Kelet Magyarország, 2012. október (69. évfolyam, 230-255. szám)

2012-10-05 / 234. szám

2012. OKTÓBER 5.. PÉNTEK KELET Megyei tükör 5 MSZP-sajtótájékoztató Kérik, hogy bújjanak ki az álarc mögül Vasváriban tiszavasvári. Négy pol­gármesterjelölt indul Tiszavasváriban az október 28-ai időközi önkormányzati választáson. „A parlamenti pártok közül a Jobbik és az MSZP indít jelöltet. A Fidesz hivatalosan nem vállalta ezt fel? a Tiszavasváriért Közéle­ti Egyesület mögé bújva vesz részt a szavazáson, ami fel­háborító” - mondta Halmi Jó­zsef, az MSZP megyei alelnö- ke, majd folytatta: „Bújjanak ki az álarc mögül! Vállalják fel azt a pártot, amely nyomorba döntötte az országot! A miniszterelnök-helyet­tes szerdán kijelentette: a Tiszavasváriért Közéleti Egyesületnek köszönhető, hogy járási székhely lesz Tiszavasvári. Ez nem igaz, hiszen a szervezet augusztus­ban alakult, a járások ötlete már jóval ezelőtt felvetődött. Ennyit a szavahihetőség­ről...” Kövendy Zsolt mátészalkai önkormányzati képviselő vá­rosára fókuszált: „Aki sétál a szálkái főutcán, láthatja, hogy a valamikori megyehá­za romokban hever. A projekt felelőse már nincs a helyén, a beruházás megrekedt. A polgármester nemrégiben azt nyilatkozta, hogy minden a legnagyobb rendben, nincs ok a szégyenkezésre. Nos, szerintem 6 éves regnálása alatt adós a munkahelyterem­téssel, az adósságállomány megtöbbszöröződött, igenis súlyos problémák vannak, joguk lenne tisztán látniuk a képviselőknek, hiszen köz­pénzekről van szó. Ezért a polgármester az egyszemélyi felelős.” KM-LTL Alexandra a dobogó második fokán FOTÓ: INTERNET Ezüstérmes lett a Női Amatőrlovas Eb-n nyíregyháza. Idén immár 22. alkalommal rendezték meg a Női Amatőrlovas Európa-baj- nokságot. Hazánk hetedszer adott otthont a kontinensvia­dalnak, a társrendező Szlová­kia volt. A program pénteken este a lovak sorsolásával kezdődött. Szombaton Budapesten két futamot rendeztek, másnap pedig a pozsonyi versenypá­lyán fejeződött be a verseny, ahol az ünnepélyes eredmény- hirdetésre is sor került. A hazai színeket a 19 éves nyíregyházi Bihari Alexandra képviselte, aki három éve kezdett ver­senyezni. A fiatal zsoké, aki tavaly amatőr champion lett Magyarországon, szombaton a Kincsem Parkban egy harma­dik helyezéssel indított. Más­fél órával később hatodikként ért célba, így az első nap után összetettben az ötödik helyen állt, 21 ponttal lemaradva az él­lovas Barbara Guenettől. Vasárnap, immáron Po­zsonyban is jól teljesített a magyar lány: előbb harmadik, majd második lett. Sajnos eközben Guenet sem tétlenke­dett, és összesítésben 4 pontot megőrzött az előnyéből, így Alexandra huszáros hajrája „csak” az ezüstérem megszer­zéséhez volt elegendő. Ez egy kimagasló eredmény, hiszen a versengés bő két évtizedes története során először állha­tott magyar lovas a dobogón: a nyíregyházi Bihari Alexandra. lovasok.hu A járásokról is kérdeztek A hulladékgazdálkodási program keretében tovább fejlesztik a szelektív gyűjtést a megyében illusztráció: km-archív A kistérségi társulások sorsa a települések kezében van. nyíregyháza. Sok vagy kevés a januártól létrejövő 13 járási központ, olcsóbb lesz így az államigazgatás, tehetnek-e a polgármesterek vagy civil szer­vezetek javaslatot arra, hogy ki legyen a járási hivatal vezető­je, mi lesz a kistérségi társulá­sok sorsa, hány embert vesz­nek át az önkormányzatoktól, polgármesteri hivataloktól a járáshoz integrált feladatok el­látására? A megyei közgyűlés tagjai többek között ezeket a kérdéseket tették fel dr. Vinnai Győző kormánymegbízottnak a csütörtöki ülésen, melynek egyik napirendi pontja volt a járási rendszer kialakításáról szóló tájékoztató.- Az új rendszer lényege, hogy ne az állampolgár men­jen az ügy után, hanem a kor­mányablakok révén az ügy­intézés legyen egyszerűbb és könnyebben elérhető az em­berek számára. Megyénkben 13 járási központot alakíta­nak ki összesen 22 kormány­ablakkal - mondta a megyei kormányhivatal vezetője. A járások mintegy 600 embert vesznek át a feladataikkal együtt, a fizetésük pedig nem lehet alacsonyabb a jelenlegi bérüknél. A hivatalvezetők kiválasztási folyamatáról elhangzott: a javaslatokat - melyet tehetnek polgármes­terek és helyi szervezetek is - a kormánymegbízott gyűjti össze, a vezetőket várható­an december közepéig dr. Navracsics Tibor nevezi ki. Vinnai Győző úgy fogalma­zott, nem lesz drágább a járási rendszer fenntartása a jelen­leginél, s az önkormányzatok a megmaradó hatáskörök és feladatok miatt nem válnak statisztává.- A kistérségi társulások sorsa a települések kezében van. Nekik kell eldönteni, hogy megszüntetik a többcé­lú társulásokat, jogfolytono­san tovább működtetik, vagy a megszűnés után új társulást alapítanak - mondta Vinnai Győző. Kitért arra is, hogy a kormányhivatalnak a megyé­ben 148 önkormányzattal (itt lesznek a kirendeltségek, já­rási hivatalok vagy ügysegé­dek) kell megállapodást köt­nie október 31-éig. Jelenleg 95 százalékos az előkészítettség, aláírás előtt a megállapodás­tervezetet a képviselő-testü­leteknek is jóvá kell hagynia. Rekultiválnak A megyei települési szi- lárdhulladék-gazdálkodási program megvalósításával kapcsolatban Oláh István, a megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügy­nökség Kft. ügyvezetője el­mondta: a 35 millió eurós első ütem lezárult, Nyíregyházán, Kisvárdán és Nagyecseden hulladékkezelő központok alakultak ki, és megtörtént a bezárt lerakók rekultiváció­jának előkészítése. A megyé­ben 108 lerakó rekultivációjá­ra 7 milliárd forint fordítható, jelenleg a kiviteli terveket készítik el, de néhány helyen már a munkaterület átadása is megtörtént. Az első körből 56 lerakó kimaradt, mert nem voltak 100 százalékos állami vagy önkormányzati tulaj­donban - mondta az ügyve­zető. Ezzel kapcsolatban kér­dezte Szilágyi Péter (Jobbik): mi lesz azoknak a lerakóknak a sorsuk, amelyek részben magántulajdonban vannak? Itt visszavásárlás vagy tu­lajdonosváltás kell, mert mint Seszták Oszkár, a megyei köz­gyűlés elnöke fogalmazott: az unió magántulajdonban lévő területek rekultivációját nem támogatja. Oláh István elmondta: a 20-25 helyen már sikerült rendezni a tulajdon- viszonyokat, így a pályázat újbóli megnyitása után ezekre is igényelhetnek támogatást. A program II. ütemének fon­tos eleme a szelektívgyűjtők fejlesztése, valamint a házi komposztálás elterjesztése - mondta Oláh István. KM Megbízott ügyvezető A Kölcsey TV ügyvezetői tisztségére kiírt pályázatot a közgyűlés eredmény­telennek nyilvánította, az ügyvezetői feladatok ellátásával 2012. decem­ber 31 -éig (továbbra is) Dóka Imrét bízták meg. Csak a fogyasztó kérésére cserélnek A szolgáltató szerint mellékvízmérőt a felhasználó kérésére cserélnek. nyíregyháza. Hűséges előfi­zetőnk a Népszabadság Pécsi vízmérőcsere című cikkében olvasta, hogy a vízmérők hat­éves érvényességi idejét a kor­mány augusztusi rendeletével nyolc évre módosította. „A pécsi Tettye Zrt. a már le­cserélt hatéves vízórák tulajdo­nosait kártalanítja. S mit tesz a Nyírségvíz? Még szeptember végén is erősködik, ragaszko­dik a hatéves lejárathoz! Felté­teleket szab, hogy mibe kerül a csere, ha nem az értesítési időben történik. Lakóközös­ségünk nevében kérdezem: itt nem él a rendelet?” - kérdezi olvasónk. Pampuch Józsefné, a Nyírségvíz Nyíregyháza és Térsége Víz- és Csatornamű Zrt. fogyasztói kapcsolatok osztályvezetője ekképpen reagált: „Amióta megjelent a rendelet - mely szeptember elsejétől érvényes -, továbbra is állunk fogyasztóink rendel­kezésre, de csak ott cserélünk mellékvízmérőt, ahol a fel­használó kifejezetten kéri azt. Őszintén sajnáljuk, ha a part­nerünk a cserénél erősködött, és szíves elnézését kérjük, ha nem helyesen tájékoztatta Önt. A mellékvízmérő csere feltételeiről honlapunkról tá­jékozódhat bárki.” KM-LTL A mellékvízmérő cseréjének feltételeiről a szolgáltató honlapján tájéko­zódhatunk ILLUSZTRÁCIÓ: RACSKÓ TIBOR Dr. Slpekl Lajos A Kelet arcképcsarnoka: dr. Sipeki Lajos közgazdász Egy mozgalmas élet és annak fordulópontjai Hejőpapi, Budatétény, Tokaj, Nyíregyháza... Sipeki Lajos életének fő állomásai. őt az ösztöndíjat adó Miskolci MÉSZÖV, ahol könyvelt, pos­tázott, ha kellett, beállt bolti árusnak. NYÍREGYHÁZA. A Borsod me­gyei Hejőpapiban született egy napszámos és cselédasz- szony gyermekeként. Ráadá­sul az apja korán meghalt, anyja új házasságából még három gyermek gyarapította a családot, miközben a nélkülö­zés egy jottányit sem enyhült, így Lajoska már elemi iskolás korában (1950-58) megismerte a munkát, amit később is ter­mészetesnek tartott. - Magam sem tudom, hányféle munkát végeztem, s hogy mennyi va­gont pakoltam eközben. Érettségi után a szülőfalu­jába, az FMSZ-hez irányította Sikeres diploma Csak másodszori jelentke­zéskor vették fel a fővárosi közgazdasági egyetem bel­kereskedelmi szakára, ahol ’68-ban vette át a diplomá­ját. Ekkor már a patinás te­lepülésre, Tokajba helyezte át a taníttató cég: itt közgaz­dászként fogadta az ÁFÉSZ. - Nagyon szerettem Tokajt, de nem a bora, hanem a jó kollek­tíva miatt. Először itt is nősül­tem meg, de ez a frigy zátonyra futott, elváltunk. - Nyíregyhá­zán beadta a pályázatát a Ven­déglátó Vállalathoz, ahol gyor­san igazgató-helyettesi rangig jutott. Ezerhatszáz ember fő­nöke volt ezen a poszton. Itt nem csupán a stabil, nyeresé­ges gazdálkodás elérésében vett részt, hanem az ő irányítá­sa alatt épült meg a Hotel Sza­bolcs szálloda, az Imbisz-Grill ételbár, a Kolumbia presszó, a Tisza étterem, az Anna presz- szó, s megújult Sóstón a Krúdy Szálló vagy a szálkái Szatmár Hotel. Ez időben ezerrel dol­gozott és tanult tovább: 1973- ban lett a közgazdasági tudo­mányok doktora. - Új kihívás volt számomra, amikor meg­pályáztam 1978-ban az akkori Bessenyei György Tanárképző Főiskola gazdasági vezetői állását, amely azt jelentette, hogy Margócsy József főigaz­gató-helyettese is lettem. Ott voltam az l-es gyakorló iskola, a botanikus kert és a fedett, sátortetős sportcsarnok építé­sénél is. Gazdaságist kerestek Hét évig volt a főiskola alkal­mazottja, ám az új vezetéssel nem tudott zöldágra vergődni fontos kérdésekben. Kapóra jött, hogy éppen akkor keres­tek gazdasági vezetőt a Nyír­egyházi Közúti Igazgatóság­nál, ahol 7 évet töltött el, majd a megyei Gyógyszertári Köz­pont gazdasági ügyeit bízták rá, ám amikor a privatizáció során több száz ember elbo­csátását vele akarták elvégez­tetni, 1996-ban felállt a széké­ből. Főállásban vállalkozó lett, majd 2004-ben nyugdíjas. A család? Hammel Katalinnal 1975-ben kötött új házasságot, két gyereket neveltek fel, Pétert és Viktóriát, már ők is diplomások. Öt unokája van az első házasságban született lánya révén, akiket rend­szeresen látogat Pest közelében.- Szeretek szín1 házba, múzeu­mokba járni, be­ugróm néha az úszómedencébe is. Aztán Kistele- kisző-lőben van egy tel­künk, téliesí­tett faházzal, oda is gyak­ran kijárunk kicsit dolgoz­ni és jó levegőt szívni. ANGYALSÁNDOR

Next

/
Thumbnails
Contents