Kelet Magyarország, 2012. november (69. évfolyam, 256-280. szám)
2012-11-15 / 267. szám
585470 2012. NOVEMBER 15., CSÜTÖRTÖK 4 KELET A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Prima Díj kategóriáinak jelöltjei Idén hetedik alkalommal dílazza a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Szabolcs megyei szervezete a prímákat, vagyis a legjobbakat. Ebben az évben is tíz kategóriában állítottak jelölteket, közülük hárman vehetik át Príma Dijat és az elismeréssel járó 1 -1 millió forintot november 23-án, a megyeháza dísztermében. Egy közönségdfjat is átadnak, amelyre várjuk a szavazatokat. Az oldalon található szavazólapot szerkesztőségünk címére (Nyíregyháza, Dózsa Gy. út 4-6.) küldhetik vissza november 22-élg, de a voksokat leadhatják a www.szon. hu oldalon is. Ha levélben küldik a szavazatukat, a borítékra írják rá: „Prima Díj 2012". Magyar Építészet és Építőművészet: Szabolcsiné Rezsőt i Ágnes Tanulmányait a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnáziumban végezte, a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán szerzett diplomát. Sok tervet készített, kiemelkedő munkája volt Mátészalkán a Széchenyi István nevét viselő 12 tantermes általános iskola tervezése és építése. Tervezett családi és társasházakat, ipari épületeket, de a legkedvesebb számára a középületek tervezése. Nevéhez kötődik a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Stadion utcai épületegyüttesének, és a DEOEC Egészségügyi Kar Igazgatási épületének az átalakítása. A műemlék épületek felújításában a legjelentősebb munkája a máriapócsi bazilika belső és külső környezetének rekonstrukciója. Magyar Irodalom: Kuni ez Gyula^^___^^^^__ 1944-ben született Nyíregyházán, Sárospatakon végezte a ■ ' S ~- . HP gimnáziumot, a debreceni KLTE HP'r , 4P» Bölcsészettudományi Karán - AjSI diplomázott 1968-ban. 1971- ' — tjBb ben, első regénye megjelenése 2-, jpMB után felvették az ÍrószövetségAlapjába, és szabadúszó író lett. 9rl. . 1980-ban átvette a magyar könyves újság, a Bücher aus Ungarn/Hungarian Book Review/ Le Livre Hongrois szerkesztését, majd főszerkesztését. Tagja volt az írószövetségnek, a Magyar P.E.N.-nek. Beválasztották Baden-Württemberg kormányának Kulturális Tanácsadó Testületébe, 2004-ben a miniszterelnök Staufer Érdemrendjét kapta meg. Köteteinek száma magyar és német nyelven 58, publikációi több ország rádiójában, tévéjében, sok-sok folyóiratában jelentek meg négy évtized alatt. alkotóművészetek mellett illusztrál, restaurál. Tanulmányútjai az Amerikai Egyesült Államokba, Kanadába, Ausztriába, Görögországba, Németországba, Olaszországba, valamint Svédországba vitték. Számos csoportos kiállítás tagja volt, emellett egyéni kiállításai is sok helyen megtekinthetőek voltak. Díjai: Nyíregyháza Megyei Jogú Város díja (1997), Power of the Person Kiállítás díja (2000), MAOE Nívódíja (2003), Nyíregyháza Város Ösztöndíja (2004-2005), Barzó Endre-díj Nyíregyháza Közművelődéséért (2006). Magyar Népművészet és Közművelődés: Dr.Cservenyák László A 20 évvel ezelőtti múzeumigazgatói kinevezése óta több száz tudományos előadást tartott különböző konferenciák előadójaként, a tudományos és művészeti közélet aktív szereplőjeként. A magyar és nemzetközi művészeti élet nívós kiállítóhelyévé vált a Szatmári Múzeum, amely a magas művészeti értékek helybehozásával és bemutatásával kultúraformáló küldetést teljesít. Elismerések: Év Múzeuma pályázaton az ICOM magyarországi tagozat különdíja, Paul Harris-díj, „Pro Űrbe Mátészalka" kulturális és közéleti tevékenységért, Szatmár-Beregi Pálinka Lovagrend tagja, Az Év Embere Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Poroszlay emlékérem kiemelkedő muzeológiai tevékenységért, Holló László-díj művészetközvetítő tevékenységért. Magyar Oktatás és Köznevelés: Boronkay Ferencné Biológia szakos tanár, a Nyíregyházi Főiskola Tuzson János Botanikus Kertjének nyugalmazott kertvezetője, a Nyíregyházi Állatpark botanikai csoportjának vezetője, botanikai szaktanácsadó. Nyíregyháza díszpolgára. Nyíregyházán született egy népes, többgenerációs családba. A Nyírségi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet után a Nyíregyházi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum Kémia Tanszékére került laboránsnak, majd kinevezték a Tanárképző Főiskola Növénytani Tanszékére laboránsnak. 1986-tól a főiskola botanikus Kertjének vezetője nyugdíjazásáig. Vezetésével nemzetközi szinten is jegyzett lett a Tuzson János Botanikus Kert. Nyugdíjazása után a Nyíregyházi Állatparkban folytatta botanikai munkáját. Megtervezte és megvalósította a Dél-amerikai ház, az lllatkert, a Látványpark, a Mediterrán kert, a Zöld Piramis, az Afrika ház és az Időutazó növényvilágát. Magyar Képzőművészet: Kerekes Elek Győző 1953-ban született Nyíregyházán. A Magyar Képzőművészeti Egyetem festő-restaurátor szakán diplomázott 1988-ban, ott Klimó Károly és Veress Sándor voltak a mesterei. 1976-tól szerepel mint kiállítóművész. 1999-2001 között a budapesti Lurdy Galéria kurátora volt. 2006-2008 között a nyíregyházi Galéria 1-3 kiállítótermét vezette. Az Magyar Sajtó: Balázs Attila Balázs Attila 1969-ben Nyíregyházán született. A Kossuth Lajos Gimnáziumban érettségizett, majd a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán szerzett földrajztanári oklevelet. Az Országos Sajtófotó Pályázat többszörös díjazottja: 1993-ban első helyezett volt sport kategóriában, 1995-ben a legjobb egyedi hírkép győztese, 1996-ban ismét sport kategóriában második helyezett volt. Az életéért küzdő őzről 1995-ben készített felvételét beválogatták a XX. század legjobb magyar fotói közé, ezért a fényképért megkapta a jelentős Escher Károly-díjat is. 1993 és 1997 között minden évben díjazott volt a Magyar Sajtófotó Pályázatán. 1989-től 2008-ig a Kelet-Magyarország munkatársa, 1993-tól a Magyar Távirati Iroda Szabolcs megyei tudósítója. Számos országban járt és fényképezett, részese volt a Nyíregyházi Állatpark expedícióinak: 2003 Ecuador-Galápagos-szigetek, 2006 Indonézia-Komdo, 2008 Malajzia, 2010 Dél-Afrikai Köztársaság. A Napszámosok című fotósorozatát 2011-ben a brit The Guardian hetilap a világ legjobb fotóriportjai közé választotta. Magyar Sport: Vajda Tamás A mesteredző 1959-ben született, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola biológiatestnevelő szakán szerzett diplomát, következett a Magyar Testnevelési Egyetem úszás szakedzői szaka, majd a Janus Pannonius Tudományegyetem Természettudományi kar egyetemi testnevelő tanári kiegészítő szaka. Edzői tevékenységét 198 2-ben kezdte a Nyíregyházi Vasutas Spartacus Egyesületnél, 1987-től Szabó Tündével világraszóló eredményeket ért el. 1988-tól Széchy Tamás mellett a magyar úszó válogatott munkáját segítette. 2003-tól Kovács Ritával a hosszútávúszásban kiemelkedő hírnévre tettek szert. 2000-től utánpótláskorú versenyzők úszó felkészítését végezte a helyi Nyír Triaktív SE-ben, ahol több országos bajnok került ki a kezei alól. Az idei londoni olimpián Risztov Éva olimpiai bajnok lett. 2011. szeptember 1 -jétől a Nyírsuli úszó szakág vezetője. Munkáját több kitüntetéssel ismerték el, 1992-ben Kemény Ferenc-díjban, 1993-ban Mesteredzői Díjban részesült. 1987— 2010 között tíz alkalommal az Év legjobb edzője megyénkben. Magyar Színház- és Filmművészet: Mészáros Árpád Zsolt Nyíregyházán született 1974- ben, az egykori jósavárosi „vagány” története 1989-ben kezdődött egy sötét kis stúdióban. Itt tartották azt a szereplőválogatást, ahol jutalma egy forradalmár fiú szerepe volt a Danton halála című darabban. Prózai színésznek indult, majd jó néhány operett és musical főszerepét is eljátszotta. A Móricz Zsigmond Színházban fontosabb szerepei: Csókos asszony, Bál a Savoyban, Mágnás Miska, Anconai szerelmesek, A dzsungel könyve. 1997-ben megalapította a NapFolt produkciót, amellyel számos sikeres előadást mutattak be. 2002 óta a Budapesti Operettszínház tagja. Több szólólemeze is megjelent. 1990-ben megkapta Szabolcs megye művészi kitüntetését, 2004-ben Súgó Csiga-fődíjat, 2006-ban Súgó Csiga-díjat kapott, 2 006-ban az Év Operett-Musical színésze lett. Magyar Tudomány: Dr. Bene János A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hernádbüdön született. A nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola magyar- történelem szakán szerzett diplomát, a tanulmányait a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem történelem szakán folytatta. A helytörténeti kutatások, a gyűjtő, feldolgozó és kiállításrendezői munkák töltik ki életét. Közel áll hozzá a helytörténetírás: a nagy sikerű Száz magyar falu könyvesháza sorozat megyei köteteinek új- és legújabb kori, valamint egyháztörténeti fejezeteit írta meg. Bölcsészdoktori értekezésének témája a nyíregyházi huszárok története volt (1993), egyetemi doktori (PhD.) fokozatot is szerzett 1999-ben. Magyarországon az elsők között próbálta meg munkatársaival visszaadni az egykori magyar királyi honvédség tagjainak becsületét az 1991 -tői kétévente megrendezett huszártalálkozókkal. E rendezvények 199 5-től a Magyar Huszár Alapítvány égisze alatt zajlanak, melynek a titkára. 2008. július 1 -je óta megyei múzeumigazgató, 2012. április 1 -jével öt évre ismét megyei múzeumigazgatóvá nevezték ki. Magyar Zeneművészet: Hauser Adrienne Hauser Adrienne zongoratanulmányait 4 és fél éves korában kezdte, 7 éves korában felvették a Zeneakadémia „Kivételes Tehetségek Tagozatára”. 1985-ben Ili. díjat nyert a Magyar Rádió Zongoraversenyén, Varsóban a Lengyel Televízió portréfilmet készített róla. Rendszeresen fellép a világ nagy koncerttermeiben, koncertezett Európa majdnem minden országában, Egyiptomban, Dél-Koreában és India nagyobb .városaiban. 1998-ban megalapította a Tiszadobi Zongorafesztivált, mely elnyerte a Henry Ford-díjat. A Zongorafesztiválnak jelenleg is művészeti igazgatója. Alapítványt hozott létre Kocsis Zoltánnal a tehetséges gyermekekért Mátészalkán, ahol rendszeresen ad jótékonysági koncertet. Mátészalka Pro Űrbe, díszpolgári, Tiszadob díszpolgári címmel tüntette ki. Szavazólap A november 2 3-af ünnepi gátin egy közötnségdljat is átadnak, a kategóriák jelöltjeire olvasóink Is szavazhatnak. Az alábbi szavazólapot szerkesztőségünk elmére - Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6. - küldhetik vissza november 2 2-élg, de leadhatják voksukat a www.szon.hu oldalon Is november 22-én 12 óráig. Ha levélben küldik szavazatukat, a borítékra írják rá: „Megyei Príma Díj". Az én jelöltem a Megyei Prima díjra: ...................................................... A szavazó neve: Címe: IRODA Keresek városközpontban, könnyen megközelíthető helyen, 180-250 nővén kiadó üzlethelyiséget. (Akár három különálló részben is) Elérhetőség: 06/70-3203746; 06/70-320-3746; 06/70-9334905; 06/70-320-3740; ingatlanuzletek@mail.com ALBÉRLETKÍNÁLAT Nyíregyházán piachoz közel 2 szobás lakás kiadó liftes házban. Érd.: 0670/205-5998. 589509 FÖLD, KERT Nyírmada, és Pusztadobos környékéről földet vásárolnék. Érd: 0630/423-4554 589590 ÉPÍTŐANYAG Kazán öntvény vegyestüzelésű orosz gyártmányú 4-5-6 tagos eladó. Ár: 85 E Ft-tól. Tel.: 30/386-7751. _____________________________________587745 Lambéria 1199Ft/m2-től,Kerítés- elem:200Ft/db-től,Hajópad- lő:1600Ft/m2-től,BRAMAC tetőléc:90Ft/m-től, Fenyő fűrészáru: 55.000Ft/m3-től. Szegőlecek egyedi gyártása! Fás-Autóscentrum, Nyíregyháza-Oros, Nyíregyházi u. 45/b. Tel: 30/9432-108 574984 GÉP, SZERSZÁM Autó daru HIAB 650-es teherautóra(traktorra) kiválló állapotban olcsón eladó. I.ár: 390 E Ft. Érd. 0630/597-0430.. 589493 Axiál permetező 2000 literes, teljesen üzemképesen eladó. I.ár.: 320eFt. Érd.: 30/548-4542. 589956 MTZ 550 E 80-as motorral, 90-es évjárat, gyári festéssel eladó. Érd: 0630/616-7456. 589953 Nagykonyhai gépek, eszközök eladók. Érd.: 42/551-336. 589596 AUTÓ Autóbontóba vásárolok keleti-nyugati autót 20-40 Ft/kg áron, elszál- lítással. 0630/219-2182. 559440 Készpénzes autófelvásárlás napi legmagasabb áron, akár hitellel ter- heltre is. Tel: 20/938-3151. 580838 Vennék saját részre kis cm3-es benzines személygépkocsit 97-es évjárattól. Érd.: 0630/622-4293. 589749 HASZONJÁRMŰ, UTÁNFUTÓ Mercedes 310 teherautó (B. kát.) 20 m3-es dobozos, emelőhátfalas, jó állapotban, olcsón eladó. Irányár: 890 E Ft. Érd.: 0630/597-0430. ._________________________________589595 3,5 tonnás targonca eladó. I.ár.: 425eFt. Érd.: 20/475-9760. 589581 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Agressor káposzta eladó. Érd.: 70/776-4651. ___________________589776 Étkezési almát vásárolok minimum 100 mázsától. Fizetés azonnal. Érd.: 0670/272-0766. 589591 Lakossági apróhirdetés feladás telefonon! 604 A hívás díja: SCO Ft/pere ; áía A hívás az apróhirdetés árát tartalmazza. n A hibák elkerülése 4;. érdekében, a hirdetés abba az esetben jelenik meg. ha a szöveg ; visszaolvasásra került. Hirdetese^i6 ótáig. hétMWtap Fejes, lapos és gyalult káposzta eladó. Érd.: 0630/9764-342. 589615 Faiskolámban gyümölcsfa oltványok eladók. Nyitva hétvégén is. Érd.: Papp István Nagykálló Damjanich u. 18. 42/263-782, 30/627-5076. 584776 ÁLLAT Kacsa eladó. Ingyen házhozszállítás! Ár:1300Ft/db. 30/233-6613 588992 Idén bugázott napraforgót vásárolok. Érd.: 30/238-1525. 587816 Kukoricán nevelt piros Master vágócsirke eladó. 40 db-tól ingyen házhoz szállítás. 20/961-8093. 588511 Szürkenyár csemete eladó: 1800 db, 150 cm-es, 150(+)-os, 35 Ft/db. Erdőtelepítésből megmaradt. Érd.: 0620/491-4495. 589962 Kukoricán nevelt, rántani való Master csirke 30 db-tól házhoz szállítva eladó. 20/9974-732 584701 EGYÉB ELADÁS Húzó mérleg 120 kg-ig és almahámázó gép eladó. Érd. 0642/342-067 egész nap. 588863 SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT MAGYARTARKA 4-es mentes, fiatal tehenek eladóak. 06-20-211- 9957 589618 Malacok, süldők eladók. Érd.: 20/ 985-0325. 589782 Tanyasi piros KAKAS, VÁGNIVALÓ CSIRKE és kukoricás 4 kg-os PECSENYE KACSA ELADAS szombat délután. Geszteréd Nyíri Tanya Tel: 06703615880 589742 Választási malacok jó áron eladók Piricsén. Érd.: 0630/609-0854. 589804 Ács-, tetőfedő munkák, tetők, házak építése, felújítása, tetőterek gipszkartonozása, lambériázás, lamináltparkettázás, tetőablakok beépítése, cseréje íves fedések, torony, napóleon ablakok, cserépvápák, tetők átszel- löztetése, filagóriák, előtetők, famunkák. Tel: 0620/460-6775 589670 13 db birka van eladó. Érd. 0670/ 3344-629. 589506 16 hetes, barna, szabadtartású kakas 1400Ft, jérce lOOOFt/ db, fehér kukoricás vágnivaló csirke 1,6-2 kg-ig 480 Ft/kg áron eladó. Nyíregyháza Szabadságbokor 1/a . Érd.: 30/755-2579. 589794 Amennyiben akár csak 1% esélye van annak, hogy pénzügyi követelése jogi eszközökkel behajtható legyen, akkor azt - több éves banki tapasztalattal rendelkező - Irodánk a leghatékonyabban megoldja Önnek! www.hajduk- valitas.hu 30/441-65-70 589684 Áruszállítást, költöztetést, teherfuvarozást, bármilyen munkát vállalok 3 tonnáig, -igény szerint rakodókkal- zárt, dobozos teherautómmal az ország minden pontjába. Kedvező ár, szakszerűség, megbízhatóság! 100 Ft/km; 30/2489802. 589679 3,5-4kg-s fehér, hízott magyar kacsák 1800Ft/ db áron eladók. Érd.: 30/333-8954. 589729 4 db választási malac, 3 db süldő eladó. Tel.: 20/2286-370, 70/ 500-2968. 587682 7 db választási malac eladó. Érd.: 0670/394-6148. 589795 8 hónapos vörös tojótyúkok 1200 Ft/db áron eladók. Érd.: 0630/333- 8954. ■ 589760 Ásózást, trágyaszállítást, rotációzást, elgazosodott kertek rendbetételét, falevél elszállítást, járdakészitést, kerítéskészrtést vállalok elfogadható áron. Fakivágást válallok fáért is cserébe, akár gally eltakarítással együtt. Valamint házi kolbász eladó! Érd.: 06-30/234-984 589674 NÖVÉNY Agresszor káposzta eladó. Érd.: 20/342-1898. 589107 Akác, kőris, szürkenyár csemete eladó. Érd.: 0630/408-8222. 589562 SZÉCHENYI TERV Gyümölcsfeldolgozás Szatmárban A Szatmári ízek Háza Szociális Szövetkezet 2010 decemberében alakult Rozsály és Panyola közös kezdeményezéseként. A 2011 októberében kezdődő 15 hónapos projekt 8 tartósan munkanélküli fót foglalkoztat. A szövetkezet célja olyan piacképes termék létrehozása, amely a szatmári hagyományos lekvárfózést és aszalást veszi alapul, de csomagolásában és minőségében megfelel a mai kor elvárásainak. Lekvárjainkat helyi gyümölcsökből, hagyományos módon, kézi kavarású üstben készítjük, cukor és tartósítószer hozzáadása nélkül. Tevékenységünkkel szeretnénk hozzájárulni a helyi lekvárok és aszalványok országos népszerűsítéséhez, elismeréséhez. E cél megvalósulását tette lehetővé a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében meghirdetett pályázat. Projekt címe: Ranyolai márkajelzéssel ellátott helyben termelt és gyártott házi termékek nemcsak helyi piacra FtjlMztési Ügynökiig ujszechenylterv.gov.hu 0* 10 iM 4M Siatrnári tiefe. Kis* TÁMOP-2.4.3/B-2-10/1-2010-0138. Az Európai Uniós támogatás tényére utaló kötele ző mondatban a finanszírozó alap az ESZA! ■ A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. ER-ZSO Bt. Redőny, reluxa, szalagfüggöny, harmónikaajtó, hevederzár, szúnyogháló, roletta. Küszöbborítás. Műanyag és fa nyílászárók, párkányok forgalmazása, szerelése, gurtnicsere. Érd: DRISZKU ZSOLT 42/492- 090, 30/522-2170 Fakivágás! Beépített területen álló, nem dönthető, veszélyes fák szakszerű kivágása. Rövid határidővel, garanciával, teljes felelősségvállalásával, szakvizsgákkal! Ingyenes árajánlat!(Bereczky Attila Tel: 06- 30-9982-178) __________________589671 Kőműves munkát,hőszigetelést, kéményjavítást, tetőjavítás ,kupásolást,csatornázást,betonozá st,kerítésépítést,vakolást vállalok rövid határidővel, akár anyaggal is.06306390703 _______________589673 Pala akár akciósán a bontás nélküli átfedés bitumenes alpinle- mezzel, ami esztétikus, hőszigetelő, vízszigetelő, 15-20 év garancia, 30%-os kedvezmény, lapostetők szigetelése, bádogos munkák, csatorna csere, lemeztetők készítése, minőségi munka a legkedvezőbb áron! Országszerte ingyenes felmérés! Ajándék sablon deszka festés. Hívjon bátran, megegyezünk. Érd.: 06- 30/908-7869. www.eurokers- zig.hu lapostető hő víz szigetelése, homlokzati hőszigetelés .bádogos és ácsmunkák,uj tetők készítése,pala tető felújítása átfedése mintás bitumenes és mediterrán mintázatú lemezzel,utólagos víz szigetelés fal és alap közé tel:0670/5669101 _____________________________________589678 LÉZERKEZELÉS fájdalommentes gyógymód, arcüreggyulladás, orrpolip, övsömör, övsömör utáni idegfájdalom, ekcémára, nehezen gyógyuló sebekre, iábszárfekéiyre. Dr. Udvari Mária. Bejelentkezés: 30/239-4846. Nyíregyháza, Benczúr tér 16. Pala akció! Pala tetők-lapos tetők . bontás nélküli átfedése színes üj mintázatú classic mediterrán zsindellyel. 100%-os beázás elleni garanciát ad valamint növeli az ingatlan értékét és hőszigetelő tulajdonsággal rendelkezik. Sátortető 499EFT-tól, nyeregtető 329EFMÓI. Ajándék kémény felújítás, ingyenes felmérés. Hívjon bizalommal. T: 06-30/860- 5016 www.palastar.hu Redőny-reluxa, szalagfüggöny, harmónikaajtó, küszöbök, szúnyoghálók, AKCIÓS ÁRON. Gurtnicsere. Műanyag és fa nyílászárók. Tenkéné, 42/431-262, 30/ 9437-543. 589682 Az apróhirdetések folytatódnak a 15. oldalon. HIRDETÉSEK