Kelet Magyarország, 2012. november (69. évfolyam, 256-280. szám)
2012-11-15 / 267. szám
58962» 2012. NOVEMBER 15.. CSÜTÖRTÖK REUT ® Munka a természetben A NYÍRVV Kft. által foglalkoztatott közmunkások mindennap végigjárják a sóstói tó körüli sétányokat és a parkot, hogy összeszedjék és elszállítsák a faleveleket. fotó: racskó tibor Első helyen: a Nyíregyházi Főiskola - ez az új szlogen nyíregyháza. Első helyen: a Nyíregyházi Főiskola - hangzott el a következő tanév beiskolázási időszakának új szlogenje a főiskola felvételi kampányát megnyitó sajtótájékoztatón. Dr. Jánosi Zoltán rektor azt mondta, nem csupán a világ legjobb középülete címet elnyert campus és az oktatók tudományos minősítettségének aránya emeli ki az intézményt a főiskolák sorából, az összesítések azt mutatják, hogy a főiskolák között a nyíregyházi a legtöbbet publikáló intézmény, eredményes a kutatás-fejlesztés terén is, a műszaki és informatikai képzésekben kizárólag egyetemek állnak előtte. A középiskolásoknak nemcsak a fentiek miatt érdemes a Nyíregyházi Főiskolát első helyen megjelölniük, számot kell vetni a helyben való tanulás előnyeivel is, hiszen az állam egyre nagyobb szerepet szán a tanulmányok önerőből való finanszírozásának. Dr. Kovács Zoltán oktatási rektorhelyettes szerint az intézmény átalakuló képzési palettáján a műszaki és természettudományos területeknek, valamint a pedagógus- képzésnek lesz meghatározó szerepe. Új elemeként említette a felsőoktatási szakképzéseket, s felhívta a figyelmet arra, hogy bizonyos szakokra csak emelt szintű érettségivel lehet majd jelentkezni. Dr. Szabó Antal, a Tanítóképző Intézet vezetője elmondta: a módosítások értelmében a képzés osztatlanná válik, és két kimenetű lesz. 4+1 év alatt lehet majd általános iskolai tanári diplomát szerezni, míg a leendő középiskolai tanároknak 5+1 évig kell tanulniuk, km Dinamika: immár húsz eve Egy kurzusból kikerülő húsz szakmunkásból tizenöten azonnal el tudnak helyezkedni fotó: szabó László Fókuszban a vállalkozás A cég sokat köszönhet a 2007-ben elhunyt Lőkös Sándornak. NYÍREGYHÁZA. - A Nyír- Dinamika Kft. - édesapám szavaival élve - a felszámolt Mezőgép Vállalat egyik hajtása - tájékoztat a cég múltjáról dr. Lőkös Eleonóra tulajdonos. - Ennek szellemiségét édesapám mint a kft. ügyvezetője haláláig vallotta, s ennek megfelelően is működtette a céget: meghagyta a fémipari gyártási tevékenységet, s felvállalta a szakképző intézményekben tanuló fiatalok gyakorlati képzését.- A cég profilját haláláig e két tevékenység köré szervezte, s e területeken a kft. jelenleg is stabil szereplő a piacon - közölte a tulajdonos. Lőkös János 2007-es halálát követően a vállalkozás az elhunyt szaktekintély által már vizionált, de az akkor még ismeretlen, külföldi piacra szánt egyedi termékek gyártására tért át. - Magam mint a kft. egyszemélyes tulajdonosa elmondhatom, hogy büszke vagyok a kollégákra, akik lehetőséget adtak arra munkájukkal, hogy a húszéves jubileumot megünnepelhessük. 2000-ben kaptak Kálmán Tódor-díjat, amit akkor egyedüli kiscégként vehettek át. Három év múlva akkreditált szakképző intézet lettek, majd 2010-ben nemzetközi hegesztő vizsgabázisként ismerte el őket a szakma, ami a mai napig csak róluk mondható el a megyében. A képzési programjaikba mindig igyekeznek beépíteni a munkaerő-piaci igényeket. A kft. jelene és Jövője Donka János ügyvezető a termelésre áttérve elmondta: üzemükben forgácsoló, hegesztő és lakatosipari munkákat végeznek, fő profiljuk azonban az NC-CNC forgácsolás és a hegesztett szerkézetek gyártása lett.- Az uniós csatlakozás után a német és az osztrák piac felé is nyitottunk. Azért, hogy versenyképesek maradhassunk, fejlesztésbe kezdtünk. Ebben segítség volt a cégen belül kialakított pályázatfigyelő részlegünk. A csatlakozás kezdő éveiben hamar felismertük, hogy versenyképességünket csak folyamatos fejlesztésekkel tudjuk megtartani a piaci válság ellenére, hiszen így tudunk megfelelni a külföldi partnereinknek. A fejlesztéseknél figyelembe vettük, hogy szükséges épületeinket és gépparkunkat is korszerűsíteni, megújítani. Jelenleg uniós támogatással közel 175 millió forintos beruházás zajlik, valamint elképzeléseink között szerepel egy új ipari csarnok megépítése is, amely a költséghatékonyságot és jobb munkakörülményeket biztosít. Fejlesztéseink mindig együtt járnak létszámnövekedéssel. KM-TG Számokban A húszéves cég profilja a gépalkatrész gyártás mellett a szakképzés. ■Jf^J Sfí dolgozik jelenleg a / 3 TU vállalkozásban. Iin „ -en vettek eddig i / Ui 3 részt a cég által szervezett (nappali, felnőtt vagy önköltséges) képzésekben. millió forint volt a J7V tavalyi árbevételünk. Miért szeretitt dolgozni? MORAUSZKY JÁNOS ÜZEMVEZETŐ Az 1992-es megalakulás óta itt dolgozom. Van úgy, hogy húsz ember munkájáért felelek. Megbecsülik a munkámat. KOTRICZ JÓZSEFFNÉ GAZDASÁGI ÜGYINTÉZŐ Pénzügyi területen dolgozom itt az alapítás óta. A légkör mindig is jó volt, talán épp ezért vagyok a cégnél ilyen régóta. HÁLYAS GYULA SZAKOKTATÓ A szakterületem a lakatos munkák gyakorlati oktatása. A diákok nyelvén érteni kell, el is kell velük hitetni, hogy tehetségesek. Egész héten Golf 7, ami az érdeklődőkre hat A Golf az egyetlen autó a világon, amely meghaladta a 30 milliós eladást. A Golf-áramlat elsodró lendülettel érkezik ismét. A modellről tudvalevő, hogy az egyetlen autó a világon, amely meghaladta a 30 milliós eladást. Hihetetlen szám, amitől tátva marad a szám - mondhatják a márka kedvelői, akiknek óriási a táboruk szerte a világon. Hogy mennyire komolyan veszi az Volkswagen az új Golf érkezését, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 17 ezer (!) értékesítő vett részt a két napos tréningen Zaragozában. így már minden felmerülő kérdésben megfelelőképpen tudják kiszolgálni a leendő vásárlókat. A Spanyolországban járt értékesítési szakemberek egyikét, Dama Attilát, a Platán Autóház értékesítési tanácsadóját is elkápráztatta az új VWGolf7-es. Az ikonról- Mi az, ami a Golfot most is ténylegesen Golffá teszi? D. A.: - Senkinek nem kell magyarázni, hogy milyen egy Golf, hiszen mindenki tudja: mit is jelent, mi a formavilága, és emellett el is várják a német minőséget a vásárlók. A minőség a Golf 7 legfontosabb eleme. Egy időtlen autó mindenki számára. Egy igazi ikon! A biztonságról- A sok új biztonsági megoldás közül mit érdemes kiemelni? D. A.: - A Golf biztonsági rendszerében talán a legfontosabb újdonság egy úgynevezett másodlagos ütközésvédelmi rendszer. Ennek lényege, hogy az első ütközés után, ha az autó még tovább sodródna, megakadályozza azt. A fogyasztásról- Az új Golf fogyasztása valóban ekkora áttörésnek számít? D. A.: - Újak a benzines és a dízelmotorok is, egytől egyig turbóval. A Golf esetében a tömegcsökkentéssel (100 kg) és az alacsony légellenállási tényezővel meglepően kedvező fogyasztást értek el, ami megegyezik a Porsche 911-vel: 0.29... A belsőről-Mi volt az első benyomás a hely- foglalásnál? D. A.: - Pontosan olyan minden, mint a felsőkategóriában. A műszerfalon a tapintás, az illatok, a színek fantasztikusak. Ehhez kapcsolódik a nagy információs kijelző, ami a kézjelekre reagál. Már akkor megjelennek a navigáció vagy a médiarendszer opciói, amikor a display felé közelítünk. A külsőről- Mi segítette elő a belső tér nagyságát? D. A.: - A kocsi hosszúsága 56 milliméterrel múlja felül elődjét, míg tengelytávja 59 milliméterrel nőtt, a csomagtere pedig 30 literrel nagyobb lett az elődhöz képest, és a külső megjelenése követi a VW legújabb világát. Az MQB modulstratégiáról- Az MQB modulstratégia rövidítését még nem ismerjük. Mit kell tudnunk erről? D. A.: - Ez a technológia a Golf 7-nél debütál először. Forradalmian új megoldás az autógyártásban, ami lehetővé teszi, hogy már az igazán modern megoldásokat is szériában tudjuk kínálni. Az árról- Ilyenkor mindig nagy kérdés az ár... D. A.: - A belépő modellünket 4,29 millió forintért kínáljuk, ami még a magyar piacon is nagyon versenyképes. A nyitott hétről- Mikor láthatja a nagyközönség a „Das Auto”-t? D. A.: - Büszkén mondhatom, az autók már a szalonjainkban várnak minden érdeklődőt. November 19- 24-éig nyitott hét keretein belül mutatjuk be a nyíregyházi Rákóczi utcai és a mátészalkai márkakereskedéseinkben az új Golf 7-est. Érdemes róla személyesen meggyőződni! Engem már meggyőztek Zaragozában... # Platán Autóház 4700 Mátészalka, Jármi u 67. Tel.: 44/500-700, fax: 44/500-707 4400 Nyíregyháza, Rákóczi utca 60. Tel.: 42/501-700, fax: 42/501-707 az FHB Tartozásrendező Személyi Kölcsönnel! Csökkentse havi törlesztőrészletét FHB Bank. A család bankja Látogasson el helyi fiókunkba! FHB Bank Mátészalkai Fiók 4700 Mátészalka, Szalkay u. 2. FHB Bank Nyíregyházi Fiók 4400 Nyíregyháza, Dózsa György út 11. * A THM mértéke a termék konstrukciójától függ. A tájékoztatás nem teljes körű, a részletes információkat a vonatkozó Lakossági Személyi Kölcsön Hirdetmény, az FHB Személyi Kölcsön Általános Szerződési Feltételek és az Üzletszabályzat tartalmazzák. Váltsa ki más bankoknál lévő hiteleit, és fizessen kevesebbet havonta! (THM: 24,72%-25,36%*) Milyen típusú hiteleit válthatja ki, akár egyszerre? ■ személyi kölcsön ■ hitelkártya ■ áruhitel ■ folyószámlahitel i.fhb.hu 06 40 344 344 HIRDETÉSEK