Kelet Magyarország, 2012. november (69. évfolyam, 256-280. szám)

2012-11-29 / 279. szám

2012. NOVEMBER 29.. CSÜTÖRTÖK Üzenet Fibiné Deme Ágnes nyíregyházi olvasónktól: Nemcsak ahhoz kell bátor­ság, hogy az ember kiálljori és beszéljen, hanem ahhoz is, hogy leül­jön és meghallgassa a másikat. GRAFFITI Tisztelt olvasónk! Ezen az oldalon a Kelet-Magyarországhoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Lehetőségeinkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. A levél megje­lentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármilyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. A leveleket az élvezhetőbb olvashatóság érde­kében általában rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. Az oldalt civil vélemények számára tartjuk fenn, politikusok leveleit csak abban az esetben közöljük, ha személy szerint szólították meg őket, és erre kívánnak válaszolni. Ha olvasóink közül valaki nem ért egyet egy itt megjelent levél tartalmával, termé­szetesen válaszolhat a levélírónak. Az olvasói oldalon továbbra is csak a teljes névvel és címmel érkező, telefonszámmal is ellátott, így telefonon leellenőrizhe­tő, valós feladóval rendelkező leveleket közöljük. Nekrológ Ilonka néni emlékére Emberi törvény kibírni mindent, s mindig menni tovább! Tudjuk: születtünk, egyszer meg kell halnunk, de ez a halál túl hirtelen jött! Terveztük, hogy a heti nagyecsedi nyugdíjas talál­kozóra melyik verset fogod elszavalni. Mindig tetted a dolgod a családod és a klub életében is. Szavaltad a köl­tők és az általad írt szebb­nél szebb verseket, csengő hangod énekelte az éneket, írtad számunkra a humoros jeleneteket, mindig csattanó­val a végén, amelyeken sokat derültünk. Hová siettél ilyen hirtelen? Hiányozni fogsz nagyon! Ahogyan énekelni szoktuk: a klubokban az is előfordul, hogy egy-egy tag Az SO. évfordulón megjelent diáktársak fotó: olvasónktól Életről, családról esamulo időről Az általános iskola befejezé­sének 50. évfordulója alkal­mából találkoztunk novem­ber 9-én Nagykállóban, a volt 1. számú Állami Általános Iskola (ma szakiskolaként működik) - egyik osztály- termében. A 32 fős osztály­ból sajnos, 14-en már nem élték meg ezt a napot. Négy társunk különböző okok miatt nem tudott eljönni, de tizennégyen összegyűltünk. Egy társunk Franciaország­ból az első hívó szóra igent mondott, a gyökereit a több évtizedes távoliét alatt sem felejtette el. Az iskola jelen­legi igazgatójának kedves szavaival kezdődött találko­zó, majd az azt követő életút- beszámolók után órákig folyt az emlékek felelevenítése és a hangulatos beszélgetés családról, életről és a múló időről. VERESS LÁSZLÓ, SZERVEZŐ Ilonka néni fotó: olvasótól félre áll a sorból. Te most ezt tetted. Hisszük, hogy mostantól az égi színpadon szerepelsz majd. Nem halljuk többé hangod, ahogy azt mondja: „tudom, hogy siet­tek, de üljetek le egy kicsit” vagy „gyertek máskor is”! Emléked megőrizzük. Isten veled, nyugodjál békében Ilonka néni! A KÁNTORJÁNOSI NEFELEJCS HA­GYOMÁNYŐRZŐ CSOPORT TAGJAI Postánkból S­HHhhü <§) Az evezés szerelmesei Ancsák András, Császár Péter, Dobó Imre, Galambos Márta és Galánta István az evezés szerelmesei. Sapkában és kesztyűben eveztek a napokban Tokajtól Tiszalökig, így búcsúztatták az idei vízltúraidényt. fotó: császár istván Idősek napja Szabolcs község idősei november 16-ára meghívást kaptak a tiszteletükre szerve­zett rendezvényre a helyi ön- kormányzattól. A megjelent közel 80 főt Csegei László polgármester köszöntötte. A helyi iskola tanulói énekkel, tánccal kedveskedtek, majd Ihos József humorista műso­ra szórakoztatta a vendége­ket. Befejezésül a helyi Sze­retet Nyugdíjas Klub műsora színesítette a rendezvényt. A műsor után vacsorával és élő zenével töltötték el a további időt az egybegyűltek. VASZILTIBORNÉ, KLUBTAG Túlóráztunk, erőn felül dolgoztunk, mégis felmondtak A Kelet-Magyarország november 23-ai számában megjelent „Télre bezárták a cipőgyárat” című cikkhez szeretnék egy-két észrevételt tenni. Másfél évig dolgoztam a Nyírségi Nyomda vegyes üzemben esti műszakban. Tisztességesen, becsületesen végeztem több elengedett munkatársammal együtt a munkámat. Amikor még tel­jesítménybérben dolgoztunk, teljesítettük a normát. Mikor a teljesítménybéres rend­szer megszűnt, akkor sem csökkent a teljesítményünk. Amikor a munka úgy kívánta (az utolsó időszakban szinte naponta) túlóráztunk, szom­baton is dolgoztunk. Ezt azért írtam le elöljáróban, hogy megcáfoljam - több munka­társam nevében is - a cikkben Mindenki remekül szórakozott a jótékonysági bálon FOTÓ: OLVASÓNKTÓL Megmutatták, mire képesek! A Nyírbogáti Iskola Tanuló­iért Alapítvány pedagógusai és a szülők megmutatták, mire képesek. November 17- én nagysikerű „Őszbúcsúz­tató” jótékonysági bállal köszöntek el az aranyló ősztől. A mintegy 150 fős bál célja az volt, hogy a bogáti iskola tanulóinak szebbé varázsolják a kör­nyezetét. Számtalan egykori tanítványt, önkormányzati képviselőket, intézményi dolgozót és szülőt láthattak a pedagógusok a vendég­listán. Az iskola aulája és tornaterme aranyszínbe öltözött, a gyümölcsök, az ősz terményeiből készült díszletek, remekművek, szinte elvarázsolták a bá- lozókat. A szülők szebbnél szebb, mutatósabb házi süteményeket készítettek a vacsorához. Köszönet érte! A Vántus István ÁMK diákjai moderntánc bemu­tatóval készültek, fellépett a Nyírség Táncegyüttes és a Szatmár Kamara táncegyüt­tes is. A legnagyobb megle­petést mégis a pedagógusok lelkes csapata szerezte, akik az ABBA Mamma Mia című számára retro-jelmezbe bújva táncoltak! GULYÁS JÁNOSNÉ, MŰVELŐDÉS­SZERVEZŐ, NYÍRBOGÁT elhangzott állítást, miszerint: „Ha valakinek felmondtunk, az azért volt, mert rosszul, alacsony hatékonysággal dol­goztak, még a saját bérkölt­ségüket sem tudták kitermel­ni.” Ez nagyon sok ember esetében nem fedi a valósá­got! A mi műszakunkból a 7 elengedett emberből 5 olyat küldtek el, akik az általam leírtak alapján teljesítettek és vettek részt a munkában. Nagyon rosszul esett, hogy ilyen véleménnyel vannak rólunk, azokról az emberek­ről, akik mindent megtettek a vállalat eredményes működé­séért. Sajnos, beteg emberek vagyunk, szinte erőnkön felül teljesítettünk azért, hogy ne kerüljünk az utcára. A mai vi­lágban sajnos, az egészséges embernek is nagyon nehéz- különösen ebben a régióban- munkalehetőséget találni, a beteg emberekről nem is beszélve. KISS LÁSZLÓNÉ, VOLT NYOMDAI VEGYES ÜZEMI DOLGOZÓ Lakóhelyem: Olvasson, tájékozódjon településéről! Olvasónk írja Nem vállalják a garanciális javítást 2008-ban építkezésbe fogtam. A víz, gáz és fűtés kivitelezési munkálataival egy jó hírű, nagy múltú családi vállalko­zást bíztam meg. Részletes árajánlatot kaptam tőlük (anyagdíj, munkadíj, áfa), amit elfogadtam, így megkez­dődött a munka. A tevé­kenység során szemet szúrt néhány furcsaság, például az, hogy a beépített szerelvények márkája és minősége eltért az árajánlatban szereplőtől. Az ütemezettnél hamarabb kifizettem a munkálatok el­lenértékét, s reméltem, hogy a cég is hasonlóan korrekten jár el velem szemben. 2009 telén a fürdőszobai radiátorok be­üzemelésénél kiderült, hogy valójában cseh vagy szlovák termékek, nem pedig a meg­ígért minőségű, ezt jeleztem is a cégnek. Idén novemberben a fűtőtest már szivárog és rozs­dásodik, ezt sem hagytam szó nélkül. Szerintem minimum 5, a kivitelező szerint mindösz- sze l év garancia van ezekre a termékekre, utóbbi állítás már csak a szezonális üzemel­tetés miatt is nevetséges! Úgy vélem, a panaszom jogos, és a 15 ezer forintos garanciális munka plusz anyagköltség a 2,2 millió forintos megbí­zást teljesítő céget terheli. A végszó, amivel a kivitelező búcsúzott, hogy oda fordulok a panaszommal, ahová aka­rok, őt nem érdekli. L LÁSZLÓ, NYÍREGYHÁZA Tisztelt Olvasóink! Bizonyára sokan ismerik és böngészik lapunk internetes portálját, a Szabolcs Onlinét (www.szon.hu). A nyomtatott újság mellett az interneten, megyei hírportálként is fontosnak tartjuk, hogy településeinkről minél több információ jusson el az ott élő emberekhez, ezért indultak el a „lakóhelyem" aloldalak. A Szabolcs Online portálján belül létrejöttek azok a kis „alportálok" melyeken az olvasók megtalálhatják a saját településükről szóló híreket. Egy helyen van összegyűjtve mindazon információ, mely valamilyen for­mában kötődik a településhez, a kulturális eseményektől kezdve egészen a sportig. A Szabolcs Online-on jelenleg 21 település, Kisvárda, Nyírbátor, Záhony, Fehér- gyarmat, Nagyecsed, Vásárosnamény, Csenget Dombrád, Ópályi, Nagyszekeres, Mátészalka, Tiszavasvári, Nagykálló, Újfehértó, Baktalórántháza, Demecser, Ibrány, Máriapócs, Nagyhalász, Rakamaz és Tiszalök aloldala szerepel. Terveink szerint ez a szám folyamatosan bő­vülni fog, további települések csatlakoznak majd hozzá. Ezek a felületek interaktívak: azaz bárki feltölthet rá képeket, cikkeket, információkat, amelyeket meg akar osztani lakóhelye közösségével, illetve kereshetik az oldalak „felelőseit”, akiknek elérhetőségeit feltüntetjük az oldalakon. Fogadónap: kedden és pénteken Továbbra is várjuk olvasóinkat észrevételeikkel szerkesz­tőségünkben! Ügyfélszolgálati időben, lehetőleg minden kedden és pénteken 10-14 óráig Dankó Mihály újságíró fogadja az aktuális problémafelvetésekkel, információk­kal érkezőket Nyíregyházán, a Dózsa György utca 4-6. szám alatt, az első emeleten. Postaládánkból Szüneteltetés helyett újraindítás Reménykedjünk abban, hogy reneszánszát fogja élni a nyírvidéki- rétközi kisvasút! NYÍREGYHÁZA. A közelmúltban értesülhettünk arról, hogy egy alapítvány közreműködé­sének, valamint a dombrádi önkormányzatnak köszön­hetően belátható időn belül megvalósulhet a nyírvidéki- rétközi kisvasút újraindítása, elsősorban idegenforgalmi, turisztikai céllal, de akár a hi­vatásos forgalmat is elláthat­nak majd bizonyos feltételek teljesítése esetén. Kérem, hogy a kisvasút vonala mentén lévő önkor­mányzatok is segítsék elő az újraindítást, mert ez az ő szá­mukra is bevételt jelentene! Elsősorban az idegenforgalom és a vendéglátás területén új munkahelyeket létesíthetné­nek az érintett települések. A vállalkozóknak szintén hasz­nos lehetne egy ilyen kezde­ményezés a tevékenységeik bővítése céljából. Javaslom minden megyénkbeli parla­menti képviselőnek, ők is tá­mogassák a kezdeményezés mielőbbi megvalósulását! Kiadvány a településekről Az alapítványok, önkormány­zatok, vállalkozók, civil szer­vezetek nyújtsanak be pályá­zatokat. A sikeresen elnyert hazai és uniós pályázatokból pályakorszerűsítés, sebesség- növelés, korszerű motorvo­natok és vasúti kocsik vásár­lására lenne lehetőség. Szóba jöhetne valamelyik uniós országból régi, haszná­laton kívüli kis gőzmozdony vásárlása, a hazai felújítása és üzembe helyezése, amely külön megrendelésre, nosz­talgiajáratként közlekedne. A pályázatokon nyert pénzből az önkormányzatok vásárol­hatnának kerékpárokat is, így például Herminatanya, Dombrád és Balsa állomáso­kon kerékpárok kölcsönzésé­re is lehetőség nyílhatna. Készülhetne angol-német- magyar nyelven egy nyom­tatott kiadvány „Vendégváró Nyírség, Nyírvidék, Rétköz és Tisza környéke” címmel. Eb­ben ismertetnék a települések történelmét és a környék lát­nivalóit az ide érkező hazai és külföldi turisták számára. Két fajta menetrend elkészítését Sokkal értéke­sebb egy tele­pülés, ahol üzemel a vasúti közlekedés. LUCZÁK ANDRÁS javasolnám: Nyíregyháza­Átrakó-Dombrád, illetve a Herminatanya-Balsa Tisza- part vonalakét. Az egyik hétvégére, szabad- és mun­kaszüneti napokra, a másik pedig munkanapokra lenne érvényes. Különösen a nyári idő­szakban (áprüistól októbe­rig) járatsűrítést javaslok a Nyíregyháza-„KGST-piac” és a Sóstógyógyfürdő közötti ingajáratra. Ez valószínűleg mindig „telt házzal” közle­kedne. Fontos a vasút Meggyőződésem, hogy sokkal értékesebb az olyan település (legyen az város, község vagy tanya), ahol üzemelő vasút­vonal halad keresztül, mint az, ahol nincs vasúti közleke­dés! LUCZÁK ANDRÁS

Next

/
Thumbnails
Contents