Kelet Magyarország, 2012. december (69. évfolyam, 281-304. szám)

2012-12-10 / 288. szám

2012. DECEMBER 10.. HÉTFŐ Üzenet Kopácsi Józsefné vásárosnaményi olvasónktól: Embernek lenni nehéz, de másnak lenni nem érdemes. ALBERT SCHWEITZER Postánkból Az ünnepség résztvevői fotó: olvasónktól Zamenhof Lázár Lajos emlékére A megyei „VERDA STELO” Eszperantó csoport december l-jén ünnepélyesen emléke­zett meg L. L. Zamenof szüle­tésnapjáról, aki megalapította az emberiség egyik legna­gyobb kincsét, a nemzetközi, semleges eszperantó nyelvet. Ezt a nyelvet ma már a világ több mint száz országában beszélik, hivatalos szervezete tevékenykedik. Nyíregyházán, a Vasutas Művelődési Házban több mint 50 éve működő csoport évente ünnepélye­sen, kulturális programokkal, családias légkörben tartja a rendezvényeit, ahova szíve­sen várja az érdeklődőket és családtagjait. Itt lehetőség van gyakorlására, beszélgetésre. A technikának köszönhetően most is tudtunk beszélgetni japán, kínai, arab és spa­nyol eszperantistákkal is, akik üdvözletüket küldték a nyíregyházi csoport tagjainak. Az ünnepségen megemlékez­tünk a régebbi tagjainkról, az elhunyt oktatókról: Torma Sándorról, aki több mint 300 verset ismert és szavalt. Járó Antalról, aki több évtizeden át vezette a csoportot, oktatta a tagokat, hazai és külföldi uta­kat szervezett. Gratuláltunk Sereghyné Zengő Enikőnek, aki lelkesen, fáradhatatlanul tanítja és vizsgáztatja is a diplomához szükséges állami nyelvvizsgára készülő fiata­lokat. Enikőt ebben az évben megválasztották az Eszperan­tó Tanárok Világszövetsége elnökségi tagjává. Nemcsak mi, hanem a városunk és megyénk is büszke lehet rá! 2012-ben voltak nálunk vén- dégek Dél-Koreából, Belgi­umból és Ukrajnából is. Jövő nyáron egy hetes nyelvi tábort szeretnénk szervezni Sóstó- gyógyfürdőn a nyelvet tanulni akarók számára, képzett külföldi oktatókkal a Magyar- országi Eszperantó Társaság rendezésében. Ennek a civil szervezetnek elsődleges célja a diszkrimináció mentes nyel­vi kommunikációt és egyenjo­gúságot garantáló eszperantó terjesztése. ZUBERECZ MIKLÓS v Ajándék a Mikulástól A Nyírség Könyvtár Alapítvány és a Lakótelepi Sport Egyesület Mikulás-napi rendezvényt tartott a Jósavárosban. fotó: betóriné KELET A gyerekek nagy figyelemmel hallgatták a vendégeket fotó: Ágoston Ildikó Megtalálták a közös hangot Adventi ajándékozás A Nyírségi Látássérültek Egyesülete szeretettel várja tagjait december 18-án 10 órától Nyíregyházán, a Sóstói út 3l/b alatti Start étterembe karácsonyi rendezvényre. Műsort ad az egyesület kul- túrcsoportja, vendégünk lesz Pregitzer Fruzsina, a Móricz Zsigmond Színház művész­nője. Műsorvezető Tarczy Gyula. Az ünnepség kereté­ben szeretnénk megajándé­kozni tagjainkat a Palánta Alapítvány által felajánlott könyvadománnyal, s minden résztvevőt vendégül látunk egy finom ebédre. AZ EGYESÜLET VEZETŐSÉGE Közömbösség Mai rohanó világunkban közömbösek vagyunk egymás iránt. Nem érdekel bennün­ket, ha a másikba belerúgunk, csak nekünk legyen jó. Elme­gyünk a másik mellett, s nem törődünk érzéseivel. Most, hogy közeleg a karácsony, mindenki jobbnak mutatko­zik, mint amilyen valójában. Az is, aki máskor közömbösen elmegy melletted, karácsony tájékán rád figyel. Azok, akik életükben sosem adakoztak, megnyitják pénztárcájukat, író-olvasó találkozónak adott otthont Nyírszőlő­sön a Szőlőskerti Angol Kéttannyelvű Tagintézmény könyvtára. Vendégeink, Gálik Margit és Mihálka György Nyíregyházán élő és alkotó ifjúsági írók voltak. Eredendően mind a ketten hogy megnyugtassák lelkiis­meretüket. Aki máskor meg se lát, most szóba áll veled. . Ilyenkor még a legönzőbb ember is megjavul, pedig az pedagógusok, így hamar megtalálták a közös hangot a szép számú gyermekkö­zönséggel. A találkozót egy gyermekrajzpályázat előzte meg a témával kapcsolat­ban, külön értékelték az alsós és a felsős pályamű- veket. Az eredményhirde­év nem csak karácsonyból áll. Minden ember szomjazza - s nem csak karácsony táján - a szeretetet és a megértést. De sajnos, ebből van a legkeve­tést a találkozó alkalmával tartották. Győztesek alsó tagozaton: 1. Boha Anita, 2. Ivánka Tóth Júlia Kitti, 3. Ignácz Cintia. Felső tagoza­ton: l. Kruták Bernadett, 2. Kosa József, 3. Katona Kitti és Soltész Mónika. HAJDÚNÉ MÉSZÁROS TÜNDE sebb a mai világban. Tudom, ezek elcsépelt szavak, de iga­zak. Karácsony egyszer van, de szeretni egész évben lehet. MOLNÁRÁGNES Postánkból Zumba-party A sóstóhegyi Szabó Lőrinc Tagintézményben a „Le­gyél te is a zumba rabja!” programsorozat keretében december 5-én fergeteges Mikulás-zumba partyn vettek részt az alakformálásra is nyitott szülők és lakosok. SIPEKI VIKTÓRIA Közös alakformálás fotó: a szerző Fogadónap: kedden és pénteken Várjuk olvasóinkat észrevételeikkel szerkesztőségünkben! Ügyfélszol­gálati időben, minden kedden és pénteken 10-14 óráig Dankó Mi­hály újságíró fogadja az aktuális problémafelvetésekkel, informá­ciókkal érkezőket Nyíregyházán, a Dózsa György utca 4-6. szám alatt. Tisztelt olvasónk! Ezen az oldalon a Kelet-Magyarországhoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Lehetőségeinkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármilyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. A leveleket az élvezhetőbb olvasha­tóság érdekében általában rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. Az olvasói oldalon továbbra is csak a teljes névvel és címmel érkező, telefon­számmal is ellátott, így telefonon leellenőrizhető, valós feladóval rendelkező leveleket közöljük. Lakóhelyem Ön is lehet szerkesztő! Tisztelt Olvasóink! Bizonyára sokan ismerik és böngészik lapunk internetes portálját, a Szabolcs Online-t (www.szon. hu) is, Megyei hírportálként fontosnak tartjuk, hogy településeinkről minél több információ jusson el az ott élő emberekhez, ezért indultak el a „lakóhelyem” aloldalak, melyeken az olvasók megtalálhatják a saját településükről szóló híreket. A Szabolcs Online-on jelenleg 21 település aloldala szerepel. Ezek a felületek interaktívak: azaz bárki feltölthet rá képeket, cikkeket, információkat, amelyeket meg akar osztani lakóhelye közösségével, illetve kereshetik az oldalak „felelőseit”, akiknek elérhetőségeit feltüntetjük az oldalakon. Egyre nő a vásárlók tábora az áruházakban. Igaz, ma még sokan csak nézelődnek, várakoznak a leértékelésekre, mert bizony évről évre nő az ajándékok ára, ami nélkül ugye, nincs karácsony. Vagyis dehogy nincs, legfeljebb szerényebb, mint a tavalyi. Egykor mindez - a szegénység miatt - még nem volt divatban, szenteste nem volt cso­magbontás a fenyőfa alatt, sok helyütt a lerben sülő kőttes tészta illata is ünnepi volt. Ma már más a helyzet, még a legszegényebb családok is igyekeznek örömet szerezni gyermekeiknek, egymásnak - szinte mindenáron. Valóban csak döntés kérdése? Sietni kellene a hata­lomnak, mert az idő előrehaladtával fogy az érintettek száma. NYÍRBÁTOR. Visszakapja tábor­noki rangját Jány Gusztáv, a 2. magyar hadsereg egykori parancsnoka - suttogják a jól informáltak. Aki a végső pusztulásba vezette katonáit, akinek a mintegy kétszázezer főt számláló seregéből csak egy töredék élte túl a doni ka­tasztrófát és a visszavonulás borzalmait. Jány a megsemmisítő vere­ség és a sereg felbomlása után (1943. január 24-én) elhíresült hadparancsában a következő, a személyi állományt megalá­zó kijelentéseket tette: „A 2. magyar hadsereg el­vesztette becsületét. Becs­telenség az a fékeveszett, fej nélküli menekülés, mit látnom kellett. A rendet és a vasfegyelmet, ha kell, a hely­színen való felkoncolással, helyre kell állítani. Aki a pa­rancsnak nem engedelmes­kedik, az nem érdemli meg, hogy nyomorult életét tovább tengesse!” Porig alázó szavak Egy vezénylő tábornok po­rig alázó szavai azok részére, akik hadi felszerelés nélkül, hiányos ruházatban és éle­lem nélkül, embertelen kö­rülmények, szervezetlenség közepette végső erejükig küz­döttek a rettenetes túlerő és „tél tábornok” ellen. Fájdal­mas, megsemmisítő vereség és veszteség. De ez nem azok bűne, vétke, akikre lekezelő, becsmérlő „nyilait” lőtte a hadúr, hanem sokkal inkább övé és közvetlen parancsnok társaié, nem utolsó sorban a hátországban ténykedő fele­lősöké! Vajon mikor kapnak erkölcsi és anyagi elégtételt az igazi áldozatok: a doni katlanban és a visszavonulás borzalmaiban elpusztult ka­tonák, munkaszolgálatosok, málenkij robotosok, a hazá­juktól távol, idegen földön meghaltak, eltűntek, holttá nyilvánítottak özvegyei, volt árvái, a hadiözvegyek és a volt hadiárvák? A sok-sok szerencsétlen sorsú embertársunkról van szó, akik hiába várták haza házastársukat, apjukat. Akik Az áldozatok * nagy része csak sebet kapott. DR. BIHARI KÁROLY a nagy kárpótlási időszak­ban mindig a sor végére kerültek, a szerencsésebbek­nek, mint fillérekkel kisem­mizett koldusnak, „löktek” valamit. Kárpótlás alanyi jogon De a fortélyos jogi szabályozás révén nagy részüknek nem jutott más, csak a soha nem gyógyuló seb, az elveszett remény és a hiú ábránd a ha­talom részéről. A társadalmi igazságosság azt követelné, hogy a hadiözvegyek és a volt hadiárvák - egykor sajnálato­san népes serege - alanyi jo­gon részesüljenek megfelelő összegű kárpótlásban. Minden bizonnyal a társa­dalom és a jó érzésű emberek egyetértésével találkozna egy ilyen kormányzati döntés. DR. BIHARI KÁROLY Tele vannak a reklámlapok ezernyi ajánlattal, szebbnél szebb csalogató holmival, finomsággal. Mindenki találhat magának olyat, amire a pénztárcájából futja. Magam is lapozgatom az árut ajánlgató kiadványokat, van bennük olcsóbb és méreg­drága holmi is. Ez utóbbi a több, mert ilyenkor sokan nem nézik az árat. Káprázni kezdett a szemem példá­ul, amikor az egyik helyen megláttam, hogy egy divatos női kötött sapka 12900 forint, amihez egy hasonló mintájú sálat potom 21990 forintért kínálnak. Ehhez képest a Nike melegítő egy híján tízezerért már szinte filléres ajándéknak tűnik... Még a legszegé­nyebb családok is igyekeznek örömet szerezni gyermeke­iknek, egymásnak, szinte mindenáron. Folytathatnám a sort magasabb régiókban is, de eszem­be jut az életművész tévésztár, aki 400 ezer forintos táskával ajándékozta meg élete párját, neje névnapját pedig New York egyik elegáns szállodájában ünnepelték meg, ahol csupán a szobaár éjszakánként 90 ezer forintnyi dollárba került! Emlékezhetünk arra a színészre is, aki éppen ügyeletes kedvesének csaknem egymilliós karórát vett ajándékba, pedig még karácsony sem közeledett. Most tessék ezek mellé állítani azt a több éve munkanélkülit, aki a semmi kis segélyéből szeretne ajándékozni!

Next

/
Thumbnails
Contents