Kelet Magyarország, 2012. november (69. évfolyam, 256-280. szám)
2012-11-17 / 269. szám
2012. NOVEMBER 17- SZOMBAT KBIT «.—.hi. ^ .in ................... j Gurdics Szilvia hűséges olvasónktól: A szegény, elnyomott ember mindig rokonszenvez azzal, akit szintén elnyomottnak gondol. A gazdaggal akkor sem rokonszenvez, ha baj éri és rászorulna szeretetére: úgy kell neki, nem árt, ízlelje meg az is a nyomorúságot! & HAJNÓCZY RÓZSA Köszönet Kincset érő szavak és gondoskodás A férjem 2012. november l-jétől 6-áig a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház Sürgősségi Intenzív Osztályán feküdt nagyon súlyos állapotban. Köszönetemet szeretném kifejezni a Kelet- Magyarországon keresztül az itt dolgozó orvosoknak és ápolóknak a lelkiismeretes munkájukért, hbgy mindent megtettek a férjem állapotának javításáért. Hálás vagyok az emberséges bánásmódért, azért, ahogyan a hozzátartozókkal is bánnak. Ilyen helyzetben egy együttérző szó kincset ér, s ezt sokszor megkaptuk. JAKABÓCZKIJÓZSEFNÉ, GESZTERÉD » Aranyat ért a „Vörös iszap” A Cserhát Művész Kör arany- diplomát és díszpolgári címet adományozott Pagonyi Szabó János költőnek a Vörös iszap című verséért, fotó: km Alma-hetet rendezett a Százszorszép Óvoda. A sport- és kézműves programok mellett táncház-is várta a gyerekeket, akik a 4 For Dance tagjától, Bárány Kristóftól leshették el a legjobb mozdulatokat. fotó: benicsákné Krisztián erika Lakóhelyem: Ön is lehet szerkesztő! Tisztelt Olvasóink! Bizonyára sokan ismerik és böngészik lapunk internetes portálját (www.szon.hu). A Szabolcs Online portálján belül létrejöttek azok a kis „alportálok" melyeken az olvasók megtalálhatják a saját településükről szóló híreket. Egy helyen van összegyűjtve mindazon információ, mely valamilyen formában kötődik a településhez, a kulturális eseményektől kezdve egészen a sportig. A Szabolcs Online-on jelenleg 21 település, aloldala szerepel. Terveink szerint ez a szám folyamatosan bővülni fog, további települések csatlakoznak majd hozzá. Ezek a felületek interaktívak: azaz bárki feltölthet rá képeket, cikkeket, információkat, amelyeket meg akar osztani lakóhelye közösségével. Forgatagi adok-kapok a gazdátlan állatokért b\ Az előfizető kérdez ^ A kelet válaszol NYÍREGYHÁZA. Hűséges orosi előfizetőnk, Bakó Viktória lelkes állatbarát. Lapunktól arról érdeklődött, idén is megtalálható lesz-e az Állatbarát Alapítvány „Adj egy tárgyat az állatokért!” sátra Nyíregyházán, a karácsonyi forgatagban. - Van pár megunt játék és mesekönyv, szívesen felajánlom pár meleg pléd és némi kutyatáp kíséretében - mondta. Az Állatbarát Alapítvány arról tájékoztatta lapunkat, hogy az „Ádj egy tárgyat az állatokért!” akció keretében már november 12-étől hálásan fogadnak minden jó állapotban lévő tárgyat (pl. dísztárgy, könyv, játékok, háztartási eszközök), amelyekből a belvárosi karácsonyi forgatagban vásárt rendeznek. November 30-ától a Kossuth téren felállított „Állatbarát házikóban” várják az érdeklődőket, ahol vásárolhatnak is a felajánlott tárgyakból. Az alapítvány a teljes bevételt az állatotthonban elő kutyák és macskák élelmezésére, gyógykezelésére fordítja. Az átvétel helyszíne az állatotthon (Nyíregyháza, Csatorna utca 2.), bővebb információ a 42/727-736, www.allatbarat. com, allatbarat@allatbarat. com elérhetőségeken kapható. KM Adj vagy vásárolj egy tárgyat az állatokért! illusztráció: km-archi'v Hiába kopogtat már a november... Hiába kopogtat a katalinos november, gratulálni már nem tudunk. Csak elbúcsúzhatunk, s megköszönhetjük, hogy Balogh Károlyné tanárnő életének részei lehettünk. Elemi titkok tudójaként élt e földön: nemcsak a magyar és a német nyelv rejtelmeit ismerte, hanem azt is, hogy nagy küzdelmek árán miként és miért érdemes szenvedélyesen szeretni az életet. Gyönyörű volt ő arcban és lélekben, kifogástalan eleganciája, lénye belsőrendezettségét tükrözte. „Jó volt!” - biztatta összetéveszthetetlen mosolyával a ger- manizmusok közt botladozó gyermekeket. Határtalanul és okosan szerette őket, ezért tudott egyszerre szigorú és anyáskodva gyámolító lenni. 1981 és 2006 között a Zrínyi minden stratégiai döntésében ott rejtőzött szakértelme, módszertani kultúrája. Menynyi megfeneklett vitánkat lendítette tovább emberismerete és empátiája, s vezetett el a bölcs megoldásig! Drága Katalin, nyugodj békében, s nézd el földi botlásainkat az égi tanáriból! A ZRÍNYI ILONA GIMN. ÉS KOLL. DOLGOZÓI NEVÉBEN: HUSZÁRNÉ KÁDÁR IBOLYA IGAZGATÓ Jótékonysági bál - Együtt Veled November 10-én fergeteges jótékonysági bált rendezett a Nyíregyházi Főiskola éttermében (immár 11. alkalommal) az Együtt Veled Alapítvány. Fellépett többek között a Nyírteleki Asszonykórus, a Nyírteleki Honismereti és Hagyományőrző Egyesület, a Tengertánc Alapfokú Művészeti Iskola csoportja és a Mandala Dalszínház. A bálon részt vettek a Szent József Védőotthon és a Patrónus Egyesület fiataljai, azok családtagjai, baráti Színesebbnél színesebb történeteket hallhatott a zsűri és a hallgatóság fotó: a szerző Aki keres, az (kincset) talal! „Kincskereső” mesemondó versenyt rendezett nemrégiben az orosi Herman Ottó Tagiskola alsós munkaközössége. Összesereglettek a város mesét kedvelő óvodásai, a tagiskola alsó tagozatos kisiskolásai, és a felkészítő pedagógusok, illetve a közönség soraiban ülő szülők, nagyszülők nagy örömére, színesebbnél színesebb történetek keltek útra a mesék szárnyán. A zsűri tagjainak nem volt könnyű feladata a színvonalasabbnál színvonalasabb produkciók közül jutalmazni a legjobbakat. A díjakat „Az orosi iskolásokért alapítvány” támogatta. Az ovisoknál minden produkciót egyformán értékelt a zsűri. Köszönet a rendezvény szervezőinek, a felkészítő tanároknak és óvó néniknek, és nem utolsósorban a szülőknek a színvonalas programért. FARAGÓNÉ MÁTRAI ZSUZSA Helyezések Iskoláskategóriában: 1. osztály: 1. Faragó Zsuzsanna, 2. Törő üli, 3. Perka Attila, 4. Horváth Bence, Pintér Patrícia, Sinka Lívia, Tóth Patrik 2. osztály: 1. Szuromi Alexandra, 2. Fazekas Petra, 3. Papp Boglárka Réka, 4. Pintér Roxána, Szabó Gréta 3. osztály: 1. Sebestyén Adrienn, 2. Joó Attila, 3. Ujj Dorottya, 4. Kőhegyi Zsolt 4. osztály: 1. Borbély Panna, 2. Szikszai Dóra, 3. Tordai Ildikó, 4. Ambrus Hedvig, Gurály Zsófia, Miku Szabolcs, Oláh Luca körük és a támogatóink. Az est egyik igen megható pillanata a közös éneklés volt a Mandala Dalszínház énekeseivel: „Azért vannak a jó barátok...”. A bálon kijutott persze a mozgásból, a tánc öröméből és az értékes, tombolaajándékokból is. Az adományok gyűjtésével, pályázatok írásával és kapcsolataink bővítésével továbbra is arra törekszünk, hogy minél emberibb életfeltételeket teremtsünk a speciális igényű embertársaink számára. DANKÓANDRÁSNÉ INTÉZMÉNYVEZETŐ Tisztelt olvasónk! Ezen az oldalon a Kelet-Magyarországhoz érkező olvasói leveleket, fényképeket köböljük. Lehetőségeinkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. Ha a levelet részleteiben találjuk ilyennek, azokat a részleteket kihagyjuk. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármilyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. Szerkesztőségünk nem késztet levélírásra és nem szervez levélírókat - csak a beérkező levelekkel foglalkozunk. A leveleket az élvezhetőbb olvashatóság érdekében általában rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. Az oldalt civil vélemények számára tartjuk fenn, politikusok leveleit csak abban az esetben közöljük, ha személy szerint szólították meg őket, és erre kívánnak válaszolni. Ha olvasóink közül valaki nem ért egyet egy itt megjelent levél tartalmával, természetesen válaszolhat a levélírónak. Az olvasói oldalon továbbra is csak a teljes névvel és címmel érkező, telefonszámmal is ellátott, így telefonon leellenőrizhető, valós feladóval rendelkező leveleket közöljük. @ Hagyományteremtő találkozó az EVISZ-ben A Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi - Vízügyi Szakközépiskola találkozót szervezett nemrégiben, amelyre meghívást kaptak az 1969-től működő oktatási intézmény alapító pedagógusai, volt és jelenlegi tanárai, dolgozói. A hagyományteremtő eseményre közel nyolcvanan látogattak el, a vendégek élményekkel feltöltődve távoztak az iskolából. FOTÓ: OLVASÓNKTÓL Piaci árak a megyéből Áru Nyíregyháza Mátészalka Fehérgyarmat Vásárosnamény Ujfehértó Záhony Paradicsom /fJ 400-450 250-450 200-250 350-450 450 300-400 Paprika (^y / 100-650 150-250 200 200-400 200-450 150-300 Fokhagyma 70-100 1000-1500 1000 1200 1200 100-1200 Retek 100-250 100-200 150-250 180 150-450 200 Uborka 300-400 200-300 100-150 400 450 350 Szárazbab 900-1000 700 700-900 800 800-1000 750-900 Gomba ( 700 600-700 700 750-850 750-990 700 Szilva 400 250 100-200 350 550 350 Savanyú káposzta 250-300 ~200-250 250-350 Alma 60-150 100-150 200 200 100-150 150-200 Sárgarépa 200 100-200 100-200 250 150-250 300-400 Petrezselyem 450 300-600 750 650 600 400-500 Burgonya 80-100 80-90 50-100 70-100 80-100 120-150 Őszi barack350400 H 450 400 Hagyma 120-300 100 100-150 100-150 120 120-150 Mák . vs. 1400 800 800800-1000 800-1000 Dió ^ 1200-1800 1500-2000 20001700-2000 1500 Karalábé 100 100-120 100 120 150 100 Karfiol 100-170 200-250 400 250 300-350 260 Kelkáposzta 200 200 150-250 250 350 150-200 Káposzta 120-150 ' 150 150-200 170-180 120 150 Méz 1400-2000 1500-2000 2000 2000 1500-2000 Tojás 30-40 30-32 30-35 40 40 38-40 Körte ^ 150-400 300-350 350-400 300-400 350-550 250-350 Szőlő 400 350 I 450 550-850 400-550 Ügyeletes állatorvosok November 17-én és 18-án a következő állatorvosok adnak ügyeletet megyénkben: a kisvárdai-záhonyi térségben dr. Gergelyffy Miklós (30/289-5803), a baktalórántházi kistérségben dr. Horváth Zoltán (20/953-9687), az ibrányi kerületben dr. Kulin Ferenc (30/475-2 306), a nyíregyházi térségben dr. Bánhidi László (30/606- 8469), a tiszalöki körzetben dr. Sipos Andor (30/2100-218), a mátészalkai kerületben dr. Molnár Sándor (20/205-6134), a csengeri térségben dr. Túri Róbert (30/376-3737), a nyírbátori térségben dr. Karászi Pál (30/212-9681), a nagykállói kerületben dr. Vonza András (30/555- 4479), a fehérgyarmati térségben dr. Gacsályi László (30/353-2606), a vásárosnaményi körzetben dr. Kiss János (30/303-8859).