Kelet Magyarország, 2012. november (69. évfolyam, 256-280. szám)

2012-11-09 / 262. szám

2012. NOVEMBER 9., PÉNTEK KELET loium Üzenet Némethné Csubák Éva, baktalórántházi olvasónktól: A tudás beszél, a bölcses­séghallgat. JIMMY HENDRIX A nap előfizetője Balogh Ferenc NYÍREGYHÁZA. Balogh Ferenc feleségével, Marikával 1982- ben költözött Nyíregyházára, azóta járatják a Kelet-Magyar- országot. Két lányuk szüle­tett: Mariann és Brigitta, 2010- ben pedig megérkezett az első unoka, Nelli. A nap előfizető­jét munkájáról, újságolvasási szokásairól kérdeztük.- A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelem­nél dolgozom mint gépjármű- vezető, raktáros. A Kelet min­dig korán érkezik, de én csak munka után tudom kézbe venni. Ilyenkor viszont min­dent elolvasok. A vejem gyak­ran feltűnik a sportoldalakon a tekében elért sikereivel. Nagykállóban születtem, így örömmel tölt el, hogy a szülő­városomról is rendszeresen olvashatok. A keresztrejtvény megfejtése külön kikapcso­lódás számomra. A Kelet-Ma- gyarországban mindenki megtalálhatja az érdeklődési körének megfelelő cikket, a lá­nyaim például sosem hagyják ki az utolsó oldal képes anya­gait és a horoszkópot. A feleségem kedvence a programajánló, és szereti a régi fotókat. Én a megyei hí­reket és a gazdasági oldalt preferálom. Ezen kívül, mi­vel zöldség- és gyümölcster­mesztéssel is foglalkozom, a kertészeti tanácsokat is meg­fogadom - mesélte Balogh Fe­renc, hűséges előfizetőnk. KM Fogadónap: kedden és pénteken Továbbra is várjuk olvasóinkat észrevételeikkel szerkesz­tőségünkben! Ügyfélszolgálati időben, lehetőleg minden kedden és pénteken 10-14 óráig Dankó Mihály újságíró fogadja az aktuális problémafelvetésekkel, információk­kal érkezőket Nyíregyházán, a Dózsa György utca 4-6. szám alatt, az első emeleten. Futósikerek és futócipők A Nyíregyházi NIKE Futóklub az ősz beálltával sem pihen, mutatja ezt az elmúlt hét­vége termése is. A teljesség igénye nélkül említem meg az Oxigén Klub rendezésé­ben megtartott félmaratont Debrecenben, ahol Kubovics Évának köszönhetően egy második hellyel dicsekedhet a futóklub, míg a maratoni távon Tihor Csaba kategóri­ájában az 1. helyet és az ab­szolút 3. helyet szerezte meg. Említésre méltó, hogy a Piros 85 Terepfutó versenyt, ahol a táv 88,66 km, a szintkülönb­ség 3205 méter, futóklubunk tagja, dr. Szentpéteri Gabriella teljesítette. A most következő hétvége sem lesz unalmas a klub tagjainak, mivel a Városi Stadioniran vasárnap 15.30- kor cipőteszt lesz, ingyenesen lehet kipróbálni a legújabb futócipő modelleket. KISS ORSOLYA, NYÍREGYHÁZA „Szemünk fénye” Egy apró ajándékkal, egy kedves gesztussal mindenki segíthet szebbé tenni egy olyan gyermek karácsonyát, aki a fények kavalkádjából, az ünnepi díszbe öltözött vá­rosból semmit sem lát. Ezek a gyermekek még inkább vágy­nak a szeretette, a gondos­kodásra, egy kedves szóra. A Vakok és Gyengénlátók Sz.-Sz.-B. Megyei Egyesü­lete adománygyűjtő akciót szervez. Várunk minden olyan felajánlást, amely egy látássérült kisgyermeket boldoggá tehet, azaz játéko­kat, mesekönyveket, mese CD-ket, hanglejátszó készü­lékeket (CD-lejátszó, kazettás Tizenöten vettek részt a 45 éves osztálytalálkozón FOTÓ: OLVASÓNKTÓL Régi fényképek, őrsi füzetek Három egykori osztálytárs véletlen találkozásakor született az elhatározás: 45 év múltán egybehívjuk a hajdani osztálytársainkat egy délutáni beszélgetésre. A rendhagyó osztályfő­nöki óra a valamikori 14. számú Általános Iskola tornatermében zajlott, a Koszorú utcán. Sajnálatos, hogy a volt tanáraink közül senki sem lehetett jelen. Az egykori, csaknem 40 fős osztályból tizenöten jelentek meg a találkozón. A hiányzás oka: elhalálozás, betegség, külföldi vagy tá­voli munkahely, de olyan is akadt, akinek nem sikerült a nyomára bukkanni a szerve­zés során. Felidéztük az iskoláskori emlékeket, elő­kerültek a régi fényképek, az őrsi füzetek. Röviden beszámoltunk arról is, hogy mi történt velünk az elmúlt negyvenöt esztendő alatt, majd pontosítottuk az elér­hetőségeinket, hogy ezután gyakrabban információt cserélhessünk egymással, és megszervezhessük a jubileumi találkozót is öt esztendő múlva. DR. BALOGH ISTVÁN magnó stb.), tartós élelmisze­reket (édességek, kekszek, üdítők). Az adományokat minden hétköznap 8 és 15 óra között várjuk az egyesület székhelyén (Nyíregyháza, Országzászló tér 8., II. emelet 215.). A beérkezett adomá­nyokból közel félszáz család karácsonyát szeretnénk meg­szépíteni, és mosolyt csalni a gyermekek arcára. VAKOK ÉS GYENGÉNLÁTÓK EGYESÜLETE, NYÍREGYHÁZA Az elhunyt lány naplójából idéztek Szabolcsveresmart ön- kormányzata idén sem feledkezett meg az idősek köszöntéséről. A faluházi ren­dezvényen Nagy Béla polgár- mester megköszönte az idő­sek települést építő munkáját, és erőt, egészséget kívánt a résztvevőknek. A műsorban szavalatokat hallhattunk egy helyi lakos elhunyt lányának naplójából, majd a Verőcse néptánccsoport és a Nyíregy­házi Művészeti Középiskola tanulóinak tánca következett. A műsorban helyet kapott a református egyház gondozó­nőinek kórusa és az általános iskolások szavalata is. Este helyi zenészek szórakoztatták a közel százötven vendé­get. Az egymásra kacsintó szemekből elégedettség és köszönet sugárzott. A SZERVEZŐK Olvasónk ir|a Fotói beszélnek helyette „Kiraktam a lelkemet...” - mondta a Nagyhalászban született, Vásárosnaményban élő és alkotó Konyha Miklós amatőr fotós, híradás-techni­kus, informatikus Emberek a Kárpát-medencéből című kiállítása megnyitóján. A fehérgyarmati Városi Galéri­ában szép számú érdeklődő előtt tett tanúbizonyságot arról, hogy az életből ellesett pillanataival a szürke hétköz­napok embereinek hangula­tát, illetve hangulatváltozásait képes mindenki számára ér­zékelhetően bemutatni. Mint bevezetőjében is elmondta: nem a szavak embere, inkább beszédes fotóival próbálja kifejezni az emberi sorsokat, az örömöt, a bánatot. „A ’90-es évek elején kaptam egy digitális fényképezőgépet. A szabadidőm minden percében igyekeztem megörökíteni a világunk sokszínűségét, lakóinak életét, a „beszédes” pillanatokat. Szenvedélyes fotós lettem” - mondta el Konyha Miklós, akinek kiállí­tása november 15-éig tekint­hető meg. E. NAGY ISTVÁN, VÁSÁROSNAMÉNY Konyha Miklós az érdeklődők gyűrűjében fotó: olvasónktól <§ Móriczcal töltötték a délelőttöt Móricz Zsigmondról tartott előadást nemrégiben dr. Bihari Albertné, a Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület titkára a Jósavárosi Olvasókör irodalmi délelőttjén. Az érdeklődők figye­lemmel hallgatták az „igazmon­dó író” életéről és munkássá­gáról szóló gondolatokat, majd Pagonyi Szabó János nívódíjas költő versét. fotó: olvasónktól Segítünk Ha nincs erő, hiába van meg az akarat Százszázalékos rokkant- nyugdíjas vagyok. Nagyon nehéz körülmények között élünk. Van egy svájci frankos lakástörlesztésem és autólí­zingünk. A villanyszámlával és a törlesztőkkel is el vagyok maradva. A férjem 50 százalé­kos rokkant, a munkahelye megszűnt. Magas vérnyomás­ban szenvedek, a fogaim is ki­hullottak, 9 éve pelenkázom magamat. Sokat jár hozzám a háziorvosom, fáj a lábam, a jobb oldalam le volt bénul­va. Amikor felülvizsgálaton voltam, a mentős öltöztetett le és fel. Dolgozni nem bírok, ha nincs hozzá erőm, hiába az akarat. Szükségem lenne tisz­tálkodó felszerelésre, mert vizelettartási problémám van. Járókeretet már kaptam a főorvos úrtól. Tavaly télen hiába kértem a hivataltól tű­zifára valót, azt mondták, ne­kik sincsen. Az én nyugdíjam és a férjem szociális járadéka nem fedezi a kiadásainkat, ezért kérek segítséget. KOVÁCS ISTVÁNNÉ Tisztelt olvasónk! Ezen az oldalon a Kelet-Magyarországhoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Lehetőségeinkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. Ha a levelet részleteiben találjuk ilyennek, azokat a részleteket kihagyjuk. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármi­lyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. Szerkesztőségünk nem késztet levélírásra és nem szervez levélírókat - csak a beérkező levelekkel foglalkozunk. A leveleket az élvezhetőbb olvashatóság érdekében általában rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. Az oldalt civil vélemények számára tartjuk fenn, politikusok leveleit csak abban az esetben közöljük, ha személy szerint szólították meg őket, és erre kívánnak válaszolni. Ha olvasóink közül valaki nem ért egyet egy itt megjelent levél tartalmával, természetesen válaszolhat a levélírónak. Az olvasói oldalon továbbra is csak a teljes névvel és címmel érkező, telefon­számmal is ellátott, így telefonon leellenőrizhető, valós feladóval rendelkező leveleket közöljük. MÁR NEM KELL Mátraderecskére zarándokolni! Nyíregyházán az ERTAGITO MOFETTA! Kezeléseink: Gyógygázas érszűkület-kezelés 40 000 Ft • Kombinált érszűkület-kezelés (gyógygáz és arabterápia) 60 000 Ft 20 napos kúrák, napi 30 perc kezelési Idővel. A gyógyf ülkébe vezetett gázkeverék értágító, fájdalomcsillapító. Az arabterápiás készülék infra-, ultra- és hallható hang segítségével mellékerek képződését serkenti. Kombinált Érterápiás Centrum Nyíregyháza, Mező u. 25.1. em. Bejelentkezés: 42/787-414,70/624-4360 fogsorkíszítésF ŐSZI ÁRHULLATÓ AKCIÓ CSAK ITT! ■ hagyományos fogsorok, • ínykímélő, puha fogsorok és bélelések, ■ rugalmas, törhetetlen amerikai protézisek, • régi protézisek javítása, bélelése, fényezése, újítása, ■ fogsorrepedés ragasztás 0 Ft. Reggel jön, este protézissel megy. Most csináltassa fogát 50% kedvezménnyel! DENFO FOGSORCENTRUM Nyíregyháza, Korányi-Sipkay u. sarok (Korányi úti körforgalomtól a 2. köz jobbra) *42/443610 Nyíregyháza, Bocskai u. 51.8 42/400-154 2012. október és november hónapban Komplett szemüveg, Venus keret és antireflex réteggel ellátott lencse 4900 Ft-ért! A látásvizsgálat ingyenes. Keresse az üzletünkben!!! Rendel. Dr Szabottén! Dr. Bállá Szabolcs c Havonta megújuló akciók! Ügyfeleinknek ingyenes parkolási lehetőség az Optika élőn! www.szabolcsoptika.hu DERMA-ART BŐRGYÓGYÁSZATI MAGÁNKLINIKA Dr. Beleznay Gyöngyike bőrgyógyász-kozmetológus szakorvos ráncfeltöltés, ajakfeltöltés botox Drakula terápia lézeres szőrtelenítés és bőrfiatalítás visszér kezelés amerikai mélyhámlasztás Orvosi fogyókúra-komplex Általános bőrgyógyászat: pattanásos bőr komplex keze­lése, hajhullás kivizsgálása és kezelése, allergia, pikkelysö­mör, fertőző bőrbetegségek, esztétikai hibák ellátása gyermekbőrgyógyászat számítógépes anyajegy- és bőrrák szűrés Bőrsebészet: anyajegy- és növedék eltávolítás, benőtt köröm műtété gyógypedikűr program injekciós zsírbontás, gépi fogyasztó kezelések kozmetika dermokozmetikumok forgalmazása ; Nyíregyháza, DózsaGy.u. 60. (Rendelés minden nap!) ELŐJEGYZÉS: 42/506 091 és 30/554 0848 - WWW.DERMAART.HLI HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents