, és a megyei, valamint az országos visszaosztásból további mandátumokra számít a szövetség - jelentette ki a romániai választások végeredményének ismerete előtt, a rendelkezésre álló adatok alapján Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. Kelemen Hunor hangsúlyozta: a mostani eredmények azt is jelzik, a szövetség a szenátusban és a képviselőházban önálló frakciót alakíthat. MTI