Kelet Magyarország, 2012. október (69. évfolyam, 230-255. szám)
2012-10-05 / 234. szám
2012. OKTÓBER 5.. PÉNTEK 10 Sport KELET Labdarúgás NB ni. Tísza-csoport Az egyesztendős várdai veretlenség a tét Sem a bátoriak, sem pedig az ecsediek nem engedhetik meg maguknak, hogy a hétvégén elcsússzanak a banánhéjon fotó: sipeki Péter Duplán jól jönne a három pont Kisvárdán; a forduló egyetlen megyei rangadóját Ibrányban játsszák. labdarúgás. Zsinórban tizenhárom megnyert mérkőzés után vesztett pontokat legutóbb hazai pályán az éllovas Várda SE azzal, hogy csak i-r-es döntetlent játszott az Ibránnyal. Ezt megelőzően 2011. szeptember 4-én a Tiszakanyárnak sikerült hasonló bravúr Kisvárdán, akkor ugyancsak l-i volt az eredmény. Hogyan dolgozták fel? Mint tudjuk, a sorozatok azért vannak, hogy egyszer véget érjenek, és nemrégiben megszakadt a várdaiak 23 darabból álló győzelmi lánca, most ugye az otthoni száz- százalékos mérleg szenvedett csorbát, de az alapvető széria, vagyis a veretlenség még tart, és a hétvégén az a tét, hogy si- kerül-e egyévesre kitolni. Révész Attila legénysége ugyanis legutóbb tavaly október 8-án, Cigándon szenvedett 2-1-es vereséget, és amennyiben a listavezető szombaton nem kap ki a harmadik helyezett Hajdúszoboszló otthonában, akkor meg lesz az évforduló, és az egyvégtében harminc veretlenül megvívott bajnoki. Kérdés, hogy az Ibrány elleni, kudarcnak számító eredményt hogyan dolgozták fel Kisvárdán. A múlt heti bravúrcsapat, az Ibrány zsinórban negyedik megyei rangadóját játssza (aztán a jövő héten, Nyírbátorban majd az ötödiket), ezúttal a Baktalórántházát fogadva. Kovács János edző számába megint kedves ellenfél érkezik, hiszen korábban két részletben is irányította az akkor NB Il-es Baktát. Az emlékek még inkább szebbé válnának hazai győzelem esetén, de ehhez a legutóbb fájdalmas pontokat hullajtó vendégcsapatnak is lesz egy-két szava. Meglepetésre meglepetés... A Létavértes legyőzését követően újra hazai pályán játszik a Tiszakanyár, amely a sereghajtó diósgyőrieket fogadja - ennek megfelelően kötelező a három pont begyűjtése a vasárnapi Magyar Kupa-sorsoláson is érintett házigazda számára. A Hajdúböszörményt fogadó nagyecsediek szeme előtt is kizárólag a győzelem lehetősége lebeg, míg az újonc Szatmár Uniónál abban ^ bíznak, hogy meglepetésre meglepetés következik, és a Hajdúszoboszló legyőzését követően Létavértestől sem távoznak üres kézzel. A Nyírbátor eddigi négy idegenbeli meccséből hármat (Kisvárdán, Hajdúböszörményben és Tiszaújvárosban) 2-0-ra vesztett el. A lehangoló eredménysort győzelemmel oldaná fel a hazai körülmények között viszont jó ideje hibátlan csapat, a DEAC otthonában jelenlegi pozíciója javítása miatt is szüksége van a három pontra a vendéglegénységnek. KM-BT Csakis egy elfogadható eredmény van, a győzelem. FECZKÓ TAMÁS 8. forduló (kezdés: 14): szakvezetői várakozások Szombat Hajdúszoboszló (3.)-Várda SE (1.) Révész Attila, kisvárdal edző: - Az utóbbi időben a játékunk nincs azon a szinten, mint az elmúlt szezonban volt, viszont az eredményességünkre még most sem lehet panasz. Köztudott, a bajnokcsapat életében a második év mindig kritikus, és ez talán nálunk is érezhető egy picit, ugyanakkor csapatunk erejét mutatja, hogy félgőzzel is a tabella elején vagyunk. Ahhoz, hogy ezt a pozíciót tartani tudjuk, a hétvégén már jelentős javulásra lesz szükségünk. Helyzetünket kicsit nehezfti, hogy külföldi elfoglaltságom miatt nem tudok a csapattal lenni, de remélem, a fiúk negyvenedik születésnapomra győzelemmel lepnek meg. _______________________________ Debreceni EAC (13,)-Nyírbátor (4.) Fogarasi Zoltán, nyírbátori edző: - A múlt heti emberhátrányban elért sikerünk tovább erősítette a csapatmorált, és remélem, kellő erőt, valamint lendületet ad majd a hátralévő őszi fordulókra, melyek közül a hétvégi debreceni kirándulásunk a két csapat táblázaton elfoglalt helyezésétől függetlenül sem tűnik könnyed kiruccanásnak. A nagyon felkészült szakembergárda mellett készülő ellenfelünk fő erőssége a szervezett védekezés, éppen ezért nem várok gólgazdag mérkőzést, de azt igen, hogy a múltkor látott hatékony támadójátékunkat folytatva, taktikailag ismét fegyelmezetten és rámenősen játszva, szoros mérkőzésen miénk legyen a három pont. ____________ Létavértes (9.)-Szatmár Unió FC (11.) Della Sándor, a Szatmár Unió edzője: - Megint fontos mérkőzés előtt állunk, remek ellenféllel, mondhatnák, a „kis" Lokival szemben. Minden pontra szükségünk van, éppen ezért szeretném, ha néhány futballista még egy fokkal jobban odafigyelne a játékra, akkor bármi megtörténhet ezen a mérkőzésen is. Úgy érzem, a legutóbbi meccsen kicsit lebecsültek bennünket a vendég szoboszlóiak, de így legyen mindig, és akkor úgy jövünk ki belőle, mint az elmúlt hétvégén... Vasárnap Ibrány (ő.)-Baktalórántháza (8.) Kovács János, Ibrány! edző: - Folytatódik a megyei rangadók sora, és szeretnénk folytatni a jó szereplésünket, amivel még inkább stabillá tehetjük a pozíciónkat. Rutinos, masszív csapattal találkozunk, a vendégcsapat ebből adódó erényeinek megvan a maga veszélye is, amit a baktaiak cigándi bravúrja is bizonyított. Mindkét csapatnak megvan a maga gondja, hiszen sérülések és eltiltások is nehezítik a helyzetet, kérdés, melyik fél dolgozza fel ezeket jobban. ___________ Illés László, baktalórántházl játékos-edző: - Az elhullajtott, kötelezőnek vélt pontokat bravúrokkal lehet pótolni, hogy a céljainkat elérhessük. Erre a hétvégén meglesz a lehetőség a bajnokságot jól kezdő, jót felkészített és fegyelmezett Ibrány ellen. A héten felhánytuk az öltözőt, mert kerestük gólkirályjelöltjeink góllövőcipőit, de rájöttünk, hogy ezt inkább a pályán kell megtenni. Úgy gondolom, a mérkőzés végkimenetele nagyban függ attól, hogy a lehetőségeket milyen százalékban használjuk ki, illetve be tudjuk-e fejezni a meccset tizenegy játékossal. Célunk egyértelműen a győzelem! A legutóbb kiállított Kántor Ferencre nem számíthatunk. _____ Tiszakanyár (7.)-Diósgyőr 11(14.) Koskovrts György, tiszakanyár! edző: - Ahhoz, hogy fel tudjunk zárkózni az élmezőnyhöz, a papíron kötelezőnek tűnő mérkőzést mindenképpen győzelemmel kell zárnunk. Nem szabad azonban hátradőlni, hasonló esetben már a DEAC-tól kaptunk egy fricskát. Remélem, játékban sikerül folytatni azt, amit a múlt héten vasárnap abbahagytunk, akkor Igazán nem lehet problémánk a mérkőzésen. Nagyecsed (12.)-Hajdúböszörmény (10.) Feczkó Tamás, nagyecsedl edző: - A nyolcadik forduló következik, és sérülések vagy eltiltások miatt a nyolcadik féle kezdőcsapatot kell a pályára küldenem. Ezen a mérkőzésen azonban mindegy, hogyan állunk fel, egy elfogadható eredmény van csak. A győzelem! További mérkőzés, szombat: Tiszaújváros-Cigánd. Labdarúgó megyei I. osztály: A forduló mérkőzése Feledtetnék a kisiklást, három a vasvári igazság LABDARÚGÁS. A Szi-Zo Sport megyei első osztályban eddig jól szereplő, a legutóbbi játéknapon viszont súlyos vereséget szenvedett Nagyhalász azt a Tiszavasvárit fogadja, amely ugyan beragadt a rajtnál, azóta viszont az élcsoportba tornázta fel magát. KM-KT ft Kató István (nagyhalászi edző): - Remek sorozat után, a bajnokesélyes, tőlünk erősebb Kemecse otthonában elszenvedtük első vereségünket. Bízom abban, hogy mindez csupán egy kisiklás Fecsku István (tiszavas- vári edző): - Meglepően jól muzsikál a Halász, meghajlunk a teljesítménye előtt, de bízom benne, sikerül megszerezni zsinórban harmadik győzelmünket. Hátul volt, és a Tiszavasvári ellen képesek leszünk javítani. gólképesek vagyunk, remélem, elöl még eredményesebbek leszünk. Sérült: -. Eltiltott: Kelemen R. Sérült: Lajos T. Eltiltott:• Esélylatolgató Kató István Fecsku István Nyírgyulaj (7.)- Nagykálló (2Ú 1-2 2-2 Mátészalkai MTK (14,)-Kemecse (1.) 1-1 1-3 Tuzsér (8,)-Nyfrmada (12.) 1-1 1-1 Kótaj (10.(-Gyulaháza (9.) ■ 2-0 1-0 Tlszalök (13. )-Mándok (4.) 1-1 2-1 Balkány (ll.)-Szakoly( 16.) 3-1 2-1 Nyírkárász (6,)-Rakamaz (15.) 2-1 1-0 Nagyhalász (5,)-Tlszavasvári (3.) 1-0 1-2 Kézilabda Pénteki meccs. A férfi kézilabda NB IL Észak-keleti csoport 3. fordulója már pénteken megkezdődik. A Papp József által irányított Kisvárda hazai pályán fogadja (18 óra) a listavezető, a még hibátlan Debreceni EAC gárdáját. Ötödik helyezésekkel segítettek a sikerben Totó A 40. hét 2. fordulóján szereplő mérkőzések 1. Bayern München-Hoffenheim 1 2. Schalke-Wolfsburg 1 3. Fürth-Hamburg 1 2 4, Mainz-Düsseldorf 1 5. Freiburg-Nümberg 1 2 6. M.gladbach-Frankfurt 1 7. Hannover-Dortmund 2 8. Stuttgart-Leverkusen 1 9. Roma-Atalanta 1 X 10. Siena-Juventus X 2 11. Napoli-Udinese 1 12. Milan-Intemazionale 1 2 13. Newcastle-M. United. 2 14. Barcelona-Real Madrid 1 ATLÉTIKA. A rijekai atlétikai stadionban rendezték meg a horvát-cseh-magyar- szlovák-szlovén Ul6-os válogatott csapatviadalt. Az összesített pontversenyt megnyerő magyar csapatban helyet kapott a serdülő országos bajnokságon remeklő Nyírsuli két sportolója, Buzga Zoltán és Kondor Csaba is. Versenyszámukban mindketten az ötödik helyen végeztek a horvátországi megmérettetésen: Kondor Csaba 1000 méteren 2:42.52 perces idővel, míg Buzga Zoltán távolugrásban 608 centis teljesítménnyel zárt a középmezőnyben, km (■Népszerűsít Az osztrák Hermann Maier síző is reklámozza a 2014-es szocsi téli olimpiát, fotó: net Pozsonyban is bizonyított a „kis” Bence A serdülőkorú nyírbátori asztaliteniszező az ifjúságiak mezőnyében nyert nemzetközi versenyt. ASZTALITENISZ. Lassan már az is teljesen természetes, hogy Majoros Bence a külföldi versenyeken is éppoly eredményes, mint az országhatáron innen. A Nyírbátori ASE serdülőkorú asztaliteniszezője ezúttal az ifjúsági válogatottban kapott helyet a pozsonyi Duna Kupán. A viadalon rendszeresen a szlovák, az osztrák és a magyar korosztályos fiúversenyzők vesznek részt, a házigazda (akik most ugye a szlovákok voltak) rendre két csapattal vehet részt a küzdelmekben. Bence a csapatversenyek során is jól teljesített - maradjunk annyiban, nem rajta múlott, hogy a mieink a negyedik helyen zártak... Mindezt egyéniben is bebizonyította, hiszen ebben a versenyszámban a nyolctagú mezőny valamennyi tagját maga mögé utasította. Nemcsak ifjúságiak, hanem U2l-esek és serdülők számára is rendeztek versenyeket, a három korosztályban elért eredmények alapján Magyar- ország a rendező Szlovákia A csapata mögött a második helyen végzett. KM-BT Asztalitenisz: Duna Kupa., Pozsony ifjúsági fiúk. Egyéni. Csoportmérkőzések: Majoros B.-Stengel (osztrák) 3:1, -Kaluzny (szlovák) 1:3, -Valuch (szlovák) 3:0. A csoport végeredménye: 2. Majoros Bence 5 pont. Elődöntő: Majoros B.-Serdaroglu (osztrák) 4:2. Döntő: Majoros B.-Turcek (szlovák) 4:3. Végeredmény: 1. Majoros Bence (Magyarország, Nyírbátori ASE). Csapat. Eredmények: Magyarország (Majoros Bence - Nyírbátori ASE, Kovács Richárd - Pénzügyőr)-Szlovákia A 3-1, -Ausztria 1-3, -Szlovákia B 2-3. Végeredmény: 4. Magyarország 4 pont. Labdarúgás Megyei n. osztály, 8. forduló (kezdés: 15, ifi: 13) Kálmánháza (13. )-Ófehértó (12.):Dfjözön-csoport Tippel: Dzsudzsák András, a Nyírlugos edzője. ____________________________ Szombat. Újfehértó (11.)—Nyírtelek (8.): - A döntetlenkirály Újfehértó ezúttal sem tagadja meg önmagát. ______________ Vasárnap. Volán-Sényő (5.)-Terem (1.): - Két nagyon jó csapat csatájában úgy érzem, a hazaiak otthon „fogják" a három pontot._________________________________ Apagy (15.)-Nyfribrony (4.): - Az Apagynak nagy szüksége lenne a három pontra, az Ibrony viszont szárnyal, ebből döntetlen lehet._________________________ Nyírvasvári (14.)-Napkor (6.): - A hazaiaknak szintén égető szüksége lenne a győzelemre, ha összeszedik magukat Petrásék, megszerezhetik a három pontot. Kállósemjén (16. »-Székely (9.): - A Székelyt egyáltalán nem ismerem, a Semjénre pedig már nagyon ráférne a sikerélmény. A hazaiak egy pontot elcsíphetnek. Vendégsiker születhet.___________________ Levelek (2.)-Nyírpazony (10.): - A Levelek erős csapat - nyerhet. ____________ Nyírlugos (7,)-Nyiregyházi Old Boys (3.): - Tisztában vagyunk azzal, jó ellenféllel állunk szemben, de minden mérkőzésen a győzelem reményében lépünk pályára.________________________________ Nyfrerdő-csoport Tippel: Mucsicska Vladimir, az Anarcs játékos-edzője. _________________________ Vasárnap. Záhony (6.)-Tiszamenti SE (15.):- Remélem, Laci barátomék maga- biztosan nyerik ezt a hazai meccset. Újdombrád (10.)-Demecser (12.): — Sokgólos mérkőzésen döntetlenre tippelek. Fényeslitke (l.)-Pátroha (7.): - A hazai csapattal baráti viszonyban vagyunk, viszont Pátrohán öt csodálatos évet töltöttem el, ezért bízom a pontszerzésükben, de a litkei pályán nehéz lesz. Vásárosnamény (9,)-Vaja (11.): - A Namény számomra sötét ló, otthon bárkit képes elkapni. __________________________ Vasmegyer (14.)—Ajak (8.): - Eddig az Ajak elleni meccsünk volt a legrosszabb, azóta nekik is becsúszott egy bravúr és egy vereség. Úgy gondolom, most nyernek a vendégek. ___________________._________ Rohod (4,)-Pap (5.): - A Rohod az egyik legegyenletesebben teljesítő csapat, Gazdag Attila jól megszervezi az „összetartásokat". A papiaknak kellemetlenségeket okoztunk, de ezúttal ők lephetik meg a hazaiakat. _____________________________ Dombfád (2.)-Kék (13.): - Ha a két anarcsi „Kutya” játszik, Tibi barátomnak nem lesz dolga a kapuban, Kozma Zsolt kollégámnak pedig a kispadon. Országos egyes. _________________________________ Anarcs (16,)-Gávavencsellő (3.): - Az elmúlt szezonban két remek mérkőzést játszottunk a Gávavencsellővel. Otthon mi, Vencsellőn a hazaiak nyertek. Ellenfelünket láttam „élőben”, és úgy gondolom, a bajnokság meglepetéscsapata lesz, de a mi célunk most csak a pont, illetve pontok megszerzése lehet. ______________________ Carmo-csoport Tippel: Kása Sándor, a Gelénes edzője. Szombat. Milota (12. (-Kispalád (16.):- Az erőnléti fölény a hazai csapatnak kedvez. Azt gondolom, a milotaiaknak csak a három pont megszerzése lehet az elfogadható.___________________________ Szatmárcseke (9.)-Tyukod (15.): - Ha a csekeiek higgadtan tudnak játszani hazai pályán, akkor minden esélyük megvan a győzelemre. De semmiképpen sem szeretném leírni a még alakulóban tévő Tyukodot. Erős ikszet tippelek.______________________ Beregdaróc (11. (-Nyírmeggyes (8.): - Ha a Nyírmeggyes lebecsüli a Darócot, akkor a kis pálya előnyét kihasználva a hazaiak még a három pontot is otthon tarthatják. Vámosoroszi (7,)-Kölcse (13.):- Nem tartom valószínűnek, hogy a Kölese pontot tudna rabolni Orosziban. ________________ Tisztaberek (2.)-Mérk-Vállaj (5. j: - A forduló legizgalmasabb mérkőzése lehet, annál is inkább, mert mindkét csapat bajnokesélyes - még._________________ Vasárnap. Tarpa (3. )-Nyírcsaholy (14.): - Nem akarom megbántani a csahotyiakat, de a Tarpa ellen aligha terem számukra babér, _______________________________ Csenger (1 .(-Tunyogmatolcs (6.): - A Csengemek csak egy lehet a célja, a tabella élén maradni, de ehhez otthon kell tartani a három pontot. ________________________ Gelénes (10.)-Tiszakóród (4.): - Ha a csapattal még a meccs előtt meg tudjuk beszélni a problémákat, és a pályán mindvégig higgadtan, fegyelmezetten játszunk, talán a jelenlegi kerettel is esélyesek vagyunk a pontszerzésre. Ehhez kérem a szurkolók buzdítását! Madalina György aszakolyi gárda új szakvezetője LABDARÚGÁS. Mint arról csütörtöki számunkban hírt adtunk, Mirgai László edző elköszönt a Szakolytól. A tabella utolsó helyén tanyázó megyei első osztályú együttes időközben megnevezte a távozott szakvezető utódját - ezentúl Madalina György tölti be az edzői tisztséget, aki már a Balkány elleni vasárnapi meccsen leül a kispadra. km ® http://www.szon.hu Sport. Helyi és nagyvilági sport.