Kelet Magyarország, 2012. november (69. évfolyam, 256-280. szám)

2012-11-23 / 274. szám

440818 2012. NOVEMBER 23., PÉNTEK 444 444 Koncert az A38 hajón fotó: internet Húszmilliós kormányzati támogatás az A38-nak BUDAPEST. A kormány a rend­kívüli kormányzati intézke­dések előirányzat terhére 20 millió forint támogatást biztosít a fővárosi A38 hajó működtetői számára koncer­tek megvalósításához, illetve a kiemelkedő produkciókat megörökítő video- és hang- felvételek készítéséhez. Az A38 Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. zenei prog­ramjai során nagy figyelmet fordít a fiatal hazai előadók bemutatására. Részt vesz nemzetközi programokban, valamint jó kapcsolatot ápol hazai és külföldi intézmé­nyekkel, fesztiválokkal, ami­nek köszönhetően a kevésbé ismert, de jelentős hazai elő­adók külföldi fellépéseinek megszervezésében is fontos tevékenységet végez - hang­súlyozta az Emberi Erőfor­rások Minisztériuma (Emmi) Kultúráért Felelős Államtit­kársága. A Petőfi híd budai hídfőjénél található A38 zenei repertoárját a dzsessz, a rock, a világzene és az elektronikus zene bemutatása adja, a hely elsősorban a nem populáris könnyű- és kortárs zenei kon­certek megrendezését helyezi előtérbe. Programjainak jelen­tős részéről kép- és hangfelvé­telek készülnek, amelyek idén a Duna Televízió műsorán lát­hatók, kiállítóterében pedig rendszeresen képzőművészeti tárlatokat is bemutatnak, mti » Télidéző felvétel Ha teesik az első hó, elemében érezheti magát a kis hópár- duckölyök. fotó: internet Megér egy mosolyt Móricka hazamegy az iskolából, és újságolja az anyjának:- Anya, képzeld, a tanító néni ma megkérdezte tőlem, hogy van-e húgom vagy öcsém, aki ide fog járni az iskolába.- Nahát, milyen figyelmes a tanító néni, hogy így érdeklődik a családunk iránt! És mondtad neki, hogy egyetlen gyerek vagy?- Igen.-És mit felelt?- Azt, hogy Hál Istennek! O További viccek humor.szon.hu IPI: 119 újságíró halt meg idén bécs. Száztizenkilenc újság­író halt meg eddig az idén hivatása gyakorlásával ösz- szefüggésben a Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) közlése sze­rint. Ez a legmagasabb szám 1997 óta, azóta készítenek rendszeresen összesítéseket. A statisztikában mindazok szerepelnek, akik újságírói feladat teljesítése közben hal­tak meg. A legnagyobb részü­ket célzottan meggyilkolták - mutat rá az anyag. MTI O További videók video.szon.hu A nap videója Repülő ágybetét Az autópályán néha alacso­nyan repülnek az ellenőrizetlen ágybetétek, nem árt a motoron óvatosnak lenni. HIRDETÉS KELET Channing Tatum nem csak szexi, romantikus is A közönség szeretné, ha több jelenetben láthatná kedvencét. London. Egy darabig most minden Channing Tatumról szól, akit a People magazin a legszexibb férfinak válasz­tott. Ez egy kicsit bosszant ­ChanningTatum fotó: internet ja a sztár feleségét, Jenna Dewan színésznőt, akinek nem tetszik, hogy a nagy sztárolás közben megfeled­keznek arról, férjének lelke is van. Méghozzá mekkora! „Channing szuperromanti­kus, és nyitott a spirituali- tás iránt is - áradozik Jenna. - Szóval nem csak szexi, meg kigyúrt, hanem nagyon mély érzelmei is vannak. Ráadásul hihetetlenül jól kijön a gyerekekkel, ezért biztos vagyok benne, hogy tökéletes apa lesz!” Channing Tatumot legkö­zelebb a G.I. Joe - Megtorlás főszerepében láthatjuk. A jó hír az, hogy miatta kellett utóforgatást elrendelni, mert a tesztvetítéseken az derült ki, hogy a közönség szeretné, ha több jelenetben láthatná kedvencét. mti Twitter-bejegyzése miatt vették őrizetbe a férfit Peking. A kínai vezetőkkel kapcsolatos, viccnek szánt Twitter-bejegyzése miatt vet­tek őrizetbe a hatóságok egy pekingi férfit. Szabadon en­gedéséért - internetes petíció formájában - több százan lob­biznak. Csaj Hsziao-ping no­vember negyedikén posztolta a mikroblogon a kínai hatósá­gok ingerküszöbét meghaladó bejegyzést. A Végső Állomás című horrorfilmre utalva azt írta: annak hatodik része ha­marosan megérkezik, a pekingi Nép Nagy Csarnoka hirtelen összeomlik, a több mint kétezer benne lévőből csak heten élik túl, majd később egyesével ők is mind meghalnak. „Ez Isten játéka vagy az ördög ereszti ki a dühét? És mi köze van a titok­zatos 18-as számnak a pokolba vezető kapu megnyílásához? A sokkoló bemutató világszer­te november 8-án jön” - írta Csaj. Az üzenet egyértelműen a Kínai Kommunista Párt (KKP) 8-án kezdődött, XVIII. párt- kongresszusára utal, amelyen megválasztották az ország hét­tagú legfelsőbb vezetését. MTI Betti imádja az autósportot. Maga is szívesen pattan a volán mögé, hogy felturbózza kicsit a hangulatot. Többnyire sikerül is neki. FOTÓ: JANICS ATTILA Mobillal figyelik a rakétákat FOTÓ: INTERNET Az embereknek sokszor csak tizenöt másod­percük van menedéket találni a rakéta becsa­pódása előtt. BUDAPEST, A Color Red nevű iPhone-alkalmazás figyel­mezteti az izraelieket, ami­kor a Gázai övezetből kilőnek egy rakétát, így elég idejük van arra, hogy menedéket keressenek. Az alkalmazást egy 13 éves gyerek, Liron Bar találta ki. Az alkalmazást Kobi Snir fejlesztette, így minden alkalommal, amikor légvédelmi riadó van az or­szágban, az alkalmazás üze­netet küld a felhasználóknak a lehetséges becsapódás pon­Az alkalmazás kitalálója tos helyével és idejével. Az adatokat hivatalos forrásból veszik, de önkéntesek be­jelentéseit is felhasználják. Izrael átfogó figyelmeztető rendszert épített ki, szirénák figyelmeztetik a lakosságot, amikor rakétákat lőnek ki rájuk. A szirénákat azonban nem mindig hallani a la­kásokban és hivatalokban. Liron Bar ezért találta ki a mobilokra érkező figyelmez­tetést. ingyenes alkalmazás Az alkalmazás ingyenes, népszerűségét jelzi, hogy eddig több mint százez­ren töltötték le. Avital Leibovich, az izraeli védel­mi minisztérium szóvivője szerint a lakosoknak sokszor csak tizenöt másodperc­ük van menedéket találni a becsapódás előtt. Az alkal­mazás hang- és fényüzene­tekkel jelez, és azt is kiírja, hány másodperce rendelték el a légiriadót. index.hu Ásítanak a magzatok a méhben A magzatok agyi fej­lődésével függ össze a jelenség. Durham. Valóban ásítanak a magzatok a méhen belül - de­rítette ki egy brit kutatócso­port, amely szerint azonban nem az álmossággal, hanem az agyi fejlődéssel függ össze a jelenség. A 4ü-ultrahangos felvételeken is látható jelen­ség a szakemberek szerint az agy fejlődéséhez szükséges. Az ásítás és más bonyolult izommozgások ugyanis ide­gi impulzusokat küldenek az agyba, ezzel „programozzák” a normális működésre - olvas­ható a ScienceDaily.com című tudományos magazinban. Az újfajta ultrahang elterjedé­se óta számos képen látható, amint a magzat „ásít”. Ez vitát váltott ki a kutatók körében, többen azon a véleményen voltak, hogy ilyenkor a kicsik csak tátognak. A brit Durham Egyetem munkatársai azon­ban 15 egészséges magzat kö­vetéses vizsgálata után immár biztosak abban, hogy nem pusztán erről van szó. mti Pulykafagylalt hálaadás napra Tucson. Pulykafagylalttal rukkolt ki egy bolt az USA- ban hálaadás napjára, ame­lyen hagyományosan sült pulyka kerül a családok aszta­lára. A fagylaltozó Arizonában van, tulajdonosa további há­laadásnapi ízekkel is szolgál, például: édeskrumplis fagyi, tökjégkrém, kukoricaparfé. „Ha nincs kedved főzni hála­adásra, nálunk megkaphatod az összes ízt fagylaltban” - idézte a férfit a Yahoo amerikai hírportál. MTI Kvlzmegfejtés 1864-ben keletkezett írás szerint, a falut régen Gáborjánszegnek nevezték, s a ma ott élők is úgy tartják, hogy ez volt a település eredeti neve. c) Géberjén

Next

/
Thumbnails
Contents